2015. február 19., csütörtök

Hamvazószerda utáni csütörtök



Hamvazószerda utáni csütörtök


Jézus így tanít a mai evangéliumban: „Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl mindennap a keresztjét, és úgy kövessen engem!” (Lk 9,23). E kijelentés egyértelműen kijelöli számunkra nagyböjti lelki utunkat. Nem elégedhetünk meg azzal, hogy bizonyos ételek fogyasztásától megtartóztatjuk magunkat a böjti időben. Nem lehetünk büszkék magunkra, ha hősies küzdelemben sikerült megállnunk, hogy pénteken nem ettünk húst. De az sem elegendő, ha az így megtakarított pénzünkön élelmet veszünk és valamelyik karitatív szervezet nagyböjti segélyakciójához csatlakozva felajánljuk azt a szegények javára.
Újra fel kell fedeznünk a böjt lelki tartalmát, miként erről már tegnap szó esett. Újra fel kell fedeznünk a böjtöt, mint hitünk és imádságunk egyik kifejezési formáját, Istenhez való közeledésünk egyik módját. A böjt nem lehet öncélú, nem szakíthatjuk el az imádságtól és az adakozástól, mert ez a három együtt segíti azt, hogy helyreálljon az Istennel való kapcsolatom és megújítsam embertársaimmal is kapcsolataimat. A böjt azt jelenti, hogy a testem és a lelkem együtt imádkozik, fordul Istenhez. A nagyböjti lelki út azt jelenti, hogy felveszem keresztemet és Krisztust követem. Nagyböjti lelki utam célja, hogy megérkezzek a megváltás helyszínére, ahová senki más ember, csak egyedül a keresztjét hordozó Krisztus vezethet el engem.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Uram, Istenem! Jól tudom, hogy te minden ember szívében elültetted a szeretetet, az én szívembe is. Taníts engem a helyes szeretetre, az önfeláldozó szeretetre, az önzetlen szeretetre. A szeretet hassa át életem és minden cselekedetem! A szeretet mindennapi gyakorlásában találjam meg életem értelmét! A szeretet törvénye érintsen meg engem isteni kegyelemként!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése