2015. március 2., hétfő

Nagyböjt második hete hétfő



Istenünk, ki úgy rendelted,hogy a testi önmegtagadás gyógyítsa lelkünket,kérünk,segíts,hogy minden bűntől tartózkodjunk és a szívünk meg tudja tenni mindazt,amit Jóságod ránk bízott. A mi Urunk, Jézus Krisztus a te fiad által,aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben,Isten mindörökkön örökké.

Nagyböjt második hete hétfő
Vétkeztünk, bűnbe estünk, Urunk, megszegtük törvényed
Lk 6,36-38
„Legyetek irgalmasok, mint a ti Atyátok is irgalmas”

A mai evangélium arról szól, hogy ne akarjuk elvenni a jogot Jézus Krisztustól, akit Isten az élők és holtak bírájául rendelt. Ez vonatkozik az élet kicsinyes bíráskodásaira is, főként az örök kárhozatra, való ítéletre. Lehet, hogy pillanatnyilag igazunk lenne, ha embertársunkat keményen elítélnénk, de mivel nem ismerjük az összes körülményt, amelyeket a helyes ítélethez föltétlenül figyelembe kell venni, sem azt nem látjuk előre, hogy a vétkes majd bűnbánatot tart, jóvátesz minden kárt, ezért tiltja az Úr a könnyelmű ítéletet. Bíró is csak az lehet, aki kellő felkészültséggel rendelkezik, ezen kívül még érvényes megbízatása is van. Jézus nem régen magán kinyilatkoztatásban mondta valakinek: soha senkinek nem adtam engedélyt, hogy bárkit is elítéljen. Ezért adja ki Jézus az általános rendelkezését: „Legyetek irgalmasok, mint a ti Atyátok is irgalmas”. Irgalmas az, aki a bántást nem viszonozza, bár megtehetné. Irgalmas az is, aki elengedi más sértését. Megkönyörül a bajt okozón, nem bosszulja meg a rosszat a bántalmazó családján, nem okoz kárt adott alkalommal a vétkeseknek. Az irgalmas ember az irgalmas Isten példáját követi. Isten elpusztíthatta volna ősszüleinket a bűnbeesés után, hiszen előre megmondta nekik, hogy esetleges engedetlenségükért halál jár. A háttérbeszorulása miatt testvérét gyűlölő Káint figyelmezteti előre, bűne elkövetése után mégsem bünteti azonnal. Nem pusztította el a Sínai hegy lábánál bálványt öntő és azt imádó zsidó népet, pedig iszonyú haragra gyulladt ellenük. Nem pusztítja el többé vízözönnel a vétkes emberiséget, pedig hányszor megérdemeltük volna már eddig is. Isten sokszoros jóindulatára figyelmeztet tehát Jézus: „Legyetek irgalmasok, mint a ti Atyátok is irgalmas”. Ne ítéljetek, hangzik el Jézus ajkáról többszörösen is a figyelmeztetés. Ne ítéljetek, mert nem Ismeritek tökéletesen az okokat és körülményeket, amelyek között létrejött a bűn. Különben is sok esetben a maga bűnéről akarja elterelni a figyelmet az ítélkező. Még a mindennapos ítéletmondástól, a pletyka gyakorlásától is őrizkedjetek! Kicsinek tűnő bűnnek látszik ugyan, egyszerű nyelvköszörülésnek, de senki sem tudja lemérni igazán a következményeit. Valaki ezt a bűnt papírlaptépéshez hasonlította: amint a széttépett papírt a régi formájára összeragasztani nem lehet, de ha lehetne is, amit a szélbe szórtunk, össze sem tudjuk szedni többé, így állunk a pletyka esetével is. Széttéptünk egy becsületet, és többé nem lesz makulátlan. Különösen tiltja az Úr, hogy valakinek iszonyú bűnéért a pokol büntetését próbáljuk megítélni. Ha ennyire nem szabad ítélkeznünk senki fölött, akkor hagynunk kell életünk tönkretevőit büntetlenül elmenni? Vagy nem szabad keresnünk a megsértett igazság orvoslását? Dehogyis nem. Csak mindig ragaszkodjunk a törvényes formához. Bízzuk Istenre ügyünket, ha a földi igazságszolgáltatás netán késik vagy a tények ellen dönt. Az örökké tartó boldogságban minden kitisztul. Amit pedig itt a földön elszenvedtünk, amikor irgalmasak voltunk; vagy nem ítéltünk el másokat, szeretetünk jutalmát odafönn bőségesen meg fogjuk kapni.
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése