2015. január 27., kedd

Zsolozsma LIX.



Második Törvénykönyvből 
26, 1-19
Ábrahám utódainak hitvallása

Moáb mezején Mózes ezt a törvényt hirdette ki a népnek: „Ha arra a földre érkezel, amelyet az Úr, a te Istened ad neked örökségül, elfoglalod, és letelepedsz rajta, mindenből, amit azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened ad majd neked, betakarítasz, vedd az első termés egy részét, tedd be egy kosárba, s menj el arra a helyre, amelyet az Úr, a te Istened neve kiválaszt. Menj oda a paphoz, aki akkor épp ellátja a szolgálatot, s mondd neki: »Kijelentem ma az Úrnak, az én Istenemnek, hogy megérkeztem arra a földre, amelyet az Úr esküvel ígért atyáinknak.« A pap erre vegye ki a kezedből a kosarat, s állítsa az Úr, a te Istened elé. Te pedig mondd az Úr, a te Istened színe előtt: »Apám vándorló arám volt, lement Egyiptomba, s ott élt idegenként; kevesen követték, mégis nagy, erős és népes néppé vált. Amikor aztán az egyiptomiak rosszul bántak velünk, sanyargattak, és kemény szolgaságra vetettek minket, akkor az Úrhoz, atyáink Istenéhez kiáltottunk, s az Úr meghallgatta könyörgésünket, meglátta nyomorúságunkat, elnyomatásunkat és szorongatottságunkat. Az Úr erős kézzel és kinyújtott karral kivezetett Egyiptomból, nagy rémületet támasztva, jelek és csodák kíséretében. Erre a földre hozott, és nekünk adta ezt a tejjel-mézzel folyó országot. Itt hozom annak a földnek első termését, amelyet te, az Úr, nekem adtál.« Ezzel hagyd ott a kosarat az Úr, a te Istened színe előtt, majd borulj le az Úr, a te Istened előtt, és örülj egész családoddal, a levitával és a körödben élő idegennel együtt mindannak a jónak, amit az Úr, a te Istened adott neked. Amikor a harmadik esztendőben, a tized évében minden termésedből kiveszed a teljes tizedrészt, és odaadod a levitának, az idegennek, az árvának és az özvegynek, hogy városaidban jóllakásig egyenek, mondd az Úr, a te Istened színe előtt: »Elhoztam házamból, ami szent, s íme fölajánlom a pap és az idegen, az árva és az özvegy javára, törvényed szerint, amelyet szabtál nekem. Nem hágtam át, s nem vettem semmibe egyetlen törvényedet sem. Nem ettem belőle halottat siratva, nem ettem belőle, amikor tisztátalan voltam, s halottnak sem ajánlottam fel belőle. Engedelmeskedtem az Úr, az én Istenem szavának, mindenben úgy jártam el, ahogy parancsoltad. Tekints hát le szent hajlékodból, az égből, és áldd meg népedet, Izraelt és az országot, amint atyáinknak esküvel ígérted, a tejjel-mézzel folyó országot.« Az Úr, a te Istened a mai napon megparancsolja neked, hogy tartsd meg ezeket a parancsokat és törvényeket. Kövesd hát őket lelkiismeretesen, szíved, lelked mélyéből. Az Úr azt akarja, hogy vedd tudomásul ma nyilatkozatát: a te Istened lesz, ha az ő útjain jársz, megtartod parancsait, törvényeit és rendelkezéseit, és hallgatsz a szavára. Továbbá azt kívánja az Úr, hogy nyilatkoztasd ma ki: az ő tulajdon népe leszel – amint mondta neked –, és szem előtt tartod a parancsait. Akkor minden más népnek fölébe emel, tiszteletben, hírnévben és dicsőségben, és az Úrnak, a te Istenednek szentelt nép leszel, amint megmondta.” 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése