2015. április 9., csütörtök

Zsolozsma CXXXI.



Szent Péter apostol első leveléből 
3, 1-17
Krisztus követése 

Az asszonyok engedelmeskedjenek férjüknek, hogy ha némelyek közülük nem hisznek is az Isten szavának, a feleségük magaviselete szavak nélkül is megnyerje őket, amikor látják tiszteletet érdemlő, tiszta életeteket. Ékességüket ne külsőségekben keressék, abban, hogy hullámos a hajuk, arany ékszereket aggatnak magukra, vagy drága ruhákat viselnek. Az Isten szemében az ember rejtett énje az értékes, a szív a maga békés szelídségében és zavartalan nyugalmában. Hajdan így ékesítették magukat a szent asszonyok is: reméltek az Istenben, és engedelmeskedtek a férjüknek. Így engedelmeskedett Sára is Ábrahámnak, akit urának nevezett. Az ő leányai vagytok, ha jót tesztek, és semmiféle fenyegetéstől nem riadtok vissza. Hasonlóképpen, ti férjek, megértően éljetek együtt az asszonyokkal, mint a gyengébb nemmel; adjátok meg nekik a tiszteletet, mint a kegyelmi életben örököstársatoknak, hogy az imádságnak ne legyen bennetek akadálya. Végül mindnyájan legyetek egyetértők, együtt érzők, testvériesek, irgalmasok, alázatosak. Ne fizessetek a rosszért rosszal, se a szidalomért szidalommal. Mondjatok inkább áldást, mert arra kaptatok meghívást, hogy az áldás legyen az örökségetek. Mert aki az életnek örülni szeretne, és jó napokat látni, az óvja nyelvét a rossztól, ajkát a hamis szótól. Forduljon el a gonosztól, tegye a jót, keresse a békét, járjon utána. Mert az Úrnak rajta a szeme az igazon, hallja imádságát, s a tekintete a gonosztevő ellen fordul. Ki árthat nektek, ha buzgók vagytok a jóban? De még ha szenvedtek is a jóságért, boldogok vagytok. Ne féljetek fenyegetéseiktől, és ne engedjétek, hogy megzavarjanak benneteket! Urunkat, Krisztust szentül tiszteljétek szívetekben, legyetek mindig készen rá, hogy mindenkinek megfeleljetek, aki csak kérdezi, mi az alapja reményeteknek. De ezt szelíden, tiszteletet tanúsítva és jó lelkiismerettel tegyétek, hogy akik Krisztusban való szép életetekért elhíresztelnek benneteket, a rágalmaikkal szégyenben maradjanak. Jobb ugyanis, hogy inkább a jótetteitekért szenvedjetek, ha az Isten úgy akarja, mintsem gonoszságaitokért. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése