2014. november 29., szombat

2014.11.29. Szombat



Evangelii Gaudium - az Evangélium öröme

2014.11.29. Szombat
 
Szentséges Atyánk, FERENC pápa, a most véget érő liturgikus évre azt ajánlotta, hogy a papjai az Egyház által az egyes napok szentmiséire előírt szentírási olvasmányok szövegei alapján mutassanak rá arra, hogy Isten minden üzente örömhírt jelent. Szent Márk evangélista alapján ezt könnyű belátni: „János elfogatása után Jézus Galileába ment, és ott hirdette az Isten evangéliumát és mondta: Beteljesedett az idő, és már közel van az Isten országa. Tartsatok bűnbánatot és higgyetek az evangéliumban”(Mk 1,14-15) Az emberek nagy része azért örömtelen és boldogtalan, mert sok a munka, s belefárad. Ha az égre tekint, látja a végcélt, az Atya házát, és tudja, hogy öröktől fogva elkészített helye van ott. 


Szentszéki határozat: teljes búcsú nyerhető a megszentelt élet évében



Szentszéki határozat: teljes búcsú nyerhető a megszentelt élet évében


Ferenc pápának a megszentelt élet évére írt levelével egy időben hozták nyilvánosságra az Apostoli Penitenciária a Rómában élő hívőkre és az egész világegyházra (Urbis et Orbis) érvényes határozatát, mely szabályozza a teljes búcsú elnyerésének feltételeit a megszentelt élet évében.


URBIS ET ORBIS HATÁROZAT a teljes búcsú elnyeréséhez szükséges teendőkről a megszentelt élet évének alkalmából

Miután a Megszentelt Élet Intézményei és Apostoli Élet Társaságai Kongregációjának bíboros prefektusa azzal a kéréssel fordult a jelen Apostoli Penitenciáriához, hogy megfelelőképp határozza meg a szükséges feltételeket a búcsú ajándékának elnyeréséhez, amelyet Ferenc pápa a megszentelt élet most kezdődő éve alkalmából kíván nyújtani a szerzetesi intézmények megújulására, mindig a legnagyobb hűségben az alapító karizmájához, és hogy kedvező alkalmat adjon az egész világon élő hívőknek hitük, reményük és szeretetük megerősítésére, közösségben a szent egyházzal, a Szentatya különleges megbízása révén a jelen Apostoli Penitenciária szívesen engedélyez teljes búcsút a szokásos feltételek mellett (szentségi gyónás, szentáldozás, valamint ima a Szentatya szándékaira) a megszentelt élet intézményei minden tagjának, továbbá azoknak a hívőknek, akik valódi bűnbánatot tartanak, és a szeretet szelleme vezérli őket: 2014 adventjének első vasárnapjától 2016. február 2-ig, a megszentelt élet évének ünnepélyes lezárásáig teljes bűnbocsánatot nyernek, és azt felajánlhatják az elhunytak tisztulás állapotában lévő lelkéért is
a) Rómában, valahányszor részt vesznek nemzetközi találkozókon vagy a Megszentelt Élet Intézményei és Apostoli Élet Társaságai Kongregációjának naptárában rögzített rendezvényeken, vagy kellő időt töltenek elmélyült elmélkedéssel, amit a Miatyánk elimádkozásával, a Hitvallás bármely hivatalosan jóváhagyott változatának elmondásával és Szűz Mária segítségét kérő fohásszal fejeznek be;
b) minden részegyházban azokon a napokon, amikor az egyházmegyében különleges módon megemlékeznek a megszentelt életről vagy kifejezetten a megszentelt élet évéhez kapcsolódó rendezvényt tartanak, hívő lélekkel ellátogatnak a székesegyházba vagy a hely ordináriusának beleegyezésével kijelölt más szent helyre, vagy elmennek valamely szerzetesi templomba, vagy klauzúrás monostor oratóriumába, és ott nyilvánosan elmondják az imaórák liturgiáját, vagy kellő időt töltenek elmélyült elmélkedéssel, amit a Miatyánk elimádkozásával, a Hitvallás bármely hivatalosan jóváhagyott változatának elmondásával és Szűz Mária segítségét kérő fohásszal fejeznek be.
A megszentelt élet intézményeinek azon tagjai, akik betegség vagy más súlyos ok miatt nem képesek meglátogatni ilyen szent helyeket, ugyanúgy teljes búcsút nyerhetnek, ha minden bűntől teljesen elfordulva, és azzal a szándékkal, hogy a lehető leghamarabb eleget tesznek a szabott feltételeknek, mélységes vágyakozással elvégzik lélekben a látogatást, és Márián keresztül felajánlják betegségeiket és életük nehézségeit az irgalmas Istennek, utána pedig elvégzik az említett imádságokat.
Annak érdekében, hogy az isteni kegyelem elnyerése az egyházra bízott kulcsok révén könnyebben elérhetővé váljon a lelkipásztori szeretet által, a jelen Penitenciária nyomatékosan kéri, hogy a penitenciárius kanonokok, a káptalani tagok, a megszentelt élet intézményeinek pap tagjai, továbbá mindazok, akik kellő felhatalmazással rendelkeznek a hívők gyóntatására, készséges lélekkel és időt nem kímélve ajánlkozzanak a bűnbocsánat szentségének kiszolgáltatására, és gyakran áldoztassák a betegeket.
A jelen rendelet kizárólag a megszentelt élet évére érvényes, szemben bármily ezzel ellentétes intézkedéssel.
Kelt Rómában, az Apostoli Penitenciária székhelyén, 2014. november 23-án, Krisztus Király főünnepén.

Mauro Piacenza bíboros
legfőbb penitenciárius
 
Krzysztof Nykiel
régens


Zsolozsma 329.



Szent Ágoston püspök beszédeiből

(Sermo 256, 1. 2. 3: PL 38, 1191-1193)

Énekeljünk alleluját a jó Istennek, mert ő szabadít meg minket a gonosztól.

Itt a földön most még aggodalommal énekeljük az alleluját, hogy egykoron odaát zavartalan boldog nyugalomban énekelhessük azt. Miért aggodalmaskodunk? Talán nem akarod, hogy nyugtalankodjam, amikor ezt olvasom: Vajon nem próbatétel-e az emberi élet itt a földön? (Vö. Jób 7, 1). Nem akarod, hogy nyugtalan legyek, amikor nekem még azt mondják: Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek? (Mk 14, 38). Nem akarod, hogy nyugtalan legyek itt, ahol oly sok a kísértés, hogy maga az imádság parancsolja nekünk, mint mondjuk: Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek? (Mt 6, 12). Mindennap vétkezünk és vétenek ellenünk. Azt akarod, hogy nyugodt legyek, amikor mindennap bűnbocsánatért esedezem, segítségért a kísértésekben? Amikor ugyanis elkövetett bűneim miatt így imádkozom: Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek, az eljövendő veszedelmek miatt rögtön hozzáteszem: És ne vígy minket kísértésbe (Mt 6, 13). Hogyan lehet nyugodt jólétben a nép, amikor velem együtt így kiált: Szabadíts meg a gonosztól? (Mt 6, 13). De, testvéreim, még ebben a bűnös világban is alleluját zengünk a jó Istennek, aki megszabadít minket a gonosztól.
     Még itt a veszedelmek és kísértések közepette is, mások is, magunk is énekeljük az alleluját. Írva van: Hűséges az Isten, erőtökön felül nem hagy titeket megkísérteni (1 Kor 10, 13). Tehát itt is énekeljünk alleluját! Az ember bűnös itt a földön, de mindenkor hűséges az Isten. Nem azt mondja: Nem hagy titeket megkísérteni; hanem azt mondja: Nem hagy titeket erőtökön felül megkísérteni, hanem a kísértéssel együtt a szabadulás lehetőségét is megadja, hogy kibírjátok (1 Kor 10, 13). Kísértést szenvedtél, de Isten megadja a szabadulást is, hogy el ne vessz a kísértésben. Mint a fazekas edénye, úgy alakulsz te is az igehirdetés útján, és kiégsz a küzdelem hevében. De amikor jön a kísértés, gondolj a szabadulásra is, mert Isten hűséges: az Úr megőriz jártodban keltedben (Zsolt 120, 8).
     Majd amikor ez az emberi test halhatatlan és romolhatatlan lesz, akkor már megsemmisül minden kísértés. Most még ez a test halott (Róm 8, 10); miért halott? A bűn miatt, A lélek azonban él. Miért? A megigazulás miatt (Róm 8, 10). Lemondjunk a halandó testről? Semmiképp sem, sőt ellenkezőleg, hallgasd csak meg: Ha pedig bennetek lakik annak Lelke, aki feltámasztotta Jézust a halálból, ő aki Krisztus Jézust a halottak közül feltámasztotta, a ti halandó testeteket is életre kelti bennetek lakó Lelke által (Róm 8, 10-11). Most a testünk még érzéki, akkor majd szellemivé alakul át.
     Ó, milyen boldog lesz ott az alleluja! Zavartalanul boldog, és semmi sem nyugtalanítja. Ahol majd egyetlen ellenség sem lesz, ott nem fog elveszni egyetlen barátunk sem. Ott dicséretet mondasz Istennek, itt is dicséretet mondasz Istennek. Itt még aggodalommal, ott pedig már zavartalan boldog nyugalomban. Itt a halandók zengik ezt, ott már a halhatatlanok. Itt még csak reményben, ott pedig már látásban; itt még vándorúton, ott már a mennyei hazában.
     Most tehát, testvéreim, énekeljünk, igaz, még nem az örök nyugalom boldogságára, hanem a mindennapi küzdelmünk vigaszára. Ahogyan a vándorok szoktak énekelni: énekelj, de közben haladj előre is! Küzdelmedben erősítsen éneked! A tétlenséget ne szeresd; énekelj, és haladj előre! Mit jelent az, hogy haladj előre? Előre, mindig csak előre menni a jóban. Vannak ugyan egyesek az Apostol tanúsága szerint, akik a rosszabb felé haladnak előre. Te, amikor előrehaladsz a jóban, akkor jó értelemben jársz utadon. De mindig a jóban haladj előre! Az igaz hitben haladj előre, a jó erkölcsökben haladj előre! Énekelj, és haladj előre!
 


Zsolozsma 328.



Szent Ciprián püspök és vértanúnak „A halandóság” című értekezéséből 

Ne féljünk a haláltól, a halhatatlanságra gondoljunk!


Mindig arra kell gondolnunk, hogy nekünk nem a magunk akaratát, hanem Isten akaratát kell megtennünk, ahogyan az Úr tanított rá minket a mindennapi imádságban. Milyen fonák és helytelen dolog: könyörgünk, hogy legyen meg Isten akarata, amikor pedig Isten magához hív és kiszólít minket ebből a világból, akkor nem fogadunk szót teljes készséggel akaratának és parancsának. Ellenállunk, tusakodunk, és makacskodó szolgák módjára valósággal odahurcoltatjuk magunkat az Úr színe elé, szomorúak vagyunk, búslakodunk. Nem távozunk e földről készséges akarattal, hanem bilincsbe verve kényszerítenek rá, és akkor még azt is várjuk, hogy mennyei jutalommal tüntessen ki minket Isten, akihez csak húzódozva megyünk. Vajon milyen szándékkal kérjük esedezve, hogy jöjjön el a mennyek országa, ha minket viszont ennyire gyönyörködtet e földi fogság? Oly sokszor megismételt imával kérjük és sürgetjük, hogy mielőbb virradjon fel Isten országának napja; de ugyan mire jó ez, ha jobban áhítozunk és készségesebben ajánlkozunk itt a földön a sátán szolgálatára, mint a Krisztussal való uralkodásra? Ha egyszer a világ gyűlöli a keresztényt, te minek szereted azt, aki téged gyűlöl? Miért nem szegődsz inkább Krisztus nyomába, aki azonfelül, hogy megváltott, szeret is téged? Szent János a levelében kérlel és kemény szavakkal óv minket: ne szeressük a világot, és ne teljesítsük a test kívánságait. Ne szeressétek a világot, sem azt, ami e világban van! Ha valaki szereti a világot, nincs meg benne az Atya szeretete, mivel minden, ami a világon van: a test kívánsága, a szem kívánsága és az élet kevélysége. De elmúlik a világ a kívánságával együtt. Csak aki az Isten akaratát teljesíti, az marad meg örökre (1 Jn 2, 15-17). Ahelyett tehát, hogy a világot szeretnénk, kedves testvéreim, legyünk mindig azon, hogy megtegyük Isten akaratát bűntelen lélekkel, szilárd hittel és minden jóra kész erényességgel. Ne féljünk a haláltól, hanem az utána feltáruló halhatatlanságra gondoljunk. Mutassuk meg, hogy ez az, amiben hiszünk.Meg kell gondolnunk, szeretett testvéreim, és újra meg újra emlékezetünkbe kell idéznünk, hogy mi ellene mondtunk a világnak, és itt csak ideiglenesen tartózkodunk, mint vendégek és vándorok. Szívből köszöntsük azt a napot, amelyik megadja kinek-kinek a mennyei lakóhelyet. Az a nap kiragad innen, és kiszabadít a világ bilincseiből, és eljuttat a mennyek országába. Ki ne sietne haza, akit a sors messze vetett szülőföldjétől? Ámde mi a Paradicsomot tartjuk hazánknak. Igen sokan várnak ott ránk szeretteink közül: szülők, testvérek, gyermekek népes csoportja, nagy tömege áhítja érkezesünket. A maguk sorsa felől már biztonságban vannak, de a mi üdvösségünkért még aggódnak. Milyen nagy lesz bennük és mibennünk is az egymásra találás boldogsága, amikor megpillantjuk és megöleljük őket! Mily nagy gyönyörűség a mennyek országában az is, hogy ott már nem kell félnünk a haláltól; vég nélküli és tökéletes boldogságunk az lesz, hogy örökké élünk. Ott találjuk majd az apostolok dicsőséges karát, a próféták ujjongó csoportját, majd pedig megpillantjuk a vértanúk megszámlálhatatlan tömegét, akiket megkoszorúzott a küzdelmük, a szenvedésük dicsősége és győzelme. Ott vannak a diadalmas szüzek, akik az önmegtagadás erejével megfékezték a test és vér kívánságait. Jutalmukat élvezik az irgalmas szívűek, akik alamizsnálkodással és a szegények megsegítésével valósították meg az igaz élet cselekedeteit: megtették, amit az Úr parancsolt, hiszen földi örökségüket mennyei kincsekre váltottak át. Szeretett testvéreim, siessünk hát hozzájuk, türelmetlen vágyakozással! Ezt az elhatározásunkat őrizze meg Isten, szívünk és hitünk e törekvését tekintse kegyesen Krisztus, mert ő azoknak adja majd szeretete nagyobb jutalmát, akikben lángolóbb volt a vágyakozás őutána.


Ferenc pápa levele a megszentelt élet évére



Ferenc pápa levele a megszentelt élet évére


November 28-án csütörtökön tették közzé Ferenc pápa levelét a megszentelt élet évére, mely mint ismeretes november 30-val, advent első vasárnapjával veszi kezdetét és 2016. február 2-án, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepével ér véget. A pápa levele a megszentelt élet célkitűzéseit, elvárásait és távlatait elemzi, melyet nemcsak Róma püspökeként írt, hanem mint aki maga is Istennek szentelt személy.

A célkitűzések között elsőként említi a pápa, hogy a megszentelt élet képviselői mindenekelőtt „hálaadással tekintsenek a múltjukba”, hogy élővé tegyék ezáltal saját identitásukat, anélkül, hogy szemet hunynának a következetlenségek fölött, melyek sokszor az eredeti karizma néhány lényeges szempontjának az elfeledéséből adódnak. Ez a visszatekintés és számbavétel tudatosítja, hogy a megszentelt élet egy-egy családja miként élte meg a karizmáját a történelem folyamán és milyen nehézségekkel kellett szembenéznie.

A második célkitűzés arra irányul, hogy „a jelent szenvedéllyel éljük meg”, ami természetes következménye a saját gyökerek újra felfedezésének. Az összes alapító számára egyetlen regula, vagyis rendszabály létezik, ez pedig az evangélium. A szabályok tehát az evangélium kifejezései és egyben eszközök annak teljes megélésére. Az eszmény mindig Krisztus, hogy elmondhassuk „számomra az élet Krisztus” (Fil 1.21). A megszentelt élet közösségeinek tagjai ebben a különleges évben engedjenek az evangélium felszólításának, ami legyen egy valódi „vademecum” a mindennapokra.

A szeretet képzelete nem ismer határokat – írja a pápa a levelében – és mindig tudott megszámlálhatatlan új utat nyitni, hogy elvigye az evangélium fuvallatát a legkülönfélébb kultúrába és társadalmi környezetbe. Az alapítókat elbűvölte a tizenkét apostol egysége a Mesterük körül. Ma, amikor az összeütközések, a különféle kultúrák nehéz együttélése és a gyengék feletti hatalmaskodások kultúrájában élünk, akkor egy olyan közösség modelljének a felajánlására kaptunk meghívást, amelyik a személyek méltósága elismerésén és a javak megosztásán keresztül lehetővé teszi a testvéri kapcsolatok megélését – fogalmaz a pápa.

A harmadik célkitűzés a „jövő átölelése reménységgel”. Ismertek a jelenkor nehézségei, mint a hivatások számának a csökkenése és a relativizmus, mégis éppen az ilyen bizonytalanságok között valósul meg a reménységünk, ami a történelem Urába vetett hitünk gyümölcse, aki állandóan ismétli: „Ne féljetek, mert veletek vagyok”. Ez a reménység nem számokon és műveken alapul, hanem azon, akibe bizalmunkat vetettük és ez a reménység nem csal meg.

Ferenc pápa a személyes elvárásai között említi meg az óhaját, hogy az Egyház örömteli arcot és Istentől eredő boldogságot mutasson a világnak, amit a közösségekben megélt testvériség hitelesít. Mindezt egy eredménycentrikus, egészségmániás és sikerorientált környezetben kell megvalósítani, mely kizárja a gyengéket és a szegényeket. Az egyház ne a prozelitizmus, hanem a vonzereje révén gyarapodjék.

Erővel szól a pápa a megszentelt élet prófétai jellegéről, melynek jegyében a küldetése az, hogy felébressze a világot, a megkülönböztetés révén tárja fel a rosszat, az igazságtalanságot és álljon a gyengék, a védtelenek oldalán. Ferenc pápa elvárja az Istennek szentelt személyektől, hogy legyenek a közösségi élet szakértői, győzzék le a soraikban a pletykát, az irigységet, a féltékenységet és éppen ezáltal tudjanak kilépni saját intézményük keretei közül. Elvárja tőlük a konkrét cselekedeteket a menekültek befogadása, a szegényekhez közelítés, a katekizmus kreativitása, az evangélium hirdetése és a struktúrák karcsúsítása terén.

Ferenc pápa levele végén azokhoz a világi hívekhez fordul, akik osztoznak a megszentelt élet eszményeiben, küldetésében és feladataiban. Keressék az alkalmakat arra, hogy a megszentelt személyekkel együtt ünnepeljenek és közösen szolgáljanak. A pápa befejezésül a püspökökhöz fordul és arra buzdítja őket, hogy törekedjenek előmozdítani a különféle közösségek sajátos karizmáit, tovább gyengédséggel és szeretettel álljanak mellettük a szenvedés és az erőtlenség helyzeteiben.



2014.11.28. Péntek



Evangelii Gaudium - az Evangélium öröme

2014.11.28. Péntek


„A huszonnégy vén és a négy élőlény leborult, imádták trónon ülő Istent, ezekkel a szavakkal: Ámen! Alleluja! És a trónról hang tört elő: s így szólt: Dicsőítsétek Istenünket, akik szolgáltok neki, és félitek, kicsik és nagyok (Jel 19,4-5) a Bárány menyegzője. „És hallottam, mint hatalmas tömeg moraját, mint nagy vizek zúgását, mint zengő menydörgés robaját: Alleluja! Megkezdte uralmát Urunk, Istenünk, a Mindenható. Örüljünk, ujjongjunk és dicsőítsük, mert eljött a Bárány menyegzőjének napja. Menyasszonya felkészült. Megadatott neki, hogy ragyogó fehér patyolatba öltözzék. A patyolat a szentek igaz tetteit jelenti. Ekkor hozzám fordult: Írd! Boldogok, akik hivatalosak a Bárány menyegzői lakomájára. Majd folytatta: Istennek ezek a szavai igazak. Lába elé borultam, hogy imádjam, de ő így szólt: Vigyázz, ne tedd! Szolgatársad vagyok neked és testvéreidnek, akik tanúságot tesznek Jézusról. Az Istent imádd! Mert Jézus tanúsága a prófétaság lelke”(6-10) Miért írja le az apostol ilyen részletesen és boldogítóan ezt a nagy vigalmat, amit a földön csak a menyegző jelenít meg? Azért, mert a földi élet az áldozatos, önzetlen szeretet gyakorlótere. Beteljesülése pedig az a házasságkötés, amiben a menyasszony is, a vőlegény is csorbítatlan szerelemmel egészítheti ki a hivatalos formulát: Feleségül veszlek testem és lelkem tisztaságával. És a másik ajak ugyanezt mondhatja el: Feleségül megyek hozzád testem és lelkem tisztaságával. Aki pedig egész földi életében ezt gyakorolja, az megérdemli a fentebbi ragyogó élményt.„Ekkor nyitva láttam az eget. Egyszerre egy fehér ló jelent meg. Aki rajta ült, azt Hűségesnek és Igaznak hívták. Igazságosan ítél és harcol. Szeme olyan, mint a lobogó tűz, fején sok korona, ráírva a név, amelyet senki sem tud (igazán érteni) csak ő. Vértől ázott ruha van rajta, a nevét Isten Igéjének hívják. Az égi seregek fehér lovon kísérik, tiszta fehér patyolatba öltözve. Szájából éles kard tör elő, hogy lesújtson a nemzetekre. Vasvesszővel kormányozza majd őket, és tapossa a mindenható Isten haragja tüzes borának sajtóját. Öltözetén a csípő körül ez a név volt felírva: Királyok Királya és Urak Ura”(11-16) Az ellenség leverése. „Láttam, hogy egy angyal áll a napban. Nagy szóval kiáltotta az égen repülő madaraknak: gyűljetek össze az Isten nagy lakomájára. Egyétek a királyok húsát, a vezérek húsát, a bajnokok húsát! Majd láttam: A vadállat és a föld királyai összegyűltek a seregeikkel együtt, hogy harcra keljenek a Lovassal és seregével. De ezek elfogták a vadállatot és vele együtt a hamis prófétát, aki csodákat tett, és félrevezette azokat, akik a vadállat bélyegét viselték és képmását imádták. Elevenen bevetették mind a kettőt a kénköves, tüzes tóba. A többit a Lovas kardja ölte meg, amely a szájából tört elő. És az összes madár jóllakott a húsukból”. (17-21) A Jelenések könyve nem hagy kétséget, hogy Isten rendet teremt, mert a gonosz lélek sorsáról Isten dönt: „Aztán láttam, hogy egy angyal szállt alá a mennyből, a mélység kulcsa volt nála és nagy láncot tartott a kezében. Megragadta a sárkányt, az őskígyót, vagyis az ördögöt, a sátánt, és ezer évre láncra verte. Letaszította a mélységbe, bezárta, és lepecsételte, hogy ne vezesse félre többé a népeket, míg le nem jár az ezer esztendő. Akkor rövid időre szabadon engedik” (20,1-3) „Urunk, Jézus kegyelme legyen.


2014. november 27., csütörtök

2014.11.27. Csütörtök



Evangelii Gaudium - az Evangélium öröme

2014.11.27. Csütörtök
 
„A negyedik (angyal) a napra öntötte csészéjét. Hatalmat kapott, hogy az embereket űzze el gyötörje. Az emberek kínlódtak a nagy hőségben, mégsem kaptak észbe, nem hódoltak előtte, hanem káromolták az Isten nevét, akinek hatalma kiterjed e csapásokra” (Jel 16,8-9) Az első, második és a harmadik csapás, a földre öntött három büntető csésze a földet, az ember lakhelyét érte, és annak erőforrásait tette tönkre. Így gyötörte az Istentől elrugaszkodott embert. A negyedik csapás azonban a tőlünk százötven millió kilométerre lévő napunk hatását rontotta meg. Talán éppen ezt akarta megmutatni az Úr, hogy a tőle kapott javakat az általa adott utasításoknak megfelelően,normálisan kell felhasználnunk, különben tönkreteszik az életünket. Ne akarjon az ember okosabb lenni az Istennél. „Az ötödik a vadállat trónjára öntötte csészéjét, mire sötétség lett országában. Az emberek fájdalmukban a nyelvüket harapdálták, s káromolták az ég Istenét kínjuk és fekélyeik miatt, de tetteiket nem bánták meg.(10-11) A vadállat imádása a belső elsötétülést jelképezi. A végtelen jó és okos Isten helyett egy állatot, méghozzá vadállatot imádni butaság. Olyan tönkretétele az ember istengyermeki szépségének és okosságának, mint a gyönyörű emberi külsőt fekélyes, külsővel felcserélni. A hatodik angyal a nagy Eufrátesz folyóba öntötte csészéjét. Erre kiszáradt a vize, hogy utat nyisson napkelet királyainak. S láttam, hogy a sárkány szájából, a vadállat szájából és a hamis próféta szájából három békához hasonló tisztátalan lélek jött elő. Ördögi lelkek, akik csodákat művelnek, és elmennek a földkerekség királyaihoz, hogy harcra toborozzák őket a mindenható Isten nagy napjára. Íme, úgy jövök, mint tolvaj. Boldog, aki virraszt, és vigyáz ruhájára, hogy ne járjon mezítelenül, és ne lássák szégyenét. Összegyűjtötték őket arra a helyre, amelyet héberül Harmagedónnak hívnak”(12-16) Ezek a békák kicsik, csúnyák, jelentéktelenek, mégis ezek vállalják, hogy az istenellenes hatalmakat összegyűjtik az utolsó nagy ütközetre Harmagedónhoz. Azért szárad ki az Eufrátesz vize, hogy a gonoszok seregei össze tudjanak jönni az utolsó nagy ütközetre. Az írástudók azért is békához hasonlítják ezeket a csúnya kis lényeket, mert a béka csak brekeg,Isten szolgái pedig remekül énekelnek és hárfáznak.„A hetedik a levegőbe öntötte csészéjét. Erre az égi templomból, a trónusról egy hatalmas hang hangzott és mondta: Végbement!’Villámlás, égzengés, mennydörgés és akkora földrengés támadt, olyan nagy, amilyen még nem volt, amióta ember él a földön. A nagyváros háromfelé vált, és a pogányok városai romba dőltek. Az Isten színe előtt megemlékeztek a nagy Babilonról, és izzó b haragja borának kelyhét nyújtották neki. Minden sziget eltűnt, és a hegyeket nem lehetett többé megtalálni. Az égből mázsás szemekben jégeső zúdult az emberekre. Az emberek káromolták az Istent a jégverés csapása miatt, mert rettenetesen nagy csapás volt.”(17-21) „Ezután láttam egy másik angyalt, amint alászállt az égből. Nagy hatalma volt, s fénye beragyogta a földet. Teljes erejéből kiáltozott: Elesett, elesett a nagy Babilon! Ördögök tanyája lett, minden tisztátalan szellem hajléka, minden tisztátalan madár fészke, minden tisztátalan és gyűlöletes állat odúja” (18,1-2) „Egy erős angyal ekkor fölemelt egy malomkő nagyságú követ, és bedobta a tengerbe ezekkel a szavakkal: Ilyen lendülettel vetik majd el Babilont, a nagyvárost, és többé nyomát sem találni. Többé nem zeng benned hárfa, ének, fuvola és harsona, nem él benned semmiféle mesterember, még malomzúgás sem hallatszik” (21-22) „Aztán hallottam, hogy nagy sokaság zengi a mennyben, ez mondva: Alleluja! Üdv, dicsőség és hatalom legyen a mi Istenünknek, mert igazak és igazságosak ítéletei! Elítélte a nagy kéjnőt, aki megrontotta a földet paráznaságával, és megbosszulta rajta szolgái vérét, melyet keze ontott ki. Másodszor is felhangzott: Alleluja! És a parázna asszony füstje felszáll, örökkön-örökké” (19,1-3) Dicsőség, szent áldás, tisztesség a föltámadt Úrnak, Húsvéti Báránynak Dicsőség, szent áldás, tisztesség!” (Ho 86,1)


Zsolozsma 327.



Aranyszájú Szent János püspöknek
 a Máté-evangéliumról mondott szentbeszédeiből 

Bárányként győzünk, farkasként vereséget szenvedünkAmeddig megmaradunk báránynak, győzünk, és még ha töméntelen farkas leselkedik is reánk,győzelmet aratunk. Ha azonban farkasokká lennénk, vereséget szenvednénk, mert akkor már nem állna mellettünk erős védelmezőnk, a Pásztor. Mert ő nem farkasokat, hanem juhokat őriz, ezért ha farkas lennél, magadra hagyna, és eltávozna tőled: mert nem hagynád, hogy jóságosan védjen. Halljuk csak, mit is beszél erről? Azt mondja: ne nyugtalankodjatok azért, hogy farkasok közé küldelek titeket, és azt parancsolom, hogy olyanok legyetek, mint a bárányok és a galambok. Megtehetném éppen az ellenkezőjét is, hogy semmi bajotok se legyen. Elküldhetnélek titeket úgy is, hogy semmit se kellene szenvednetek, tehát nem úgy, mint a farkasok közé küldött bárányokat, hanem úgy, hogy még az oroszlánoknál is félelmetesebbek legyetek. De jobb, hogy így küldelek titeket, mert így nagyobb lesz a dicsőségtek, és így lesz nyilvánvalóvá az én hatalmam is. Pálnak is ezt mondta: Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm a te gyengeségedben lesz teljessé (vö. 2 Kor 12, 9). Tehát ezért küldtelek én titeket is így. Hiszen amikor ezt mondja: Úgy küldelek titeket, mint bárányokat (Mt 10, 16), ebbe beleérti azt is, hogy el ne csüggedjen a szívetek: mert én tudom, nagyon is jól tudom, hogy ti éppen így lesztek majd mindenkivel szemben legyőzhetetlenek. Azután pedig, hogy valamit ők maguk is tegyenek, és ne úgy tűnjek fel az emberek előtt, hogy minden csak a kegyelem műve, és nehogy bárki is azt gondolja, hogy ezek érdem nélkül kapják majd a babérkoszorút, azért fűzi hozzá: Legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és egyszerűek, mint a galambok (Mt 10, 16). De – mondhatják – mit segít rajtunk az okosságunk annyi veszedelem között? És egyáltalán, hogyan tudunk okosak maradni, amikor oly nagy hullámok ostromolnak bennünket? Lehet aztán akármilyen okos is az a bárány, ha egyszer körülfogják a farkasok, annyi sok farkas közt ugyan mire megy okosságával? Aztán lehet bármennyire is szelíd az a galamb, mit használ neki, ha annyi sok sólyom üldözi? Ezekben az értelem nélküli lényekben persze mindez valóban nem ér semmit, de tinálatok mégis sokat fog használni. De lássuk csak, milyen okosságot kíván meg itt az Úr. A kígyó okosságát. Nézd, a kígyó kész mindent elveszíteni, még ha kettévágják is a testét, akkor sem támad vissza a bántójára, csak az a fontos neki, hogy a fejét megmentse. Te is ezt tedd! – mondja. – Hited kivételével adj oda mindent: ha kell, a vagyont is, a testedet is, még magát az életedet is. Mert a hit a fej és a gyökér. Ha azt megőrzöd, még ha mindent elveszítenél is, majd úgyis újra visszaszerzel mindent azután, sokkal gazdagabb ragyogásban. Ezért szól úgy a parancsa, hogy ne csak egyszerű legyél, és ne csak okos legyél, hanem ezt a kettőt úgy kell összeegyeztetned, hogy igazi erény legyen belőle. Megkövetelte tehát a kígyó okosságát, nehogy a támadásban halálos sebet kapj, de megkövetelte a galamb egyszerűségét is, nehogy bosszút állj a megbántóidon, és nehogy megtorold álnok cselvetőidet. Az okosság ugyanis semmit sem ér, ha ez nem járul még hozzá. Senki se gondolja azt, hogy e parancsot nem lehet teljesíteni. Az Úr ugyanis mindenki másnál jobban ismeri az életet, és nagyon jól tudja, hogy a támadást támadással nem lehet megszüntetni, hanem csak szelíd egyszerűséggel. 


Ferenc pápa: Ne essünk kétségbe a rossz láttán, hanem éljünk reménységgel!



Ferenc pápa: Ne essünk kétségbe a rossz láttán, hanem éljünk reménységgel!


„A keresztények a nehézségek közepette sem válnak depresszióssá” – hangsúlyozta Ferenc pápa november 27-én reggel, a Szent Márta-házban bemutatott szentmisén. A pápa csütörtöki homíliájában figyelmeztetett arra, hogy a korrupció és a figyelmetlenség eltávolítanak az Úrral való találkozástól.


Babilon és Jeruzsálem. Ferenc pápa csütörtöki homíliájában a napi liturgiából vett szakaszokhoz fűzte gondolatait. A Jelenések könyvéből (Jel 18,1–2.21–23; 19.1–3.9a) felolvasott rész Babilonról, míg Szent Lukács evangéliumi szakasza (21,20–28) Jeruzsálemről szól. Mindkét olvasmány figyelmünket a földi világ vége felé irányítja. Két olyan város összeomlását beszélik el, amelyek nem fogadták be az Urat, és eltávolodtak tőle.
A két város összeomlása különböző okok miatt következik be. Babilon a gonosz, a bűn jelképe, a korrupció miatt esik el. Úgy érezte, hogy a világ és saját maga ura. Felhalmozódott benne a bűn, elveszítette azt a képességet, hogy reagáljon, és rothadásnak indult. Ez történik egyébként a korrupt emberekkel is, akiknek nincs erejük, hogy reagáljanak helyzetükre – mondta homíliájában a Szentatya, majd így folytatta: „A korrupció némi boldogságot, hatalmat ad, megelégszel önmagaddal: nem hagy helyet az Úr, a megtérés számára.”
A „korrupció” szónak ma annyiféle jelentése van: nemcsak a gazdasági korrupció, hanem olyan sok más bűn; a pogány szemlélet, a világias gondolkozás korrupciója. „A legcsúnyább korrupció a világias lelkület, gondolkodás” – hangsúlyozta Ferenc pápa. Hozzátette: „Ez a korrupt kultúra elhiteti veled, hogy a Paradicsomban vagy, bőségben élsz. De belül ez a korrupt kultúra megrohadt. Babilon jelképében benne van minden társadalom, minden kultúra, minden személy, aki eltávolodott Istentől, eltávolodott a felebarát szeretetétől, és végül rothadni kezd.”
Jeruzsálem más okok miatt omlott össze. Jeruzsálem az Úr jegyese, de nem veszi észre a Jegyes látogatásait, és megríkatja az Urat.
Babilon korrupció miatt esik el; Jeruzsálem pedig figyelmetlenségből, mert nem fogadja be az Urat, aki eljön, hogy üdvözítse. Nem érezte szükségét az üdvösségnek. Megelégedett a próféták, Mózes írásaival. Ezek azonban lezárt írások voltak! Nem hagytak helyet az üdvösség számára: kapui be voltak zárva az Úr előtt! Az Úr kopogtatott az ajtón, de nem talált fogadtatásra, nem hallgatták meg, nem hagyták, hogy üdvözítse őket. Így Jeruzsálem is elesett…
„Ez a két példa arra késztet bennünket, hogy saját életünkre gondoljunk: a korrupt és önelégült Babilonhoz, vagy a nemtörődöm Jeruzsálemhez hasonlítunk?” – tette fel a kérdést a pápa. Hangsúlyozta: „Az egyház üzenete ezekben a napokban nem a pusztulással végződik. Mindkét szövegben jelen van a remény ígérete. Jézus arra buzdít bennünket, hogy emeljük fel fejünket, ne hagyjuk, hogy a pogányok megrémítsenek bennünket. Ezeknek megvan az idejük, és türelemmel el kell viselnünk őket, mint ahogy az Úr viselte kínszenvedését.”
Amikor a végre gondolunk, összes bűnünkkel, egész történetünkkel, gondoljunk arra a lakomára, amelyet ingyen kínálnak fel nekünk, és emeljük fel fejünket. „Csak semmi depresszió: reménység!” – buzdított a Szentatya. „De a valóság csúnya: olyan rengeteg sok nép, város és ember szenved; olyan sok a háború, a gyűlölet, az irigység, a világias lelkület, a korrupció. Igen, ez igaz! Mindez elbukik! De kérjük az Úrtól a kegyelmet, hogy mindig emelt fővel készülhessünk fel a lakomára, ami vár bennünket” – zárta csütörtök reggeli homíliáját Ferenc pápa.


2014. november 26., szerda

Zsolozsma 326.



Szent Makáriosz püspöknek tulajdonított szentbeszédekből 

Jaj a, léleknek, ha nem lakozik benne Krisztus!

Miként hajdan a zsidókra haragvó Isten Jeruzsálemet ellenségei előtt gúnyt tárgyává tette, hiszen azok uralkodtak fölöttük, akik gyűlölték őket, és nem volt többé náluk sem ünnep, sem áldozat, parancsainak megszegése miatt, ugyanígy átadja Isten a lelket is azoknak az ellenségeknek, akik tévútra vezették és teljes gyalázatba vitték a lelket. Miként egy ház is, ha nem lakik benne az ura, sötétségbe, gyalázatba és becstelenségbe borul, tele lesz piszokkal és szeméttel, ugyanígy az Urat és a vele örvendező angyalokat hűtlenül elhagyó lélek is a bűn sötétségével, rút érzelmekkel és mindenféle gyalázatossággal lesz tele.Jaj az útnak, ha senki sem járja, ha senki emberfiának szava nem csendül rajta, mert vadállatok tanyája lesz! Jaj a léleknek, ha nem lakozik benne az Úr, és szavával a lelki gonoszság fenevadjait el nem kergeti onnan! Jaj a háznak, ha nem lakik benne ura! Jaj a termőföldnek, ha nincs földművese, aki gondozza! Jaj a hajónak, ha nincs kormányosa, mert a tenger viharzó hullámain hányatva elpusztul! Jaj a léleknek, ha nem lakik benne az igazi Kormányos, Krisztus, mert a sötétség ádáz tengerén hányódva, az érzelmek hullámveréseitől megtépázva, és a gonosz lelkektől mint vészes vihartól meggyötörve, végül is pusztulásba sodródik.Jaj a léleknek, ha nincs Krisztusa, aki őt jóságosan gondozza, hogy megteremhesse a Szentlélek jó gyümölcseit! Ha egy lélek elhagyta Krisztust, akkor tövissel, bogánccsal lesz tele, és ahelyett, hogy gyümölcsöt termett volna, tűzre való lesz, és elég. Jaj a léleknek, ha nem lakozik benne Ura és Krisztusa, mivel őt elhagyta, ezért csúf hajlamokkal lesz tele, s a vétkek tanyájává válik!Miként ugyanis a földművesnek, ha földje megmunkálására készül, elő kell vennie a földműveléshez szükséges eszközöket, és megfelelő ruhát kell öltenie, ugyanígy Krisztus is, az égi Király és igazi földműves, amikor eljött a bűn miatt elhagyatottá lett emberi nemhez, magára véve az emberi testet és szerszámként a keresztet hordozva, munkálta meg az elhagyott lelket. Kitépte belőle a töviseket, a gonosz lelkek tüskés bozótját, kiszaggatta a vétkek vadhajtásait, és bűneinek kóróját elégette tűzben. Miután így megmunkálta keresztfájával az emberiség lelkét, beleplántálta a Szentlélek szépséges kertjét, hogy az Istennek, mint Urának mindenfajta ízes és kedves gyümölcsöt teremjen.


Ferenc pápa: Az egyház úton van végső célja, a mennyország felé



Ferenc pápa: Az egyház úton van végső célja, a mennyország felé


Az egyházi év utolsó szerdai általános kihallgatásán Ferenc pápa a végső dolgokról, az egyház jövőjéről, az új égről és az új földről tanított november 26-án a Szent Péter téren.



Az egyház nem statikus jelenség, hanem a történelem útján halad végső célja, a mennyek országa felé, melynek az egyház itt a földön csírája és kezdete – hangsúlyozta a Szentatya. – Ennek a képnek az értelmezése során az ember megadja magát, hiszen éppen csak megsejtheti a titok ragyogását, mely fölötte áll az érzékeinknek. Önkéntelenül is kérdések születnek bennünk: Mikor lesz ez a végső átmenet? Milyen lesz az egyház új arculata? Mi lesz az emberiséggel? És a teremtett világgal? Ezek a kérdések azonban nem újak, az apostolok is feltették már a kérdést Jézusnak: mikor történnek meg mindezek?
A választ Ferenc pápa először a Gaudium et spes kezdetű zsinati tanításban kereste: „Nem tudjuk, mikor teljesedik be a föld és az emberiség ideje, sem a mindenség átalakulásának módját nem ismerjük. Elmúlik ugyanis a világ bűntől eltorzult alakja, de halljuk, hogy Isten új lakóhelyet és új földet készít, melyben igazságosság lakik, s melynek boldogsága betölti, sőt felülmúlja mindazt a békevágyat, mely feltör az emberi szívekből.”

Íme a cél, ami felé az egyház tart: az új Jeruzsálem, a Paradicsom. Nem annyira helyről, hanem lélekállapotról van szó, amelyben a legmélyebb várakozásaink túláradóan teljesülnek. Isten öröme, békéje és szeretete tölt majd el. Szép dolog erre az égre gondolni! – hangsúlyozta a pápa.
A Szentatya ezt követően a földi és a mennyei egyház kapcsolatáról és közösségéről beszélt katekézisében: „Akik Isten színe előtt vannak, azok közbenjárnak értünk, mi pedig itt a földön a jó cselekedeteket, az imádságot és az Eucharisztiát ajánljuk fel, hogy enyhítsünk azok lelki gyötrelmein, akik a végső boldogságra várakoznak. A keresztény távlatban ugyanis a kérdés már nem az, hogy valaki meghalt-e, vagy sem, hanem hogy Krisztusban-e, vagy nem? Ez az üdvösségünk és boldogságunk meghatározó eleme.”

Harmadik pontként Ferenc pápa a teremtett világnak ez eljövendő új életből való részesedését értelmezte. A szentírás tanúsága szerint a csodálatos isteni terv az egész környező világot érinti – mutatott rá. – Pál apostol tanítja, hogy „a természet, vagyis az egész teremtett világ fölszabadul a mulandóság szolgai állapotából Isten fiainak dicsőséges szabadságára.” (Róm 8,21) Más szövegek az „új ég és az új föld” képét említik abban az értelemben, hogy a teljes mindenség megújul és megszabadul egyszer s mindenkorra a rossztól és magától a haláltól is.
Az ígéret szerint tehát nem a mindenség megsemmisüléséről van szó, hanem az élet, az igazság és a szépség szerinti beteljesülésről. Mindezeket szem előtt tartva gondoljunk csak arra, milyen csodálatos adomány az egyházhoz tartozni! Szűz Mária, az Egyház Anyja segítsen bennünket testvéreink között a reménység és bizalom örömteli jelévé lenni – fohászkodott katekézise végén Ferenc pápa.
* * *
Ferenc pápa a katekézist követően utalt rá, hogy péntektől vasárnapig apostoli látogatást tesz Törökországban. A hívek imáit kérte, hogy „Péter utazása András testvéréhez hozzon békét, őszinte párbeszédet a vallások között, valamint egyetértést a török nemzet számára”.
A fiatalokat, időseket és az ifjú házasokat köszöntve a pápa emlékeztetett rá, hogy vasárnap belépünk az adventi időszakba. „A Megváltó várása töltse el örömmel a fiatalok szívét! A betegek ne fáradjanak bele az Úr imádásába, aki eljön a megpróbáltatások közepette is. Az ifjú házasok pedig tanuljanak meg szeretni az Ő példájára, aki szeretetből emberré lett, hogy üdvözítsen minket” – buzdított a Szentatya.

A szerdai általános kihallgatás végén a pápa az arab nyelvű hívekhez szólt, kiemelve az Irakból és a Közel-Keletről érkezett zarándokokat. „Az erőszak, a szenvedés és a bűn súlyossága arra indítanak minket, hogy mindent Isten igazságosságára bízzunk, aki mindenkit saját cselekedetei alapján ítél majd meg. Legyetek erősek, és kapaszkodjatok az egyházba és hitetekbe! Ezáltal megtisztítjátok a világot a belőletek áradó bizalommal, átalakítjátok a reménnyel, gyógyítjátok a megbocsátással, a szeretettel és a türelemmel, amelyről tanúságot tesztek. Az Úr oltalmazzon és támogasson benneteket!” – üzente a közel-keleti keresztényeknek a Szentatya.


2014.11.26. Szerda



Evangelii Gaudium - az Evangélium öröme


2014.11.26. Szerda

„Egy másik csodálatos nagy jelet is láttam az égen: Hét angyalt, a hét végső csapás volt rájuk bízva,ezzel lesz teljessé az Isten haragja” (Jel 15,1) Az előző elmélkedésben láttuk, a látnok rányitotta szemünket, hogy a végtelen szeretet Istene hosszú várakozást iktat be két nagy csapás közé. Szodoma és Gomorra pusztulása óta nem volt hozzájuk hasonló rettenetesen kemény büntetés. Ez akkor történt, amikor négyezer éve az Úr kiválasztotta Ábrahámot, hogy elkezdődjék a legborzasztóbb bűnözés, a bálványimádás felszámolása. Maga a Második Isteni Személy, akiről még akkor nem is hallottak a földön, készült felvenni emberi természetünket. Magára vállalta a világtörténelem minden emberének minden bűnét és az értük járó összes büntetést. Az Atya is így akarta, hogy megkímélje a gyenge embereket a pusztulástól, és Istenemberként méltó elégtételt adjon önkéntes szenvedésével és halálával a megsértett Istennek. Kétezer éve valóban megtestesült az Ige, és önkéntes áldozatával elhárította az emberi bűnökért járó büntetésünket. Figyelmeztette az emberiséget, ha nem tér egész lélekkel Urához, Istenéhez, majd újra jönnek büntetések. Ezeket elkerülhetnénk, ha csak gyengeségeinket kellene orvosolnunk, hisz azért rendelte el Jézus a kegyelem eszközeit, a szentségeket, elsősorban a keresztséget és a bűnbánat szentségét. A sátán fortélyokkal, gonoszságokkal sokakat elcsábít. Az Atya Jézus Édesanyját, a világ Királynéját küldte hozzánk szeretete követének: térjetek meg, gyermekeim. Az isteni igazságosság nem tűrheti vég nélkül az istentagadást, igazi, hűséges gyermekeinek üldözését. Az első állomása, la Salette volt 1846-ban. Tíz éves fiút és lányt keresett fel a Szűzanya néhány alkalommal. A nagy tömegek nem vettek tudomást róla. Tizenkét évre rá, ugyancsak a franciák földjére, Lourdes-ba ment 1858. február11-én. Fatima következett 1917-ben, majd Garabandál Spanyolországban 1961-1965 között. Itt az utolsó jelenése elmaradt. Szent Mihály főangyalt küldte ezzel az üzenettel: „Nincs szívem személyesen megmondani, hogy a nagy büntetés nem maradhat el, mert nem tért meg az emberiség. De imádkozni kell, és van remény sok bűnös megtérésére. Szent János valószínűleg ennek a csapássorozatnak leírását közölte ezerkilencszáz évvel ezelőtt: „Egy másik csodálatos nagy jelet is láttam az égen: Hét angyalt, a hét végső csapás volt rájuk bízva ezzel lesz teljes az Isten haragja. Tűzben játszó, csillogó üvegtengert láttam. Akik legyőzték a vadállatot, képmását és nevének számát, ott álltak az üvegtengeren, kezükben az Isten hárfája. Mózesnek, az Isten szolgájának és a Báránynak énekét énekelték: Nagyok és csodálatosak a teteid, Uram, mindenható Isten! Útjaid igazságosak és igazak, nemzetek Királya. Ki ne félne téged, Uram, és ki ne dicsőítené a neved? Mert csak te vagy szent! Minden nemzet eljön, és leborul színed előtt, mert ítéleteid kinyilvánultak Ezután láttam, hogy megnyílt az égben a tanúságtétel sátrának temploma. A templomból hét angyal lépett ki a hét csapással. Ragyogóan fehér vászonruhába voltak öltözve, mellükön aranyöv. A négy közül az egyik élőlény a hét angyalnak hét aranycsészét adott. Ezek az örökkön-örökké élő Isten haragjával voltak tele. A templom megtelt Isten dicsőségének és erejének füstjével, és senki sem léphetett be a templomba addig, amíg a hét angyal hét csapása be nem teljesedett. Akkor nagy szózatot hallottam a templomból, a hét angyalnak szólt: Rajta, öntsétek ki Isten haragjának hét csészéjét a földre! Az első elindult, és kiöntötte csészéjét a földre. Rosszindulatú, fájdalmas fekély keletkezdett az embereken, akik a vadállat jegyét viselték, és képmása előtt leborultak. A második a tengerbe öntötte csészéjét. Erre az a halottak véréhez vált hasonlóvá, és minden tengeri élőlény elpusztult. A harmadik a folyókba és a vízforrásokba öntötte csészéjét, mire vérré váltak. Hallottam, hogy a nagy vizek angyala felkiáltott: Igazságos vagy te, aki, vagy és aki voltál! Szent vagy, hogy így ítéltél, amiért a szentek és próféták vérét kiontották, vért adtál nekik inni. Rászolgáltak! Hallottam, hogy az oltár felől egy hang felelt: Igen, Uram, mindenható Isten, igazak és igazságosak ítéleteid’. (Jel 15,1-16,7)


2014. november 25., kedd

Zsolozsma 325.



Szent Ágoston püspöknek
 Szent János evangéliumáról szóló fejtegetéseiből

Odaérsz majd a forráshoz, és meglátod magát a világosságot

Összehasonlítva magunkat a hitetlenekkel, mi keresztények már világosság vagyunk. Erre vonatkozóan mondja az Apostol: Valaha sötétség voltatok, most azonban világosság az Úrban. Éljetek úgy, mint a világosság fiai (Ef 5, 8). Máshol pedig azt mondja: Múlóban az éjszaka, a nappal pedig közel. Vessük hát le a sötétség tetteit, és öltsük fel a világosság fegyvereit. Éljünk tisztességesen, mint nappal (Róm 13, 12). Mivel azonban, azzal a világossággal összehasonlítva, amelybe majd eljutunk, még sötét éjszaka a nappal is, amelyben jelenleg élünk, ezért hallgasd meg Péter apostolt. A Krisztus Urunkhoz hangzó égi szózatot közli az ő isteni méltóságáról: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik.” Ezt az égből jövő szózatot – mondja – mi is hallottuk, amikor ott voltunk vele a szent hegyen (2 Pét 1, 17-18). De mivel mi nem voltunk ott, és ezt a mennyei szózatot akkor nem is hallottuk, ezért mondja nekünk maga Péter apostol: így a prófétai jövendöléseket még jobban hisszük. Jól teszitek, ha figyeltek rájuk, mint sötétben világító lámpásra, amíg a nappal fel nem virrad, és a hajnalcsillag fel nem ragyog a szívetekben (2 Pét 1, 19-20). tehát a mi Urunk, Jézus Krisztus majd eljön – amint Szent Pál apostol is mondja –, majd megvilágítja a sötétség titkait, és földeríti a szívek szándékait. Akkor majd mindenki megkapja az elismerést az Istentől (1 Kor 4, 5). Amikor majd eljön az a nap, akkor már nem lesz szükség lámpásra, nem olvassák már nekünk a Prófétát, nem nyitják már fel az Apostol írásait, nem keressük már János tanúságtételét, még magára az Evangéliumra sem lesz már szükségünk. Tehát megszűnik az egész Szentírás is, amely pedig jelen életünk éjszakájában lámpásként világított nekünk, hogy ne maradjunk sötétségben. Miután már mindez megszűnt, hogy már ne világítson nekünk, mintha még mindig rászorulnánk, és ne világítson Isten ama embereinek sem, akik mindezt az írást kezünkbe adták, tehát miután már azt az igazi és tiszta fényt látjuk – hiszen már az előző segítséget nyújtó lámpások megszűntek –, ugyan mit is fogunk látni? Mi lesz majd az értelem tápláléka? Aki majd lát, azt majd mi örvendezteti? Honnan lesz majd az az öröm, amit szem nem látott, fül nem hallott, és emberi szív föl nem fogott? (Vö. 1 Kor 2, 9). Mit látunk majd? Kérlek titeket, szeressetek velem együtt, hittel fussatok velem együtt, a mennyei haza után vágyódjunk, a mennyei otthonunk után sóhajtozzunk! Itt csak vándoroknak tekintsük magunkat! Mit látunk majd? Most azt mondja az evangélium: Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige (Jn 1, 1). Akkor majd a forráshoz érsz, ahonnan eddig csak harmat hullt rád, ahonnan eddig a sugár csak ferdén és megtörve jutott a szíved sötétjébe. Ott meglátod magát a tiszta fényt, amelynek látásától és erejétől majd te is megtisztulsz. János maga mondja: Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem nyilvánvaló, hogy mik leszünk. Azt tudjuk, hogy ha megjelenik, hozzá leszünk hasonlók, mert látni fogjuk, amint van (1 Jn 3, 2). Úgy gondolom, hogy felkeltettem lelketek vágyát a mennyeiek után, persze a romlandó test gátolja a lelket, és a földi sátor ránehezedik a sokat tűnődő elmére (Bölcs 9, 15). Most már én is becsukom az evangéliumos könyvet, ti is eltávoztok innen, és majd mindnyájan hazamentek. Jó volt így közösségben együtt látnunk a világosságot, jó volt annak együtt örülnünk, együtt ujjonganunk. Ha most egymást el is hagyjuk, azt a fényt soha el nem hagyjuk.


Ferenc pápa beszéde az Európai Parlamentben



Ferenc pápa beszéde az Európai Parlamentben


A Szentatya az Európai Parlamentben ma elmondott beszédében hangsúlyozta: az ember transzcendens méltóságát és elidegeníthetetlen értékeit a gazdasági érdekek elé kell helyezni.


A pápa köszönetét fejezte ki, hogy beszédet mondhat az Európai Unió életének ebben a fontos intézményében, amelyen keresztül a 28 tagállam több mint 500 millió állampolgárához szólhat. Utalt rá, hogy II. János Pál pápa 1988-as látogatása óta (1988. október 11.) sok változás történt Európában és az egész világon.
Nem léteznek már az egymással szemben álló tömbök, amelyek akkor kettéosztották a földrészt. Lassan megvalósul az a (II. János Pál pápa által kifejezett) vágy, hogy Európa szuverén, szabad intézményei terjedjenek ki az egész kontinens földrajzi és még inkább történelmi dimenzióira.

A pápa lelkipásztori hivatásából kiindulva minden európai állampolgárnak a remény és a bátorítás üzenetét hozta el. A remény üzenete arra a bizalomra épül, hogy a nehézségek az egység nagyhatású előmozdítóivá válhatnak, hogy leküzdjük Európa – és vele együtt az egész világ – félelmeit. Reménység az Úrban, aki jóvá alakítja át a rosszat, életté alakítja át a halált.

A pápa arra bátorította az Európai Parlament tagjait, hogy térjenek vissza az Európai Unió alapító atyáinak szilárd meggyőződéséhez, akik olyan jövőt képzeltek el, amely a megosztottságokat leküzdő, a földrész népei közötti békét megvalósító együttműködésen alapul. Ennek az ambiciózus politikai tervnek a középpontjában az emberbe vetett bizalom állt, nem annyira mint állampolgár, vagy mint gazdasági alany, hanem mint személy, aki transzcendens, természetfeletti méltósággal rendelkezik.

A pápa ezután az emberi méltóság transzcendens mivoltáról szólt, hangsúlyozva a „méltóság” és a „transzcendens” közötti szoros kapcsolatot.

A „méltóság” az a kulcsszó, ami a második világháború utáni újrakezdést jellemezte. A közelmúlt történelmében kétségtelenül központi helyet foglal el az emberi méltóság előmozdítása a sokrétű erőszakkal és diszkriminációval szemben, amely Európát sem kerülte el az évszázadok során.
Az ember méltóságának tudata az európai gondolkodásban gyökerezik, melyet számos forrás gazdagít: „Görögországból és Rómából ered, kelta, germán és szláv forrásokból, valamint a kereszténységből, amely ezeket mélyen átalakította.”
Ma az emberi jogok előmozdítása központi helyet foglal el az Európai Unió elkötelezettségében a személy méltóságának tiszteletben tartása érdekében, mind az Unióban, mind pedig a többi állammal való kapcsolataiban. Fontos és csodálatra méltó elkötelezettségről van szó, mert még mindig túl sok olyan helyzet áll fenn, amelyben az embereket tárgyként kezelik. Be lehet programozni az emberek fogantatását, megjelenését és hasznosságát, továbbá el lehet őket dobni, amikor már nincs rájuk szükség, mert gyengék, betegek vagy öregek lettek.

Lehet-e méltóságról beszélni akkor, amikor hiányzik annak a lehetősége, hogy az emberek szabadon kifejezhessék gondolataikat, vagy korlátozások nélkül megvallhassák hitüket? – tette fel a kérdést Ferenc pápa. Létezik-e méltóság egy világos jogi keret nélkül, amely korlátozza az erő uralmát, és a törvényt helyezi előtérbe a hatalom zsarnokságával szemben? Milyen méltósággal rendelkezhet egy férfi vagy nő, aki a diszkrimináció különféle fajtáinak tárgya? Milyen méltósága van annak a személynek, aki nem jut táplálékhoz, aki a létminimum alatt él, vagy ami még rosszabb, nincs munkája, amely méltósággal ruházza fel?
A személy méltóságának előmozdítása azt jelenti, hogy elismerjük: elidegeníthetetlen jogokkal rendelkezik, amelyektől nem foszthatja meg semmiféle önkényuralom, még kevésbé a gazdasági érdekek előtérbe helyezése.

A pápa figyelmeztetett az emberi jogokkal való visszaélés veszélyére. Ma létezik egy olyan irányzat, amelyik egyre több egyéni jogot követel. Ez az irányzat kiszakítja a személyt társadalmi és antropológiai környezetéből, egyfajta „monász”, azaz önálló egységként él, amely egyre érzéketlenebb a körülötte lévő többi „monász” iránt. A jog fogalmához látszólag már nem társul az ugyanolyan fontos és a jogot kiegészítő kötelesség fogalma.

Az emberi jogok olyan kultúráját kell elmélyíteni, amely bölcsen képes arra, hogy a személyes, egyéni dimenziót a közjóval összhangba hozza.
Az ember természetfeletti méltóságáról beszélni annyit jelent, hogy utalunk természetére, vagyis arra a veleszületett képességére, miszerint meg tudja különböztetni a jót a rossztól. Rendelkezünk azzal az „iránytűvel”, amely szívünkbe van írva, és amelyet Isten vésett bele a teremtett világegyetembe. Elsősorban azt jelenti, hogy az embert nem abszolútumnak, hanem viszonylénynek (relacionális lénynek) tekintjük.

Európában ma az egyik legelterjedtebb betegség a magány, az emberi kapcsolatok hiánya – állapította meg Ferenc pápa. – Ez különösen látható az idősek esetében, de a fiataloknál is, akik vonatkozási pontok nélkül élnek, jövőjük kilátástalan. Ez a magány tapasztalható a városainkat benépesítő szegények körében, ez tükröződik vissza a bevándorlók tévelygő tekintetében, akik jobb jövőt keresve érkeztek ide.

Ezt a magányt fokozta a gazdasági válság, amelynek hatása tovább tart, és drámai következményekkel jár társadalmi szempontból. Az utóbbi években az Európai Unió bővítési folyamatával egyidejűleg növekedett az állampolgárok bizalmatlansága az intézmények iránt, amelyek eltávolodtak az emberektől.

Általános fáradtság és elöregedettség érzékelhető – a „nagymama Európa” többé már nem termékeny és nem élénk. A nagy eszmények, amelyek Európát megihlették, látszólag elveszítették vonzerejüket, helyükbe az intézmények bürokratikus ügyintézése lépett.

Ehhez járul egyesek kissé önző életmódja, amelyet a már fenntarthatatlan bőség, a szegények iránti közömbösség jellemez. A technikai és gazdasági kérdések állnak a politikai viták középpontjában, egy hiteles antropológiai irányultság kárára. Fennáll annak a veszélye, hogy az ember pusztán egy mechanizmus alkatrészévé válik, és fogyasztási eszközként bánnak vele, amelyet, ha már nem hajt hasznot, gátlástalanul kiselejteznek. Ez történik a terminális állapotú betegek, a magányos idősek, a még meg nem született gyermekek megölése esetében.

Amikor abszolutizálják a technikát, és összekeverik a cél és az eszköz fogalmát, akkor elkerülhetetlenül érvényesül a „kiselejtezés kultúrája”, valamint a végsőkig fokozott fogyasztás, konzumizmus. A személy méltósága ezzel szemben azt jelenti, hogy elismerjük az emberi élet értékét, amelyet ingyenes ajándékként kapunk, és amely nem lehet árucsere tárgya.

Az európai parlamenti képviselők hivatása, hogy figyeljenek a népek és a személyek törékenységére. A törékenység gondozása erőt, gyöngédséget, küzdelmet és termékenységet jelent egy olyan funkcionális és individualista környezetben, amely könyörtelenül elvezet a „kiselejtezés kultúrájához”.
Raffaello egyik legünnepeltebb freskója a Vatikánban található, és az úgynevezett athéni iskolát ábrázolja. Platón és Arisztotelész áll a kép középpontjában: Platón felfelé mutat, az eszmék világára, az égre, mondhatnánk: a mennyre. Arisztotelész előre mutat, a néző felé, a világra, a konkrét valóságra. Ez – úgy érzem – nagyon találóan fejezi ki Európát és történelmét, mely menny és föld folyamatos kölcsönhatása; az ég jelzi a transzcendensre, Istenre való nyitottságot, ami mindig is jellemezte Európát, míg a föld fejezi ki Európa gyakorlati képességeit a különféle helyzetek és problémák kezelésére.
Az Európai Parlament mottója az Egység a sokféleségben. Az egység azonban nem a politika, a gazdaság, a kultúra vagy a gondolkodás uniformizálását jelenti. Minden valódi egység a különféle alkotórészek gazdagságából tevődik össze. Ahogy a családban, úgy az Európai Unióban is el kell fogadni egymás hagyományait, történelmét és gyökereit, meg kell szabadulni a manipulálástól és fóbiáktól. Az emberi személyt kell a középpontba helyezni; hagyni, hogy az egyének és a népek szabadon és kreatívan kifejezzék önmagukat, mindezt a szolidaritás és a szubszidiaritás jegyében.

Az európai népek demokráciájának életben tartása ma kihívás elé állít minket. Nem szabad engedni a multinacionális érdekeknek, amelyek meggyengítik a demokráciát, és azt olyan uniformizáló pénzügyi hatalmi rendszerekké alakítják át, amelyek háttérben rejlő erőket szolgálnak. El kell kerülni a globalizáló eszméket, amelyek felhígítják a valóságot. A pápa itt utalt Evangelii gaudium kezdetű buzdítására: kerüljük a politikai nominalizmust, az üres eszméket, a relativizmus zsarnokságát, a történelmietlen szélsőségességet, a jóság nélküli etikát, a bölcsesség nélküli intellektualizmust.

Ha vissza akarjuk adni a reményt Európának, akkor el kell ismernünk az emberi személy központi szerepét, elősegítve tehetsége kibontakoztatását. Ennek egyik első területe a nevelés, amely minden társadalom értékes alkotósejtjében, a családban kezdődik. E nélkül a szilárd alap nélkül homokra építünk, aminek súlyos társadalmi következményei lesznek.

Az egységes, termékeny és felbonthatatlan család magában hordozza a jövőbe vetett remény alapvető alkotóelemeit, méghozzá nem csupán az új nemzedékek, hanem a sok idős ember számára is, akik gyakran magányosan és elhagyatva élnek, mert már nincs meg a családi tűzhely, amely körülvenné és támogatná őket.

A család mellett nagy szerepet kapnak az iskolák és az egyetemek. A nevelés nem korlátozódhat pusztán technikai ismeretekre, hanem az emberi személy átfogó fejlődését kell szolgálnia.

Ferenc pápa ezután a környezetvédelem fontosságáról szólt. Nem urai, hanem őrzői vagyunk a természetnek, amit tisztelnünk és szeretnünk kell. Jól kell gazdálkodnunk a ránk bízott ingyenes ajándékkal, amelyet Isten az ember kezébe helyezett. Tűrhetetlen, hogy emberek milliói éhen haljanak, miközben tonnaszám dobjuk ki az élelmiszert nap mint nap.

Az ember is szerves része a természetnek, ezért a környezetvédelem mellett humánökológiára van szükség. A pápa az európai parlamenti képviselőktől azt kérte, hogy foglalkoztatási intézkedéseikkel segítsék elő a munka méltóságának visszaállítását. Egyrészt össze kell hangolni a piaci rugalmasságot a munkahelyek stabilitásával, másrészt olyan szociális környezetet kell teremteni, amely a kizsákmányolás helyett a munkahelyek biztosításával lehetővé teszi a családalapítást és a gyermekek nevelését.

Égetően fontos továbbá a bevándorlás kérdésének együttes megoldása. Tűrhetetlen, hogy a Földközi-tenger egy hatalmas temetővé váljék! Az európai partokra érkező hajókon segítségre szoruló férfiak és nők vannak. Az Európai Unión belüli kölcsönös támogatás hiánya részmegoldásokhoz vezet, amelyek nem tartják tiszteletben a bevándorlók emberi jogait, elősegítik a rabszolgamunkát, és társadalmi feszültséget szítanak.

Olyan törvénykezésre van szükség, amelyik védelmezi az uniós állampolgárok jogait, és egyben biztosítja a bevándorlók befogadását. Korrekt, bátor és konkrét politikával kell segíteni a menekülők hazai társadalmi-politikai fejlődését és belső konfliktusaik leküzdését, mivel ez az elvándorlás kiváltó oka. Ha az egyes érdekek által mozgatott politika érvényesül, akkor csak súlyosbítjuk a helyzetet. Az okokat, és nem csak a tüneteket kell kezelni – hangsúlyozta a pápa.

Párbeszédet kell folytatni azokkal az országokkal, amelyek kérték felvételüket az Európai Unióba. Különösen a balkáni térségben, ahol a béke hosszú ideig elérhetetlen volt. Saját identitásunk tudatosítása nélkülözhetetlen a szomszédos országokkal való kapcsolatokban, főként a Földközi-tenger vidékén, ahol sokan szenvednek belső konfliktusok, valamint a vallási szélsőségesek és a nemzetközi terrorizmus nyomása miatt.

Az Európai Parlamentben mondott beszédében Ferenc pápa végül a kereszténység történelmi szerepéről szólt. A kétezer éves történelmi összefonódást olykor konfliktusok és tévedések szabdalták, de mindvégig a jó építésének vágya vezérelte. Ezt látjuk városaink szép műemlékeiben, de még inkább a szeretetszolgálat műveiben. Ezt a történelmet tovább írjuk; ez a jelenünk és a jövőnk is. Ez adja identitásunkat. Európának erős szüksége van arra, hogy újra fölfedezze arculatát, hogy növekedjen, híven alapító atyái szelleméhez, békében és egyetértésben.

„Kedves európai parlamenti képviselők! Elérkezett az óra, hogy közösen építsünk egy olyan Európát, amelynek középpontjában nem a gazdasági élet, hanem a személy, az elidegeníthetetlen értékek szakralitása áll.

Európa vállalja bátran múltját, és bizalommal tekintsen a jövőbe, hogy maradéktalanul és reménnyel élhesse meg jelenét. Hagyjunk fel a megfélemlített és önmagába zárkózó Európa gondolatával, és mozdítsuk elő a főszereplő Európát, amely a tudományok, a művészetek, a zene, az emberi értékek, a hit hordozója. Olyan Európát valósítsunk meg, amely az eget szemléli, és eszményképeket követ; megvédi az embert; biztos és szilárd talajon halad, értékes vonatkozási pontot jelentve az egész emberiségnek” – fejezte be beszédét Ferenc pápa az Európai Parlamentben.



2014.11.25. Kedd



Evangelii Gaudium - az Evangélium öröme

2014.11.25. Kedd
 
A sátán a könnyelmű élet ígéretével sok embert elcsábított. A nagy látomás a Bárányról és az üdvözültek sokaságáról, akik homlokukon hordták az Atyaisten és a Megváltó Fiú nevét, nagy figyelmeztetés volt az emberiség számára. Láthatták, hogy változás van készülőben. Az el nem tévedt tömeg gyönyörű éneke, amelyet csak ők énekelhettek, (mert a sátánt követők, az egyszerűen csak a földnek élők nem tudták megtanulni) rádöbbentették a profán és a bűnös földlakókat, hogy örömeik, gyönyöreik ideje lejárt. Rádöbbentek a változásra, amelyben részük soha nem lesz. „Aztán láttam, hogy egy másik angyal átrepül az égbolton. Nála volt az örök evangélium, hogy hirdesse a föld minden lakójának, minden nemzetnek, törzsnek, nyelvnek és népnek. Nagy szóval hirdette: Féljétek az Istent és dicsőítsétek, mert eljött ítéletének órája! Boruljatok le az ég és a föld, a tenger és a vízforrások alkotója előtt! Ezt (az angyalt) egy másik angyal követte: ezt hirdette: Elesett, a nagy Babilon, amely kicsapongása tüzes borával megrészegítette mind a nemzeteket. Egy harmadik angyal is megjelent, és nagy hangon így szólt: Aki leborul a vadállat és képmása előtt, és homlokán vagy karján viseli bélyegét, az inni fog az Isten haragjának borából, amelyet színtisztán öntött haragjának kelyhébe. Kénköves tűzben fog gyötrődni a szent angyalok és a Bárány színe előtt. Gyötrelmének füstje felszáll örökkön örökké, és nem találnak nyugtot sem éjjel, sem nappal, mert leborultak a vadállat és képmása előtt, s viselték nevének bélyegét. Ez az alapja a szentek állhatatosságának, akik megtartják Isten parancsait és Jézus hitét. Erre szózatot hallottam az égből: Jegyezd fel: Mostantól fogva boldogok a halottak, akik az Úrban haltak meg. Igen, mondja a Lélek, hadd pihenjék ki fáradalmaikat, mert tetteik elkísérik őket” (Jel 14,6-13) Ezek nem fenyegetések. Nem alamuszi szónokok nyugtatásai, akik elfedik az igazságot, jól van így, nem kell félni, Isten nem szól bele dolgainkba. Emlékezzünk a katolikus Egyház csodálatos korszakára, a középkorra. Akkor is akadtak, akik nem vették komolyan a kinyilatkoztatást, de általános törekvés volt, hogy alázattal és tudással keressék az Úr Jézus tanításának mélységeit és alázattal engedelmeskedjenek Istennek. A végtelen Istent az emberi elme teljességgel kiismerni nem tudja, de amit lehet, azt egyre tisztábban meg kell ismernie, parancsát megtartania. A XV-XVI. Századtól kezdve a jogalkotásban az államszervezésben és a művészetekben a római műveltséget kezdték feléleszteni. Berzsenyi Dániel a római verslábas költemények művésze döbbent rá Róma romlásának okára: „Mert minden ország támasza, talpköve a tiszta erkölcs, mely, ha megvész, Róma ledől s rabigába görbed” Ezt célozta meg a sátán az Újkorban. A világ szánalmas állapota innen eredeztethető. Az ítélet végrehajtása: „Ezután fehér felhőt láttam, a felhőn ült valaki, aki az Emberfiához hasonlított. A fején aranykorona volt, a kezében éles sarló. A templomból egy másik angyal jött ki, és nagy szóval kiáltott a felhőn ülőnek: Ereszd neki sarlódat és arass, mert eljött az aratás ideje, és a vetés már érett földön. A felhőn ülő a földre vetette sarlóját és learatta a földet. Majd egy másik angyal lépett ki az ég templomából, éles metszőkés volt nála. Egy éles metszőkés volt nála. Egy harmadik angyal az oltárról lépett elő, ennek a tűz fölött volt hatalma, Harsány hangon szólt annak, akinél az éles metszőkés volt: Ereszd neki éles metszőkésedet, és szüreteld le a föld szőlőfürtjeit, mert beértek a szemek. Erre az angyal a földre vetette metszőkését, és leszüretelte a föld szőlőjét, és bedobálta az Úr haragjának hatalmas sajtójába. A kádat a városon kívül kitaposták, és ezerhatszáz stádiumnyira annyi vér folyt ki belőle, hogy a lovaknak a zablájukig ért.(Jel 14,14-20) Ez „a bölcsnek elég”


2014. november 24., hétfő

2014.11.24. Hétfő



Evangelii Gaudium - az Evangélium öröme

 2014.11.24. Hétfő

Az idei szentmise olvasmányok között az egyházi év utolsó hetében nem szerepel a napba öltözött Asszony és születendő Fia története. Sokszor elmélkedhettünk arról, hogy Szent Pál, részint az Apostolok cselekedetei könyvében, részint a saját leveleiben hogy érti meg az ábrahámi áldás utolsó néhány szavát: „Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége”(Ter 12,3b) Az Ószövetség óriási áldást jelentett az ősbűn utáni elbutulás felszámolásában. A sátán Évát azzal csábította el Isten oldaláról, hogy gyerekes ostobaságot sugdosott a fülébe: Isten becsapott benneteket. Azért tiltja el tőletek az élet fájának gyümölcsét, mert az az istenné válás titkát rejti. Ha „esztek belőle, ti is olyanok lesztek, mint az istenek, akik ismerik a jót és a rosszat”(Ter 3,5)Hangsúlyozom, de nem vagyok meggyőződve, hogy elégszer: ez az utolsó félmondat nem azt jelenti, hogy tudom, mi a jó és mi a rossz, hanem azt: ti szabjátok meg az erkölcsi törvényeket, ti döntitek el, mi a jó és mi a rossz, mindketten istenek lesztek. Ezzel indult el az emberek elbutítása, amely Ábrahám idejében a legtöbb embert bálványimádóvá tette. Köztük volt Ábrahám és egész családja is. Az Egyetlen és Igaz Isten, kiválasztotta, hogy családja, majd hatszáz év alatt milliónál nagyobb számú tömeggé nőtt nemzetsége szülje meg a Megváltó Istenembert, Jézus Krisztust. A Jelenések könyve ezt a fontos születést mutatja be, mint a Sátán első kísérletét, hogy a Megváltót már születése pillanatában elnyelje. A Kisdedet akkor és később sem tudta megsemmisíteni. Nem is fogja soha. A nagy per végén a megváltást segített megszerezni az embereknek. A poklok mélyén kellett térdre rogynia Jézus lelke előtt. Ezt is túlélte, és folytatja gazemberségeit napjainkban is. Az utolsó kísérleteit a két vadállattal a Jel 13,1-17-ben olvashatjuk. János látomása: „Láttam a Bárányt, ott állt Sion hegyén, és vele száznegyvennégyezer, akik viselték az ő és az Atya homlokukra írt nevét. Aztán szózatot hallottam az égből, mint nagy vizek zúgását vagy szörnyű mennydörgés robaját. A szózat, amelyet hallottam, emlékeztetett arra, ahogyan a hárfások pengetik hárfájukat. Új éneket énekeltek a trón előtt, a négy élőlény és a vének előtt. Az éneket senki sem tudta megtanulni, csak a földről megváltott száznegyvennégyezer. Ezek azok, aki asszonnyal nem szennyezték be magukat, szüzek maradtak, és mindenüvé követték a Bárányt, bárhová ment. Ők a megváltottak az emberek közül, az Isten és a Bárány első termése. Ajkukon nincs hazugság: szeplőtelenek” (14,1-5) a sátán minden korszakban folytatja ügyködéseit. Jelen korban a tíz parancsolatot nem részleteiben kezdi ki, hanem tagadja a parancsokat megfogalmazó igaz Istent. Ez rögtön felhatalmazza arra, hogy a más lakását, földjét és másféle jószágát, de még a feleségét is lelkiismeret furdalás nélkül elvegye. Az isteni megfogalmazású igazságot sem kell kímélni: ha nincs Isten, nyugodtan hazudhat az ember. Hazudik reggel, délben és este. Nem is kellett hazánk kétharmados megcsonkítását indokolni csak odatenni a magyar küldöttség elé a bizottság térképét és rámutatni: Nincs Magyarország, hisz a térképen nincs rajta. Az 1945-ös urak új alap-szabálya: „Ami a tied, az az enyém is; de ami az enyém, ahhoz neked nincs semmi közöd. A „Ne paráználkodj!” Értelmetlen parancs. Rabold el a lányt, és futtasd. Tönkremegy? Ki mer hozzá szólni? Ne ölj? Ha Isten lenne, félni kellene tőle, hogy behajtja fenyegetését: Apádat és anyádat tiszteld! Ha Isten élne – mondja a hitetlen -- gondoskodnom kellene róluk, tagadjunk le mindent. De Isten van, és mindig lesz. Isten minden bűnt megbocsát, ha megbánod és jóváteszed az okozott károkat. Jó lesz időben kijózanodni.