2015. január 10., szombat

Ferenc pápa beszéde a haiti földrengés ötödik évfordulója alkalmából: újjáépíteni az emberi személyt



Ferenc pápa beszéde a haiti földrengés ötödik évfordulója alkalmából: újjáépíteni az emberi személyt


Öt évvel ezelőtt 2010. január 12-én rendkívüli erejű földrengés rázta meg a Kuba mellett fekvő, tízmillió lakosú Haiti szigetországát. Mintegy 230 ember vesztette életét és óriási anyagi kár keletkezett az amúgy is súlyos gazdasági gondokkal küzdő országban.

Köszönet az elvégzett munkáért

Ferenc pápa szombaton délelőtt a Kelemen teremben fogadta a száz fős haiti küldöttséget. A találkozót a Cor Unum Pápai Tanács és Latin-Amerikai Pápai Bizottság szervezte. A pápa köszönetet mondott a küldöttség tagjainak, a püspököknek és a híveknek azért a támogatásért, mellyel a tragédia után a haiti nép megsegítésére siettek. Jóllehet nagyon sok minden megvalósult az újjáépítés során, számos tennivaló maradt még hátra. Az elvégzendő feladat a következő három lábon áll: az emberi személy, az egyházi közösség és a helyi egyház.

Újjáépíteni az emberi személyt a maga teljességében

Az emberi személy áll az egyház tevékenységének középpontjában. A közeli Karácsony azt mutatja nekünk – hangsúlyozta a pápa – hogy milyen fontos az Istennek az ember, akiért magára vette az emberi természetet. A mi első feladatunk tehát az ember megsegítése, minden emberé. Nem lehet újjáépíteni egy országot, hogy ne építenénk újjá az emberi személyt a maga teljességében. Úgy kell eljárni, hogy Haitin minden egyes embernek meg legyen mindene, nem csak anyagi szempontból, hanem emberileg is, hogy megélhesse saját felelősségét, saját lelki és vallási életét. Az emberi személy transzcendens távlatának megfelelően az egyháznak szem előtt kell tartania ezt a szempontot, ezért a humanitárius segítséghez társuljon mindig a lelkipásztori segítségnyújtás.

Az egyházi közösség az szeretet formája és eszköze

A második lényeges szempont az egyházi közösség. Haitin jó együttműködés alakult ki az egyházi intézmények - egyházmegyék, szerzetes intézetek, karitatív szervezetek – és az egyes hívek között. Mindenki a maga módján hozzájárul ehhez a jelentős jótékony műhöz. Adjunk hálát az Istennek, hogy sokakban fölszítja a vágyat, hogy felebarátként kövesse a szeretet törvényét, ami az evangélium szíve. A szeretet pedig még igazabb és lendületesebb, ha azt közösségben élik meg. A közösség tanúsítja, hogy a szeretet nem csak a másik megsegítése, hanem olyan dimenzió, mely áthatja az egész életet és lerombolja az individualizmus emelte korlátokat. A szeretet az egyház benső élete, mely megnyilvánul az egyházi közösségben: közösség a püspökök között és a püspökökkel, közösség a különféle karizmák és szeretet-intézmények között, hiszen senki sem dolgozik önmagáért, hanem Krisztus nevében. Az egyházi közösség végül az állami hatóságokkal és a nemzetközi szervezetekkel való együttműködésben is kifejezésre jut.

Helyi közösség – kézzelfogható tapasztalat

Végül szeretném kiemelni a helyi közösség szerepét – hangsúlyozta a pápa. Abban ugyanis a keresztény tapasztalat érinthetővé válik. Szükséges, hogy a Haiti egyház mind élőbb és termékenyebb legyen, hogy tanúságot tegyen Krisztusról, és hogy hozzájáruljon az ország fejlődéséhez. Ferenc pápa arra buzdította a haiti püspököket, a papokat, a lelkipásztori munkatársakat, hogy buzgalmukkal és testvéri közösségeikkel teremtsenek a hívek soraiban megújult elkötelezettséget a keresztény képzésben és az örömteli és gyümölcsöző evangelizálásban” – fejezte be beszédét Ferenc pápa a haiti földrengés ötödik évfordulója alkalmából Rómába érkezett egyházi küldöttség tagjaihoz. 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése