2015. február 28., szombat

A Megszentelt Élet Éve 56.



február 28.

Imádkozzunk Hagyó József kistestvérért, a temetése napján!
  • Jézus Kistestvérei Férfi Szerzetes Kongregáció
Alapítójuk: René Voillaume
Jézus Kistestvéreinek közösségei boldog Charles de Foucauld, Károly testvér lelkiségéből táplálkoznak. Az ő halála után 15 évvel, 1933-ban Párizsban született meg az első testvéri közösség René Voillaume vezetésével. Károly testvér és a testvériségek lelkiségének jellemzője, hogy Jézus rejtett, názáreti életét szeretnék élni az emberek között, bensőséges barátságban Jézussal és osztozva életükben azokkal az emberekkel, akiknek nincs nevük vagy befolyásuk a világban. Nem szavukkal vagy apostoli szolgálatokkal hirdetik az evangéliumot, hanem életükkel, emberi kapcsolataikkal és a környezetük életében való részvételükkel.
Hagyó Józsefet, Jézus kistestvérét az 1961-es regnumos perben "a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedésben való tevékeny részvétel bűntettében" két év börtönre ítélik. 1964-ben ismét letartóztatják, és az 1965-ös regnumos perben négy év börtönbüntetést kap. Börtöntársától, Lénárd Ödön atyától hall először a Jézus Kistestvérei szerzetesrendről. Szabadulása után nemigen vállalt nyilvánosan papi funkciót, a munkásemberek egyszerű életét élte, volt rovarirtó és kazánfűtő, készült a szerzetesi életre. 1980-ban titokban tett életre szóló szerzetesi fogadalmat, és volt haláláig egyetlen magyar tagja a rendjének. A Jézus Kistestvérei közösségének hívatása figyelni a társadalom peremére került emberekre. Így talált rá a sérültekre és alapította meg a kerámiaműhelyt, majd a Kemence Alapítványt, amellyel megalapozta a fogyatékosok nappali ellátását. 2000-től a biatorbágyi Gizella Otthonban lakott, az öregeket sorstársként, barátként tekintve élt. 2015. február 6-án az égi házába költözött. Temetése 2015. február 28-án, a mai napon van.
Lelkiségünkből:
"Jézus Kistestvérei viszont arra hivatottak, hogy olyan nehézségek árán imádkozzanak és higgyenek, melyeket esetleg saját életük szenvedése támaszt, de talán még gyakrabban az, hogy fenntartás nélkül osztoznak környezetük fizikai és szellemi elesettségében." René Voillaume


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése