MEGVÁLTÁS és a SZENVEDÉS a BIBLIÁBAN X.

MEGVÁLTÁS és a SZENVEDÉS a BIBLIÁBAN X.
Folytonosság az Ószövetséggel

Az Ószövetség az egész emberiségnek előkészítette a megváltását. Az Ábrahámnak adott áldás is ezt hangsúlyozza: „Vonulj ki földedről, rokonságod köréből és atyád házából arra a földre, amelyet majd mutatok neked. Nagy néppé teszlek. Megáldalak és naggyá teszem nevedet s te magad is áldás leszel. Megáldom azokat, akik áldanak téged, de akik átkoznak téged, azokat én is megátkozom. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége” (Ter12,1-3) Ahogy szaporodnak test szerinti leszármazottai, el kell jönnie ezek közül annak az Egynek, aki az összes nemzetre kiterjeszti majd az isteni áldást, kivonja a sátán hatalmából az összes embert. Istenek ez a célja. Külön tragédia Ábrahám vér szerinti népe számára, hogy már az egyik unokája és annak nemzetsége elszakad az áldottak körétől. Sőt Sára is vesztére adta egyiptomi szolgálóját, hogy az akkori szokásjog szerint Ábrahám mellékfeleségeként Sárának szüljön fiút.  86 éves volt Ábrahám és Sára is, amikor Hágár megszülte Izmaelt. 99 évesek lettek Ábrahámék, amikor Isten megáldotta Sárát, és megszülhette várva várt fiát, Izsákot. Három év múlva el kellett küldenie Ábrahámnak Hágárt és fiát, Izmaelt. Ábrahám mindkét fia hatalmas népek ősei lettek. Isten akarata érvényesült: az ígéret szerinti fiú, Izsák nagyra nőtt nemzetéből, Dávid király házából született meg az a Küldött, akit Isten a világ Megváltójának szánt öröktől fogva. A két Ábrahám-fiú nemzetsége ugyan külön-külön, de egységesen elzárkózik az Istentől öröktől fogva elrendelt Megváltó elfogadásától. Péter főapostol nagyon vigyázott a zsidó hagyományokra, jól megjegyezte Jézus tanítását a szegletkőről, ami nyilvánvalóan róla szóló jövendölés volt: „Az a kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkő lett, a botlás köve és a botrány sziklája: Megbotlanak bene, mert nem fogadták el hittel a tanítást, amelyre meghívást kaptak. Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul kiválasztott nép vagytok, hogy annak dicsőségét hirdessétek, aki a sötétségből meghívott benneteket csodálatos világosságára. Ti valamikor nem voltatok nép, most Isten népe vagytok; régen nem nyertetek kegyelmet, most pedig irgalomra találtatok” (1Pét 2,7-10) Ugyanerről szól a következő idézet: „Várjuk reményünk boldog beteljesülését: a nagy Istennek és Üdvözítőnknek, Jézus Krisztusnak dicsőséges eljövetelét, aki önmagát adta értünk, hogy minden gonoszságtól megváltson, megtisztítson és jótettekkel buzgólkodó, választott népévé tegyen” (Tit 2,13-14) Ennek az értelmezésnek Jézus gondolkodásában van a gyökere. Maga az tény, hogy Jézus az ószövetségi bárányvacsorára tervezte az Újszövetség egyik fontos alapvetését, az „új és örök szövetség megkötését. „Vacsora közben Jézus kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte, s odanyújtotta tanítványainak, ezekkel a szavakkal: Vegyétek és egyétek, ez az én testem. Azután fogta a kelyhet, hálát adott, és ezekkel a szavakkal nyújtotta nekik: Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, a szövetségé, amelyet sokakért kiontanak a bűnök bocsánatára”. (Mt 26,26—28) Szent Pál nem volt még tanítvány, nem lehetett ott az utolsó vacsorán, de Jézus a pusztai kiképzésen minden lényeges gondolatot megmagyarázott későbbi apostolának. Ő így emlékszik erre a nagyon fontos eseményre: „Én ugyanis az Úrtól kaptam, amit közöltem is veletek: Urunk Jézus elárulásának éjszakáján fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte, és így szólt: Vegyétek és egyétek, ez az én testem értetek. Ezt tegyétek az én emlékezetemre. Valahányszor ugyanis e kenyeret eszitek, és e kehelyből isztok, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön”. (1Kor 11,23—26)