2015. február 8., vasárnap

Évközi 4. hét szombatja



Évközi 4. hét szombatja


Fáradhatatlan. A mai evangéliumi leírás szerint talán ez a leginkább jellemző Jézus magatartására, szolgálatára. Miközben körülötte mindenki fáradt, ő fáradhatatlanul végzi feladatát. A tanítványok visszatérnek útjukról és beszámolnak Mesterüknek tevékenységükről. Nem tudjuk pontosan, hány napig vagy hétig voltak távol, mindenesetre Jézus észreveszi kimerültségüket, fáradtságukat. Ez utóbbi természetesen arról tanúskodik, hogy küldetésüket nagy lelkesedéssel, odaadással végezték, nem lustán vagy kelletlenül. Nem csoda, ha elfáradtak, szükségük van a pihenésre, ezt szeretné számukra biztosítani Jézus.
Közben a nép Jézust keresi. Nem a tanítványok pihenését akarják megzavarni, hanem Jézust szeretnék hallgatni. Láthatjuk, hogy napokon, heteken keresztül kitartanak mellette. Akár nagyobb távolságokat is képesek megtenni, hogy láthassák, hallhassák őt. Szinte észre sem veszik, hogy nincs ennivalójuk, mert fontosabb számukra az Úr tanításának lelki tápláléka. Minderről a csodálatos kenyérszaporítás esete jól tanúskodik. Nyugodtan állíthatjuk, hogy az emberek is fáradtak, kimerültek, hiszen napokon keresztül követik Jézust, kitartanak mellette. Jézus pedig nem pihen. Fáradhatatlanul tanít, mert tudja, hogy az embereket felüdíti szava.
Mindennapi fárasztó teendőim mellett van-e időm Jézust hallgatni?
© Horváth István Sándor
Imádság:

Uram, a te szavadban csodálatos erő, nagyszerű hatalom rejtőzik. Egykor emberek tömegeit volt képes megmozgatni, útnak indítani, mert a te szavadra, mint isteni igazságra voltak szomjasak az emberek. A mennyei Atyához való visszatérésedkor emberekre bíztad szavadat, igehirdetőkre, akik örömhírként adták tovább mindazt, amit tőled hallottak. Uram, Jézus, ma én is a te szavadat szeretném hallgatni, a te szavadnak szeretnék engedelmeskedni, a te szavadból szeretnék erőt meríteni, a te szavadban szeretném felfedezni a remény forrását, a te szavadra szeretném bízni magamat és a te szavadat szeretném hirdetni, mert tudom, hogy a te szavad igazság, a te szavad bölcsesség, a te szavad boldogság, a te szavad élet, a te szavad az örök élet tanítása. 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése