2015. március 26., csütörtök

Zsolozsma CXVII.



A Zsidókhoz írt levélből
 7, 1-10
Melkizedek előképe a tökéletes főpapnak 

Testvéreim! Melkizedek Szálem királya és a fölséges Isten papja – eléje ment a királyok legyőzése után hazatérő Ábrahámnak, és megáldotta. Ábrahám tizedet adott neki mindenből. A neve azt jelenti, hogy az igazságosság királya. Azonkívül Szálem királya volt, vagyis a békesség királya. Nem ismerjük apját, anyját, családfáját, sem napjainak kezdetét vagy életének végét, így az Isten Fiához hasonlóan pap marad mindörökké. Gondoljátok meg, milyen nagy ember az, akinek ősatyánk, Ábrahám tizedet adott a zsákmány javából. Lévi fiainak, mivel papi tisztet viselnek, szintén megvan a törvényes joguk rá, hogy a néptől, vagyis testvéreiktől, akik Ábrahám leszármazottai, tizedet szedjenek. Ő viszont, aki nem az ő nemzetségükből származott, kapta a tizedet Ábrahámtól, és megáldotta azt, akinek az ígéret szólt. Kétségtelen azonban, hogy a magasabb hivatásban levő áldja meg az alacsonyabb rangút.Itt halandó emberek szednek tizedet, ott meg az, akiről tanúsítják, hogy él. Sőt Ábrahámra való tekintettel mondhatjuk, hogy Lévi is, aki tizedet szed, szintén fizetett tizedet, hiszen jelen volt ősében, amikor Melkizedek találkozott vele.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése