2015. április 13., hétfő

Húsvét 2. hetének hétfője



Húsvét 2. hetének hétfője


Jézus és Nikodémus beszélgetését olvassuk a mai evangéliumi részletben. Nikodémus nagy tekintélyű személy, a főtanács tagja, vallási kérdésekben jártas ember, akinek adtak a véleményére, mind a főtanácsban, mind a nép körében. A zsidó vallási vezetők között valószínűleg egyedül maradhatott Jézusról alkotott pozitív véleményével, amelyet titkolhatott előlük, hiszen nincs elég bátorsága ahhoz, hogy nappal menjen Jézushoz. Inkább éjszaka érkezik, hogy ne tudjanak róla mások. Látogatása és érdeklődése teljesen jószándékú, ahogyan erről a beszélgetés tanúskodik. Ismerte a farizeusok korábbi próbálkozásait, amivel Jézust akarták kelepcébe csalni, tudott az írástudók által kezdeményezett vitákról, amelyekkel tanításába akartak belekötni, s bőven lehetett információja a Jézus által véghezvitt csodákról is. Tudni szeretné, hogy ki lehet az, aki csodatévő erővel rendelkezik és ki az, akinek tanítására oly sokan lelkesednek, de nem csupán a kíváncsiság vezeti.
Az udvariassági bevezető meghallgatása után Jézus rögtön az újjászületésre tereli a témát. Az Úr szavaiból mindvégig kiérezzük, hogy elismeri Nikodémus vallási tudását, ugyanakkor megérzi, hogy mire van szüksége ennek az embernek, mire vágyakozik, tudniillik a lelki újjászületésre.
Keresem-e Jézust lelki újjászületésem reményében?
© Horváth István Sándor
Imádság:

Urunk, töltsd be lelkünket istenséged örökkévaló élvezetével, melyet drága testednek és vérednek mostani vétele már előre jelez. Amen.
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése