A Megszentelt Élet Éve 26.

A Megszentelt Élet Éve

VITA CONSECRATA

 
„Ettől fogva a tanítványok közül sokan visszahúzódtak, és már nem jártak vele. Jézus azért így szólt a tizenkettőhöz: Talán ti is el akartok menni? Simon Péter azt felelte: Uram, kihez mennénk? Az örök élet igéi nálad vannak. Mi hittünk, és megismertük, hogy te vagy az  Isten Szentje. Jézus azt felelte nekik: Nem tizenkettőt választottam ki közületek? Egy közületek mégis ördög. Ezt pedig Júdásra, az iskarióti Simon fiára értette, mert ez árulója lett, egy a tizenkettő közül”(Jn 6,66-71) Jézus szomorúan néz az elkullogók után. De nem kisebb szívének fájdalma, amint a tizenkettőre pillant. Látja a szemükben vibráló bizonytalanságot, hiszen a dezertálók példája rendszerint nagy hatással van a hűségesekre is. Péter megnyugtató nyilatkozata után is megmarad azonban az a nagy keserve, hogy a tizenkettő közül az egyik áruló lesz. Hasztalan a kiválasztottság kegyelme, Jézus folyamatos jóindulata, hiába bízza meg a Mester a közösség pénztárosi feladataival: Júdás megmarad mindörökre Jézus lélekmentő küldetése és tevékeny szeretete nagy fiaskójának János ezután is erre a gondolatra figyel. Mint Jézus vacsora-szomszédja a beszélgetés zümmögő morajában Péterrel együtt jól hallja Jézus fájdalmas sóhaját: „De az Írásnak be kell teljesednie: Aki kenyeremet eszi, sarkát emelte ellenem. Jézus megrendült lelkében, és tanúságot tett e szavakkal: Bizony, bizony mondom nektek: Egy közületek elárul engem.. Péter intett Jánosnak, hogy kérdezze meg, ki az, akiről beszél. Az odahajolt Jézus keblére, és megkérdezte tőle: Uram, ki az? Jézus azt felelte: Az, akinek a bemártott kenyérdarabot adom. Azután bemártotta a darabot, és odaadta Júdásnak, az iskarióti Simon fiának. Amikor az a kenyérdarabot elvette, mindjárt belészállt a sátán. Jézus pedig azt mondta neki: Amit teszel, tedd meg gyorsan! Az asztaltársak közül senki sem értette, miért mondta ezt neki. Ő pedig, amint elvette a falatot, azonnal kiment. Éjszaka volt.” (Jn 13,18.21.24-28..30) Júdás tehát nem vagy rosszul készült Jézus nagy ígéretének beteljesülésére. Megmaradt haspók honfitársai szintjén. Végül is kapott egy darab kenyeret, ami nem Jézus teste volt. Sőt! Belement a sátán. Megdöbben az ember, hogy kétezer keresztény esztendő múltán akadnak még katolikusok is, akik a sátán bandájának ötletét, ami szerint Júdás volt a legderekabb legszeretőbb tanítvány, és ezért önmagát áldozta föl árulásával, elfogadják, olvassák. Okos ember legalább azt olvasná el, hogy igazította el Júdás az alkalmi fogdmegeket a Getszemáni kertben:„Akit megcsókolok, ő az, fogjátok meg! Mindjárt odalépett Jézushoz és azt mondta: Üdvözlégy, Mester! És megcsókolta. Jézus így szólt hozzá: Barátom, miért jöttél?” (Mt 26,48-50) „Júdás! Csókkal árulod el az Emberfiát?” (Lk 22,48) Ezt a hallatlan pimaszságot és Jézus végtelen türelmét kell legalább mérlegelni, és akkor eligazodik a józan ész. Jézus véleménye tömören így hangzik: „Az Emberfia ugyan elmegy, amint meg van írva róla, de jaj annak az embernek, aki az Emberfiát elárulja. Jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik. Ekkor megszólalt Júdás, aki elárulta őt: Csak nem én vagyok, Rabbi? Ő azt felelte neki: Te mondtad.” (Mt 26,24-25) Szent Péter sommás ítélete: „Be kell teljesednie az Írásnak, amelyet a Szentlélek megjövendölt Dávid szájával Júdásról, azoknak vezetőjéről, akik elfogták Jézust. Ő közénk tartozott és részes volt ebben a szolgálatban. Telket szerzett azonban a gonoszság bérén, azután felakasztotta magát, kettérepedt és minden bele kiomlott. Erről tudomást szerzett Jeruzsálem minden lakója”. (ApCsel 1,16-19) Fiaskó volt Jézus számára, hogy az apostolai között is akadt valaki, aki nem tudott benne igazán hinni, ezért nem is értette meg Jézus mindenkit üdvözíteni akaró küldetését, nem tudta Őt, mint a leghatékonyabb orvosságot elnyerni az utolsó vacsorán. Nem, nem fiaskó, hanem intő példa a történelem minden emberének, hogy a hit rendkívül nagy kegyelem, aki nem veszi komolyan és nem él szerinte, azon Jézus sem tud segíteni