Szent
Pál apostol megtérése
[január 25.]
Szent Pál apostol megtérése ugyanabban az évben
történt, amikor Krisztus kínhalált szenvedett és Szent Istvánt megkövezték. Nem
egy naptári évben, hanem egy év leforgása alatt: Krisztus március 25-én
szenvedett kínhalált, Szent Istvánt ugyanazon év augusztus 3-án kövezték meg,
Pál pedig január 25-én tért meg.
Három okát adhatjuk annak, hogy Pál megtérését miért
ünnepeljük meg más szenteknél inkább. Először a példa miatt, hogy bármily nagy
bűnös legyen is valaki, ne veszítse el reményét a megbocsátásra, látva, hogy
amilyen nagy bűnös volt Pál, oly nagy kegyelmet kapott. Másodszor az öröm
miatt, mert amekkora gyásza volt az Egyháznak az üldözésben, oly nagy lett
öröme Pál megtérésében. Harmadszor a csoda miatt, amit az Úr cselekedett ővele,
midőn legvadabb üldözőjéből leghűségesebb hirdetőjévé tette.
Megtérése csoda volt a miatt, aki tette, ami által
végbe ment, és akivel történt. Először is, aki tette, Krisztus volt. Ő
térítette meg Pált. Elsősorban megmutatta csodálatos hatalmát, mondván: „Nehéz
neked az ösztöke ellen rugódoznod” (ApCsel 9,5), s rögtön meg is
változtatta, Pál már megváltozva felelt: „Uram, mit akarsz, hogy
cselekedjem?” (uo. 9,6). Ágoston erről az igéről ezt mondja: „A farkasok
által megölt bárány bárányokká tette a farkasokat. Már kész az engedelmességre,
aki az imént készült kegyetlen üldözésre.” Másodsorban megmutatta csodálatos
bölcsességét. Csodálatos bölcsesség rejlett ugyanis abban, hogy nem isteni
fenségének megmutatásával fordította el Pált felfuvalkodott gőgjétől, hanem
alázatának mélységével. „Én vagyok a Názáreti Jézus – mondotta –, akit
te üldözesz” (uo. 9,5). A Glossza hozzáfűzi: „Nem Istennek, vagy
Isten Fiának nevezte magát, hanem azt mondta: »Fogadd el az én alázatom
mélységeit, és vedd le szemedről a gőg hályogát.«” Harmadsorban megmutatta
csodálatos kegyelmességét azáltal, hogy éppen akkor térítette meg Pált, amikor
az elszántan és tettre készen elindult a keresztények üldözésére. Telve volt
gonosz indulattal, midőn fenyegetőzést és öldöklést lihegett (uo. 9,1),
aljas szándékkal elment a főpaphoz (uo. 9, 1), mintegy rájuk erőltetve
magát, és kegyetlen tettvággyal, midőn elindult, hogy a keresztényeket elhozassa
megkötözve Jeruzsálembe (uo. 9,2), A leggonoszabb út volt az övé, s az
isteni irgalom mégis megtérítette.
Másodszor csodás volt megtérése a fény miatt, ami
által végbement. Mint mondják, hirtelen támadt, hatalmas és mennyei volt. „És
hirtelen fényesség ragyogá őt körül az égből” (uo. 9,3). Pálnak három nagy
bűne volt. Az első a vakmerőség, amit az jelez, hogy „elméne tehát a
főpaphoz” (uo. 9,1). A Glossza megjegyzi: „Nem is hívták, csak saját
buzgalma hajtotta.” A második a gőg, amit az jelez, hogy fenyegetőzést
lihegett (uo. 9,1). A harmadik a test szerinti tudás, vagyis a Törvény
ismerete. Evvel kapcsolatban mondja a Glossza az Én vagyok Jézus
(uo. 9,5) kijelentést folytatva: „Én, az ég Istene beszélek hozzád, akiről zsidó
gondolkodásod szerint azt gondolod, hogy halott vagyok.” Az isteni fény tehát
hirtelen támadt, hogy a vakmerőt megrettentse; hatalmas volt, hogy a gőgös és
fennhéjázó embert mélységes alázatra kényszerítse; mennyei volt, hogy test
szerinti tudását mennyei tudásra változtassa. De azt is mondhatjuk, hogy három
dolog által ment végbe megtérése: a hívó hang, a ragyogó fény és a mindenható
erő által.
Harmadszor, akivel a csodálatos megtérés történt,
Szent Pál volt. Kívülről három jele volt ennek: a földre esés, a megvakulás és
a háromnapi böjt. Földre esett, hogy fölemelkedjék, tudniillik alantas
szenvedélyéből. Ágoston erről: „Pál földre esett, hogy megvakuljon, megvakult,
hogy megváltozzék, megváltozott, hogy elküldessék, elküldetett, hogy az
igazságért megölessék.” – Ugyancsak Ágoston: „Összetört az őrjöngő, és lett
belőle hívő. Összetört a farkas, és lett belőle bárány, összetört az üldöző, és
lett belőle hirdető. Összetört a kárhozat fia (2 Tesz 2,3), és lett
belőle választott edény (ApCsel 9,15).”
Megvakult, hogy megvilágosodjék, tudniillik
elhomályosult értelme. Erről mondják, hogy a három nap alatt, míg vak volt,
megtanulta az Evangéliumot. Nem embertől, sem ember által kapta azt – amint
maga tanúsítja –, hanem Jézus Krisztus nyilatkoztatta ki őneki (Gal 1,1).
Ágoston erről: „Pált Krisztus igazi bajnokának tartom: tőle tanult, ő kente
föl, vele feszíttetett keresztre, benne dicsőült meg.”
Testében gyötrelmet szenvedett, hogy teste alkalmassá
váljék jó művelkedetek véghezvitelére. És valóban teste ezután minden jó
cselekedetre alkalmas lett: tudott éhezni és bővelkedni, minden körülmények
között mindenre kész volt, és minden sanyarúságot szívesen eltűrt. Aranyszájú
Szent János evvel kapcsolatban mondja: „A zsarnokokat és a haragtól lihegő
népeket annyira tartotta, mint a szúnyogokat; a halál, a kínok és az ezer
gyötrelem gyermekjáték volt neki. Szívesebben fogadta őket, és jobban
ékesítette őt a bilincsek köteléke, mint valamely korona, és szívesebben kapott
sebeket, mint mások ajándékokat.”
Azt is mondhatjuk, hogy e három dolog ellentétes volt azzal a hárommal,
ami ősatyánkkal történt. Az fölkelt az Úr ellen, Pál földre esett; annak szeme
megnyílt, Pál megvakult; az evett a tiltott gyümölcsből, Pál megtartóztatta
magát a neki járó eledeltől.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése