2015. január 1., csütörtök

A Megszentelt Élet Éve 20.



A Megszentelt Élet Éve


VITA CONSECRATA
Az Eucharisztikus Jézus imádása 


A szentmisék után ősidőktől kezdve őriztek meg Eucharisztiát a betegek szent útravalója kiszolgáltatására és a hitük miatt bebörtönzöttek erősítésére. A Szentség őrzésére alkalmas szekrénykét készítettek. Az egészen természetes volt, hogy előtte térdhajtással imádásukat fejezték ki. Amikor már voltak templomaink és azokban díszes miséző oltárok, ezeken helyezték el az oltárszekrényt (tabernaculum). Üldözések idején viszont a szentély falába mélyített és díszített üreg szolgált őrzőhelyül. Idővel kialakult az ünnepélyes, közösségi és magán szentségimádás. A közösségi szentségimádás a helyi egyház hódolata volt az Eucharisztia előtt. Közösség alakult erre a célra, az örökimádást szolgáló testvérek közössége.  Az egyházmegyék is igyekeztek örökimádást biztosítani úgy, hogy az év minden napjára kijelöltek központilag egy-egy templomot, és annak a hívei reggeltől estig hódoltak a szentségi Jézus előtt. Reggel alkalmas időben miséztek,ennek a végén trónusra tették a monstranciát (szentségmutató) közös ájtatosságot tartottak. Ezután fél vagy egész órákra önként vállalkoztak hívek, akik „őrizték a Szentséget”. Később esperesi kerületenként úgy szervezték meg ezt a közös szentségimádást, hogy a kerületi papok közösen miséztek (concelebratio), utána egy órát közösen imádkoztak a hívekkel. A II. vatikáni zsinat után civil kezdeményezésre is tartottak közösségi szentségimádásokat, a katolikus ifjak. Hazánkért, a világegyház virágzásáért egész éjszakát átimádkoztak buzgó csoportok. Zalaegerszegen a ferences templomban minden hónap 13-án az esti misével kezdtük és a másnap reggeli misével fejeztük be az engesztelő virrasztást. Ezt persze sok más templomban is gyakorolják. Ösztönzést ad Jézus Getszemáni kerti haláltusája alkalmával keserű szívvel mondott panasza: „Így hát nem tudtatok egy órát sem virrasztani velem? Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek! A lélek ugyan kész, de a test erőtlen”. (Mt 26,40-41) A 13-i dátum arra utal, hogy a Szűzanya Fatimában 1917-ben hat egymást követő hónap 13-án jelent meg a három kis látnoknak, és kérte a vesztébe rohanó világért az állandó engesztelést. Ezekre a közös szentségimádásokra szerkesztettek külön imakönyvet alkalmas szövegekkel és énekgyűjteménnyel. Az egyes imaórák menete: imádás, hálaadás, engesztelés, bűnbánat és kérés. Az egyéni szentségimádás tartalma kinek-kinek lelki szükséglete szerint alakul. Időtartama is változó a szerint, hogy mennyi ideje van, vagy mennyit tud valaki rászánni a szabad idejéből. Jó megfontolni néha Jézus társaságában: Isten Atyánk tervezte meg végtelen intelligenciájával az én életemet. Ha okos vagyok és remek emberré szeretnék fejlődni életem utolsó leheletére, akkor Jézus példája szerint kell vállalnom a nekem szánt és egyetlen lehetséges tökéletes tervet,  kövessem Jézust, aki így nyilatkozott megtestesülése előtt Atyjához: „Vágóáldozatot és ételáldozatot nem kívántál, hanem készségessé tetted fülemet. Égő- és bűnért való áldozatot nem követeltél, ezért így szóltam: Íme, eljövök! A könyvtekercsben meg van írva rólam, hogy teljesítsem akaratodat. Ezt akarom, én Istenem, törvényed a szívemben van”. (Zsolt 40,7-9) Mivel Jézus tudja az Atya velem kapcsolatos élettervét, szívesen vezet rá engem, hogy ne tékozoljak semmi időt és fáradságot célra nem vezető törekvésekre. Erőt is ad nekem a jó életre. Szent Erzsébet pici lányka korában a templom körül kergetőzve, oda-oda hajolt a templom falához, és elsuttogta: Jézusom, itt vagyok!Ez a gyermekded szeretet indítson minket is a szentséglátogatásra! Ha pedig nincs időm betérni hozzá, a katolikus templom előtt elhaladva kicsi vagy nagyobb keresztvetéssel jelezzem a templom Urának: a házad előtt elvonulva szeretettel köszöntelek, Jézusom! Hegyen-völgyön barangolva, motorkerékpáron, autóval utazva észreveszel katolikus templomot, mondd szeretettel: Imádlak Téged, legszentebb Urunk, Jézus Krisztus, itt és a világon lévő minden templomodban.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése