Ferenc pápa: Én miként vagyok a feltámadt Krisztus tanúja?

Ferenc pápa: Én miként vagyok a feltámadt Krisztus tanúja?

Május 17-én a Regina Caeli imádságot a délelőtti szentmise végén mondta el Ferenc pápa. Szentbeszédében a mise keretében szentté avatott négy nővért állította példaképül, a szertartás végén pedig üdvözölte az egybegyűlteket.

Az alábbiakban közreadjuk Ferenc pápa homíliáját:

Az Apostolok Cselekedeteiből felolvasott szakasz a születő egyház képét tárta elénk, mégpedig abban a helyzetben, amikor az egyház kiválasztja azt a személyt, akit Isten Júdás helyének átvételére választott az apostolok testületében. Nem hivatal elfoglalásáról, hanem szolgálatról van szó. Mátyás ugyanis, akire a választás esett, olyan küldetést kap, amelyet Péter így határoz meg: „Kell, hogy […] valaki velünk együtt tanúskodjék [Jézus] feltámadásáról” (ApCsel 1,21–22). Ezekkel a szavakkal összefoglalja, mit jelent apostolnak lenni: Jézus feltámadásának tanújává kell lenni.

Péter azt mondja, hogy „velünk együtt”: ez megérteti velünk, hogy a feltámadt Krisztus hirdetése nem egyszemélyes feladat: közösségileg kell megélni, együtt az apostolok testületével és a hívők közösségével. Az apostolok közvetlen és csodálatos tapasztalatot szereztek a feltámadásról, szemtanúi voltak ennek az eseménynek. Tekintéllyel bíró tanúságtételüknek köszönhetően sokan eljutottak a hitre, és a feltámadt Krisztusban való hitből születtek meg – és születnek ma is folyamatosan – a keresztény közösségek. Mi is, ma a feltámadt Úrban való hitünket az apostolok tanúságtételére alapozzuk, amely az egyház küldetésén keresztül ért el bennünket. Hitünk szorosan kapcsolódik tanúságtételükhöz, mint századokon áthaladó megszakítatlan láncolat, de nemcsak az apostolok utódain, hanem keresztények nemzedékein keresztül is. Az apostolokhoz hasonlóan ugyanis Krisztus minden tanítványának az a feladata, hogy feltámadásának tanújává váljék, főképpen olyan emberi környezetben, ahol jobban elfeledkeztek Istenről és súlyosabb az emberek irányvesztése.

Ahhoz, hogy ez megvalósuljon, meg kell maradnunk a feltámadt Krisztusban és az ő szeretetében, ahogyan János első levele figyelmeztet minket: „Aki megmarad a szeretetben, Istenben marad, Isten pedig őbenne” (1Jn 4,16). Jézus nyomatékosan ismételgette tanítványainak: „Maradjatok bennem… Maradjatok meg szeretetemben” (Jn 15,4.9). Ez a szentek titka: Krisztusban lakozni, egységben vele, mint szőlővesszők a szőlőtőn, hogy sok gyümölcsöt hozzanak (vö. Jn 15,1–8). Ez a gyümölcs pedig nem más, mint a szeretet. Ez a szeretet ragyog Jeanne-Émilie de Villeneuve nővér tanúságtételén, aki Istennek, valamint a szegényeknek, a betegeknek, a foglyoknak, a kisemmizetteknek szentelte életét: számukra és mindenki számára az Úr irgalmas szeretetének konkrét jelévé vált.

A feltámadt Jézussal való kapcsolat mondhatni az a „légkör”, amelyben a keresztény él, és amelyben erőt kap ahhoz, hogy hűséges maradjon az evangéliumhoz a sokféle akadály és meg nem értés közepette is. „Megmaradni a szeretetben”: ezt tette Maria Cristina Brando nővér is, akit teljesen birtokba vett az Úr iránti lángoló szeretet. Az imádságból, eltámadt, a feltámadt, az Oltáriszentségben jelenlévő Jézussal való találkozásból, szívük egybekapcsolódásából merítette az erőt ahhoz, hogy elviselje a szenvedéseket és kenyérként szétossza életét az Istentől távol élő és hiteles szeretetre éhező emberek között.


A feltámadt Úr melletti tanúságtétel egyik további lényegi eleme a köztünk, tanítványai közötti egység, a Jézus és az Atya közötti egység képére. Ma is hallhattuk az evangéliumban Jézus imáját, amelyet szenvedése előestéjén mondott: „Egyek legyenek, ahogyan mi” (Jn 17,11). Az Atya és a Fiú közötti örök szeretetből, mely kiárad ránk a Szentlélek által (vö. Róm 5,5), erőt kap küldetésünk és testvéri közösségünk; ebből fakad újból és újból az Úr követésének öröme: követni őt az ő szegénységében, szüzességében és engedelmességében; és ugyanez a szeretet hív a szemlélődő imádság ápolására is. Ezt tündöklően megtapasztalta az alázatos, tanulatlan Marie Baouardy nővér, aki rendkívül világos tanácsokat és teológiai magyarázatokat tudott adni a Szentlélekkel való folytonos párbeszéd eredményeképpen. A Szentlélek iránti fogékonysága tette lehetővé, hogy a muzulmán világgal való találkozás és kapcsolat eszköze legyen. Hozzá hasonlóan Marie Alphonsine Danil Ghattas nővér is jól megértette, mit jelent Isten szeretetét árasztani a szelídség és az egység tanújaként az apostoli munkán keresztül. Világos példát adott arra, mennyire fontos, hogy felelősséget vállaljunk egymásért és egymást szolgálva éljünk.

Megmaradva Istenben és az ő szeretetében, hogy hirdessük szavunkkal és életünkkel Jézus feltámadását, tanúságot tegyünk a köztünk lévő egységről és minden ember iránti szeretetünkről. Ezt tette a ma szentté avatott négy szerzetesnővér. Ragyogó példájuk kérdést intéz a mi keresztény életünkhöz is: Én miként vagyok a feltámadt Krisztus tanúja? Fel kell tennünk magunknak ezt a kérdést! Hogyan maradok őbenne, hogyan lakozom az ő szeretetében? Képes vagyok-e „elvetni” családomban, munkahelyemen, közösségemben annak az egységnek a magját, amelyet ő ajándékozott nekünk azáltal, hogy a szentháromságos élet részesévé tett minket?

Amikor ma hazamegyünk, vigyük magunkkal ennek a feltámadt Úrral való találkozásnak az örömét, ápoljuk szívünkben azt az elhatározást, hogy Isten szeretetében lakozunk, egységben maradunk ővele és egymással, követjük ennek a négy nőnek a nyomdokait, akiket az életszentség példaképeiként az egyház elénk állít.


A Szentatya üdvözlő szavai a szentmise végén:

E szertartás végén szeretnélek mindnyájatokat köszönteni, akik eljöttetek, hogy tiszteleteteket lerójátok az új szentek előtt. Különösképpen köszöntöm Palesztina, Franciaország, Olaszország, Izrael és Jordánia hivatalos küldöttségeit. Szeretettel köszöntöm a bíborosokat, a püspököket, a papokat, valamint e négy szent lelki leányait. Közbenjárásukra adjon az Úr új misszionáriusi lendületet azoknak az országoknak, ahonnan ők származnak. Az irgalmasságról, a szeretetről és a kiengesztelődésről adott példájukból ihletet merítve az ottani keresztények reménnyel tekintsenek a jövőbe és folytassák a szolidaritás és a testvéri együttélés útját.


Köszöntöm továbbá a családokat, a plébániai csoportokat, a társulatokat és a jelenlévő diákokat, különösképpen a genovai érsekségből érkezett bérmálkozókat. Különös szeretettel gondolok a Cseh Köztársaságban élő hívekre, akik egybegyűltek az Olomuc melletti Svaty Kopećekben, hogy megünnepeljék Szent II. János Pál pápa látogatásának huszadik évfordulóját.

Tegnap Velencében boldoggá avatták Luigi Caburlottó plébános atyát, aki nevelő és a Szent József Leányai szerzetesi kongregáció alapítója volt. Mondjunk köszönetet Istennek ezért a példamutató lelkipásztorért, aki buzgó lelki életet élt és odaadóan kereste az emberek javát.

Kérlek benneteket, hogy imádkozzunk Burundi drága népéért is, amely nehéz időszakon megy át: az Úr segítse mindnyájukat, hogy elkerüljék az erőszakot és felelősen cselekedjenek az ország javáért.

Most pedig gyermeki szeretettel forduljunk Szűz Máriához, az egyház anyjához, a szentek királynéjához, minden keresztény példaképéhez.

[Mennynek királyné asszonya (Regina Caeli)…]