2015. március 9., hétfő

Isten stílusa az alázat és a csend, nem a látványosság - mondta a pápa



Isten stílusa az alázat és a csend, nem a látványosság - mondta a pápa


Ferenc pápa reggeli szentmiséje a Szent Márta házban - OSS_ROM

megosztás:
Isten alázattal és csendben cselekszik, nem csap parádét, ez nem az ő stílusa – hangsúlyozta a pápa homíliájában, amelyet a Szent Márta házban mondott hétfő reggel.
Először csodálattal hallgatják, majd kitör a haragjuk és a megvetésük.
A napi evangéliumban Jézus Názáret lakóinak szemére veti hitük hiányát. Először csodálattal hallgatják, majd kitör haragjuk és megvetésük. Ezek az emberek örömmel hallgatták Jézust, de néhányuknak nem tetszett, amit mondott és talán néhány pletykás felállt közülük és azt mondta: „Hát, ez miről beszél nekünk? Hol tanult, hogy ilyeneket mondjon? Mutassa meg a diplomáját! Milyen egyetemen tanult? Hiszen egy asztalos fia, jól ismerjük őt.” Kitört a dühük és az erőszak is. Kiűzték a városból és egy hegy oldalára vitték, hogy letaszítsák onnan.
Isten alázatosan, csendben cselekszik és a kis dolgokban nyilvánul meg
Az első olvasmány a leprás Námánról, a szíriai király hadvezéréről szól. Elizeus próféta azt mondja neki, hogy fürödjön meg hétszer a Jordánban, de ő is felháborodik, mert egy nagyobb gesztusra számított. Aztán mégis hallgat szolgái tanácsára és úgy tesz, ahogy a próféta kérte és eltűnik a leprája. Ahogy Názáret lakói, úgy Námán is látványosságot akart, de a jó Isten stílusa nem az, hogy parádézzon. Isten alázatosan, csendben cselekszik és a kis dolgokban nyilvánul meg. A teremtéstől kezdve így van ez, ahol az Úr nem varázspálcát vesz a kezébe, hanem megteremti az embert a föld porából. Ez a stílus végighalad az üdvösségtörténeten – állapította meg Ferenc pápa.
Az egyszerű dolgok, Isten alázata, ez az isteni stílus, nem a parádé
Amikor meg akarta szabadítani népét, Mózes hite és bizakodása miatt tette azt. Amikor a nagy hatalmú Jerikó városának vesztét akarta, egy prostituálton keresztül vitte véghez azt. A szamaritánusok megtérése érdekében is egy bűnös asszony segítségét kérte. Amikor Dávidot elküldte Góliát ellen küzdeni, őrültségnek tűnt: a kis Dávid a gigantikus alakkal szemben, akinek volt kardja és más fegyvere, míg Dávidnak csak egy parittyája és kövei. Vagy amikor a napkeleti bölcseknek elmondta, hogy megszületett a nagy király, akkor mit találtak ők? Egy újszülöttet a jászolban. Az egyszerű dolgok, Isten alázata, ez az isteni stílus, nem a látványosság – mutatott rá a pápa.
Legyünk mi is alázatosak
Ferenc pápa emlékeztetett Jézus egyik megkísértésére a sivatagban, ami a látványosság keresése volt. A Sátán arra hívja, hogy ugorjon le a templom párkányáról, hogy az emberek a csodát látva higgyenek benne. Jót tesz nekünk a nagyböjtben, ha végiggondoljuk, hogy az Úr hogyan segített bennünket előre menni és rájövünk, hogy mindig az egyszerű dolgokkal tette ezt. Csendben szól a szívedhez. A liturgikus szertartásokban, a szentségekben is milyen szép, hogy megnyilvánul Isten alázata és nem a világias parádézás. Gondoljuk végig életünket, hogy hányszor látogatott meg bennünket az Úr kegyelmével, mindig alázatos módon. Ezt a stílust várja tőlünk is, hogy legyünk alázatosak – zárta hétfő reggeli homíliáját Ferenc pápa.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése