2015. május 8., péntek

Ferenc pápa beszéde a CCEE és a CEC vegyes bizottságához



Ferenc pápa beszéde a CCEE és a CEC vegyes bizottságához


Ferenc pápa a vegyes bizottsággal, balra Erdő Péter bíboros - ANSA
Ferenc pápa csütörtökön délelőtt a Vatikánban fogadta a CCEE és a CEC vegyes bizottságát. Az Erdő Péter bíboros vezette Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) és a Christopher Hill anglikán főpásztor vezette Európai Egyházak Konferenciája (CEC) vegyes bizottsága Rómában ülésezik május 6. és 8. között.
A bizottság feladata az ökumenikus út szolgálat az egység felé
„A bizottság célja, melynek tagjai vagytok – kezdte beszédét a pápa –, hogy kísérjétek az ökumenikus utat Európában, ahol elkezdődtek a mindmáig létező megoszlások a keresztények között. Ezen a földrészen hosszú időn át a keresztények egymás ellen harcoltak. Ma, hála Istennek, a helyzet nagyon más. Az ökumenikus mozgalom lehetővé tette az egyházaknak és az egyházi közösségeknek, hogy nagy lépéseket tegyenek előre a kiengesztelődés és a béke útján. A közelmúltban tartott Európai Ökumenikus Találkozók és a 2001-ben Strasbourgban szerkesztett Charta Oecumenica a termékeny együttműködés jelei az Európai Egyházak Konferenciája és az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa között. Ezek a kezdeményezések nagy reménységet jelentenek a megosztottság legyőzésére, jóllehet tudatában vannak annak, hogy milyen hosszú az út  még a teljes és látható egység felé a Krisztusban hívők között. Valójában az út, az összes fáradtságával együtt már részét képezi a kiengesztelődés és az egység azon folyamatának, amit az Úr kér tőlünk és amit betölt számunkra, amennyiben szeretetben és igazságban éljük meg azt – állapította meg a pápa.
Termékeny és közös megfontolásokat és közös válaszokat a  mai kérdésekre
Az Unitatis redintegratio kezdetű zsinati dekrétum megállapítja, hogy a keresztények közötti megosztottság „botránkoztatja a világot és károsítja a legszentebb ügyet, az evangélium hirdetését minden ember számára” (n. 1). Nyilvánvaló ez például, amikor az egyházak és az egyházi közösségek Európában különböző látásmódot képviselnek fontos antropológiai és etikai kérdések tekintetében. Kívánatosnak tartom tehát – hangsúlyozta a pápa –, hogy ne hiányozzanak és legyenek termékenyek a közös reflexiók alkalmai, a Szentírás és a közösen osztott hagyomány alapján. Együtt tekintve az Úr Jézus Krisztusra, „aki az új Ádám, az Atya és az ő szeretete misztériumának kinyilatkoztatásában teljesen föltárja az embert az embernek, és megmutatja magasztos hivatását” (Gaudium et spes, 22), közös válaszokat találhatunk azokra a kérdésekre, melyeket a kortárs világ tesz fel nekünk keresztényeknek.
Új kihívásokkal szemben: a migránsok!
Napjainkban az egyházak és az egyházi közösségek Európában új és döntő kihívásokkal néznek szembe, melyekre hatékony választ csak akkor tudnak adni, ha egy hangon beszélnek. Gondolok itt például a törvényhozások által felvetett helyzetre, melyek, a tolerancia jegyében rosszul interpretálva, azzal végzik, hogy megakadályozzák az állampolgároknak, hogy szabadon kifejezzék és gyakorolják, békés és törvényes módon, saját vallásos meggyőződésüket. Továbbá azzal a magatartással szemben, mellyel Európa szembenéz az emberek ezreinek – háborúkból, üldözésből és nyomorúságból menekülő – gyakorta drámai és tragikus migrációjával, az egyházaknak és az egyházi közösségeknek Európában kötelessége együttműködni, hogy előmozdítsa így a szolidaritást és a befogadást. A keresztények Európában arra hivatottak, hogy imádsággal közbenjárjanak és aktívan szolgálják a párbeszédet és a békét a jelenlegi konfliktusokban.
Ismételten elismerésemet fejezem ki az egyházi szolgálataitokért, az Úr maradandó áldását hívom le rátok és ne felejtkezzetek el imádkozni értem – zárta beszédét Ferenc pápa a vegyes bizottság tagjaihoz.
 
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése