A Megszentelt Élet Éve 38.

A Megszentelt Élet Éve

VITA CONSECRATA

 Elmélkedés a Szentlélekről
elmélkedés harmadik rész 

Meglepődve vettem észre, hogy sokan olyan istenhitet vallanak, amely szerint csak istenség személytelen isteni erő van. Ebbe küzdheti fel magát szorgalmas gyakorlással a rátermett ember. Olvasva az Ószövetséget, rá kell döbbennem, hogy a személyes egyistenhitet valló zsidóság a Szentlélekkel kapcsolatosan ugyanígy gondolkodott: úgy vélte, hogy az Isten Lelke ilyen isteni erő. Az a feladata, hogy alakítsa át a hívők személyét, tegye alkalmassá rendkívüli tettekre: legyen alkalmas a Szent Isten szolgálatára. Ez a Lélek a szent Istentől ered, Istenhez irányítja az embert, tehát szent Lélek. Mivel Izrael egyedül hiszi az élő, egy Istent, ez az Isten Izrael Istene, az Ő Lelke megszentelő Lélek, mert hozzá emeli ezt a népet. Az erre vonatkozó kinyilatkoztatás három irányú: 1. messiási irány: az üdvösség iránya; 2. prófétai irány: szó és tanúságtétel iránya; 3. megszentelés iránya: áldozati irány. Isten Lelke az üdvösség szolgálatábanBírák. Mózes közölte a néppel Moáb síkságán Isten minden parancsát. Azt is előre jelezte, hogy ha ezeket a rendelkezéseket megtartják, jól megy majd a sorsuk, de ha bűnbe esnek, bűnhődniük kell. Józsue halála után Isten közvetlenül uralkodott a népen a megadott parancsok szerint. Amikor súlyosan vétkezett a nép Istene ellen, az Úr valamelyik szomszéd nép kezébe adta őket. Azok pedig nagyon megszenvedtették Izraelt. Ilyenkor visszatértek az igaz Istenhez. Ő egy-egy személyt választott ki a népből, megbízta azzal, hogy szabadítsa ki Izraelt az elnyomás alól. Ezeket a kiválasztottakat nevezték bíráknak, mert a felszabadítás után életük végéig irányították népüket, bíráskodtak felettük. Ezek a kiválasztottak egyszerű emberek voltak. Sem születésük, sem képzettségük alapján nem voltak ismertek. Lényegében mindegyiket megragadta Isten Lelke, felszólítva népe felszabadítására. Közölte velük a tennivalót, megadta a részleges utasításokat, bátorrá tette őket a küldetés vállalására, és mellettük állt a harcban. Nyilvánvaló volt mindenki előtt, hogy ezt a feladatot Isten erejével hajtják végre. A Bírák könyve nem ismer olyan esetet, amikor valaki különös isteni indítás nélkül elindult volna sereget szervezni és harcban győztesnek mutatkozott volna, pedig a kiválasztott által összegyűjtött sereg állománya addig is adva volt. Isten Lelke rászállt Otonielre „Rászállt ugyanis az Úr Lelke, s bírája lett Izraelnek és kiment a harcba, s az Úr kezébe adta Kúsán-Rasátaimot, Szíria királyát, s ő legyőzte őt. Aztán nyugta volt az országnak negyven esztendeig és Otoniel, Kenez fia meghalt”. (Bír 3,10-11) Később újabb próbatétel idején ugyanígy történt Jeftével: „Ekkor Jeftét megszállta az Úr Lelke, mire ő bejárta Gileádot és Manasszét és elment Gileád-Micpába”. (Bír 11,29)Később mint rohamozó oroszlán szállta meg az Úr Lelke Sámsont: „Erre Sámsont megszállta az Úr lelke, s úgy széttépte az oroszlánt, mintha csak egy gödölyét tépett volna darabokra, pedig egyáltalán semmi sem volt a kezében”. (Bír14,6) – Saul Sámuel prófétától megkapta Isten királyi hatalmát. Hamarosan értesült arról, hogy Naás ki akarja vájni a jábesiak jobb szemét, hogy meggyalázza őket. „Amikor e szavakat hallotta, nagyon fellobbant haragja, az Úr lelke pedig megszállta Sault... Amikor aztán a másnap elérkezett, az történt, hogy Saul három részre osztotta a népet, s a hajnali őrködés idején behatolt a táborba, és mire az idő felmelegedett, megverte az ammonitákat; a megmaradtak is úgy szétszóródtak, hogy kettő sem maradt közülük együtt”. (1Sám 11,6.11)