Márfi
Gyula érsek karácsonyi üzenete
Márfi
Gyula veszprémi érsek karácsonykor közzétett üzenetét közöljük az alábbiakban.
Főtisztelendő
Paptestvéreim, Szeretett Hívő Testvéreim!
Anyaszentegyházunk igyekszik eloszlatni gyermekeinek azt a téves illúzióját,
hogy a keresztény ember élete csupa csillagfényes ragyogás, evilági értelemben
vett béke és öröm. Ezért helyezi Jézus születésnapjának közvetlen közelébe
azoknak a szenteknek a mennyei születésnapját, akik sokat szenvedtek, sőt
életüket is adták Krisztusért. Szent István diakónust, Szent János apostolt és
az aprószenteket valamikor így hívták: comites Christi, azaz Krisztus kísérői.
Mi a
közös Krisztus kísérőiben?
1.
Elsőnek említhetjük a tisztaságot, egy olyan erényt, amely napjainkban már-már
ismeretlen az átlagember számára. Pedig az Úr Jézus nem hiába mondta: „Boldogok
a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent” (Mt 5,8). A tiszta szív nem csak
a szüzek ajándéka, hanem az egymáshoz és gyermekeikhez hűséges hitveseké is.
Szent
István diakónusról nem tudjuk teljes bizonyossággal, hogy szűz volt-e vagy
házas ember, hiszen az apostolok közt is voltak házas emberek is (vö. 1Kor
9,5). De az biztos, hogy tiszta lelkű volt, ennek is köszönhette, hogy még
életében megnyílt számára az ég, és látta az Emberfiát az Isten jobbján. (Vö.
ApCsel 7,56.) Szent Jánossal kapcsolatban egységes a hagyomány arra
vonatkozóan, hogy ő szüzességét egész életében megőrizte. Az aprószentek
gyermeki ártatlansága pedig magától értetődik.
Napjainkra, sajnos, kialakult egy olyan közfelfogás, amely nemcsak a szüzességet
utasítja el, hanem az állapotbeli tisztaságot is. A régi elv így szólt: Szüzen
a házasságig, és hűségesen a sírig.
Az
emberek többsége ma már ezt az elvet is idejétmúltnak, sőt megtarthatatlannak
tekinti. Pedig ez az elv tökéletes összhangban van a természettörvénnyel, a
szép és boldog családi élettel, azon belül a nevelésre szoruló gyermekek
javával. A mai átlagember természetellenesnek tartja azt, ami természetfölötti
(például a szüzességre képesítő sajátos isteni karizmát), ugyanakkor
természetesnek tekinti azt, ami természetellenes. A tisztaságot durván sértő
magatartásformákat a „tiszteletre méltó másság” kategóriájába sorolja. Ezt a
fajta másságot aztán azonosítja a modern ember erkölcsi felfogásával.
Ám ha
elolvassuk Szent Pál apostol rómaiakhoz írt levelének első fejezetét, vagy a
Teremtés könyvének 18-19. fejezetét, akkor jól láthatjuk, hogy a sokak által
modernnek hazudott erkölcs már kétezer, sőt négyezer évvel ezelőtt is elavult
volt. Nemcsak Szodoma és Gomorra pusztulása, hanem a büszke és hatalmas Római
Birodalom bukása is a természetes emberi erkölcsök megromlásának volt a
következménye. Igen: a Római Birodalom elsősorban nem a csatákat veszítette el,
hanem a békét. Amikor az Úr Jézus megszületett, a görög-római birodalomban élt
szülők és hitvesek már nem gyermekeikkel dicsekedtek, hanem az úgynevezett
„partnereikkel”, a színházak pedig már nem katarzist (lelki megtisztulást)
nyújtottak, hanem az emberek alantas ösztöneinek kielégítését szolgálták.
Ennek a birodalomnak a romjain építette fel aztán a kereszténység a maga
csodálatos kultúráját – megőrizve az antik kultúra értékeit is. – Most
viszont az a veszély fenyeget bennünket, hogy a mi szeretett Európánk is –
keresztény ihletésű alkotásaival: fantasztikus épületeivel, lenyűgöző képzőművészeti
és iparművészeti remekléseivel, páratlanul szép zenei és irodalmi örökségével
együtt – romhalmazzá válik.
„Még
negyven nap, és Ninive elpusztul!” – olvassuk Jónás intelmét az ószövetségi
Szentírás egyik legszebb könyvében (Jón 3,4). Egy új Jónás próféta vajon mit
hirdetne most nekünk, európaiaknak? Nem akarok vészmadár lenni, de nem merem
kizárni, hogy ezt mondaná: „Még negyven év, és Európa elpusztul!” – Jónás
könyve azonban azzal folytatódik, hogy a niniveiek megtérnek és megmenekülnek.
Íme, itt a mi nagy lehetőségünk: nekünk is meg kell térnünk, és akkor
megmenthetjük Európát.
Mindenekelőtt vissza kell térnünk a tízparancsolathoz, ezen belül a hatodik és
a kilencedik parancsolathoz is. – Szent komolysággal kell közelítenünk a
szentségekhez, így a házasság szentségéhez is. El kell felejtenünk azt, hogy
„kicsit szeretlek is, meg nem is, tudod: így van ez”, és újra meg kell
tanulnunk kimondani e mázsás súlyú szavakat: „holtomiglan-holtodiglan…”
2. De el kell felejtenünk a keresztséggel és a bérmálással kapcsolatos eddigi
felfogásunkat is: „legyen csak ez is megkeresztelve, ne mondja majd nekem, hogy
még meg se kereszteltettem…”, „bérmálkozzunk egy kicsit, aztán ne legyen
gondunk rá…” De el kell felejtenünk azt is, hogy: „Veled, Uram, de nélküled”
(István, a király). Nem követhetjük Koppányt is, meg Istvánt is, a bálványokat
is, meg Istent is. Hitünket mindig és mindenütt – alakoskodás,
köntörfalazás és félelem nélkül – meg kell vallanunk.
Ezzel
elérkeztünk elmélkedésünk második pontjához, a hitvalláshoz. Ez az, amiben
Krisztus kísérői ugyancsak egyek voltak. Az aprószentek szavak nélkül,
egyszerűen vérük ontásával lettek Krisztus tanúi, István és János életével és
szavával is megvallotta hitét, Szent János apostol és evangélista: írásaival
is.
Nekünk
is tudomásul kell vennünk, hogy amikor életünket, mint valami épületet,
megtervezzük, Jézust, a szegletkövet nem dobhatjuk félre. Mert „nincs üdvösség
senki másban. Nem adatott más név az ég alatt az embereknek, amelyben
üdvözülhetnénk” (ApCsel 4,12). – Európában ma még Jézus születésétől számoljuk
az éveket. Ha nem akarjuk, hogy negyven év múlva 622 évvel „fiatalabbak”
legyünk, azaz Mohamed próféta nevezetes futásától számolják éveinket, akkor meg
kell ragadnunk Krisztus Urunk kezét, elfogadva Szent János tanúságtételét: „Ami
kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit a szemünkkel láttunk, amit
szemléltünk, és amit a kezünkkel tapintottunk: az élet Igéjét hirdetjük nektek”
(1 Jn 1,1).
És meg
kell fognunk egymás kezét is, erősítenünk kell egyháztagságunk tudatát, buzgón
kell látogatnunk a közös istentiszteleteket, mert ahogy az egyik ifjúsági ének
mondja: „fogjuk meg kezünket, – a közös hit erősebb…”
Segítsen
mindannyiunkat az István diakónust eltöltő Szentlélek, hogy megértsük az idők
jeleit, meglássuk talán minden eddiginél nagyobb felelősségünket, és nem csak a
magunk számára, hanem az utánunk jövő generációk számára is: mentsük meg közös
otthonunkat, Európát!
Ezzel
az üzenettel kívánok Paptestvéreimnek, Krisztushívő Testvéreimnek és minden
magyar Testvéremnek békés és áldásos új esztendőt.
Veszprém, 2015 karácsonyán
Márfi Gyula érsek