2015. február 21., szombat

Imádkozzunk a Kapucinus Rend tagjaiért!



február 21.

Parzhami Szent Konrád
Imádkozzunk a Kapucinus Rend tagjaiért!
  • Magyar Kapucinus Delegáció
Alapítójuk: Assisi Szent Ferenc
Rendünk küldetése: "Krisztus követése, önmegtagadásban és lelkipásztorkodásban, a legszigorúbb ferences hagyományok szerint". "Igyekezzünk életünk nagy részét az imádságnak, főleg a szemlélődő imának szentelni; a teljes szegénységet az alázat szellemével együtt ápolni. Osztozzunk a szegények, gyengék és betegek életében és őrizzük meg azt a jellemzőnket, hogy mi a nép testvérei vagyunk" ( Idézetek a Rendi Alkotmányból.)
1989-ban rendünk visszatérhetett Magyarországra. Jelenleg Budapesten és Móron vannak közösségeink, melyekben magyar és olasz testvérek élnek. Budapesten két plébánia lelkipásztori szolgálatát látjuk el, Móron ifjúsági pasztoráció a feladatunk.
Lelkiségünkből:
A kisebb testvérek regulája és élete ez: kövessék a mi Urunk Jézus Krisztus szent evangéliumát, és éljenek engedelmességben, tulajdon nélkül és tisztaságban. Ferenc testvér engedelmességet és hódolatot ígér Honoriusz pápa úrnak és törvényes utódainak, valamint a római Szentegyháznak. A többi testvér pedig Ferenc testvérnek és utódainak tartozik engedelmességgel. (Assisi Szent Ferenc: A megerősített regula (Regula bullata, 2Reg) 1.)
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése