2015. január 5., hétfő

Zsolozsma XXXVII



Szent Pál apostolnak a kolosszeiekhez írt leveléből 
4, 2-18 

Testvéreim! 

Legyetek kitartóak és éberek az imában meg a hálaadásban. Imádkozzatok egyúttal értünk is, hogy az Isten tárja fel előttünk az ajtót, hogy beszélhessünk, s Krisztus titkát, amely miatt bilincsekbe is vertek, hirdethessem kötelességemhez híven. A kívülállókkal való érintkezésben legyetek okosak. Az időt jól használjátok fel. Beszédetek legyen mindig szíves, sóval ízes, akkor majd helyesen meg tudtok felelni mindenkinek. Helyzetemről az én kedves testvérem, hű szolgám és munkatársam az Úrban, Tichikusz majd beszámol nektek. Épp azért küldöm el hozzátok, hogy megtudjátok, mi van velem, és hogy megvigasztaljon benneteket. Vele megy kedves és hű testvérem, Onezimusz is, aki földitek. Ők majd elmondják mind, ami újság itt van. Köszönt titeket fogolytársam, Arisztarchusz és Márk, Barnabás unokaöccse; rá vonatkozó utasításaimat már megkaptátok. Ha megérkezik oda, fogadjátok szívesen! Köszönt benneteket még Jézus is, másik nevén Jusztusz. A zsidók közül csak ők dolgoznak együtt velem Isten országának hirdetésében; igazi vigasztalásomra szolgáltak. Köszönt titeket földitek, Epafrász, Krisztus Jézus szolgája, ő állandóan küzd értetek imáiban, hogy teljesen és tökéletesen megvalósítsátok Isten akaratát. Tanúskodom, hogy sokat dolgozik értetek és azokért, akik Laodiceában és Hierápoliszban élnek. Köszönt benneteket Lukács, a kedves orvos és Démász. Köszöntsétek a Laodiceában élő testvéreket és Nimfát, a házában összejövő közösséggel együtt! Ha nálatok már felolvasták ezt a levelet, gondoskodjatok róla, hogy a laodiceai egyházban is felolvassák. Ti pedig olvassátok el a laodiceaiakét. Archippusznak mondjátok meg: Legyen gondod az Úrtól kapott szolgálat betöltésére!Itt a saját kezű köszöntésem: Pál. Emlékezzetek meg bilincseimről! Kegyelem veletek!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése