2014. november 22., szombat

Zsolozsma 322.



Szent Ágoston püspöknek a zsoltárokról szóló fejtegetéseiből

Szép öröméneket zengjetek Istennek ujjongással! Dicsérjétek Istent citerával, tízhúrú hárfán zenéljetek neki! Előtte új dalt énekeljetek (Zsolt 32, 2-3). Hagyjátok el a régit, hiszen már új éneket is ismertek. Új ember, újszövetség, új ének. Az új éneket nem ismerik a régi emberek. Az új éneket csak az új emberek értik meg, akik a kegyelem révén már megújultak a régiből, és már az Újszövetséghez tartoznak, amely nem más, mint a mennyek országa. Ez után vágyódik egész szeretetünk, és énekli is az új éneket. De ne a nyelvünk, hanem az életünk zengje ezt az új dalt! Előtte új dalt énekeljetek, daloljatok neki szép öröm éneket zengve (Zsolt 32, 3). Mindenki azt keresi, hogy hogyan énekeljen Istennek. Dalolj hát neki, de vigyázz, ne rosszul! Nem akarja, hogy a fülét sértsék. Ezért szépen énekeljetek, testvéreim! Mert ha valamikor is azt mondanák neked, hogy egy zeneértő előtt énekelj, de úgy, hogy megnyerd tetszését, zeneművészeti eligazítás nélkül bizonyára félnél, hogy majd nem tetszik éneked a művésznek. Ami hibát ugyanis egy zeneileg járatlan ember nem vesz észre az énekedben, azt a művész már megrója. Ezek után ki ajánlhat fel szép éneket Istennek, aki ugyanígy megítéli az énekest, és ugyanígy észrevesz és meghall mindent? Mikor lesz a te énekművészeted olyan kiváló, hogy e tökéletes fülek se találjanak benne semmi kivetnivalót? Íme, éneklésed módját illetőleg ehhez tartsd magad: Ne keresd a szavakat, mintha meg tudnád magyarázni, hogy mi is tetszik Istennek. Ujjongással énekelj! Ez az ujjongó ének az Istenhez illő szép ének. De mit jelent ujjongással énekelni? Megérteni és szavakba formálni nem lehet azt, amit a szív énekel. Hiszen azokat is, akik akár aratáskor, akár a szőlőskertben, vagy valamilyen serény munkában énekelnek, ha elkezdenek énekük szavaival ujjongani az örömtől, úgy eltölti ez az öröm, hogy azt már szavakkal kifejezni sem lehet. Már nem is a szavak értelme fontos a számukra, hanem az öröm hangja. Az ujjongás hangja azt jelzi, hogy olyasvalami virágzott ki a szívben, amit nem lehet szavakkal kimondani. Kihez illik az ilyen ujjongás, ha nem éppen a kimondhatatlan Istenhez? Kimondhatatlan ugyanis az, akit kimondani nem tudsz. Ha őt kimondani képtelen vagy, és hallgatnod sem szabad, mi más marad számodra, mint hogy ujjongj? Vagyis hogy a szív szavak nélkül örüljön, és az öröme mérhetetlen nagyságának ne szabjanak határt a szavak. Szép öröméneket zengjetek neki ujjongással! 


A Szentatya beszéde az evangélium hirdetéséről



A Szentatya beszéde az evangélium hirdetéséről


November 22-én reggel kilenc órakor Ferenc pápa a VI. Pál teremben fogadta a Róma közeli Sacrofanóban a napokban tartott Olasz Nemzeti Missziós Találkozó résztvevőinek közel nyolcszáz fős közösségét.


A pápa emlékezette őket a Menj Ninivébe, a nagyvárosba! témájukra, Jónás próféta küldetésére, aki végül is elviszi Ninivébe az Isten irgalmát, és a város megtér.
Isten irgalma megváltoztatja az egyes emberek, sőt népek történetét – hangsúlyozta a pápa. Rögtönözve felidézte „János és András apostol meghívását, akik az Úrral való személyes találkozásuk után lelkesedéssel eltelve viszik el ’első misszionáriusként’ a hírt testvéreiknek és barátaiknak: Megtaláltuk a Messiást!” Az Egyháznak ma is a kijáratban kell állnia, hogy elvigye az örömhírt, kivétel nélkül mindenkinek. Tegye ezt erőszak nélkül, hallgassa meg a szegények és a távoliak kiáltását, találkozzon velük és hirdesse nekik az evangéliumot”.
„A katolikus Egyház, főként az olasz egyház ezen a téren nagyon sokat tett… Naponta találkozom a Szent Márta-ház kápolnájában egy-egy személlyel, akik mesélik: ’Évek óta Amazóniában dolgozom…’, ’Sok éve Afrikában élek…’, számos pap, szerzetes és világi hívő. De ti is ebből a vérből vagytok, nemde? Őrizzétek is meg, és adjátok tovább az újabb nemzedékeknek!” – buzdított a Szentatya.
Felidézte „egy idős, betegeskedő pappal való találkozását, aki felszentelése óta, hatvan éve Amazóniában szolgál”. Egy brazil püspök azt mesélte neki, „hogy Amazónia egyházmegyéinek hivatalos látogatása során gyakran keresi fel a temetőket, ahol számtalan misszionárius sírját látja”. A pápa ezt hallva arra gondolt: „Ezeket már most szentté lehetne avatni!”
„A misszió az egész egyház feladata – hangsúlyozta a pápa – minden keresztényé. Nem csak a felnőtteké. Ez a küldetés a gyermekeké is, akiknek a kis gesztusai nevelnek bennünket a misszióra. Keresztény hivatásunk azt kéri tőlünk, hordozzuk ezt a missziós lelkületet, azért hogy megvalósuljon az egész Egyház missziós megtérése. Az olasz egyház számos fidei donum, azaz missziós papot, szerzetest és világi hívőt adott a világnak, akik életüket az Egyház építésére ajánlották fel a távoli földrészeken. Arra buzdítalak benneteket, hogy ne hagyjátok elrabolni tőletek a reménységet és az álmot, hogy megváltoztassátok a világot az evangélium kovászával. Kezdjétek ezt az emberi és egzisztenciális perifériákból kiindulva.
A kilépés azt jelenti: legyőzitek a kísértést, hogy csak magatok közt beszéljetek, elfeledve a távoli sokaságot, akik az irgalom, a vigasztalás és a reménység szavait várják tőletek. Tegyétek ezt úgy, mint Jézus, aki maga is a periférián élt, távol a római birodalom hatalmi centrumától és távol Jeruzsálemtől. Szava mégis egy történelmi fordulat, egy spirituális forradalom kezdetét hozta, annak örömét, hogy az Úr meghalt értünk és feltámadt. Ez az a kincs, amit szeretnénk megosztani a világgal” – fejezte be Ferenc pápa az Olasz Nemzeti Missziós Találkozó résztvevőihez intézett beszédét.


2014.11.22. Szombat



Evangelii Gaudium - az Evangélium öröme

2014.11.22. Szombat
 
A templom felmérése. „Ekkor bothoz hasonló mérőnádat adott ezeknek a szavaknak kíséretében: ’Menj, mérd fel az Isten templomát az oltárral és a benne imádkozókkal együtt. De a templom külső udvarát hagyd ki és ne mérd fel, mert a pogányoké lesz, akik a szent várost negyvenkét hónapig tiporják’”.(Jel 11,1-2) Ez a negyvenkét hónap valószínűleg az Egyház földi életidejét jelenti. Az Isten országa és a sátán országa a világ végéig egymás mellett él,de csak a világ végén különülnek el örökre. A korábbi szövegmagyarázatokban már kitértem arra, hogy Isten két ószövetségi tanúját az Úr az ősi időkben élve elragadta a mennybe. Hénok és Illés e két tanú. Most az ő földre történt visszatérésükről szól az egyik végső nagy jel: „Két tanúmnak meghagyom, hogy szőrzsákba öltözve 1260 napig hirdessenek bűnbánatot. Ők a két olajfa és a két gyertyatartó, amely a föld Urának színe előtt áll. Ha valaki ártani akar nekik, tűz csap ki szájukból és elpusztítja ellenségeiket. Mert aki ártani akar nekik, annak el kell pusztulnia. Hatalmuk van, hogy bezárják az eget, hogy küldetésük idején ne essen az eső. Hatalmuk van arra is, hogy a vizet vérré változtassák, és annyi csapással sújtsák a földet, amennyivel csak akarják. Amikor befejezik tanúságtételüket, a vadállat feljön a mélységből, harcra kel ellenük, legyőzi és megöli őket. Holttestük ott hever majd a nagy város utcáján, amelyet átvitt értelemben Szodomának és Egyiptomnak is neveznek, ahol Urukat is keresztre feszítették (tehát Jeruzsálem). Holttestüket sokan fogják nézni a népek, törzsek, nyelvek és nemzetek közül három és fél napon át, nem engedik, hogy tetemüket sírba tegyék. Ezen a föld lakói ujjonganak és vigadnak, és örömükben ajándékot küldenek egymásnak, hiszen a két próféta gyötrelmére volt a föld lakóinak”.(Jel 11,3-10) Isten mindkét tanút élve ragadta el a földről a mennyországba. Az ősbűn átka azonban rájuk is vonatkozott, ezért tanúskodni és meghalni jöttek vissza a földre. A föld akkori lakói megszeppentek a fenyegető beszédek miatt. Ám a sátán egyik segítőtársa harcban legyőzte és megölte őket. Fölvidult akkor az istentelen tábor, és végső győzelemnek gondolva ünnepelni kezdtek. Oda jártak ünnepelni a közeliek, a távoliaknak pedig ajándékok küldésével kedveskedtek. Ám csak három és fél napot töltött el győzelmi mámorban a világ. Akkor aztán rémülten menekültek a helyszínről: „De három és fél nap elteltével az Istentől az élet lehelete szállt beléjük, és talpra álltak. Akik látták őket, azokat nagy félelem fogta el. Az égből hangos szózat hallatszott: Gyertek fel ide! S ellenségeik szeme láttára egy felhőn fölszálltak az égbe. Abban az órában heves földrengés támadt, a város tizedrésze romba dőlt, a földrengés következtében hétezer ember meghalt, a többit pedig félelem fogta el, és dicsőséget zengtek az ég Istenének. Elmúlt a második jaj, de hamarosan itt lesz a harmadik” (11-14) A hetedik, végső harsonaszó mintha nagyjából nekünk, ma élőknek üzenne: „A hetedik angyal is megfújta a harsonát. Nagy szózatok harsogtak az égben: Urunk és fölkentje megszerezte az uralmat a világ felett és uralkodni fog örökkön örökké!Ekkor a huszonnégy vén, aki az Úr színe előtt a trónon ült, arcra borult és imádta az Istent:Hálát adunk neked, mindenható Istenünk, aki vagy és aki voltál, mert átvetted a főhatalmat és uralkodol. A népek ugyan felbőszültek, de eljött haragodnak és a halottak fölötti ítélkezésnek ideje. Jutalmazd meg szolgáidat, a prófétákat, a szenteket, és akik félik nevedet, a kicsiket és a nagyokat egyaránt! A föld megrontói meg pusztuljanak!” Megnyílt az égben az Isten temploma, és láthatóvá vált a szövetség ládája a templomban. Erre villámlás, égzengés, földrengés és nagy jégeső támadt” (15-19) „Irgalmas Szűzanyánk, királynőnk, üdvözlégy. Áldunk téged élet, édesség, reménység. Kik Éva bűnéért száműzésben élünk, e siralomvölgyből könnyek között kérünk”(Ho 208,1) A MENNYBEVITT SZŰZANYA ezer éve arra kérte népünket, hogy Fia Titokzatos Testét a keresztény Európát védjük. Vállaltuk,megtettük, de az utóbbi századokban sok bajt okoztak nekünk. Mi mégis irgalomért fohászkodunk számukra de kérjük: Anyánk védj meg tőlük most!
 


2014.11.21. Péntek



Evangelii Gaudium - az Evangélium öröme


2014.11.21. Péntek 

Az előző napi elmélkedésünk nagy élménye volt, hogy a hét pecséttel lezárt nagy könyvtekercset felmutatták a mennyben élőknek, hogy nyissa fel valaki és olvassa el hangosan a benne rejlő Írást. Az egész mennyország döbbenten állt, mert senki sem mutatkozott érdemesnek arra, hogy az isteni titkokba belepillantson és közkinccsé tegye. János apostol három évig állt néma figyelemmel bámulva Mestere mellett, és a látott-hallott beszédeket és titkos tetteket, és evangéliumát a legnagyobb titokkal kezdhette utolsóként megírni, a három előd után az évszázad végén. Neki adatott meg, hogy bepillantson a mennyei titkok titkába: „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt és Isten volt az Ige, ő volt kezdetben az Istennél. Minden általa lett, és nála nélkül semmi sem lett, ami lett. Benne az élet volt, s az élet volt az emberek világossága. A világosság világít a sötétségben, de a sötétség nem fogta fel. Az Ige volt az igazi világosság, amely minden embert megvilágosít. A világba jött, a világban volt, általa lett a világ, mégsem ismerte föl a világ. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Ám akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek. Azoknak, akik hisznek nevében, akik nem a vérnek vagy a testnek a vágyából s nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. S az Ige testté lett, és közöttünk élt. Láttuk dicsőségét, az Atya Egyszülöttének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be” (Jn 1,1-14) a testi születés a földi életre mindig egyformán történik, az újjászületés, ami a hívő számára a keresztség szentségében jön létre, az az isteni megszentelő kegyelem ajándéka. A születés az édesapa és az édesanya közreműködéséből valósul meg és az emberlelket teremtő Isten ajándékából, de Isten a születés után azonnal a saját gyermekévé is fogadja, mihelyt megkeresztelik. János azért sírt, mert nem tudta, hogy a rengeteg Írás az említetteken kívül még mit tartalmaz. „Ne sírj! Íme, győzött az oroszlán Júda törzséből, Dávid sarja. Ő majd kinyitja a könyvet, feltöri pecsétjeit” (Jel 5,5) Megtörténik a pecsétek feltörése. (Jel 6-9. fejezetét) „Ekkor láttam, hogy egy másik hatalmas angyal szállt le az égből. Felhő övezte, és szivárvány ívelt a feje fölött, arca ragyogott, mint a Nap, lába meg izzott, mint a tűzoszlop. Kezébe kibontott kis könyvtekercset tartott. Jobb lábával a tengerben állt, a ballal a földön. Nagy szóval kiáltott, ahogy az oroszlán ordít. Kiáltására hét mennydörgés válaszolt. Amikor hallottam a hét mennydörgést, írni akartam, de az égből szózat hallatszott: Jegyezd meg, amit a hét mennydörgés hirdetett, de ne írd le! És láttam, hogy az angyal, aki a tengerben és a földön állt, jobbját az égre emelte, megesküdött az örökkön-örökké élőre, aki teremtette az eget, és ami benne van, a tengert, és ami benne van: Nincs többé haladék! Azon a napon, amikor a hetedik angyal megfújja a harsonát, beteljesedik az Isten titka, amint ezt tudtul adta szolgáinak, a prófétáknak. Azután az égi hang újra szólt hozzám: Menj, vedd el a nyitott könyvet az angyal kezéből, aki a tengerben és a földön áll. Odamentem az angyalhoz, hogy adja át nekem a könyvecskét. Így szólt hozzám: Nesze, nyeld le! Keserű lesz tőle a gyomrod, de a szád olyan édes, mint a méz’. Kivettem az angyal kezéből a könyvecskét, és lenyeltem. A szám édes lett tőle, mint a méz, de amikor lenyeltem, a gyomrom keserű lett. Ekkor azt mondták nekem: Ismét jövendölnöd kell sok népről, nemzetről, nyelvről és királyról.” (Jel 10,1-11)


2014. november 21., péntek

Zsolozsma 321.



A Boldogságos Szűz Mária bemutatása a templomban emléknap
 
Szent Ágoston püspök beszédeiből Mária hittel hitt, és hittel fogant. Nagyon kérlek benneteket, figyeljétek meg, mit mondott Krisztus Urunk, amikor kitárta tanítványai felé karját: Ezek az anyám és a rokonaim! Aki teljesíti mennyei Atyám akaratát, aki engem küldött, az nekem mind testvérem, nővérem és anyám (Mt 12, 50). Íme, az Atya akaratát teljesítette Szűz Mária, aki hittel hitt, és hittel fogant, ő arra lett kiválasztva, hogy anyja legyen a köztünk emberré lett Üdvözítőnknek; előbb őt is az a Krisztus teremtette meg, aki őáltala lett emberré. Szűz Mária teljesítette, maradéktalanul teljesítette az Atya akaratát, ezért azután többre is tartotta azt, hogy Krisztus tanítványa lett, mint azt, hogy Krisztus anyja volt. Nagyobb boldogság volt számára Krisztus tanítványává lenni, mint Krisztus anyjának lenni. Szűz Mária azért lett boldogságos, mert mielőtt megszülte volna tanítómesterét, már méhében hordozta. Lásd be, hogy mennyire igaz, amit mondok. Amikor az Úr itt járt a földön, és nagy tömegtől körülvéve csodákat tett, egy asszony így kiáltott fel: Áldott a méh, amely téged hordozott. Boldog a méh, amely téged hordozott (Lk 11, 27). De nehogy a boldogságot a testben keressük, íme ezt feleli neki az Úr: Hát még azok milyen boldogok, akik hallgatják az Isten szavát, és meg is tartják (Lk l1, 28). Ezért boldog tehát Szűz Mária is, mert hallgatta az Úr szavát, és hűséges is maradt hozzá, sőt hűségesebben őrizte lelkében az isteni igazságot, mint méhében a magzatot. Ez az igazság maga Krisztus, és ez a magzat is maga Krisztus. Ott van Mária lelkében Krisztus mint igazság, és ott van Mária méhében mint magzat. Többre tartotta Mária azt, hogy a lelkében volt, mint azt, hogy méhében hordozta. Szűz Mária, boldog Mária, de még inkább boldog az Egyház, mint Szűz Mária! Miért? Azért mert Mária csak tagja az Egyháznak, szent tagja, kiváló tagja, legdicsőbb tagja, de mégis csak tagja ennek a titokzatos testnek. Ha pedig ennek a testnek tagja, akkor nyilvánvaló, hogy nagyobb a test, mint annak egy tagja. Az Úr a Feje ennek a testnek, és a Fő meg a test együtt az egész Krisztus. Hogy mondjam? A mi Fejünk isteni, maga az Isten a Fő nekünk. Tehát jól jegyezzétek meg, szeretteim, ti Krisztus tagjai vagytok, ti Krisztus teste vagytok. Jegyezzétek meg, hogy hogyan lettetek azzá, hiszen ezt mondja: Ezek az anyám és a rokonaim! (Mt 12, 49). És hogyan lesztek Krisztus anyjává? Aki meghallgatja és teljesíti mennyei Atyám akaratát, az nekem mind testvérem, nővérem és anyám (Mt 12, 50). Értsd meg: testvéreket és nővéreket mondok: hiszen egy és közös az örökségünk, és mindez Krisztus irgalmából van, aki egyszülött, de nem akart egyedül maradni, hanem minket is az Atya örököseivé akart tenni, saját magának pedig társörököseivé. 


„Az egyház sohasem kalmárkodhat, a krisztusi megváltás ingyenes”



„Az egyház sohasem kalmárkodhat, a krisztusi megváltás ingyenes”- Ferenc pápa pénteki homíliája


Péntek reggel, Szűz Mária bemutatásának emléknapján Ferenc pápa a templom megtisztításának napi evangéliumáról elmélkedett. Jézus kiűzte a kereskedőket a templomból, mert rablóbarlanggá tették atyjának a házát. „Jézus tette a megtisztítás gesztusa, hiszen a templomot és azzal együtt Isten népét is megszentségtelenítették. Ez súlyos bűn és botrány” – magyarázta a pápa.

„Az egyszerű nép ellenben jó volt, járt templomba és nem figyelt ezekre a dolgokra, Istent kereste, imádkozott… Valahol pedig be kellett váltani a pénzét az áldozatokhoz. Isten népe nem ezekért az emberekért járt oda, akik ott kereskedtek, hanem az Istenért járt a templomba. Ott mégis volt korrupció, mely megbotránkoztatta az embereket”. A pápa felidézte Hanna, az alázatos asszony, Sámuel anyja bibliai történetét, aki a templomba ment, hogy kegyelmet esdjen fia számára.: „Ugyanis csöndben imádkozott, csak ajkai mozogtak, miközben a pap és a két fia korruptak voltak, kihasználták a zarándokokat és megbotránkoztatták a népet. Azt gondolom - vélekedett a pápa – hogy mi a templomban nem annyira a papi magatartásunkkal, hanem a gondolkodásmódunkkal okozunk botrányt, ez pedig a kereskedés és a nagyvilágiasság botránya… Templomba lépve sokszor látjuk a keresztség, az áldások, a szentmiseszándék árjegyzékét. Ez megbotránkoztatja az embereket – szögezte le Ferenc pápa, majd egy személyes példával élt:

„Egyszer, éppen csak felszenteltek, amikor egyetemisták egy csoportjával egy templomban voltam, ahol házasodni szeretett volna egy fiatal pár, mégpedig nászmise keretében. A plébánia adminisztrátora azonban elutasította őket: Nem, nem lehet! - De miért nem lehet nászmisével együtt? Hiszen a Zsinat ajánlja, hogy mindig mise keretében legyen az esküvő. - Nem, mert húsz percnél hosszabb nem lehet a szertartás? - De hát miért? – kérdezték. Mert egymás után vannak esküvők! - De mi nászmisét szeretnénk! -Akkor fizessetek kettőt! És hogy nászmisés esküvőjük legyen, duplán fizettek. Ez a megbotránkoztatás bűne” – mondta a pápa, majd hozzátette: „Jól tudjuk, mit mondott Jézus a botrányokozóknak: Jobb, ha a tengerbe vetik magukat.

Amikor azok, akik a templomban dolgoznak – papok, világiak vagy asszisztensek – kalmárkodásba fognak, ezzel botrányt okoznak. Mi pedig felelősek vagyunk értük. És a világi hívek? Mert ha én ez a saját plébániámon látom, akkor bátran a plébános szemébe mondom azt. Hiszen az embereknek szenvedést okoz a botrány. Milyen érdekes – folytatta a pápa – Isten népe megbocsátja a papjainak a bűnét a gyarlóságuk miatt, amikor elbotlanak, meg tudnak bocsátani. De két dolgot nem tud az Isten népe megbocsátani: ha a pap túlságosan ragaszkodik a pénzhez és ha sanyargatja a népet. Ezt nem tudja megbocsátani! És botrány, amikor a templom, az Isten háza a kalmárkodás háza lesz, mint az említett házasságkötés esetében, amikor bérbe adták a templomot”.

„Jézus nem dühödött fel – magyarázta a pápa – mert a harag az Istené, őt az Isten háza iránti buzgóság tölti el, hiszen nem lehet egyszerre két úrnak szolgálni: vagy az élő Istent imádom vagy a pénzt”. De miért is foglalkozik Jézus annyit a pénzzel? Mert a megváltás ingyenes, Isten ingyenes kegyelmét ő maga hozza el nekünk. Amikor azonban az egyház kalmár-szelleművé válik, akkor az üdvösség már nem ingyenes ajándék. Jézus éppen emiatt ragad ostort, hogy ezzel a szertartással tisztítsa meg a templomot. Ma az egyház Szűz Mária templomi bemutatására emlékezik. A Szűzanya tanítson bennünket, plébánosokat és mindenkit, aki lelkipásztori felelősséget hordoz, hogy tartsuk tisztán a templomot, fogadjuk örömmel az oda érkezőket, mintha közülük mindenki a Szűzanya lenne” – fejezte be homíliáját Ferenc pápa a péntek reggel tartott szentmisén.



2014. november 20., csütörtök

2014.11.18.Csütörtök





Evangelii Gaudium - az Evangélium öröme

2014.11.18.Csütörtök

 

A trónon ülő jobbjában egy kívül-belül teleírt könyvtekercset láttam, amely hét pecséttel volt lepecsételve. Aztán láttam egy hatalmas angyalt, aki nagy hangon kérdezte: „Ki méltó rá, hogy kibontsa a tekercset, feltörje pecsétjeit? De senki sem tudta, sem a mennyben, sem a földön, sem a föld alatt kibontani és elolvasni a tekercset. Erre sírva fakadtam, hogy senki sem volt méltó a tekercset kinyitni és elolvasni. Ekkor a vének közül az egyik így szólt hozzám: Ne sírj! Íme, győzött az oroszlán Júda törzséből, Dávid sarja. Ő majd kinyitja a könyvet, feltöri hét pecsétjét”(Jel 5,1-5) Az isteni természet egyedül mindentudó és mindenható. Ezt a végtelen egyszerű istenséget az Atya öröktől fogva birtokolja. Az Atya azonban végtelen szeretet, ezért akarta öröktől fogva, hogy ezt a végtelen tökéletességet isteni szüléssel átajándékozza a tőle születő Fiúnak. Ezt igazán érteni soha senki nem fogja, mint a természetes világunk titkait, amiket apránként felfedezünk, megértjük. Az ember használja az új tudását. A filozofáló ember értelme, szellemi természetű megismerő képessége apránként sokkal több titkot, átmenetileg meg nem értett igazságot fölismer, tovább értelmez. Mi a születés? A születés: „Élő jön ki élőből a természet hasonlóságára” Ez a fogalom tökéletesen igaz mind az emberi születésre, mind a szentháromsági születésre. Ez utóbbi megértéséhez egy emberi értelmi folyamat segítségével közelebb kerülünk. A segédeszköz az ember önismerete: az ember önmagát is meg tudja ismerni úgy, mintha tudata kilépne önmagán kívülre és úgy figyelné önmagát. Ez az önismeret lényege. Isten végtelen természetét az isteni önismeret tökéletesen, pontosan megismeri. Mivel ez az önismeret mintegy kívül van az Atyán, és nem az isteni természet, akkor csak Személy lehet: a Fiú. A Fiúisten Személye sem lehet isteni természet nélkül. Az isteni természet nem darabolható, ezért az egészet kell az Atyának Fia számára átajándékoznia. A Fiú így végtelen boldog. De tudja, hogy az Atyának is ugyanígy szüksége van a természetére, és Ő visszaajándékozza Atyjának. Ez a titok nyitja. A Második Isteni Személy a megtestesüléskor kapott egy emberi természetet. Máriát Istenteremtő ereje teszi az új ember hordozójává. Az Isteni Bárány tehát rendelkezik az Atyától kapott isteni értelemmel és akarattal, de emberi lélekkel és testtel is. Ezt az emberi testet Jákobtól örökölte Mária révén, aki Júda törzséből származik. Ő kapta meg Jákobtól a messiási áldást:„Júda, téged dicsérnek majd testvéreid, kezed ellenségeid nyakán lesz. Atyád fiai meghajolnak előtted. Fiatal oroszlán lesz Júda, s a zsákmánytól kelsz fel, fiam. Azután elnyújtózkodik, s úgy fekszik ott, mint egy oroszlán, mint egy nőstényoroszlán. Ki ingerelné? Nem tűnik el a jel Júdától, sem a királyi pálca a lábától, amíg le nem róják neki az adót, és a népek nem engedelmeskednek neki. A szőlőtőhöz köti csikóját és a szőlővesszőhöz a nőstény szamár fiát. Borban mossa köntösét, s a szőlő vérében ruháját”(Ter 49,8-11) Mennyi előzetes titkos utalás 1700 évvel korábbról Jézus megváltó halála körülményeiről!„Most azt láttam, hogy a trón és a négy élőlény és a huszonnégy vén között ott áll a Bárány, mintha leölték volna. Hét szarva volt és hét szeme, a-ezek az Isten hét szelleme, akiknek küldetésük az egész földre szól. A Bárány odament és átvette a trónon ülő jobbjából a könyvet. Amikor átvette a könyvet, a négy élőlény és a huszonnégy vén leborult a Bárány előtt. Hárfája volt mindegyiknek és tömjénnel tele aranycsészéje” (Jel 5,6-8)

 



Zsolozsma 320.



Nyssai Szent Gergely püspöknek az Énekek énekéhez írt magyarázatából

Ima a jó Pásztorhoz

Hol legeltetsz, jó Pásztorom, aki válladon hordozod az egész nyájat? (Hiszen egyetlen juh az egész emberiség, amelyet felemeltél, és most a válladon viszel.) Mutasd meg nekem a pihenőhelyet, vezess el a zöldellő rétre, a dús legelőkre, szólíts nevemen, hogy meghalljam hangodat én, a te báránykád. S ha valóban meghallom hangodat, akkor add meg nekem az örök életet: Te, akit szeret a lelkem, mondd, hol legeltetsz? (Én 1, 7). Így emlegetlek ugyanis téged, hiszen a te neved felülmúl minden más nevet, minden értelmet, és minden értelmes teremtmény számára kimondhatatlan és felfoghatatlan. A te neved feltárja jóságodat, én pedig neved hangoztatásával fejezem ki lelkem irántad való ragaszkodását. Miért is ne szeretnélek én téged, aki engem – ha mégannyira fekete voltam is – olyan nagyon szerettél, hogy életedet adtad bárányaidért, akiket te legeltetsz? Életedet cserébe adtad, hogy engem üdvözíts; ennél nagyobb szeretetet kigondolni sem lehet. Mutasd meg hát nekem, mondja a lélek, hol legeltetsz (Én 1, 7): szeretném megtalálni azt az életet adó legelőt, hadd töltekezzem a mennyei táplálékkal. Mert aki abból nem eszik, az nem juthat be az örök életbe. Odafutok a forráshoz, iszom abból az isteni italból, amelyet te mint forrás árasztasz ki a szomjazóknak; hiszen vizet fakasztottál oldaladból, amikor a lándzsa megnyitotta szívedet. Aki e vizet megízleli, annak számára ez az örök életre szökellő vízforrás lesz (Jn 4, 14). Ha te ilyen helyeken legeltetsz engem, és ha déltájban nyugvóhelyre vezetsz, akkor békességben szendergünk mindannyian, és az árnyéktalan verőfényben pihenünk. Árnyékmentes ugyanis a délidő, teljes fényét ontja a delelő nap. Te ekkor pihenteted le azokat, akiket legeltettél, és ekkor adsz magad mellett helyet gyermekeidnek a pihenőhelyen. Senki sem méltó erre a délidei nyugvásra, csak az, aki már a világosságnak és a nappalnak gyermeke lett. Azt pihenteti le délidőben az igazságosság Napja, aki úgy, amint kell, elszakadt az esti és a hajnali árnyéktól, azaz mindattól, ahol kezdődik, illetve ahol végződik a bűn. Taníts meg tehát engem, kéri a lélek, hogyan jutok el ehhez a pihenéshez és ehhez az életet adó legelőhöz, milyen út vezet ehhez a délidei nyugváshoz. Nehogy esetleg a te nyájadtól idegen nyájhoz tereljenek engem azért, mert nem ismerem az igazságot, és akkor így nem élvezhetem többé kezed jóságos vezetését. Így beszélt a lélek arról a gyönyörűségről, amelyben Isten jóvoltából részesült. Szeretné megtudni azt is, hogy miként szerezheti meg és miként biztosíthatja a maga számára ezt a boldogságot mindörökre. 


Jézus sír, amikor szívünk bezárul a meglepetések előtt.



Jézus sír, amikor szívünk bezárul a meglepetések előtt – mondta csütörtök reggeli homíliájában a pápa


Jézus ma is sír, amikor a szívünk, a lelkipásztorok, az egyház ajtajai bezárulnak a meglepetések előtt, mert nem ismerik fel Őt, aki elhozza a békét – hangsúlyozta a Szent Márta házban csütörtökön reggel bemutatott szentmiséjén a pápa.

Jézus sírva fakad Jeruzsálem láttán, mert a város nem ismeri fel azt, aki elhozza a békét. A Szentatya a napi evangéliumot (Lk 19,41-44) kommentálta homíliájában. Utalt rá, hogy az Úr sírva fakad, mert a választott nép választott városának szíve bezárul. Nem volt ideje, hogy kinyissa az Úrnak az ajtót! Nagyon elfoglalt volt, túlságosan elégedett volt önmagával – állapította meg a pápa. Jézus azonban továbbra is kopogtat az ajtókon, ahogy Jeruzsálem szívének ajtaján is tette. Jeruzsálem boldog, nyugodt volt saját életét illetően, nem volt szüksége az Úrra. Nem vette észre, hogy szüksége volt az üdvösségre, ezért bezárta szívét az Úr előtt.

„Miért nem fogadta Jeruzsálem az Urat?” – tette fel a kérdést a pápa. Mert elégedett volt azzal, amije volt, nem voltak gondjai. „Bárcsak felismernéd te is, legalább ezen a napon” azt, aki elhozza a békét. Nem ismerted fel az időt, amikor meglátogattak. Félt a város attól, hogy meglátogatja az Úr. Félt e látogatás ingyenességétől. Biztos volt azokban a dolgokban, amelyeket kezelt. Mi is így vagyunk… Az Úr látogatását, meglepetéseit azonban nem tudjuk kezelni – mutatott rá a Szentatya.

Jeruzsálem attól félt, hogy üdvözül az Úr meglepetéseinek útja által. Félt az Úrtól, Jegyesétől, ezért Jézus sírva fakadt. Amikor az Úr meglátogatja népét, örömet, megtérést hoz. De mindannyian félünk a vidámságtól, az örömtől, amit az Úr elhoz, mert nem tudjuk ellenőrzésünk alatt tartani. Félünk a megtéréstől, mert az azt jelenti: hagyjuk, hogy az Úr vezessen bennünket – mutatott rá Ferenc pápa.

Jeruzsálem nyugodt, boldog volt, a templom működött. A papok áldozatokat mutattak be, az emberek zarándoklatra jöttek, a jogtudósok pedig mindent elrendeztek. Mindent! Világos? – nyomatékosította. Minden parancsolat világos volt… Ezzel Jeruzsálem bezárta kapuit. A kereszt, ennek a visszautasításnak az ára mutatja meg nekünk Jézus szeretetét, azt, hogy sokszor ma is sír egyházáért.

Ferenc pápa feltette a kérdést: ma mi keresztények, akik ismerjük a hitet, a katekizmust, akik minden vasárnap elmegyünk szentmisére, mi keresztények, lelkipásztorok, mi is elégedettek vagyunk magunkkal? Mert mindent elrendeztünk és nincs szükségünk az Úr újabb látogatásaira…Az Úr azonban továbbra is kopogtat mindannyiunk, az egyház, a lelkipásztorok ajtaján. A szívünk, az egyház, a lelkipásztorok szívének ajtaja viszont nem nyílik ki: az Úr ma is sírva fakad.

A Szentatya végül lelkiismeretvizsgálatra hívott. „Gondoljunk magunkra: hogy állunk ebben a pillanatban Isten előtt?” – zárta csütörtök reggeli homíliáját a pápa.



2014. november 19., szerda

„A keresztények egyetemes hivatása az életszentség”



„A keresztények egyetemes hivatása az életszentség” – Ferenc pápa katekézise a szerdai általános kihallgatáson


Napfényes szép őszi időben a Szent Péter téren tartotta meg Ferenc pápa a szokásos szerdai általános kihallgatást. Katekézise kezdetén két kérdést tett fel: Mire kapott meghívást a keresztsége jegyében minden keresztény és hogyan tudja ezt megvalósítani?

Első pontként a pápa azt hangsúlyozta, hogy „a keresztények egyetemes hivatása az életszentségre szól”. „Ezt a szentséget azonban nem mi teremtjük meg magunk számára, nem is a saját képességünkkel érjük el, hanem az egy adomány, melyet az Úr Jézus nyújt nekünk, amikor saját magába öltöztet bennünket. Pál apostol efezusi levelében olvassuk, hogy „Krisztus úgy szerette az egyházat, hogy saját magát adta érte, hogy szentté tegye” (Ef 5,25-26). Ilyen értelemben véve a szentség az egyház egyik legszebb arca: benne újra felfedezi magát az Istennel való közösségben, életének és szeretetének a teljességében. Így érthető, hogy az életszentség nem kevesek kiváltsága, hanem mindenki számára felkínált adomány, nincs kizárva belőle senki, tehát minden keresztény megkülönböztető jele”.

„Mindez megérteti velünk – folytatta a pápa – nem kell püspöknek, papnak vagy szerzetesnek lennünk ahhoz, hogy szentek legyünk. Sokszor az a kísértés ér bennünket, hogy a szentség csak azok számára lehetséges, akik el tudnak szakadni a mindennapi teendőktől, hogy kizárólagosan az imádságnak szenteljék magukat. De ez nem így van! Valaki azt gondolhatja, hogy a szentséghez be kell csukni a szemünket és szenteskedő arcot kell vágni… De nem! Ez nem szentség!” – szögezte le a pápa. „Az életszentség valami egészen nagyobb, mélyebb dolog, amit az Úr ad. Sőt, éppen a mindennapok elfoglaltságai közepette kapunk meghívást az életszentségre, a szeretet és a keresztény tanúságtétel által. Mindenki a saját körülményei közt és saját életállapotában találja meg azt.

De te egy felszentelt személy vagy? Légy hát szent, örömmel megélve az önátadásodat. Házas vagy?” – kérdezte tovább a pápa. Légy szent, miközben szeretettel törődsz a házastársaddal! Nőtlen keresztény vagy? Légy szent, miközben becsülettel és szakmaisággal végzed a munkádat és az idődet a testvérek szolgálatára fordítod!”. „Igen, atyám, de én egy gyárban dolgozom.., de én könyvelő vagyok és örökké számokkal bíbelődöm és itt nem lehet szentté lenni!” De igen, lehet, ott is, ahol éppen dolgozol, Isten megadja a kegyelmet, hogy szentté válj! Minden helyen lehet szentté lenni, vagyis megnyílni a kegyelem előtt”. Szülő vagy nagyszülő vagy? Légy szent és tanítsd szenvedéllyel a gyerekeid vagy unokáid, hogy megismerjék és kövessék Jézust”. Katekéta vagy, nevelő vagy önkéntes? Légy szent, miközben Isten szeretetének látható jele leszel! Minden életállapot életszentségre vezet! Otthon, az úton, az egyházban és minden élethelyzetben megnyílik az út az életszentség felé. Ne bátortalanodjatok el ezen az úton haladni! Isten tényleg megadja a kegyelmét. Csak azt az egyetlen dolgot kéri tőlünk, hogy legyünk közösségben vele és álljunk a testvéreink szolgálatában”.

A pápa a katekézise során lelkiismeret-vizsgálatra szólította fel a híveket: „Hogyan válaszoltunk eddig az Úr életszentségre szóló hívására? Egy kicsit jobb akarok lenni, jobb keresztény! Ez az életszentség útja! Amikor az Úr arra hív bennünket, hogy szentek legyünk, akkor nem valami nehéz, szomorú dolgot vár tőlünk. Éppen ellenkezőleg! Ez egy felhívás az örömre, az életre, hogy életünk minden pillanatát örömmel ajánljuk fel, tegyük azt a szeretet adományává a körülöttünk álló társaink számára. Ha megértjük ezt, akkor minden megváltozik, új jelentést, új és szép jelentést nyer”- mondta a pápa, majd példákkal igazolta megállapítását:

„Egy asszony a piacra megy bevásárolni, találkozik egy másik asszonnyal, beszélgetni kezdenek, és amikor a másik pletykába fog, ő azt mondja: ’Nem, én nem beszélek ki senkit sem’ – akkor ez egy lépés a szentség felé. Aztán otthon a fiad nekiáll beszélni a zavaros dolgairól: ’Ma annyit dolgoztam, nagyon fáradt vagyok…’ De te odafigyelsz, meghallgatod türelemmel… Ez egy lépés a szentség felé. Aztán a nap vége felé, amikor mindnyájan fáradtak vagyunk, de jön az imádság… és nekifogsz, imádkozzunk! Ez is egy lépés a szentség felé. Aztán vasárnap elmenni a szentmisére, egy szép szentgyónást végezni, ami megtisztít egy kicsit. Ez egy lépés a szentség felé. Aztán a Szűzanya, aki annyira jó és szép, fogom a rózsafűzért és imádkozni kezdem. Ez egy újabb lépés a szentség felé. Megannyi apró lépés a szentség felé. Aztán az utcán, amikor egy rászoruló szegényt látok, megállok, beszélek vele, segítek rajta, ez egy lépés a szentség felé. A szentség felé tett minden lépés jobbá tesz bennünket, megszabadít az önzéstől, az önmagunkba zárkózástól, és megnyit a testvérek és szükségleteik felé”.

A Szentatya végül Péter apostol első levelének buzdítását idézte: „… ha valaki szolgál, tegye azzal az erővel, amit Isten juttat neki, hogy Jézus Krisztus által mindenkiben megdicsőüljön az Isten”. Íme felhívás az életszentségre! Fogadjuk örömmel, támogassuk egymást, hogy az életszentségre törekvésünk ne egyedül történjen, hanem együtt járjuk az utat az egy testben, ami a Krisztus által szentté tett Egyház! Bátran haladjunk az életszentségnek ezen az útján” – fejezte be Ferenc pápa a szerda délelőtti általános kihallgatáson tartott katekézisét.



Zsolozsma 319.



Abból a levélből, amelyet Marburgi Konrád, Szent Erzsébet lelki vezetője írt Erzsébet Krisztust ismerte fel és szerette a szegényekben 

Erzsébet egész életében a szegények vigasztalója volt, de amikor már különösen kezdett kitűnni az erényekben, teljesen az éhezők gyámolítója lett. Vára mellett kórházat építtetett, oda igen sok beteget és nyomorékot gyűjtött össze. Mindazoknak, akik alamizsnát kértek tőle akár itt, akár pedig a férje uralma alá tartozó egész területen, bőségesen osztogatta szeretetének jótéteményeit. A férje négy fejedelemségéből eredő összes saját jövedelmét úgy kimerítette, hogy végül szinte minden értékes holmiját és drága ruháit is eladta, hogy árukat a szegények javára fordítsa.Az volt a szokása, hogy naponta kétszer, reggel és este, minden betegét személyesen meglátogatta, és a legutálatosabb betegségben szenvedőket saját maga ápolta: az egyiket megetette, a másikat lefektette. Voltak olyanok, akiket saját vállán hordozott, és az emberséges szeretet sokféle jótettével látta el őket. Mindezekben boldog emlékű férje tetszését is megnyerte. Végül pedig férje halála után a tökéletesség legmagasabb fokára törekedve, sok könnyhullatás közt azt kérte tőlem, engedjem meg neki, hogy ajtóról ajtóra járva alamizsnát kolduljon. Az egyik Nagypénteken, amikor az oltárok ékességüktől megfosztva vannak, városában, ahová a Kisebb Testvéreket letelepítette, néhány bizalmasa jelenlétében a kápolna oltárára helyezett kézzel lemondott saját akaratáról, a világ minden pompájáról, és mindarról, amiről Üdvözítőnk az evangéliumban azt tanácsolja, hogy hagyjuk el. Amikor ez megtörtént, attól félve, hogy a világ zaja és az emberi dicsőség újra hatalmába kerítheti, ha továbbra is ott marad, ahol annak idején férjével nagy jómódban élt, utánam jött Marburgba, bár én ezt nem néztem jó szemmel. Majd abban a városban is kórházat alapított, és oda sok beteget és nyomorékot gyűjtött össze. Közülük a legnyomorultabbakat és a mindenkitől elhagyottakat maga szolgálta ki saját asztalánál. Isten előtt állítom, hogy alig láttam még olyan asszonyt, aki az irgalmasság cselekedeteinek gyakorlása mellett annyira kitűnt volna a szemlélődő imában, mint Erzsébet. Több szerzetes és szerzetesnő gyakran látta, hogy amikor magányos imádsága helyéről kijött, arca csodálatos fényben tündökölt, és a szemében mint egy napsugaras ragyogás fénylett. Halála előtt, amikor meggyóntattam, megkérdeztem tőle, hogy mi történjék majd megmaradt holmijával és ágyával. Azt felelte, hogy mindaz, amit még birtokolni látszott, már úgyis régen a szegények tulajdona volt. Arra kért, hogy osszam szét közöttük mindenét, kivéve azt az egyetlen inget, amely rajta volt. Azt akarta ugyanis, hogy abban temessék el. Ezután magához vette az Úr testét, majd estig gyakran emlegette a prédikációkban hallott jó tanításokat. Végül nagy buzgósággal Istennek ajánlotta mindazokat, akik körülvették, majd, mint aki édesen elalszik, kilehelte a lelkét.


2014. november 18., kedd

Zsolozsma 318.



Szent András krétai püspök szónoklataiból 

Íme, jön a te igaz és üdvözítő királyod
Kiáltsuk mi is Krisztus felé, kiáltsuk: Áldott, aki jön az Úr nevében, Izrael királya (Mt 21, 9; Zsolt 117, 26). Figyeljünk, mint pálmaágakra, a kereszten elhangzott utolsó szavaira. Ne is az olajfaágakkal, hanem az egymásnak nyújtott alamizsnálkodás jó cselekedeteivel dicsőítsük meg őt. Ruháink helyett terítsük lába elé szívünk égő vágyait, hogy szívünkbe vonulva már egészen bennünk is maradjon, s mi egészen őbenne, ő pedig egészen mibennünk legyen. Zengjük el Sionnak a próféta ujjongó szavait: Bízzál, Sion leánya, és többé már ne félj: Nézd, Királyod vonul be hozzád, szerényen, szamárháton, a teherhordó állat csikaján (Mt 21, 5). Az jön hozzád, aki mindenütt jelen van, mindent betölt, hogy benned is munkálja a megváltás mindenkinek szóló művét. Az érkezik most hozzád, aki nem azért jött, hogy az igazakat hívja, hanem a bűnösöket a megtérésre (Mt 9, 13), hogy a vétekben tévelygőket magához visszaédesgesse. Ne félj tehát! Mert körödben van az Isten, hogy meg ne inogj (MTörv 7, 21) Fogadd őt tárt karokkal! Fogadd azt, aki saját tenyerébe rajzolta városod falait! Azt fogadd be, aki saját kezével rakta le alapköveidet, őt fogadd, aki egész embertermészetünket magára vállalta, a bűnt kivéve. Örvendezz, anyavárosunk, Sion, és ne félj: Tartsd meg ünnepeidet! (Náh 2, 1). Dicsőítsd őt irgalmas szeretetéért, aki most falaid között jön hozzánk. De te is, Jeruzsálem leánya, te is ujjongj örömödben, és énekelj, táncolj! Ragyogj fel, ragyogj fel, Jeruzsálem (zengjük mi is Izajással, ezzel a harsogó szent kürttel), mert elérkezett világosságod, és az Úr dicsősége felragyogott fölötted (Iz 60, 1) De milyen világosság ez? Bizonyára az, amely megvilágosít minden e világra jövő embert (vö. Jn 1, 9). Világosság, de örök világosság; időtlenül sugárzó, mégis az időbe belépő világosság, emberi testben megjelent, de abban el is rejtett világosság. Világosság, amely körülragyogta a pásztorokat, és a napkeleti bölcseknek megmutatta az utat. Világosság, amely kezdettől e világon volt, és a világ őáltala lett, de mégsem ismerte fel őt a világ. Világosság, amely a tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Az Úr dicsősége. Mire kell itt gondolnunk? Természetesen a keresztre, amelyen Krisztus megdicsőült. Ő, igenis ő az Atya dicsőségének kisugárzása, amint maga is mondotta, amikor közeledni látta szenvedését: Most dicsőül meg az Emberfia, és benne megdicsőül az Isten is, és szüntelen meg fogja őt dicsőíteni (Jn 13, 31-32). Ezen a helyen dicsőségnek nevezi a kereszten történő felmagasztaltatását. Mert Krisztus keresztje valóban az ő dicsősége, és ugyanakkor az ő felmagasztaltatása is. Hiszen erről mondja: És én, ha majd felmagasztaltatom, mindenkit magamhoz vonzok (Jn 12, 32)


Ne váljunk langyos, kényelmes, vagy csak látszólagos keresztényekké.



Ne váljunk langyos, kényelmes, vagy csak látszólagos keresztényekké – Ferenc pápa kedd reggeli homíliája


A megtérés – kegyelem, azt jelenti, hogy Isten meglátogatott bennünket. Ferenc pápa november 18-án reggel, a Szent Márta házban bemutatott szentmisén a napi liturgikus olvasmányokhoz, a Jelenések könyvéből vett szakaszhoz (3,1-6.14-22), valamint a Jézus és Zakeus közötti találkozáshoz fűzte elmélkedését (Lk 19,1-10).

Az első olvasmányban az Úr azt kéri a laodíceai keresztényektől, hogy térjenek meg, mert „langyosak” lettek. A „kényelmesség lelkisége” szerint élnek. Azt gondolják: teszem, amit tudok, de békében élek és senki ne zavarjon meg engem furcsa dolgokkal. Aki így él, azt gondolja: „nincs szükségem semmire: vasárnap misére járok, néha imádkozom, jól érzem magam, kegyelmi állapotban vagyok, gazdag vagyok”. Ez a lelki állapot a bűn állapota: a spirituális kényelmesség a bűn állapota. Az Úr az ilyen embert nem kíméli meg szavaival, és ezt mondja: „Mivel langyos vagy, és sem hideg, sem meleg, kezdlek téged kivetni a számból”. Ugyanakkor azt tanácsolja neki, hogy „öltözzön fel”, mivel a kényelmes keresztények mezítelenek.

A második hívás a látszólagos keresztényeknek szól. Ezek azt hiszik, hogy élnek, pedig halottak. Az Úr azt kéri tőlük, hogy legyenek éberek. A külsőség ezeknek a keresztényeknek a halotti leple: már holtak – mondta homíliájában Ferenc pápa. Az Úr megtérésre hívja őket.

A pápa ezután javasolta, tegyük fel magunknak a kérdést: „Én egy vagyok a látszat-keresztények közül? Van lelki életem? Meghallom, meghallgatom a Szentlélek hangját, előre haladok…? Látszólag minden rendben van, semmiért sem tehetek szemrehányást magamnak: van rendes családom, az emberek nem mondanak rólam rosszat, megvan mindenem, egyházi esküvőt kötöttem, Isten kegyelmében élek, nyugodt vagyok”.

Ezek mind külsőségek – hangsúlyozta a pápa. A látszat-keresztények halottak. Ehelyett keresni kell valamit, ami él bennünk, az emlékezettel és az ébrenléttel újítsuk meg lelki életünket, hogy előre haladhassunk. Térjünk meg: a látszatból térjünk meg a valóságnak. A tespedtségből térjünk meg a buzgóságnak.

A megtérésre szóló harmadik hívás Zakeusnak szól, aki „a vámosok feje volt és gazdag”. Korrupt volt; az idegeneknek, a rómaiaknak dolgozott, elárulta hazáját.
Egy volt a sok vezető közül, akiket jól ismerünk: korruptak – mondta a pápa. Ezek, ahelyett, hogy szolgálnák, inkább kizsákmányolják a népet a saját hasznukra. Vannak ilyenek a világon. Zakeus nem volt langyos, nem volt halott: a rothadás állapotában volt. De érzett belül valamit: ’lássuk ezt a gyógyítót, ezt a prófétát, akiről olyan sok jót mondanak, szeretném látni kíváncsiságból’. A Szentlélek ravasz, nemde? – tette fel a kérdést Ferenc pápa.

Elhintette a kíváncsiság magvát és Zakeus, hogy láthassa Jézust, kissé nevetségessé teszi magát. Képzeljetek el egy fontos és korrupt vezetőt – Zakeus a vámosok feje volt, – aki felmászik egy fára, hogy megnézzen egy felvonulást. Gondoljátok el, mennyire nevetséges.
Zakeus nem szégyellte magát. Látni akarta Jézust és bensejében a Szentlélek működött. Azután pedig Isten Szava belépett szívébe és vele együtt az öröm is. A kényelmes és a látszat keresztények elfelejtették, hogy mi is az öröm: ez a korrupt személy azonban azonnal megérezte az üdvösséget, szíve megváltozott, megtért. Megígérte, hogy négyszeresen megfizeti azt, amit másoktól ellopott.

Amikor a megtérés eljut egészen a zsebünkig, akkor biztos, hogy valódi megtérésről van szó – fejtette ki Ferenc pápa. A szív keresztényei vagyunk? Igen, mindnyájan. A lélek keresztényei vagyunk? Mindnyájan. De a zseb keresztényei csak kevesen vannak. Zakeusnál a megtérés azonnal bekövetkezett. A többiek azonban nem akartak megtérni: „Akik ezt látták, mindannyian zúgolódva mondták: Bűnös embernél száll meg!”. Szemükben Jézus bepiszkolta magát, elveszítette tisztaságát. Meg kell tisztulnia, mert bűnös ember házába lépett be – gondolták.

Ferenc pápa végül összefoglalta homíliája lényegét: Jézus háromszoros meghívása a megtérésre: a langyosakhoz, a kényelmesekhez és a látszat- keresztényekhez, azokhoz, akik azt hiszik, hogy gazdagok, közben szegények, nincs semmijük sem, halottak. Isten Szava képes mindent megváltoztatni, de nem mindig vagyunk elég bátrak ahhoz, hogy higgyünk Isten Szavában, amely meggyógyítja bensőnket. Az egyház a liturgikus év utolsó heteiben azt kéri, hogy nagyon komolyan gondolkozzunk el megtérésünkről, hogy előrehaladhassunk keresztény életünkben, hogy új, megtért életet kezdhessünk el – fejezte be kedd reggeli homíliáját Ferenc pápa. 



2014.11.18. Kedd



Evangelii Gaudium - az Evangélium öröme

2014.11.18. Kedd

Levél a szárdeszi egyháznak. „A szárdeszi egyház angyalának ezt írd: Ezt mondja az, akié az Isten hét lelke és a hét csillag. Tudok tetteidről. Tudom hogy élőnek neveznek, de halott vagy. Ébredj fel és erősítsd meg a többieket, akik halálukon vannak. Tetteidet nem találom Istenem előtt teljeseknek. Emlékezzél, hogyan kaptad és hallottad; tarts ki mellette, és térj meg. Ha nem vigyázol, úgy érkezem, mint a tolvaj, és nem tudod, melyik órában leplek meg! De vannak néhányan Szárdeszben, akik nem szennyezték be ruhájukat; ezek fehér ruhában fognak járni velem, mert méltók rá. A győztest fehér ruhába öltöztetik. Nevét nem törlöm ki az élet könyvéből, hanem megvallom majd Atyám és angyalai előtt. Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek az egyházaknak”(Jel 3,1-6) Istenre hivatkozik Jézus, és a hetes számmal az összes szellemre és az összes csillagra. Szárdeszben viszont nem állnak olyan jól az egyház tagjai, hogy magukat az összes lelki adomány boldog tulajdonosának mondhatnák. Az egyházmegye püspöke sincs jobb helyzetben, mint a hívei,pedig az ő felszentelése is tele volt élő és éltető kegyelemmel. Mi lehetett az akkori kifogás oka? Nyilván nem a ruhája színe. Még kevésbé a később egyenruhaként hordott fekete talár. Valószínűleg a lélek állapota vált kétségessé. Azt pedig a különféle kegyelemeszközök alkalmazásával lehetett és lehet ma is újra hófehérré tenni. Különösen a napi imákkal kell igyekeznünk. Hét évtizede hallottam egy szigorúan, hosszan képzett 20. századi paptestvérről szóló történetet. Elöljárója nehéz probléma megoldásával bízta meg. Fölmentette minden kötelező imádság végzése alól is. A középkorú pap lelkesen dolgozott. Elvégezte a rábízott munkát. Aztán bejelentette főnökének, hogy a kemény munka kiszárította a lelkét. Hitetlen lett. Nem marad tovább a papi pályán. Hit nélkül lehetetlen tetszeni az Istennek: „A hitéért ragadtatott el Hénoch, hogy ne ízlelje meg a halált: Nem találták többé, mert az Úr elragadta. Még eltűnése előtt bizonyságot nyert, hogy kedves az Isten előtt. Hit nélkül pedig nem lehet senki sem kedves, aki ugyanis az Istenhez járul, hinnie kell, hogy Ő van, és megjutalmazza azt, aki őt keresi” (Zsid 11,5-6;Ter 5,18-24) „A laodiceai egyház angyalának ezt írd: Ezt mondja az Ámen, a hű és igaz tanú, Isten teremtésének kezdete. Ismerem tetteidet, hogy se hideg, se meleg nem vagy. Bárcsak hideg volnál, vagy meleg! De mivel langyos vagy, se hideg, se meleg, kivetlek a számból’. Azt mondod: Gazdag vagyok, dúsgazdag, nincs szükségem semmire. Nem látod, hogy nyomorult vagy, szánalomra méltó, szegény, vak és mezítelen? Azt tanácsolom neked: Végy tőlem tűzben kipróbált aranyat, hogy meggazdagodj, fehér ruhát, hogy felöltözz, s ne lássék szégyenletes meztelenséged: kenetet, hogy megkend szemedet és láss. Akiket szeretek, azokat korholom és fenyítem. Buzdulj fel és térj meg! Nézd, az ajtóban állok és kopogok. Aki meghallja szavam, és ajtót nyit, bemegyek hozzá, vele eszem, ő meg velem. A győztest magam mellé ültetem a trónra, ahogy én is győztem, és együtt ülök Atyámmal a trónon. Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek az egyházaknak”(14-22)



2014. november 17., hétfő

2014.11.17. hétfő



Evangelii Gaudium - az Evangélium öröme

2014.11.17. hétfő
 
„Jézus Krisztus kinyilatkoztatása, amelyet azért adott neki az Isten, hogy szolgáinak megmutasson mindent, aminek csakhamar be kell következnie. Elküldte angyalát, így adta tudtul szolgájának, Jánosnak, aki tanúskodik Isten Igéjéről és Jézus Krisztus tanúságtételéről: mindenről, amit látott. Boldog, aki olvassa, és aki hallgatja ezeket a prófétai szavakat, és meg is tartja, ami bennük meg van írva, mert az idő közel van” (Jel 1,1-3) Ez a három vers bevezetőül szolgál az egész könyvhöz. A kinyilatkoztatást Jézus adja és róla is szól. A könyvet a szerző istentiszteleti felolvasásra szánta, és boldog lehet mind a felolvasó, mind a hallgató, mert Isten terveibe pillanthatnak be. Az események egy része ugyanis a megvalósulás állapotában van vagy meg fog történni, azért mondja: az idő közel van. „János a hét ázsiai egyháznak. Kegyelem és békesség nektek attól, aki van, aki volt, és aki elő, meg a hét lélektől, aki trónja előtt áll és Jézus Krisztustól, a hűséges tanútól, a halottak elsőszülöttétől és a föld királyainak a fejedelmétől- Ő szeret minket, vérével megváltott bűneinktől, s Atyjának, az Istennek országává és papjaivá tett bennünket. Övé a dicsőség és a hatalom örökkön örökké! Ámen. Íme, közeledik a felhőkben, látni fogja minden szem, még azoké is, akik átszúrták! A föld minden népe veri majd a mellét. Igen. Ámen” (1,4-7) a hét ázsiai egyház az egész Katolikus Egyházat jelenti, hiszen a hét kezdettől fogva misztikus szám. A hét lélek az angyalok táborát képviseli. Szükségük van a kinyilatkoztatásra, hiszen ők sem ismerik Isten titkait, csak a megtörtént eseményekből, vagy ha az Úr követként küldi őket választottaihoz, Gábrielt Dániel prófétához, majd Zakariás paphoz, végül Szűz Máriához. Az Egyház jövője a földön élő és sokszor üldözött, zaklatott Egyházunk sorsa fontos téma volt, amit jó volt úgy megismerni, mint Isten tervét, amely győzelemmel végződik. Gyakran használt kifejezés Jézus istenségének egyik szimbólumában: Én vagyok az alfa és az ómega. Jézus képeire írva mindenki biztosan tudja, hogy Jézus Krisztus szentképét kívánták megjeleníteni. Egy modernebb és újszövetségi kifejezés az ószövetségi Jahveh, = aki van mintájára. A szentmise olvasmánya ezután közvetlenül a hét levél közül az elsővel, az efezusi egyháznak szólóval folytatódik: „Az efezusi egyház angyalának ezt írd: Aki a hét csillagot jobbjában tartja, s aki a hét arany gyertyatartó közt jár, a következőket mondja: Tudok mindenről, fáradozásaidról és kitartásodról. Tudom, hogy nem tűröd a gonoszokat: próbára tetted, akik apostolnak mondják magukat, noha nem azok. és hazugnak találtad őket. Hűséges is vagy, szenvedtél a nevemért, és nem fáradtál bele. De van egy kifogásom ellened, az hogy kezdeti szeretetedtől eltértél. Gondold meg, honnan süllyedtél ide! Térj meg, és térj vissza korábbi cselekedeteidhez! Mert elmegyek, és elmozdítom gyertyatartódat, ha nem tartasz bűnbánatot. Azt viszont hogy gyűlölöd a nikolaiták tetteit, a javadra lehet írni – én is gyűlölöm őket” (Ef 2,1-6) (A nikolaiták gnósztikus eretnekek voltak, akik azt tartották, hogy az isteni titkokat maguktól tudják, tanítványaiknak bizonyos kérdések-válaszok formájában át tudják adni, tehát nincs szükségük kinyilatkoztatásra. Ezt az átadást didaszkáliá-nak hívták. Azért veszedelmes, mert a gőgös ember magát tartja a hit forrásának, és a maguk szája íze szerint szabadon fogalmazzák a kiötlött tanításukat. Velük szemben mondja a Lélek az isteni igazságot: „Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek az egyházaknak: A győztesnek az élet fájáról adok enni, amely az Isten paradicsomában van” (7) Hallottuk, Isten, a te szent igédet. Szívünkbe véssük sok kegyes intésed. Azt fogjuk követni, soha meg nem vetni, Csak te add szent malasztod, legyen rajtunk áldásod” (Ho 261,1)


Zsolozsma 317.



Szent Fulgentius ruspei püspöknek
 „A bűnbocsánat” című értekezéséből 


A győztesen nem vesz erőt a második halál Hirtelen, egy szempillantás alatt, a végső harsonaszóra, amikor megszólal a harsona, a halottak feltámadnak a romolhatatlanságra, mi pedig elváltozunk (1 Kor 15, 52). Amikor azt mondja Pál apostol: „mi”, akkor arra gondol, hogy vele együtt részesülnek e jövendő elváltozás ajándékában mindazok, akik abban az időben vele és társaival együtt az Egyházhoz és a szent életre törekvők közösségéhez tartoznak. Magának az átalakulásnak a módját pedig így fejezi ki: Ennek a romlandó testnek fel kell öltenie a romolhatatlanságot, ennek a halandónak a halhatatlanságot (1 Kor 15, 53). Hogy pedig ezek számára valóra váljék majd igazságos jutalomként a végső átalakulás, ezt meg kell előznie most az önként vállalt lelki átalakulásnak. Mert azoknak van megígérve a jövendő átalakulás jutalma, akik a jelen életben a rosszból a jóra változtak át. A kegyelem hatására ugyanis ez történik: először is a megigazulás által, amikor lelkileg feltámadnak, az átalakulás itt megkezdődik bennük Isten ajándékából, aztán majd a testi feltámadáskor, amikor a megigazultak átalakulása tökéletessé válik, az átalakulás, mint tökéletes dicsőség, örökre megmarad, és többé nem változik. Azért változtatja meg őket előbb a megigazulás, és azután a megdicsőülés kegyelme, hogy maga a megdicsőülés már változhatatlanul és örökre megmaradjon. Itt a földön az első feltámadás által alakulnak át, amikor megvilágosodnak és megtérnek, vagyis amikor átmennek a halálból az életbe, a bűnből az igazlelkűségbe, a hitetlenségből a hitbe, a gonosz tettekből a szent életbe. Ezért a második halálnak már nincs hatalma rajtuk. Róluk mondja a Jelenések könyve: Boldog, akinek része van az első feltámadásban a második halálnak ezeken nincs hatalma (Jel 20, 6). Ugyanebben a könyvben olvashatjuk: A győztesen nem vesz erőt a második halál (Jel 2, 11). Amint a szívbeli megtérés jelenti az első feltámadást, úgy az örök gyötrelem a második halált. Siessen tehát az első feltámadásban még itt részesedni mindaz, aki nem akar elkárhozni a második halál örök büntetésében. Azok ugyanis, akiket a jelen életben az istenfélelem átalakított, átmennek a gonosz életből az igazi életbe, eljutnak a halálból az életre, végül pedig a dicstelenségből is átkerülnek a dicsőségbe.


Ferenc pápa: Az egyház nem a választottak mikroklímába zárt csoportja



Ferenc pápa: Az egyház nem a választottak mikroklímába zárt csoportja


„Jézusra tekintve megfeledkezni a szegényről, aki segítséget kér – ez az egyház kísértése minden korban: körülvenni magát egyházi mikroklímával, ahelyett, hogy megnyitná az ajtókat a szociálisan rászorultak előtt” – hangsúlyozta a Szentatya hétfő reggeli homíliájában a Szent Márta-házban.


A jerikói vak történetét magyarázva a pápa megállapította, hogy éppen ez a vak képviseli a Lukács-evangélium szereplőinek első csoportját. Ez az ember nem latolgatott semmit, csak az üdvösséget akarta, szeretett volna meggyógyulni, és ezért olyan erősen kiabált, hogy az áthallatszott az őt körülvevő közöny falán. Végül elérte a célját, mert sikerült Jézus szívének ajtaján kopogtatnia. Az apostolok ellenkeztek ezzel az emberrel, csitítgatták, hogy ne keltsen zavart, és miközben ezt tették, valójában távol tartották az Urat a perifériától.

„Ez a periféria nem érhette el az Urat, mert ez a kör, noha jóakarattal, de mégis bezárta előtte az ajtót. Gyakran megtörténik ez velünk, hívőkkel. Rátalálunk az Úrra, és észre sem vesszük, hogy egyházi mikroklímát teremtünk. Nemcsak papok, püspökök, hanem a hívek is azt mondják: »Mi vagyunk azok, akik az Úrhoz tartozunk.« De miközben az Úrra figyelünk, nem vesszük észre, mire is van szüksége az Úrnak: nem nézünk rá arra az Úrra, aki éhezik, szomjazik, aki börtönben van és kórházban. Az Úrra, aki kirekesztett. Ez a légkör nagyon sok kárt okoz.”
A keserűséggel áthatott, ironikus szavak után Ferenc pápa arról a csoportról beszélt, amely az evangéliumban eleve kiválasztottnak érzi magát. Ők az Úrral vannak, és ezért meg akarják őrizni ezt a kis világot, így mindenkit eltávolítanak, aki megzavarná az Urat, még a gyerekeket is. Elfelejtették  azt a szeretetet, amely kezdetben felébredt bennük.


„Amikor az egyházban a hívek, a szolgáló papság egy olyan csoporttá válik, mely nem egyházi, hanem egyháziaskodó, mert kisajátítja az Úr közelségét, akkor az a kísértés éri őket, hogy elfelejtik az első szeretetet, azt a csodaszép szeretetet, amit akkor éreztünk, amikor az Úr meghívott és megváltott bennünket, ezt mondva: »Szeretlek téged!« A tanítványok kísértése ez: elfelejteni az első szeretetet, vagyis elfelejteni a perifériákat, ahol korábban voltak, még ha szégyenkeznek is miatta.”

„A történet harmadik csoportja – folytatta a pápa – az egyszerű nép, mely dicséri az Istent a vak gyógyulásáért. Milyen sokszor látunk ilyen egyszerű embereket, sok idős nénit, akik áldozatot hozva mennek el imádkozni a Mária-kegyhelyekre. Nem kérnek előjogokat, csak kegyelmet. Ez a hűséges nép képes követni az Urat anélkül, hogy kiváltságot kérne, képes időt vesztegetni az Úrra, és leginkább ők nem feledik, hogy az egyház a gyerekek, a betegek és a bebörtönzöttek egyháza.”

„Kérjük az Úr kegyelmét – zárta hétfő reggeli homíliáját a pápa –, hogy legyünk a meghívottak között, de soha ne távolodjunk el az egyháztól. Soha ne lépjünk be a tanítványok egyháziaskodó mikroklímájába, akik eltávolodnak Isten egyházától, mely szenved; kegyelmet, hitet és Isten igéjét kéri. Kérjük a kegyelmet, hogy Isten hűséges népe lehessünk anélkül, hogy bármilyen kiváltságot kérnénk az Úrtól, amely eltávolít bennünket Isten népétől.”



2014. november 16., vasárnap

Zsolozsma 316.



Szent Ágoston püspöknek a zsoltárokról szóló fejtegetéseiből

 Ne álljunk ellene az Úr első eljövetelének, hogy ne féljünk majd a másodiktól! 

Ujjongjon az erdő minden fája az Úr előtt, mert eljön, jön, hogy ítélje a földet (Zsolt 95, 12). Az, aki egyszer már eljött, majd ismét eljön. Ezt így ígérte meg az evangéliumban: Majd akkor meg fogjátok látni az Emberfiát, amint eljön az ég felhőin (Mt 26, 64). Mit jelent a majd akkor kifejezés? Nemde az Úr majd akkor jön el, amikor a föld minden népe jajgat? Először igehirdetői által jött el, és betöltötte az egész földkerekséget. Ne álljunk ellene az első eljövetelének, hogy ne féljünk majd a másodiktól! Mit kell tehát tennie egy keresztény embernek? Használnia kell ezt a világot, de nem szabad szolgálnia e világnak. Mit jelent ez? Legyünk olyanok, mint akiknek mindenük megvan, és még sincs semmijük. Az Apostol így tanít: Azt mondom tehát, testvérek: az idő rövid, azért akinek van felesége, éljen úgy, mintha nem volna, aki sír, mintha nem sírna, aki örül, mintha nem örülne, aki vásárol, mintha meg sem tartaná, s aki felhasználja a világ dolgait, mintha nem élne velük, mert ez a világ elmúlik. Azt szeretném, ha mentek volnátok a gondtól (1 Kor 7, 29-32). Akinek tiszta a lelkiismerete, az nyugodtan várja, hogy mikor jön el az Úr. Mert miféle Krisztus iránti szeretet az, amely retteg az ő eljövetelétől? Testvérek, nem szégyelljük magunkat? Szeretjük, és mégis attól félünk, hogy eljön? Valóban szeretjük őt? Vagy inkább a bűneinket szeretjük jobban? Jobb, ha magukat a bűneinket gyűlöljük, és őt szeretjük, aki azért jön majd el, hogy megtorolja a bűnöket. El fog jönni, akár akarjuk, akár nem; abból, hogy mindeddig még nem jött el, nem következik, hogy nem is fog eljönni. Eljön, amikor nem is sejted, és ha felkészülve talál, semmi károd nem lesz abból, hogy nem tudod eljövetele idejét. Ujjongjon az erdő minden fája. Először eljön, és azután megítéli a földet: örvendezve találja azokat, akik hittek az ő első eljövetelében, mert eljön. Igazságosan ítéli meg a földkerekséget, és a népeket az ő igazsága szerint (Zsolt 95, 13). Mit értsünk az alatt, hogy igazságosan és az ő igazsága szerint? Az ítéletkor maga köré gyűjti választottait, a többieket pedig elkülöníti tőlük: azokat ugyanis majd a jobbjára állítja, ezeket pedig a baljára. Nemde nagyon is igazságos és nagyon is az ő igazsága szerint van az, hogy ne is reméljenek irgalmat bírájuktól azok, akik nem akartak irgalmasságot gyakorolni, amíg el nem jön a bírájuk? Mindazokat pedig, akik örömmel gyakorolták az irgalmasságot, ő maga is irgalmasan fogja megítélni, így szól majd a jobbján állóknak: Gyertek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! És érdemül számítja be nekik irgalmas cselekedeteiket: Mert éhes voltam, és adtatok ennem, szomjas voltam, és adtatok innom, és így tovább (Mt 25, 34-46). Mit fog viszont beszámítani a balján állóknak? Hiszen ők maguk sem akartak irgalmasságot gyakorolni! Hová fognak kerülni? Távozzatok az örök tűzre! (Mt 25, 41). E szörnyű ítélet hallatára jajveszékelni fognak. De mit tanít egy másik zsoltár? Örök emlékezete marad az igaznak, vészt hozó hírtől nem kell félnie (Zsolt 111, 6-7). Hogyan szól ez a vészt hozó hír? Távozzatok az örök tűzre, amely a sátánnak és angyalainak készült (Mt 25, 41). Aki örül a kedvező ítéletnek, az nem fog félni a szörnyű ítélettől. Ez az az igazságos és ígérete szerinti ítélet. Vajon úgy gondolod, hogy mivel te igazságtalan vagy, majd az igazságszolgáltató nem lesz igazságos? Vagy mivel te hazug vagy, majd az igazság nem lesz igazmondó? Viszont ha te irgalomban akarsz részesülni, akkor légy te is irgalmas másokhoz, még mielőtt ő eljönne: bocsásd meg, amit ellened vétettek, adj abból, amiben bővelkedsz. Hiszen kiéből adsz, ha nem az övéből? Ha a magadéból adnál, az ajándékozás lenne, ámde ha az övéből adsz, az nem más, mint visszatérítés. Mid van ugyanis, amit nem kaptál? (1 Kor 4, 7). Íme, ezek az Istennek legkedvesebb áldozati adományok: irgalmasság, alázatosság, bűnbánat, békesség és szeretet. Mindezeket felajánljuk, és így bizakodva várjuk majd a bíró eljövetelét, aki igazságosan ítéli meg a földkerekséget, és a népeket az ő igazsága szerint (Zsolt 95, 13)


A MENNYEI ATYA SZÓL



A MENNYEI ATYA SZÓL

 
„Béke és üdvösség e háznak és az egész világnak! Hatalmam, szeretetem és Szentlelkem érintse meg az emberek szívét, hogy az egész emberiség az üdvösség útjára térjen, és Atyjához jöjjön, aki keresi gyermekeit, hogy szerethesse és megmenthesse őket”. (9) Ezeket a köszöntő szavakat 1932. július 1-én, Jézus Szentséges Vérének ünnepén mondta a Mennyei Atya Eugenia Elisabetta Ravasio nevű nővérnek, aki ebben az évben 25 éves volt, és öt éve lett tagja egy francia missziós kozösségnek, az Apostolokról nevezett Miasszonyunk Kongregációnak. Lehet, hogy nem mindenki fogadja szívesen a magán kinyilatkoztatásokat, de az akkori Grenoble-i püspök később tíz éven át tanulmányozta, igaznak találta, 1982-ben hivatalosan kiadták, és a vatikáni megbízott is jóváhagyta. Valóban feleslegesnek gondolható lenne ez a magán kinyilatkoztatás, ha az emberek komolyan vették volna Urunk Jézus Krisztus gyönyörű megnyilatkozásait a Mennyei Atyjáról. Ezt így említi maga az Atya: „Megígértem az embereknek a Megváltó eljövetelét. Mi mindent meg nem tettem jövetelének előkészítéséért, megmutatva szeretetemet az előképekben, akik Őt képviselték már évezredekkel eljövetele előtt. Mert ki is ez a Megváltó? Honnan jön? Mit tesz a földön? Kit képvisel? A Megváltó, az Isten. Kicsoda az Isten? Az Isten az Atya, a Fiú és a Szentlélek. Honnan jön Jézus, kinek a megbízásából jön az emberek közé? Az Isten, az Ő Atyja bízta meg Őt. Kit képvisel majd a földön? Az Ő Atyját, az Istent. Mit cselekszik majd a földön? Megismerteti és megszeretteti az emberekkel az Atyát, az Istent. Vajon nem ezeket mondta: „Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell fáradoznom?” (Lk 2,49) „Nem azért szálltam alá a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem, hanem annak akaratát, aki küldött.” (Jn 6,38)„Mindent megad nektek az Atya, amit nevemben kértek tőle.”(Jn 15,16) „Ti így imádkozzatok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy”. (Mt 6,9) Azért jött, hogy az Atyát megismertesse az emberekkel és megdicsőítse: „Aki engem lát, látja az Atyát is.” (Jn 14,9) „Én az Atyában vagyok, s az Atya énbennem”.(Jn 14,11) „Senki sem juthat el Atyámhoz, csak általam”. (Jn 14,6) Látjátok, ó emberek, hogy öröktől fogva egyetlen óhajom van: az, hogy megismertessem és megszerettessem magamat az emberekkel, mert az a vágyam, hogy szüntelenül velük legyek”. „Kívánjátok-e, hogy a most kifejezett vágyamnak hiteles bizonyítékát adjam? Miért rendeltem volna el Mózesnek a frigysátor és a szövetség ládájának elkészítését, ha nem a miatt az égő vágy miatt, hogy teremtményeim, az emberek közé jöhessek lakni – mint atya, testvér és bizalmas barát? Ezért adtam parancsaimat Mózesnek. Azokat megtartva felismerhették volna végtelenül jó Atyjukat, akinek legfőbb gondja jelen életük és örök üdvösségük”. (11-12) Sajnálatos dolog, hogy sem a messiási ígéretekből, sem az előképekből, de még magának Krisztus Urunknak csodaszép tanításaiból sem ismerték fel az emberek Istenben ezt a mindenkit szerető Atyát. Mindig előtérben maradt az ősi felfogás, amikor Isten mennydörgős hangjától megrémülve szóltak: Ne Isten szóljon hozzánk, hogy meg ne találjunk halni!”(Kiv 20,19) Az Atya türelemmel várta ezerkilencszáz évig, hogy ne csak néhány kiváltságos lélek, mint Assisi Szent Ferenc merje bizalommal mondani: Isten apám helyett is Atyám.