Nagyböjt második hete szombat

Istenünk, ki az embert földi életében csodálatos gondolkodással gyógyítod és a mennyek országának örökösévé teszed, kérünk légy zarándokutunk vezére és vezess el a fényességbe, melyben lakozol.A mi Urunk, Jézus Krisztus a te fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

Nagyböjt második hete szombat
Irgalmasan bánik az Úr azokkal, akik szeretik őt
Mik 7,14-15.18-20
„Egy embernek volt két fia”

Érdekes lehet első pillantásra, hogy Jézus példabeszédében olyan édesapára hivatkozik, akinek mindössze két fia volt. A zsidó családoknál ugyanis a sok gyerek volt a megszokott. Azt a családot tartották áldottnak, amelyikben sok volt a gyerek. Itt azonban Jézus elsősorban nem a gyerekekről akar beszélni, hanem az apai szeretettel akarja bemutatni a mennyei Atya kimondhatatlanul nagy szeretetét. A példabeszéd megértéséhez tudni kell, hogy az apa halála után van csak örökösödés, az apa életében minden az övé. Halála után öröklik az ingatlan vagyont a fiúk. A törvény értelmében a vagyon felét az elsőszülött fiú kapja, a másik felén osztozik a többi fiú. Itt tehát alapvető mondanivalója a példabeszédnek, hogy a kisebbik fiú ugyanannyit örököl, mint elsőszülött bátyja. Örököl, ha meghal az édesapa. Amikor tehát odaáll a makkegészséges édesapa elé és így szól az öcsi: „Apám, add ki nekem az örökség rám eső részét” (12), az apa úgy érezheti magát, mint akit kisebbik fia halottnak tekint. Durva szeretetlenség, szörnyű sértés, a negyedik parancs otromba megszegése. Így is válaszolhatna mihaszna magzatának: Te kis tejfeles szájú! Még semmi hasznodat nem láttam, és életemben örökséget követelsz? Mars dolgozni. Ő azonban kettéosztja minden vagyonát, és odaadja a fiatal legény részét. A sértegetés még nem ért véget. Néhány nap múlva a fiú összecsomagol és elutazik messze földre. A sértett apai szív borzasztóan szenvedhetett a váratlan távozás miatt. Az édesapa, pedig ott maradt szorgalmas elsőszülöttével. Művelték a földet, kemény munkával teltek a hónapok. A fiatalúr, pedig élte a maga szabadnak vélt nagyúri életét. Mindaddig nem is volt semmi gondja, amíg az apai örökség el nem fogyott. A csapos már nem hajlongott tovább, az örömlányok csórót láttak benne, a szállodai szobából kitették. Dolgozni kellene, de hát semmihez sem ért… a zsidó ember számára a legtaszítóbb munka volt a disznópásztorkodás. Mégis azt kellett vállalnia, mert más nem akadt. Akkor felfogta végre, mennyire ostoba volt eddigi élete. Otthon emberséges körülmények között tisztes munkában hasznosíthatta volna fiatal erejét. A kalandvágy elvette a józan eszét. Itt undorító állatok közt dolgozik. Ennivalója nincs, mert csak este adják ki a bérét. Enne már a moslékból is, de nem engedik. Élet ez? Vissza kellene mennie apjához. Bocsánatot kérne és emberséges munkát. Meg is teszi, amit kitervelt. A hűtlenül elhagyott apa messziről megismeri tékozló fiát. Felejti a sértéseket, öleli a mihaszna gyereket. Fürdőbe küldi, ruhát rendel neki, és lakomát parancsol a konyhán. Étkezés után táncra perdül az összes alkalmazott. Ők megértik az apai magatartást. A munkából hazatérő bátynak is el tudják magyarázni az apjuk boldogságát: „Megjött az öcséd, és apád levágatta a hízlalt borjút, mivel egészségben kapta őt vissza”. (27) De jött ki az apa is, ő indokol: „Fiam, te mindig velem vagy és mindenem a tiéd. De vigadozni és örvendezni kellett, mert ez a te öcséd meghalt és feltámadt, elveszett és megtaláltatott”. (31-32) Jézus a mi Atyánkat mutatta be nekünk, aki mindig vár ránk. 

Mindenható Istenünk kérünk, add, hogy mire elérkezik a húsvét ünnepe, a bűnbánat és az engesztelésül magunkra vállalt böjt, tisztítsa meg lelkünket. A mi Urunk, Jézus Krisztus a te fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.