Évközi 2. hét vasárnapja

Évközi 2. hét vasárnapja

Krisztusra mutatni

 
Keresztelő Szent János alakjával az adventi időszakban többször találkoztunk. A Megváltó előfutáraként, előhírnökeként szerepelt, aki az ószövetségi idők utolsó prófétájaként azt a küldetést kapta Istentől, hogy előkészítse a népet a Messiás jövetelére. A mai vasárnapon szintén róla, és Jézusról szóló tanúságtételéről olvasunk az evangéliumban. Érdemes áttekintenünk az életét, amely annak kezdetétől befejezéséig Krisztusra mutató élet volt.
Szent Lukács evangéliuma Keresztelő János születésének hírüladásával kezdődik. A jeruzsálemi templomban szolgálatot teljesítő Zakariásnak megjelenik Isten angyala, aki azt a hírt hozza, hogy hamarosan gyermeke fog születni. Mivel feleségével, Erzsébettel együtt mindketten idősek már és nem számíthatnak arra, hogy gyermekük lesz, Zakariás nem hisz az angyalnak. Hitetlensége miatt megnémul, s csak a gyermek, János születésekor tud újra megszólalni, beszélni. Már ekkor különleges jelek veszik körül Jánost.
Szűz Mária Erzsébetnél tett látogatása alkalmával nem csupán a gyermeket váró két asszony találkozik, hanem a születendő gyermekek is. Erzsébet méhében megmozdulva, ujjongva köszönti János az érkező Messiást, Jézust. Mintegy harminc esztendő telik el, amikor János megkezdi működését a bűnbánat hirdetésével és a kereszteléssel. Amikor Jézus jön hozzá megkeresztelkedni a Jordán folyóhoz, akkor János így tanúskodik róla: „Láttam, hogy az égből, mint egy galamb, leszáll rá a Lélek, és rajta marad. Én láttam, és tanúskodom arról, hogy ő az Isten Fia!” (Jn 1,32-34).
Valamivel később, amikor már Jézus is keresztelni kezdett, (vö. Jn 3,22) az a kérdés merült fel az emberekben, hogy ki lehet a nagyobb: János vagy Jézus? János személyével kapcsolatban félreértés alakulhatott ki, mert szigorú életmódja miatt egyesek azt gondolhatták róla, hogy ő lehet a Messiás. Ekkor jelenti ki Keresztelő János a következőket Jézusra vonatkozóan: „Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbednem” (Jn 3,30). Érdemes megemlítenünk azt is, hogy János az ő vértanúságával is előre hirdeti a Messiás sorsát.
Ahogyan Keresztelő János egész élete Krisztusra mutatott, ugyanúgy minden kereszténynek is ez a hivatása. Félretéve a gőgöt és az önös érdekeket kell az életünknek Jézusra mutatni. Az alázat és szolgálatkészség elengedhetetlen. Krisztusra mutatni annyit jelent, mint tanúságot tenni az Úrról. E ponton kell megértenünk, hogy tanúságtétel nélkül nincs igaz hit, nincs élő hit. A tanúságtétel nélküli vallásosságból a hit lényeges eleme hiányzik, mégpedig a megosztás, a továbbadás. Ha a hit valóban olyan érték, amely meghatározza az életemet, akkor természetesnek tartom, hogy ezt az értéket, ezt a kincset másokkal is meg akarom osztani. Ahhoz a Jézushoz akarok vezetni másokat, akit személyesen megismertem a hit által, akit meggyőződéssel követek, mert szavai az örök életre vezető igazságot jelentik nekem és minden embernek. A Krisztussal való személyes találkozásból születik meg a hit és tőle kapjuk azt a küldetést, hogy tanúságot tegyünk róla a világban.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, Jézus Krisztus! Szívem mélyén visszhangzik a mennyei Atya tanúságtétele rólad, hogy te Isten Fia vagy. Hittel fogadom el ezt az isteni kinyilatkoztatást és hittel vallom, hogy te vagy az Isten Fia, aki magad is kísértést szenvedtél és vállaltad a kereszthalált a mi üdvösségünkért. Szenvedésedben, halálodban és dicsőséges feltámadásodban is megmutatkozott, hogy Isten Fia vagy. Segíts engem, hogy hozzád hasonlóan egész életemben engedelmesen teljesítsem az Atya akaratát! Segíts, hogy hozzád vezessem azokat, akik az igazságot keresik és az örök életre vágyakoznak.