Húsvét nyolcadának szerdája

Húsvét nyolcadának szerdája

Gondolatban évről évre végigjárjuk az emmauszi utat. A két tanítvánnyal együtt elindulunk Jeruzsálemből Emmausz felé. Csalódottság, keserűség, tehetetlenség, értetlenség van szívünkben. Nagy reményeket fűztünk Jézushoz, de minden remény szertefoszlott. A kudarcot nem az emberi képességeink gyengesége vagy a körülmények hirtelen megváltozása okozta, hanem a halál. Erőnket tudtuk volna növelni, megtaláltuk volna az új irányt, de a halálon nem tudunk változtatni. Az eseményeket már nem mi befolyásoljuk, hanem az embernél nagyobb erő irányít mindent.
Lélekben újra és újra átéljük az emmauszi utat. A lelki sötétség, a magány, a csüggedés, a reménytelenség útját. Azt hisszük, hogy Isten nincs velünk, elhagyott minket, s csak az ajtóban, a nagy megérkezés pillanatában döbbenünk rá, hogy mindvégig velünk volt. És akkor majd visszaemlékezünk életünk útjaira és tévútjaira, a fontosnak vélt állomásokra és a kitérőkre, a felesleges keresésekre és a szükséges útbaigazító tanácsokra. Megvilágosodott értelemmel látjuk, hogy mikor ismertük fel őt és mikor nem. Látjuk, hogy mikor utasítottuk ki életünkből és mikor mondtuk neki: „Maradj velünk, Urunk!” Lélekben újra átéljük az emmauszi utat, a hit útját, az Istenhez vezető utat. És akkor majd Isten szól hozzám: „Maradj velem, gyermekem, mert lenyugodott már a nap!”
© Horváth István Sándor

Imádság:

Istenünk, szenteltessék meg a te neved! Nemcsak szavakkal kell imádnunk Téged, hanem méltókká kell lennünk Hozzád, közelebb kell jutnunk Hozzád erősebb szeretettel. Mert Te nem vagy immár a bosszúálló, a csaták ura, hanem az Atya, aki a béke ölén a boldogságra tanít. Amen.