Nagypéntek

Nagypéntek

A hatodik óra körül sötétség támadt az egész földön kilenc óráig (12-15 óra)
A nap elsötétedett, a templom függönye középen kettéhasadt
Jézus ekkor hangosan felkiáltott: Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet.
E szavakkal kilehelte a lelkét”

(Lk 23,44-46)

A sötétséggel a jelennek és a történelemnek: ezt üzente „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, és nála nélkül semmi sem lett, ami lett. Benne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség azt föl nem fogta”. (Jn 1,1-5) Az emberek az Ige világosságát életük kezdetén kioltották, amikor az Atya ellen fellázadtak, ettek a tiltott fáról, elvesztették a mennyországot. A büntető Isten megígérte, hogy ennek a becsapott asszonynak egy magzata helyrehoz mindent. Ennek jele volt később a szövetség sátrában elhelyezett frigyszekrény tetején, a két kerub-szobor között nappali fénynél ragyogóbb világosság, amelyet csak a főpap láthatott időnként, mert a függöny a Szentek Szentjéből még kiszivárogni sem engedte. A keresztre feszítés miatt kihunyt a fénye annak, aki azt mondta magáról: „Én vagyok a világ világossága. Aki követ engem, nem jár sötétben, hanem övé lesz az élet világossága”.(Jn 8,12) Most kialudt a természetfeletti fény, kialudt a nap fénye, és a rejtett isteni fény is megszűnt a függöny mögött, pedig a függöny örökre szétnyílt mindenki előtt. A föld sötét mélye viszont felhördült. Rengett tőle a város, amely megölte egyetlen reményét. „Jézus ekkor hangosan felkiáltott: Atyám! Kezedbe ajánlom lelkemet”. (Lk 23,46) Szerzetes pap vagyok. Minden szentmisében-kezemben változik át az ostya és a bor Jézus szentséges Testévé és Vérévé. Mindkettő előtt földig kellene hajtanom a térdemet, de már csak a derekam hajlik.Felemelem Uramat, hogy testvéreim lássák külön kenyérszínben és külön bor színében, és egyre jobban értsék meg, hogy Jézus meghalt értünk, Urunk pedig ugyanúgy ontja ránk, a mostani bűnösökre töméntelen kegyelmét, mint a keresztről: „Amikor azonban elhatalmasodott a bűn, túláradt a kegyelem, hogy amint a bűn halált hozva uralkodott, ugyanúgy uralkodjék a kegyelem is a megigazulás által az örök életre a mi Urunk, Jézus Krisztus által” (Róm 5,20-21) A templomunk gyóntatófolyosójának keresztje előtt állva a Szűzanya ölébe képzelhetem Urunkat véresen, fagyottan. Ő nem felém tekint, hanem a láthatatlan Mennyei Atyára, akinek Dávid király és próféta hallomására mondta a mennyben: „Vágóáldozatot és ételáldozatot nem kívántál, hanem készségessé tetted fülemet. Égő s bűnért való áldozatot nem követeltél, ezért így szóltam: Íme, eljövök! A könyvtekercsben meg van írva rólam, hogy teljesítsem akaratodat. Ezt akarom, én Istenem, törvényed a szívemben van” (Zsolt 40,7-9) Megrázó és gyönyörű mindennap újra átélni ezt.