2015. január 9., péntek

Zsolozsma IXL



Izajás próféta könyvéből
 63, 7-19
Emlékezés Isten irgalmára, elhagyott népe iránt


 Magasztalom az Úr irgalmasságát, és csodálatos tetteit. Dicsőítem mindenért, amit velünk tett, a sok jóért, amellyel megajándékozott minket mérhetetlen irgalmában és szeretetében. Azt mondta: „Mégis az én népem, a fiaim, akik nem lesznek hűtlenek.” És kiszabadította őket minden nyomorúságból. Nem valami követ vagy angyal, hanem az ő arca szabadította meg őket. Szeretetében és irgalmasságában maga váltotta meg őket. Karjába vette és hordozta őket az elmúlt idő minden napján. Ők mégis lázongtak ellene, és megszomorították szent lelkét. Ezért ellenségük lett, és harcba szállt ellenük. Akkor megemlékeztek a régmúlt időkről és Mózesről, az ő szolgájáról. Hol van, aki kihozta a tengerből nyájának pásztorát? Hol van, aki kiárasztotta rá szent lelkét? Aki Mózes jobbja felől cselekvéshez látott dicsőséges karjával; aki szétválasztotta előttük a vizeket, hogy örök nevet szerezzen magának; aki átvezette őket a tengeren, oly könnyen, mint a lovat a pusztában? Nem botladoztak többé, mint a jószág, amely lemegy a völgybe. Az Úr lelke vezette őket, míg nyugalmat nem leltek; valóban, úgy vezetted népedet, hogy dicsőséges nevet szerezz magadnak. Tekints le az égből és figyelj ránk szent és dicsőséges lakóhelyedről! Hol van féltő szereteted és hatalmad, hol szívednek irgalmassága? Ne tartsd vissza tőlünk könyörületed, mert te vagy a mi atyánk. Mert Ábrahám nem tud rólunk, és Izrael nem ismer minket; te, Uram, te magad vagy a mi atyánk, régtől fogva „Megváltónk” a neved. Miért hagytad, Urunk, hogy letérjünk útjaidról, és hogy megkeményítsük a szívünk, ahelyett, hogy félve tiszteltünk volna? Fordulj felénk újra, a te szolgáidért, örökrészed törzseiért. Miért törtek be az istentelenek szentélyedbe, miért tiporták ellenségeink szent helyedet? Olyanok vagyunk, mintha nem te uralkodtál volna régtől fogva felettünk; mintha nem a te nevedről neveztek volna el minket. Ó, bárcsak széttépnéd az egeket és leszállnál! Színed előtt megolvadnának a hegyek.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése