2015. május 7., csütörtök

Ferenc pápa: Az igazi szeretet cselekszik és megmutatja önmagát



Ferenc pápa: Az igazi szeretet cselekszik és megmutatja önmagát

Ferenc pápa az igazi szeretet kettős kritériumáról beszélt május 7-én a Szent Márta-házban bemutatott reggeli szentmisén. Azt kérte, tettekben valósuljon meg, és irányuljon a másikra, ne szigetelődjön el – tájékoztat a Vatikáni Rádió.

Jézus a napi evangéliumban arra szólítja fel a tanítványokat, hogy „maradjanak meg az ő szeretetében”. Két alapvető szempont létezik – hangsúlyozta a pápa –, melynek segítségével meg tudjuk különböztetni az igaz szeretetet a hamistól. Az első szerint a szeretetnek tettekben kell testet öltenie, és nem annyira szavakban, hiszen a Mester is intette az övéit: „Nem azok mennek be az Országba, akik azt mondják, »Uram, Uram!«, hanem akik teszik az Atya akaratát.” A szeretet nem egy tévéfilm, nem fantázia, hanem konkrétum, valóság. És nem pillanatnyi lelkesedés, mert az igazi szeretet néha fájdalmas, elég csak a keresztjét hordozó Jézusra gondolni.
A Szentatya rámutatott: Az igazi szeretet művei Máté evangéliumának 25. fejezetében olvashatók, itt található az utolsó ítélet forgatókönyve. Enni, inni adni, felruházni, meglátogatni… ezek mind konkrétumok! A kereszténység kezdetének egyik első eretneksége éppen a távoli, minden konkrétum nélküli Istenről szóló gnosztikus gondolat volt. Ellenben az Atya szeretete konkrét, elküldte a Fiát, aki testet öltött.
Az igaz szeretet másik arca ez: közli, továbbadja önmagát. Nem marad elszigetelt, hanem ugyanazt az utat követi, amely az Atya és a Fiú között létezik. Ez egy valóságos kommunikáció, melyet a Szentlélek művel. És a klauzúrás szerzetesek? – vetődhet fel a kérdés a pápa szerint. – De hiszen ők kapcsolatot tartanak, de még mennyire! Az Úrral, valamint azokkal, akik akár csak egy jó szóért is felkeresik őket. Az igazi szeretet nem tud elszigetelődni. Ha mégis elszigetelődik, az már nem szeretet, hanem az én egy spirituális formája. Ez pedig önmagába zárva csak a saját hasznát keresi.
Összefoglalva: Jézus szeretetében megmaradni azt jelenti, hogy cselekszünk, párbeszédben Istennel és társainkkal. Ez bár egyszerűnek tűnhet, mégsem könnyű. Hiszen az önzésünk, a saját érdekünk megkísért bennünket – hívta fel a figyelmet a Szentatya.
Végül mit mond az Úr azoknak, akik megmaradnak az Ő szeretetében? „Azért mondtam nektek ezeket, hogy az én örömöm bennetek legyen, és örömötök teljes legyen.” (Jn 15,11) Ezt mondta Jézus. Az, aki megmarad az Atyja szeretetében, örömteli. Ez az öröm sokszor együtt jár a kereszttel. Mégis olyan öröm, melyről Ő maga mondja nekünk: „Senki nem veheti el tőletek.” Add nekünk, Urunk, ezt az örömet, melyet a világ nem tud megadni nekünk! – zárta homíliáját Ferenc pápa.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése