2015. március 27., péntek

NAGYBÖJT 5. HÉT PÉNTEK



Kérünk Istenünk jóságos irgalmaddal oldozd fel híveid, hogy a bűn bilincséből, mely gyengeségeink miatt fogva tart minket, kiszabaduljunk

2015.03.23. NAGYBÖJT 5. HÉT PÉNTEK
Kiragadja az Úr a szegény ember életét a gonoszok kezéből
Én és az Atya egy vagyunk"  

Ismét hosszú vitában ált Jézus a zsidókkal a jeruzsálemi templomban a téli templomszentelés ünnepén. Azt követelték tőle, hogy mondja meg nyíltan, ha ő a Messiás. Jézus viszont a csodáira hivatkozott, amelyeket bőven művelt. Ezeket az Atya nevében cselekedte. Ha ő egyszerű ember, és úgy állítaná magáról, hogy Messiás, az isteni erőt, feltételező csodákat nem művelhetné. És ekkor megtetézi kijelentéseit azzal, hogy nemcsak az Atya nevében cselekszik, hanem egy vele. Nem azt mondja, hogy azonos személy vagyok vele, hanem egy valami vagyok vele. O más személy, mint én. Az egységünk abban áll, hogy a természetünk egy és azonos valami. Őszintén megmondom, nem csodálom, hogy szegény zsidók kapkodták a fejüket ezek miatt a kinyilatkoztatások miatt. Talán még ma is, kicsit húzza egyik-másik testvérünk is a fülét ezeket hallva: Én nem vagyok az Atya, akit ismert Mózes és az ősapák tömege, akit nem úgy mondtak a zsidó nép Atyjának, mint ahogy Jézus értette. Ezt felfogták. Korukban Mózes és a próféták is azért harcoltak, hogy ne kövessék a zsidók a pogányok felfogását, akik különböző teremtményeket mondtak isteneknek. Csak egy Isten van, és ezt csak a zsidók vallották akkoriban a Szentírás tanúsága szerint. Ez igaz is, ha megkülönböztetjük Istenben a személyektől a természetet. Ez a természet, az isteni lényeg jelenti a végtelen nagy értelmű és akaratú szellemi létet. Ez valóban egy. Nem is lehetne kettő vagy még több, mert a végtelen kizár minden mást. Ezt a végtelen isteni természetet birtokolja az akkori zsidók tudása szerint egy isteni Személy, aki gondolkodik és akar végtelen fokban ezzel a végtelen isteni értelemmel és akarattal. Mivel hitük és tapasztalatuk szerint az isteni Személy végtelenül jó és szerető szívű valaki. Olyan, mint egy jó édesapa a családban, tehát ő az emberiség nagy közösségének az Atyja. És most itt van ez a Názáreti Jézus. Nagyszerű teste van: erős. Egészséges és szép is. És neki is, mint minden embernek van emberi lelke, benne ész és akarat. Testével dolgozik, jön-megy, beszél. Lelke értelmével mindenkinél többet tud. és akar az akaratával. Személye is van, aki birtokolja mind a testét, mind a lelkét. De ha rákérdeznek, ki vagy te, vagyis mi van a személyeddel, az egyszerű emberek úgy vélik, az egy régi próféta személye, a tanítványai szerint viszont Isten Fia, tehát isteni Személy. Az O személye nem azonos az Atya Személyével. De egy valami közös, azonos bennük, az istenség, az isteni természet, amelyet közösen birtokol az Atyával, mivel tőle ajándékba kapta. Ezek után az Első Isteni Személyről már nem úgy beszél, hogy Izrael Isten olyan, mint egy jó apa, atya, hanem valóban ez a tulajdonneve: Atya, mert a Második Isteni Személy tőle születik isteni, szellemi születéssel, ezért az Ő neve Fiú, de mondjuk Szónak, Verbumnak, Logosznak is. Később sokat beszél a Harmadik Isteni Személyről is, aki az Atyától és a Fiútól származik. Kettőjük Szeretete. Nem könnyű érteni, sőt megérteni nem is lehet. De kegyelemmel elfogadni, azt lehet. Okos beszéd, de magas és mennyei.

Irgalmas istenünk kérünk, ne hagyd magukra hozzád könyörgő híveidet, hanem oltalmazd jóságosan a benned bízókat és add, hogy a bűnöktől megtisztulva mindvégig szentül éljenek és örökösei lehessenek ígért javaidnak.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése