2015. január 23., péntek

Évközi 2. hét péntekje



Évközi 2. hét péntekje


Elmélkedés:
Nagyobb számú tanítványi köréből Jézus kiválaszt tizenkettőt. E tizenkét személy nevének felsorolását olvassuk a mai evangéliumban. Márk evangélista így foglalja össze Jézus szándékát a kiválasztással: „hogy vele tartsanak, és hirdessék az igét. Hatalmat is adott nekik a betegek gyógyítására és az ördögűzésre” (Mk 3,14-15).
Ha tegnap a csodákkal kapcsolatban megjegyeztük, hogy új világot szeretne Jézus, akkor ma azt kell mondanunk, hogy a Tizenkettő kiválasztásával egy új közösséget hoz létre, az apostolok testületét, amely a nagyobb közösségnek, az Egyháznak az alapja. Most egyes személyeket, egyéneket hív meg, hogy közösséggé formálja őket, mert feltámadása után már nem az egyes személyek kapják a küldetést, hanem az egész közösség, s ennek a közösségnek, az Egyháznak a küldetéséből részesednek az egyes emberek.
A Jézus által alapított új közösség alapja az Úrhoz való viszony, a vele való kapcsolat. A kiválasztottak vele vannak, tőle tanulnak, az ő életmódjához igazítják életüket. A Jézus és az általa létrehozott közösség kapcsolatának legerőteljesebb pillanata az utolsó vacsora, amikor a mi Urunk önmagát adja övéinek a kenyérben és a borban. Ezzel a cselekedetével válik teljessé a közösség alapítása. A krisztusi közösség, az Egyház tagjaként megtapasztalhatom, hogy Jézus önmagát adja nekem.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Reménység Istene! Dicsőítünk Téged az úrvacsora, az Eucharisztia ajándékáért, ahol a szentlélek által újra és újra találkozunk Fiaddal, Jézus Krisztussal, a mennyből alászálló élő kenyérrel. Bocsásd meg érdemtelenségünket, töredezett életünket, egyenlőtlenségeinket és a megosztottságba való beletörődöttségünket. Urunk azért imádkozunk, hogy hozd el azt a napot, amikor egész egyházad közösen töri meg a kenyeret. s amíg ezt a napot várjuk, hadd tanuljuk meg újra és újra – az Eucharisztia által formált népként – szolgálni a világot. ezt kérjük Jézus nevében. Ámen. 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése