2015. április 12., vasárnap

Ferenc pápa: Tamás felismeri, hogy valaki szereti, várja és megérti őt!



Ferenc pápa: Tamás felismeri, hogy valaki szereti, várja és megérti őt!


Április 12-én, húsvét második vasárnapján délben a Regina Coeli imádságot mondta el Ferenc pápa a Szent Péter téren összegyűlt hívekkel. A hitre eljutó Tamást állította a figyelem középpontjába: az irgalmas Jézussal találkozva mi is felismerhetjük, hogy sebzettségünkkel együtt szeretve vagyunk.


Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
Ma elérkeztünk húsvét nyolcadik napjához. János evangéliuma elbeszéli, hogy Jézus kétszer is megjelenik az utolsó vacsora termében egybegyűlt apostoloknak: húsvét estéjén, amikor Tamás nincs jelen, és nyolc nappal később, amikor Tamás is jelen van. Az első alkalommal az Úr megmutatta testének sebeit a tanítványoknak, jelképesen rájuk fújt, és ezt mondta: „Ahogyan az Atya küldött engem, úgy küldelek én is titeket” (Jn 20,21). Saját küldetését bízta rájuk, a Szentlélek erejében.
Azon az estén azonban Tamás nem volt ott, és nem akart hinni a többiek tanúságtételének. „Ha nem látom, és nem érintem sebeit – mondta –, nem hiszem” (vö. Jn 20,25). Nyolc nappal később – vagyis mint a mai napon – Jézus ismét megjelenik övéi előtt, rögtön Tamáshoz fordul, és biztatja, hogy érintse meg a kezén és oldalán lévő sebeket. Elébe megy Tamás hitetlenségének, hogy – kínszenvedésének jelein keresztül – ő is eljusson a húsvéti hit teljességére, vagyis a Jézus feltámadásában való hitre.
Tamás egy nem megelégedett ember, hanem olyan, aki keres, személyesen akar bizonyosságra jutni, személyes tapasztalatot akar szerezni. Bár kezdetben tele van ellenállással és nyugtalansággal, végül ő is eljut a hitre. Ha nehézségek árán is, de eljut a hitre. Jézus türelmesen vár rá, és felajánlja magát az utoljára érkezett [ember] nehézségeinek és bizonytalankodásainak. Az Úr „boldognak” hirdeti azokat, akik hisznek anélkül, hogy látnának (vö. 29. vers) – és közülük az első az ő anyja, Mária –, de elébe megy a hitetlen tanítvány várakozásának is: „Tedd ide ujjadat, és nézd meg a kezemet…” (27. vers). A feltámadott Krisztus sebeivel való üdvös találkozás révén Tamás megmutatja saját sebzettségét, saját sérüléseit, fájdalmait, megalázottságát; a szögek jelében pedig rátalál annak döntő bizonyítékára, hogy valaki szereti, várja és megérti őt. Olyan messiással találkozik, aki tele van kedvességgel, irgalommal, gyengédséggel. Az az Úr volt az, akit mindig is keresett lényének titkos mélységeiben, mert mindig is tudta, hogy ő ilyen. És mi is milyen sokan szeretnénk szívünk mélyén találkozni Jézussal, úgy, amilyen ő: kedves, irgalmas, gyengéd! Mert szívünk mélyén tudjuk, hogy ő ilyen! Tamás, miután személyes érintkezésbe került Krisztus kedvességével és türelmes irgalmával, megérti feltámadásának mély értelmét, belülről teljesen átalakul, és megvallja benne való teljes hitét: „Én Uram, én Istenem!” (28. vers). Mennyire szép Tamásnak ez a kijelentése!
Tamás „megérinthette” a húsvéti misztériumot, amely teljesen feltárja az irgalomban gazdag Isten (Ef 2,4) üdvözítő szeretetét. Tamáshoz hasonlóan mi is, mindnyájan arra kaptunk meghívást ma, húsvét második vasárnapján, hogy szemléljük a feltámadt Krisztus sebeiben az isteni irgalmasságot, amely felülemelkedik minden emberi korláton, és beragyogja a rossz és a bűn sötétségét. Az irgalmasság rendkívüli szentéve intenzív és hosszú időszakként arra szolgál majd, hogy Isten irgalmas szeretetének végtelen gazdagságát be tudjuk fogadni. A szentévet meghirdető bullát tegnap este itt, a Szent Péter-bazilikában hirdettem ki. A bulla ezekkel a szavakkal kezdődik: Misericordiae vultus, az irgalmasság arca Jézus Krisztus. Fordítsuk feléje tekintetünket, ő ugyanis mindig keres és vár minket, megbocsát nekünk, nagyon irgalmas, és nem lepődik meg nyomorúságainkon. Sebeiben meggyógyít minket és megbocsátja minden vétkünket. A Szűzanya pedig segítsen minket, hogy mi is irgalmasak legyünk másokhoz, ahogyan Jézus irgalmas hozzánk.

Ferenc pápa szavai a Regina Coeli elimádkozása után:
Kedves testvéreim!
Szívből köszöntelek mindnyájatokat, római hívek, és titeket, mindnyájatokat, akik a világ sokféle tájáról érkeztetek. Köszöntöm a metucheni (Amerikai Egyesült Államok) egyházmegye zarándokait, a Gyermek Jézus Szolgálóleányait Horvátországból, az Isteni Szeretet Leányait, a Forlìból és Gravina di Pugliából érkezett plébániai csoportokat, a jelenlévő összes fiatalt, különösképpen a modenai Figlie di Gesù iskola és az adrianói Liceo Verga diákjait, valamint a Palestrinából érkezett bérmálkozókat. Köszöntöm a zarándokokat, akik részt vettek a római vikárius bíboros által bemutatott szentmisén a Santo Spirito in Sassia-templomban, amely az isteni irgalmasság egyik kegyhelye.
Köszöntöm a római neokatekumenális közösségeket, akik ma különleges misszióba kezdenek a város terein: imádkoznak és tanúságot tesznek hitükről.
Szívből köszöntöm a keleti egyházak híveit, akik naptáruk szerint ma ünneplik a húsvétot. Csatlakozom a feltámadt Krisztust hirdető örömükhöz: Khrisztosz aneszti! [Krisztus feltámadt!] Üdvözöljük mindnyájan tapssal keleti testvéreinket, akik ma ünneplik a húsvétot!
Megkülönböztetett tisztelettel köszöntöm az örmény híveket, akik Rómába jöttek és részt vettek a szentmisén testvéreim, a három pátriárka és számos püspök jelenlétében.
Az elmúlt hetekben a világ minden tájáról rengeteg húsvéti üdvözletet kaptam. Jókívánságaitokat hálásan viszonzom! Szeretnék szívből köszönetet mondani a gyermekeknek, az időseknek, a családoknak, az egyházmegyéknek, a plébániai és szerzetesi közösségeknek, a különféle intézményeknek és szervezeteknek, akik ki akarták fejezni irántam való szeretetüket és hozzám való közelségüket. Kérlek titeket, továbbra is imádkozzatok értem!
Szép vasárnapot kívánok mindnyájatoknak! Jó étvágyat az ebédhez! A viszontlátásra!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése