2015. március 30., hétfő

Nagyhétfő



Nagyhétfő
Iz 42,1-7                                         Jn 12,1-11
„Hagyj békét neki…”(7)

Az Egyház liturgiájában igyekszik megjeleníteni Jézus szenvedése előtti eseményeket. Jeruzsálembe történt ünnepélyes bevonulását idézzük barkaszenteléssel és körmenettel. Ma, nagyhétfőn, a betániai vacsoráról emlékezünk. Igaz, hogy e két esemény időrendben fordítva volt, de az emlékezés a lényeg.
Mire emlékezünk? Lázárék vacsorájára, amit Jézus tiszteletére rendeztek, valószínűleg Lázár feltámasztásának örömére. Senki sem sejtette, csak Jézus tudta, hogy ez az örömünnep az Ő szívében már szomorú búcsúzás. Márta szolgál… Mária és Júdás alakja lép előtérbe hirtelen. Mária egy font, tehát nagyobb mennyiségű finom nárduszolajat hoz elő, és megkeni Jézus lábát, vagy talán rákeni Jézus lábára. A ház megtelik a kenet illatával.(3) Hajával törölgeti Jézus lábát, kedves ereklyének szánva az Úr bőrébe be nem ívódott olajat. Semmi sem drága neki, mert nagyon szereti Jézust.
Júdás bosszankodik a pazarlás láttán, és szóvá is teszi. Háromszáz dénárt ért ez az olaj, mennyi szegényt lehetett volna megsegíteni evvel! János – akkor talán csak gondolatban - , helyre rakja e nagy ügybuzgóságot: a saját zsebe hasznát akarta volna növelni úgyis, hisz eddig is lopott az adományokból.
Jézus értékeli a helyzetet: Júdást rendreutasítja, hogy szegények mindig lesznek veletek!(8) Nem fedi fel, hogy tudja, Júdás már árulóvá lett, éppen erről a vacsoráról lóg majd el a részleteket megbeszélni. Egy a tizenkettő közül…
„Hagyj békét neki, hogy temetésem napjára megőrizze azt”(7), ezt a csodás élményt, hisz akkor nem is lesz eme szolgálatra sem idő, sem mód!
Jézus még feltehette volna a kérdést: ki szeret engem jobban? Júdás-e, akit tanítványommá, apostolommá, barátommá tettem, és pár nap múlva csókot adva árul el, ad át a poroszlóknak, vagy ez a Mária, aki rajongó szeretete jeléül a drága olajat simogatja bele lábaimba?


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése