Nagyböjt második vasárnap

Nagyböjt második vasárnap
Fogd a fiadat, a te egyetlenedet, akit szeretsz, és áldozd fel
Mk 9,2-10
„Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!”

Amikor először láttam Jeruzsálemről látképet, azt hittem, hogy a hegytetőn pompázó, aranykupolás templom Jézus Krisztus halálának és feltámadásának helyét rejti. Igen nagyot csalódtam: az az épület nem templom. Emlékhelyet őriz, de nem a világ legfontosabb pontját, hanem Morija szikláját. Ide parancsolta föl Isten választottját, Ábrahámot, amikor fia már felcseperedett. Ábrahám messziről vándorolt erre a vidékre. Hatvan évesen hallotta meg az egy igaz Isten hangját. Arra szólította fel, hogy hagyja el vacak bálványait, és imádja az ég és föld teremtő és fenntartó Istenét. Aztán hagyja el szülőföldjét, Úr városát és rokonságát, vándoroljon egy távoli, ismeretlen földre. Ott majd születik fia. Az a fiú nagy nép ősapja lesz. Abból a népből származik majd idővel a Megváltó. Negyven-ötven év telt el az óta. Sok várakozás, gyötrődés, de megérte, itt a fiú, fiatal legény, maholnap asszonyt keresek neki, és jönnek majd az unokák. De nem ez történt. Újabb keserves próbatétel: „Vedd egyetlen fiadat, akit szeretsz, Izsákot, menj Morija földjére, s ott mutasd be égőáldozatul, azon a helyen, amelyet majd mutatok neked” (Ter 22,2)  A  Biblia nem beszél Ábrahám szívének szörnyű viharáról. A gyermek születéséig várni több évtizedig iszonyú érzés volt. Most pedig meg kell ölnöm, el kell égetnem, s ki tudja, mikor támasztja föl az Úr haló porából, hogy beteljesüljön ígérete: Benne nyer áldást a föld minden nemzetsége. De a parancsot teljesíteni kell. Ment, építette a sziklán az oltárt, aztán megmondta fiának, minek kell megtörténnie. Ez az öregember valóban a hit hőse volt. Aztán kiáltott az angyal: „Ábrahám! Ábrahám! Itt vagyok, felelte. Az angyal folytatta: Ne nyújtsd ki kezedet a fiú felé, és ne árts neki. Most már tudom, hogy féled az Istent, és egyetlen fiadat nem tagadtad meg tőlem”. (11-12) Ábrahám népéből megszületett a Megváltó. Harminchárom éves volt, gyönyörű és hatalmas férfi, csupa jóság, bámulni való bölcsesség. Aztán ő maga jelenti be tanítványainak, hogy sok szenvedés után meg kell halnia az emberek megváltásáért, de harmadnapra feltámad. Aztán pár nap múlva felviszi három tanítványát a Tábor hegyére. Átváltozik előttük: isteni ragyogása, Mózes és Illés megjelenése, majd az Atya szava a fényes felhőből földre parancsolja a megrettent tanítványokat: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!” (Mk 9,7) Nagyböjti bűnbánatunk idején miért olvastatja az Egyház ezt a két történetet? Azért, hogy belénk hasítson a nagy igazság: Isten nem kívánta Izsák feláldozását, de „saját Fiát nem kímélte, hanem odaadta értünk mindnyájunkért, ne ajándékozna vele együtt mindent nekünk?” (Róm 8, 32) Sokan örültünk annak a megfontolt megállapításnak, hogy a XX. század óriási tévedése megbukott, iszonyú bajba sodort sok más néppel együtt bennünket is. De vigasztaló remény, hogy hitünkkel és az egész nemzetünket összefogó szeretettel úrrá lehetünk a bajokon. Ezt a reményt oltja belénk a mai isteni üzenet: Amit Géza magyar nagyfejedelemnek ígért a Mennyek Királynéja, hogy Szent István király érdemeiért népévé fogadja a magyar népet, be fog teljesülni. Ő segít rajtunk, csak térjünk vissza hozzá és egymáshoz egész szívvel! Felcsillanó reményünket ez teszi biztossá.

Zs 115
Az Úr kedvében járok az élők földjén. Hittem, még ha így is szóltam: ,,Nagyon nagy megalázás ért!’’ Elkeseredésemben azt mondtam: ,,Hazug minden ember!’’ Mivel viszonozzam az Úrnak mindazt, amit velem cselekedett? Fölemelem a szabadulás kelyhét, és segítségül hívom az Úr nevét. Teljesítem az Úrnak tett fogadalmaimat egész népe előtt. Az Úr szemében drága dolog, szentjeinek halála. Én is, Uram, a te szolgád vagyok, szolgád vagyok és szolgálód fia. Széttörted bilincseimet: a hála áldozatát mutatom be neked, és segítségül hívom az Úr nevét. Teljesítem az Úrnak tett fogadalmaimat egész népe előtt az Úr házának udvaraiban, tebenned, Jeruzsálem.