A Megszentelt Élet Éve 22.

A Megszentelt Élet Éve

VITA CONSECRATA

 
„Másnap a tömeg, amely a tengeren túl állt, észrevette, hogy csak egy bárka volt ott, és hogy Jézus nem szállt be tanítványaival a bárkába, a tanítványai egyedül távoztak el. Jöttek viszont Tibériásból más bárkák annak a helynek közelébe, ahol a kenyeret ették, miután az Úr hálát adott. Amikor tehát a sokaság meglátta, hogy nincs ott sem Jézus, sem a tanítványai, beszálltak a bárkákba, és Jézust keresve Kafarnaumba mentek. Amikor megtalálták őt a tengeren túl, azt mondták neki: Mester, mikor jöttél ide? Jézus azt felelte: Bizony, bizony mondom nektek: Kerestek engem, de nem azért, mert jeleket láttatok, hanem mert ettetek a kenyérből és jóllaktatok. Ne azért az eledelért fáradozzatok, amely veszendő, hanem azért az eledelért, amely megmarad az örök életre, amelyet az Emberfia ad nektek. Őt ugyanis az Atyaisten jelölte meg pecsétjével.” (Jn 6,22-27) Jézus a kafarnaumi zsinagógában beszélve várva-várta, hogy odaérjenek előző napi vendégei. Szíve tele volt élete nagy ajándéka bejelentésének ujjongó örömével. Úgy vélhette, ha az ajándék-kenyérnek annyira tudtak örülni, pedig reggelre kelve újra éhesek lettek, akkor az örök életre szóló sokkal-sokkal értékesebb adomány hírét majd még inkább kicsattanó örömmel fogadják. Jézus persze jól tudta isteni értelmével, hogy ténylegesen mi történik, emberi értelme, főképpen pedig emberszíve mégis hevesen vágyott arra, hogy felfogják, megértsék, milyen nagy adományt jelent be az Úr. Megjelennek a zsinagógában, örömmel kiáltják hátra a tolongóknak: Itt van! Megtaláltuk! Csak Jézus szomorodik el, mert kitárulnak előtte a gondolatok, és lehangolja lelkesedését a közvetlen tapasztalat. Ennek ellenére megpróbálja áthangolni gondolataikat, vágyaikat. Nem sajnálja erre a drága időt, hiszen nemcsak értük harcol, hanem a következő évszázadok lelkeiért is.Az első kérdés, amit tisztázni kellett: „Mit tegyünk, hogy Isten tetteit cselekedjük? Jézus azt felelte: Isten tette az, hogy higgyetek abban, akit ő küldött”. (28-29) A kérdés valóban lényegbevágó. Jézus már hónapok óta tanít és műveli csodáit. Ha a Máté-evangélium kronológiáját vesszük alapul, akkor csak két fejezettel később teszi fel a kérdést az Úr: „Kinek tartják az emberek az Emberfiát?” (Mt 16,13) És a tanítványok szorgalmasan elismétlik, amit addig hallottak: valamelyik prófétának. Jézus tovább kérdez:„És ti kinek tartotok engem? Simon Péter válaszolt: Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia. Jézus azt felelte neki: Boldog vagy, Simon, Jónás fia! Mert nem a test és a vér nyilatkoztatta kik ezt neked, hanem az én Atyám, aki a mennyekben van” (Mt 16,15-17) Jézus tehát ezt az alapvető kérdést akarja tisztázni a kafarnaumi zsinagógában. Az előző napi feltétlen lelkesedésnek most nyoma sincs. Senki nem mondja: valóban te lehetsz Isten Fia, mert a kenyérszaporítás csodáját másként nem tudtad volna művelni. Ők viszont ellenkezőleg nyilatkoznak:„Atyáink mannát ettek a pusztában, amint írva van: Égi kenyeret adott nekik enni.” (31) Provokálni akarják Jézust, hogy a régi, mindennapos csodát, a manna-esőt, vagy valami más testi táplálékot biztosítson nekik a Názáreti Mester. Akkor könnyebben hisznek neki. Jézus jól tudja, hogy vitapartnereinek nem a természetfeletti, hanem a természetes élet áll a vágyaik központjában, ezért ebből szeretné őket kigyógyítani. „Bizony, bizony mondom nektek: Nem Mózes adta nektek az égből való kenyeret, hanem az én Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret. Mert az Isten kenyere az, amely a mennyből szállott le, és életet ad a világnak.” (32-A jelenlévőknek és a világ minden haspók emberének kínálja Jézus a magasabb rendű élet lehetőségét. A test földi élete fenntartható a gabona lisztjéből sütött kenyérrel. Ez azonban csak ideig-óráig biztosítható. Aztán jön a mindenki sorsát megpecsételő halál, amelyet túlvilági élet vagy örök halál követ. Jézus erre akar orvosságot biztosítani, amikor önmagát kínálja az örök élet kenyerének.