2014. szeptember 25., csütörtök

Zsolozsma 264.



Szent Ágoston püspöknek „A pásztorok” című beszédéből

Jó legelőkön legeltetem nyájamat

Hazahozom őket a népek közül, összegyűjtöm őket az országokból, és hazavezérlem őket. Izrael hegyein legeltetem őket (Ez 34, 13). A Szentírás szerzőit nevezi Izrael hegyeinek. Azokon legeltessetek, hogy biztonságosan tápláljatok. Amit onnan hallotok, annak örüljetek, de utasítsátok vissza, ami rajta kívül van. Ne ködben kóboroljatok, hanem hallgassatok a pásztor szavára. Gyűljetek össze a Szentírás hegyeire. Itt van a szívetek gyönyörűsége. Itt nincs semmi ártalmas, semmi idegen; itt nagyon bőséges legelők vannak. De csak ti, egészségesek jöjjetek, csak ti, egészségesek legeljetek Izrael hegyein. A völgyekben és az ország lakott tájain legeltetem őket (Ez 34, 13). Hiszen az előbb említett szentírási hegyekből fakadnak az evangéliumi igehirdetés patakjai, és a földkerekség végéig eljut igéjük (Zsolt 18, 5), és az egész föld boldog és termékeny lakhelye lett a legelésző juhoknak. Jó legelőre terelem majd őket, és Izrael magaslatain lesz a legelőjük. Jó legelőn pihennek majd (Ez 34, 14). Azaz, ahol majd megpihennek, ott mondják: „Jól érezzük itt magunkat.” Ott azt is mondják: „Ez igaz és biztos. Nem tévedünk.” Isten dicsősége úgy pihenteti meg őket, mintha akolban lennének. És „alszanak” majd, azaz megpihennek, éspedig igazi gyönyörűségben pihennek majd. Jó legelőn pihennek majd, kövér legelőn, Izrael hegyein (Ez 34, 14). Már említettem Izrael hegyeit, a szent hegyeket, ahová felemeljük tekintetünket, hogy segítség jöjjön onnét a számunkra. De a mi segítségünk az Úrtól jön, aki az eget és a földet alkotta (Zsolt 123, 8). Hogy még e jó hegyekbe se helyezzük a reményünket, ezt mondta: Izrael hegyein legeltetem nyájamat. De nehogy magadra maradj a hegyeken, rögtön hozzátette: Én magam terelgetem majd juhaimat. Emeld fel tekintetedet a hegyek felé, ahonnan segítség jön számodra, de figyelj arra, aki azt mondja: Én magam terelgetem. Hiszen a segítség számodra az Úrtól jön, aki az eget és a földet alkotta (Zsolt 123, 8). És így fejezi be: az igazság szerint legeltetem őket (Ez 34, 14). Lásd be, hogy így, igazság szerint legeltetve egyedül csak ő legeltet. Mert ki az az ember, aki embertársáról ítéletet mondhatna? Vakmerő ítélettel van tele minden. Akiről talán már lemondtunk, az hirtelen megtérhet, és megjavulhat. Akiben viszont elhamarkodottan bizakodtunk, váratlanul elbukhat, és rosszá válhat. Sem a félelmünkben, sem a szeretetünkben nem lehetünk biztosak. Hogy mi van most az emberben, azt az illető maga is aligha tudja. De némileg mégis ismeri magát. De hogy holnap mi lesz, azt még maga sem tudja. Isten azonban igazság szerint legeltet, mindenkinek azt adja, ami neki sajátosan megfelel: egyiknek ezt, másiknak azt. Vagy ezt, vagy azt, ami kinek-kinek kijár. Ő ugyanis tudja, mit kell tennie. Igazság szerint legelteti azokat, akiket – igazságtalanul halálra ítélve – megváltott. Tehát ő valóban igazság szerint legeltet. 


A hiú keresztények olyanok, mint egy szappanbuborék



A hiú keresztények olyanok, mint egy szappanbuborék – Ferenc pápa csütörtök reggeli homíliájaFerenc pápa csütörtök reggel, a Szent Márta Házban mondott szentbeszédében kiemelte, a keresztényeknek el kell kerülniük a feltűnést, amikor jót tesznek.

Ha nincs benned szilárdság, ha nincs benned semmi «konzisztens», te is el fogsz múlni, mint minden – mondta. A szentmise mai olvasmánya kapcsán a pápa a hiúságról beszélt. Olyan kísértés ez, ami nem csak pogányokat érinti, hanem a keresztényeket is, a hit embereit is. Jézus sokat emlegette, korholta azokat, akik dicsekedtek. Azt mondta a törvénytudóknak, hogy ne járkáljanak a nagy tereken (elvárva, hogy az emberek köszöntsék őket), pompás ruhákban, mint valami hercegek. Amikor imádkozol – figyelmeztetett az Úr – ne mutogasd magad, ne azért imádkozz, hogy mások lássák, rejtekben imádkozz a szobádban. Ugyanez érvényes arra is, amikor szegényeknek segítünk: ne verd nagy dobra, tedd rejtekben, az Atya látja és ez elég.

„De a hiú ember azt mondja «nézd, én ezt a csekket az Egyház javára írtam» és mutogatja a csekkét – aztán pedig jól átveri az Egyházat. Ezt teszi a hiú ember: azért él, hogy feltűnjön. Amikor böjtölsz – mondja az Úr ezeknek az embereknek – ne légy búskomor, szomorú, hogy mindenki lássa, hogy böjtölsz; nem, vezekelj örömmel, hogy senki se láthassa. Ilyen a hiúság: a látszatnak élni, azért élni, hogy mások lássanak” – mondta homíliájában Ferenc pápa.

Azok a keresztények, akik így élnek, – folytatta – azért, hogy mások lássák őket, hogy hiú módon feltűnést keltsenek, olyanok mint a pávák – páváskodnak. Van, aki azt mondja „én keresztény vagyok, én ennek és annak a papnak, nővérnek, püspöknek vagyok az apja, az anyja, az én családom keresztény család”. Ők dicsekszenek, büszkélkednek. De – teszi fel a kérdést a pápa – hogy néz ki az Úrral való kapcsolatod? Hogyan imádkozol? Hogy állsz az irgalmasság cselekedeteivel? Látogatod-e a betegeket? – A valóság. Ezért mondja nekünk Jézus, hogy házunkat, azaz keresztény életünket, sziklára kell építenünk – az igazságra. A hiú emberek ezzel szemben homokra építik házukat, és az a ház összedől, az a keresztény élet elcsúszik – elcsúszik, mert nem képes ellenállni a kísértéseknek.

„Hány keresztény él a látszatnak! Az ő életük olyan, mint egy szappanbuborék. Egy szappanbuborék szép! Minden szín megvan benne! De egy másodpercig tart - és utána? Amikor ránézünk néhány síremlékre, azt gondoljuk, ez hiúság, hiábavalóság, mert az igazság az, hogy visszatérünk a csupasz földbe, ahogyan Isten Szolgája VI. Pál is mondta. A puszta föld vár ránk, ez a mi végső igazságunk. Én pedig időközben csak büszkélkedem, vagy teszek is valamit? Teszek-e jót? Keresem-e Istent? Imádkozom-e? – Ilyen «konzisztens» dolgok. A hiúság pedig hazug, fantáziadús és áltatja magát, félrevezeti a hiú embert, mert az először csak úgy tesz, mintha hiúsága valóság lenne, de idővel, a végén el is hiszi. Elhiszi szegény!” – fejtette ki szentbeszédében a Szentatya.

Ez történt Heródessel is, amint a mai Evangélium leírja: nyugtalanság fogta el Jézus kilétével kapcsolatban. A hiúság – mondta a pápa – gonosz nyugtalanságot ültet az ember szívébe, elrabolja a békét. Olyan, mint azok az emberek, akik sokat sminkelik magukat, majd pedig félnek, hogy egy eső az egészet lemossa. A hiúság nem ad békét, – ismételte a pápa – csak az igazság ad békét. Ferenc pápa hangsúlyozta: az egyetlen szikla, amelyre építhetjük életünket, Jézus. És gondoljuk az ördögre, aki a sivatgabn Jézust hiúságra kísértette, amikor azt mondta „gyere velem, menjünk fel a templomra, keltsünk látványt – te leugrassz és aztán mindenki hinni fog benned”. A gonosz lélek tálcán kínálta Jézusnak a hiúságot. A hiúság egy nagyon komoly lelki betegség – mondta a pápa.

„Az egyiptomi sivatagi atyák azt mondták, hogy a hiúság olyan kísértés, amely ellen egész életünkben harcolnunk kell, mert mindig visszatér, hogy elvegye tőlünk az igazságot. Ennek szemléltetésére mondták, hogy olyan ez, mint egy hagyma: kézbe veszed, elkezded pucolni – és pont így pucolod a hiúságot is, egy kis hiúságot ma, egy kicsit holnap és egy egész életen át pucolod magadról a hiúságot, ha le akarod győzni. A végén pedig elégedett leszel, mert legyőzted a hiúságát, megpucoltad a hagymát, de a szaga a kezeden marad. Kérjük az Úrtól a kegyelmet, hogy ne legyünk hiúk, hogy valódiak legyünk, a valóság és az Evangélium igazságával.



2014.09.25. Csütörtök



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.09.25. Csütörtök

A Bölcsességi irodalom egyik érdekes műve a Prédikátor könyve.

Amíg a bölcsesség arról szól, hogy lehet valami kiváló értéket létrehozni, hogy tudjuk az ilyen értéket a legkönnyebben megszerezni, addig a Prédikátor könyve mintha minderről tudni sem akarna. Arról értekezik, azt ismételgeti, hogy minden, amit értéknek nézünk, igazán hiábavalóság. Minden elromlik, tönkremegy: hiábavalóság. Ezt a kifejezést a héber nyelvben a sokkal ősibb ábrahámi nyelven ismerik: Qohelet. Ennek Qahal alakja a gyülekezetben valami kiemelt tisztséget jelentett, aki ott beszélt, utasított, tanított. Szent Jeromos a héber nyelvű bibliát fordította latinra és ezt a könyvet Concionator (szónok) névvel vette át fordítás-gyűjteményébe, a Vulgata-ba. Mi a Prédikátor névvel ismerjük. Népünk a katolikus pap szentbeszédét prédikációnak nevezi, magát a szónoklatot pedig prédikálásnak. A valószínűleg a tanítványától származó záró vers a következőket írja róla: A Prédikátor nemcsak maga volt bölcs, hanem a népet is okosságra tanította. Sok bölcs mondást mérlegelt, felkutatott és megfogalmazott” (Préd 12,9) Én bátran hozzáteszem: Mindenkit igyekezett kijózanítani, aki túlzottan rajongott az újdonságokért.„a Prédikátornak, Dávid fiának, Jeruzsálem királyának a szavai. Hiábavalóság, csak hiábavalóság, ezt mondja a prédikátor, hiábavalóság, csupa hiábavalóság. Minden hiábavalóság. Mi haszna az embernek minden fáradozásból, amit magára vállal a nap alatt?” (Préd 1,1-3) Olybá tűnik, hogy Dávid király fia, Salamon, aki követte őt a trónon olyan bölcsen beszélt, hogy híre Sábába is eljutott, és az ország királynője a „világ végéről” eljött meghallgatni, hogy találós kérdésekkel próbára tegye. Nagy kísérettel, fűszerekkel és rengeteg arannyal és drágakővel megrakott tevékkel érkezett Jeruzsálembe, és mihelyt Salamon király elé került, elmondott mindent, ami a szívén volt. Salamon azonban minden kérdésére megadta a feleletet, nem volt semmi, ami a király előtt titok maradt, s nem tudta volna megfejteni neki. Amikor Sába királynője látta Salamon nagy bölcsességét és a palotát, amelyet épített, asztalán az ételeket, azt, ahogyan tisztviselői ott ültek, szolgái pedig fölszolgáltak, aztán öltözéküket és a pohárnokokat, az égőáldozatot, amit (Salamon) a templomban bemutatott az Úrnak, elámult, és így szólt a királyhoz: Csakugyan igaz, amit országomban felőled és bölcsességed felől hallottam. Nem hittem a hírnek, míg el nem jöttem, és a saját szememmel nem láttam; valóban, még a felét sem mondták el nekem, bölcsességed és gazdagságod fölülmúlja a hírt, ami eljutott hozzám. Boldogok asszonyaid, és boldogok szolgáid itt, mert mindig színed előtt állnak és hallgatják bölcsességedet. Áldott legyen az Úr, a te Istened, aki tetszését lelte benned és Izrael trónjára ültetett! Mivel az Úr minden időben szereti Izraelt, királlyá tett, hogy az igazságot és az igazságosságot szolgáld” (1Kir 10,1b-9) a király a rengeteg ajándék láttán tudta hangoztatni könyve bevezetőjében felsorolt ítéletét? Lehet, hogy évtizedek múlva, de őszinte szívvel írta az utókornak:„Az egyik nemzedék megy, a másik jön, de a föld örökké megmarad. A nap fölkel, és a nap lenyugszik, a helyére siet, s ott újra fölkel. A szél dél felé fúj, északra fordul, körbejár, megfordul, visszatér, így ismétli járását a szél. Minden folyó a tengerbe ömlik, s a tenger mégsem telik meg, a folyók egyre folytatják útjukat céljuk felé. Minden fáraszt. Nem mondhatja senki, hogy a szeme eleget látott, vagy, hogy a füle eleget hallott. Ami volt, az lesz újra, és ami történt, az történik megint: Semmi sem új a nap alatt. Ha azt mondják valamire: Lám, ez új, az is rég megvolt azokban az időkben, amelyek előttünk voltak. Nem törődnek az emberek a régiekkel. De a későbbiekre sem gondolnak majd azok, akik még később lesznek” (Préd 1,4-11) „mintha köztünk Jézus járna, elhallgat itt minden lárma, néma csendben, áhítatban örvendünk, mert az Úr itt van” (Ho 50,1)


2014. szeptember 24., szerda

Zsolozsma 263.



Szent Gellért csanádi püspöknek és vértanúnak a három ifjú himnuszáról szóló elmélkedéséből

A Szentírás a szentek kifogyhatatlan tápláléka, és szent éhsége
Nagyon kevesen tudják, sőt talán senki sem tudja egészen felfogni, hogy mekkora erő van a Szentírásban. Nézzétek, kedves testvéreim, milyen csodálatosak és milyen drágák a Szentírás sorai, és mindig szent vágyat ébresztenek. A szentek kifogyhatatlan tápláléka és szent éhsége ez. E kimeríthetetlen bőség nem hagy maga után semmi kívánnivalót, de még inkább értékesebb gyakori határozottsága. Méltán, mert egyrészt a Szentírásból szerzi meg az ember az , 2).Hogy elénk tárjon minden isteni ajándékot, a Szentírás megtanít bennünket a Szentháromság hódolatteljes ismeretére is, amelyet – a bálványok tiszteletére fordított annyi évszázadon át – nem ismert meg ez a szomorú sorsú, elvakult emberiség; tudniillik az Atyát, a Fiút és a Szentlelket, mint egy Istent és minden teremtmény Alkotóját és Kormányzóját, aki képes volt megteremteni mindazt, amit csak akart, és ami csak látszik az égen és a földön. Ha azt kérdezed, hogy ő milyen jó, halld meg ilyen röviden összefoglalva: Menedék a nyomorúság válságos napjaiban (Zsolt 9, 10). Ha a hatalmát kérdezed, halld: Ki állhat ellen a te hatalmadnak? (Vö. Zsolt 75, 8). Ha igazságát kérdezed, halld: Igazságosan megítéli a földkerekséget (Zsolt 95, 13). A Szentírás egészen világosan tanítja, hogy Isten mindenütt jelen van. Így mondja a Zsoltáros: Lelked elől ugyan hova mehetnék? Színed elől hová futhatnék? Ha fölhágok az égbe, odafönn vagy, ha leszállok az alvilágba, odalenn talállak (Zsolt 138, 7-8), és így tovább, amint a Szentírás az ő nagyságáról szól. Ezeket a szent iratokat, amint jól tudod, nem emberi értelem találta ki, hanem isteni erő íratta le szent emberek által. Ezt akkor lehet igazán megérteni, amikor egy hívő lélek megbizonyosult arról, hogy a Szentírást, mint igazságot, és mint a lélekre nézve hasznosat lehet hirdetni. Mi az, ami lelkileg hasznos és drága, amit meg nem találsz a Szentírásban, ha a tiszta lélek értelmével figyelsz rá? A Szentírás minden egyes felolvasása nem üresen elhangzó szó, és nem is késlekedik annak a megvalósításában, amit ígér, mert akik engedelmeskednek neki, azoknak meghozza az örök üdvösséget, a gőgösöket pedig, akik ellene mondanak, örök büntetéssel sújtja. Ezért is kapjuk azt a figyelmeztetést, hogy a Szentírás szavait nemcsak meghallgatni kell, hanem üdvös cselekedetekkel az embernek teljesítenie is kell azokat. Egyszer ugyanis az Isten és az embertárs iránti szeretetre figyelmeztet bennünket, máskor meg arra, hogy a világ mulandó dolgait túl ne értékeljük, ismét máskor meg azt csöpögteti beléd, hogy meg ne feledkezzél arról a hazádról, amely majd örök lakóhelyed lesz. Türelemre int, reményt nyújt, dicséri az üdvös alázatosságot, és mindig elítéli a romlásba döntő gőgösséget, de gyakran ajánlja a jámbor alamizsnálkodást. Eddigi minden jótéteményét felülmúlva a Szentírás akkor a legirgalmasabb, amikor tanúsítja, hogy a mi ítélő Bíránk elfogadja a bűnbánatot, és tanítja, hogy a mi jóságos Megváltónk megbocsát; sőt a Szentírás elriaszt a bűntől, hogy megjavítson bennünket, ítélettel fenyeget, hogy irgalmazhasson, és megparancsolja: úgy éljünk, hogy méltók legyünk az angyalok társaságára, és legyen meg bennünk az, ami a legdrágább és örök értékű, hogy Isten legyen minden mindenben (1 Kor 15, 28), továbbá hogy meglássuk őt színről színre, és töltekezzünk dicsőségének bőségéből, és ne legyen már többé semmi kielégítetlen Vágyunk. Ki lenne az, aki nem akarna az ilyen parancsoknak szót fogadni, hacsak nem az, aki mindenáron az örök kárhozatba akar rohanni? Minden esztelenséget és minden butaságot felülmúl az, ha valaki saját Megváltója parancsait semmibe veszi, és ugyanakkor legkegyetlenebb ellensége csábításait követi. Ahány szó, annyi jutalom; ahány ítélet, annyi büntetés. A Szentírás nem szűnik meg hasznos tanításokat adni, csak akkor, ha kivágják a nyelvet, és az hallgat. tni testük felett, amelyben nem uralkodik a Szentlélek. Végül is azt akarja a Szentlélek, hogy övéi fel legyenek fegyverezve a láthatatlan támadások ellen is, hogy legyőzzék azt a gonosz szellemet, amely Sault gyötörte. Ennek a gonosz szellemnek az elűzéséhez, mint már mondottam, főként Dávid lantjára van szükség, azaz Krisztus drága tanítására és ennek a megvalósítására. Ez teszi az Istenben hívőket jólelkűekké.


Ferenc pápa: Krisztus szeretete az erősségünk



Ferenc pápa: Krisztus szeretete az erősségünk


„Ma is, mint tegnap az egyház ereje nem a szervezőképességből és a struktúrákból származik – bár ezek is szükségesek – hanem Krisztus szeretetéből, mely erőssége” – hangsúlyozta Ferenc pápa a szerdai általános kihallgatáson, melyen albániai apostoli útjára emlékezett – tudósít a Vatikáni Rádió.


Ferenc pápa visszaemlékezve szeptember 21-i, vasárnapi egynapos albániai villámlátogatására, mindenekelőtt hálát adott Istennek ezért az útjáért, amelynek során közel került az albán néphez. Újra köszönetet mondott az albán főpásztoroknak, papoknak, szerzeteseknek buzgó apostoli munkájukért. Végül háláját fejezte ki a szervezőknek, az állami hatóságoknak a szívélyes fogadtatásért.

A Szentatya kifejezte: nagyon vágyott arra, hogy ellátogasson egy olyan országba, amely az ateista és embertelen rendszer elnyomásától szenvedett, de most már megtapasztalja a békés együttélést a különböző vallású népcsoportok között. Buzdítani akarta a népet, hogy folytassa kitartóan ezt az utat a köz java érdekében.

Utazása középpontjában a vallásközi kapcsolatteremtés állt. Ferenc pápa örömmel állapította meg, hogy a különböző vallásokhoz tartozó személyek és közösségek közti békés és gyümölcsöző együttélés nemcsak kívánatos, hanem lehetséges és megvalósítható. Igazi és gyümölcsöző párbeszédről van szó, amely elkerüli a relativizmust, és tiszteletben tartja minden fél önazonosságát. A közös cél valamennyi felekezetnél: a jóakarat, hogy keressük a másik, a felebarát javát.

Ferenc pápa ezután örömmel emlékezett találkozójára a papokkal, szerzetesekkel, szeminaristákkal és a világi mozgalmakkal. Megindultan értesült a sok vértanú szenvedéséről. Jelen volt néhány idős ember, akik testükön is megtapasztalták a szörnyű üldöztetést, és akik hősiesen kitartottak Krisztus mellett.


A vértanúk számára a Jézussal való egység, az ő szeretete volt az erőforrás, hogy szembenézzenek a fájdalmas történésekkel. „Ma is, mint tegnap az egyház ereje nem a szervezőképességből és a struktúrákból származik, bár ezek is szükségesek, hanem Krisztus szeretete az erőssége! Ez az erő a támaszunk a nehéz pillanatokban, ez lelkesít az apostoli munkában, hogy mindenkinek felajánljuk a jóságot és a megbocsátást, így tanúskodva Isten irgalmasságáról” – mondta a pápa.

Ferenc pápa elmesélte, amikor a repülőtérről Tirana központja felé tartott, látta annak a negyven papnak a fényképét, akiket a kommunista diktatúra alatt megöltek, és akinek boldoggá avatási eljárása megkezdődött. Ők ahhoz a sok száz keresztényhez és iszlám hitűhöz tartoztak, akiket megöltek, megkínoztak, bebörtönöztek, internáltak csak azért, mert hittek Istenben. A sok sötét év során sárba tiporták a vallásszabadságot, amikor tilos volt Istenben hinni, amikor sok ezer templomot és mecsetet leromboltak, raktárrá alakítottak, vagy marxista ideológiát terjesztő filmeket vetítő mozikká alakítottak át. A vallásos könyveket elégették, a szülőknek megtiltották, hogy gyermekeiknek keresztény neveket adjanak.

Ezekre a drámai eseményekre való emlékezés lényeges egy nép jövője szempontjából. A vértanúk emlékezete, akik kitartottak a hitben, Albánia sorsának biztosítéka. Mert vérüket nem hullatták hiába, ez a magvetés a béke és a testvéri együttműködés gyümölcseit termi – hangsúlyozta a pápa.

Csakugyan ma Albánia nemcsak az egyház újjászületésének példája, hanem a vallások közötti békés együttélésé is. A vértanúk nem vesztesek, hanem győztesek: hősies tanúságtételük Isten mindenhatóságát tükrözi, aki mindig megvigasztalja népét, és új utakat nyit, a reménység új távlatait – mondta a Szentatya.

„A reménységnek ezt az üzenetét, amely a Krisztusba vetett hiten és a múlt emlékezetén alapul, rábíztam az egész albán népre, amely nagy lelkesedéssel élte meg a találkozókat, liturgiákat és üdvözölt, amikor az utcákon elhaladtam. Buzdítottam mindenkit, hogy merítsen új erőt a feltámadt Úrból, hogy az evangélium kovásza lehessen a társadalomban, és folytassa karitatív és nevelői tevékenységét” – emelte ki a pápa.

Ferenc pápa szerdai beszéde végén ismét hálát adott az Úrnak albániai útjáért, buzdította az ország híveit, hogy bátran építsék hazájuk és Európa jövőjét, mindannyiukat Mária, a Jótanács Anyja oltalmába ajánlotta, akit Scutari szentélyében tisztelnek. Ő vezesse útján ezt a vértanú népet, hogy a múlt súlyos tapasztalata jobban megnyissa a testvérek, különösen is a gyengék felé, és tegye a szeretet dinamizmusának főszereplőjévé, ami annyira szükséges a mai társadalmi-kulturális helyzetben – zárta gondolatait a Szentatya.
Ferenc pápa a szerdai általános audiencia végén felhívást intézett az Afrikában terjedő ebolajárvány áldozatainak megsegítéséért. Közel áll mindazokhoz, akik ebben a szörnyű betegségben szenvednek – hangsúlyozta a pápa. „Imádkozzunk értük és azokért, akik ilyen tragikusan vesztették életüket” – mondta, majd arra szólította a nemzetközi közösséget, hogy enyhítse ezeknek a testvéreinknek a szenvedését.


2014.09.24. Szerda



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.09.24. Szerda

Elmélkedésünkben röviden idéztük a Példabeszédek írójának véleményét a gőgről:„a szemek kevélysége, a szív pökhendisége, a gonosz lámpása: bizony csupa bűn” (Péld 21,4) Talán erre ad választ a 30,2 vers kezdősora: „Igen, oktalanabb vagyok, mint bárki más, nekem még emberi okosságom sincsen. És nem is tanultam a bölcsességet, hogy enyém lehetne a Szent (az Isten) ismerete. Ki ment föl az égbe, és ki jött le onnan? Ki az, aki a szelet a kezébe fogta? És a vizeket ki öntötte tartályba? Ki szabta meg a föld minden határát? Mi a neve, és mi a fiáé, ha tudnád?” (3-4) Az említett emberi okosság könnyebben megszerezhető, mint az isteni bölcsesség. Az egész világ tele van remek teremtményekkel. Minden növény és állat fölépítésében szép, változatos, valami célt szolgál. A gondolkodó ember célszerűen keresi és meg is találja a szervezete fenntartására alkalmas táplálékot. E mellett szaporodni tud, de minden fajta élőlény csak olyan utódot tud világra hozni, mint saját maga. Ebből a vizsgálódásból szűri le a kérdéseket és válaszokat a Prédikátor a földön túliak „fiának mi a neve?” Tehát valami rokonság van vagy lehet az ottani lények életében és szaporodásában, mint a földiekében? Ezek a kérdések elsősorban az ős-okra keresik a választ. Az ős ok valószínűleg az ős kinyilatkoztatásból ismerős volt. Ez igazolt megállapítás lehet, hogy a láthatatlan Isten megszólította a megteremtett férfit. Az élet első jelei, az érzékszervek működése csalhatatlanul ugyanazokat az élményeket adta: Ádám szeme ugyanazokat a képeket látja. A fülnek a tapasztalata is ugyanez: ugyanazt a hangot hallja, bár a beszélőt magát nem látja. Megkapja az első felvilágosítást: a kertet én készítettem neked ezután, te műveld, őrizd, tartsd karban utódaid számára. Minden fáról eheted a gyümölcsöt, csak az élet fájáról nem, mert még nincs rá szükséged, a jó és a rossz tudásnak fájáról pedig soha. Aztán Ádám elé vonultatta az összes állatot: mind megnézte, mindnek nevet adott és nem is feledte egyikét sem. A meglepetések boldog örömöt ébresztettek benne. De e hiányérzetet tapasztalt, és a boldogító hang fogalmazta meg: „Nem jó az embernek egyedül lennie. Alkotok neki segítőtársat, aki hozzá illő” (Ter 2,18) Ekkor ismerte meg a fogalmat: a segítőtársat a gyönyörű és hatalmas hang láthatatlan gazdája „alkotni fogja, hogy legyen, mert még nincs. Minden bizonnyal engem, meg az egész világot is ő alkotott. Végtelen okos és végtelen hatalmas lény. Nevét nem Ádám találta ki, hanem Ő maga mondta ki, mint évezredek múlva Ábrahámnak: „Én vagyok Isten” (15,9) a Prédikátor minden bizonnyal Salamon király volt, és ezeregyszáz évvel élt Ábrahám után, és legalább háromszáz évvel Mózest követően. Amikor isten élményekről ír, már sokat tudott róla. Mózes az Ószövetség megkötése után Isten vendége volt a Sínai hegyen, és negyven napig csak nézte a Teremtő több év-millió teremtéstörténetének titkait.„Ki ment föl az égbe és ki jött le onnan? Ki az, aki a szelet a kezébe fogta? És a vizeket ki öntötte tartályba (folyókba, tavakba, tengerekbe)? Ki szabta meg a föld minden határát? Mi a neve és mi a fiáé, ha tudnád? Isten minden szava színtiszta (igazság), pajzs azoknak, akik hozzá menekülnek. A szavaihoz ne fűzz hozzá semmit, mert különben egyszer számadásra szólít, és akkor hazugként ott állsz majd előtte. Csak két dolgot kérek tőled: ne tagadd meg tőlem, mielőtt meghalok: Csalást és hazug szót tarts távol tőlem, s ne adj nekem se nyomort, se gazdagságot! Hadd egyem kimért kenyeremet, nehogy jóllakva megtagadjalak, s azt mondjam: Ki az az Úr?’ Ne menjek lopni sem, mivel szegény lettem, ne gyalázzam meg Istenem nevét”(Pléd 30,4-9) „Jézusom isteni teste, térdedet átfogom esdve: lelkem az égbe vezesd be. Jézusom isteni vére, szállj le ma szívem ölére. Moss meg örökre fehérre!” (Ho 252f,1-2)


2014. szeptember 23., kedd

Zsolozsma 262.



Pietrelcinai Szent Pio áldozópap leveleiből

Az örök templom építőkövei vagyunk

Szeretett nővéreim! Örökkévaló épületéhez az isteni Építőmester köveket keres, és azokat üdvöt hozó vésőjének állandó használatával, valamint szorgos csiszolással készíti elő, ahogyan ezt jóságos anyánk, a Katolikus Egyház, a templomszentelés zsolozsmájában megénekli, és ez valóban így is van. A lélek ugyanis olyan, mint a kő, és az a rendeltetése, hogy dicsősége örök legyen, vagyis hogy örökkévaló épület épüljön belőle. Az építőmesternek, aki a ház építéséhez köveket keres, először is meg kell tisztítania a köveket. Ezt a kalapács és a véső használatával éri el. Hasonlóképpen jár el a mennyei Atya is a kiválasztottakkal, akiket kezdettől fogva nagy-nagy bölcsességgel és gondoskodó szeretettel arra rendelt, hogy örök hajlékká épüljenek. A lelkeket is, akiket a mennyei Atya arra rendelt, hogy az örök dicsőségben Krisztussal uralkodjanak, kalapáccsal és vésővel meg kell tisztítani. Ezeket az eszközöket használja fel az isteni Mester, hogy előkészítse a köveket, vagyis az ő választottait. Mi a kalapács és a véső az ember életében? A lélek számára a sötétség, a félelmek, a kísértések, a beteges aggályosság, valamint a test számára a betegségek. Adjatok tehát hálát az örök Atya végtelen jóságáért, aki az üdvösségre szánt lelketekkel így törődik. Miért ne dicsekednénk mennyei Atyánknak ezzel a gondoskodásával, aki minden atya közül a legjobb? Nyissátok meg szíveteket a lelkek ezen égi orvosának, és nagy bizalommal eltelve vessétek magatokat az ő szent karjaiba; ő úgy törődik veletek, az ő választottaival, hogy egyre inkább kövessétek Jézust a Kálvária hegyére. Örömmel és meghatódott lélekkel látom, hogy mit művelt bennetek a kegyelem. Ne kételkedjetek abban, hogy mindazt, ami veletek történik, az Úr rendelte így. Ezért ne féljetek attól, hogy Isten visz bele benneteket valami bajba vagy méltatlan helyzetbe. Elég nektek tudni, hogy életetek folyamán soha nem akartátok megbántani Istent, sőt egyre jobban tiszteltétek őt. Ha ez a jóakaró Jegyes lelketekben elrejtőzik, azt nem azért teszi – amire talán gondoltok –, hogy hűtlenségeket megbüntesse, hanem mert próbára akarja tenni hűségeket és állhatatosságokat, és ki akar gyógyítani bizonyos betegségekből, amelyek testi szemekkel nem láthatók, tudniillik olyan betegségekből és bűnökből, amelyektől az igazak sem mentesek. Meg van írva ugyanis a Szentírásban: Az igaz is hétszer esik el (Péld 24, 16). Higgyétek hát nekem, mert ha nem tudnám, hogy milyen sok teher van rajtatok, kevéssé örvendenék, hiszen úgy érezném, hogy kevesebb igazgyöngyöt adományozott nektek az Úr. Vessétek el hát a kételyeket, mint kísértéseket. Vessétek el a kételkedéseket, amelyek életformátokkal kapcsolatosak, hogy tudniillik nem halljátok az isteni hívást, és hogy a Jegyes édes hívásainak ellenálltok. Mindezek nem a Szentlélektől, hanem a gonosz lélektől származnak. Ördögi módszerek ezek, amelyek arra törekszenek, hogy a tökéletes élettel hagyjatok fel, vagy ne törekedjetek arra. Ne csüggedjetek el! Amikor Jézus megmutatja magát előttetek, adjatok hálát neki. Ha elrejtőzik előletek, azért is adjatok hálát. Mindezt szeretetből teszi veletek. Buzdítalak benneteket arra, hogy feszítsétek magatokat Jézussal keresztre és vele mondjátok majd: Beteljesedett! (Jn 19, 30).


Meghallgatni és tettekre váltani Isten szavát



Meghallgatni és tettekre váltani Isten szavát – Ferenc pápa kedd reggeli homíliája a Szent Márta Házban

A keresztény élet egyszerű: meghallgatni Isten Igéjét és gyakorlatba helyezni azt – az Evangéliumot nem csupán olvasni kell, hanem mindig fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy szavai hogyan érintik életünket – fejtette ki kedd reggeli homíliájában a Szentatya.

A szavak, amelyek (Jézus) ajkáról származtak, újnak tűntek, újnak tűnt a tekintély, amivel mondta azokat. Olyan szavak voltak ezek, amelyek megérintették az ember szívét, amelyek által sokan megértették az üdvösség erejét, amit ezek a szavak hirdettek. Ezért – jegyezte meg Ferenc pápa – a tömeg követte Jézust. Voltak azonban olyanok is, akik érdekből követték őt, nem tiszta szívvel, hanem csak azért, hogy ők jobbak legyenek. Ez a felállás kétezer év múltán sem sokban változott: manapság is sokan hallgatják Jézust úgy, mint az a kilenc evangéliumi leprás, akik visszanyert egészségüknek annyira örültek, hogy közben megfeledkeztek Jézusról, aki egészségüket visszaadta.

„De Jézus továbbra is beszélt a néphez és szerette őket, szerette a tömeget, mégpedig olyannyira, hogy egy adott ponton azt mondta «ezek, akik engem követnek, az az óriási tömeg, ezek az én anyám és testvéreim» és hozzátette: «azok, akik hallgatják Isten Igéjét, és gyakorlatba is helyezik azt.» Ez a jézuskövetés két feltétele: meghallgatni Isten Igéjét és gyakorlatba ültetni azt. Ez a keresztény élet, semmi több. Egyszerű-egyszerű. Talán mi egy kicsit nehezebbé tettük sok olyan magyarázattal, amit senki se ért meg, de a keresztény élet ilyen: meghallgatni Isten Igéjét és tettekre váltani azt” – nyomatékosította Ferenc pápa homíliájában.

Íme, hogy miért feleli Jézus annak, aki szólt neki, hogy szülei keresik: „Azok az én anyám és testvéreim, akik Isten igéjét hallgatják és megcselekszik.” (Lk 8,21) És Isten igéjének meghallgatásához, Jézus szavának meghallgatásához – mondja a pápa – elég kinyitnunk a Szentírást, az Evangéliumot. Ezeket az oldalakat azonban nem elolvasni kell, hanem meghallgatni. „Meghallgatni – javasolja a pápa – azt jelenti, hogy elolvasom, és azt mondom «Mit is mond ez számomra, az én szívemben? Mit mond nekem Isten ezekkel a szavakkal?». És életünk megváltozik.

„Valahányszor kinyitjuk az Evangéliumot, elolvasunk egy részt és feltesszük magunknak a kérdést: «Isten beszél hozzám ez által. Üzen ez nekem valamit? És ha igen, mit üzen?» – ezt jelenti meghallgatni Isten igéjét, meghallgatni azt fülünkkel és szívünkkel, megnyitni szívünket Isten szavára. Jézus ellenségei hallgatták szavát, de az volt a szándékuk, hogy hibát kapjanak benne, hogy Jézus elcsússzon és elveszítse tekintélyét. Soha nem tették fel azonban magunknak a kérdést: «Mit mond nekem Isten ezekkel a szavakkal?» És Isten nem egyszerűen csak mindenkihez szól – persze, igen, Isten mindenkihez szól, – de egyenként mindenkihez. Az Evangéliumot közülünk minden egyes ember számára írták” – emelte ki a Szentatya homíliájában.

Természetesen – folytatja Ferenc pápa – gyakorlatba ültetni azt, amit meghallgattunk, nem egyszerű, mert sokkal könnyebb, ha az ember nyugodtan éli az életét, anélkül, hogy gondja lenne arra, amit Isten szava megkíván tőle. Konkrét útmutatást adnak ehhez – emlékeztet – a parancsolatok és a boldogmondások. Illetve mindig számíthatunk Jézus segítségére, akkor is, amikor a szívünk bár meghallgatja Isten szavát, de úgy tesz, mintha nem értené. Ő irgalmas és megbocsát mindenkinek, megvár mindenkit, mert türelmes.

„Jézus befogad mindenkit, azokat is, akik meghallgatják Isten igéjét, majd elárulják azt. Gondoljuk Júdásra! «Barátom» (Mt 26,50) – mondja neki Jézus, amikor Júdás elárulja őt. Az Úr mindig magvetőként szórja Igéjét, csak nyitott szívet kér, hogy meghallgassuk és jóakaratot, hogy tettekre váltsuk. Ezért tehát legyen a mai nap imádsága, amit a zsoltárban is hallottunk: «Vezess engem parancsaid ösvényére» (Zsolt 119/118, 35a), ami a Te Igéd ösvénye, hogy vezetéseddel megtanuljam tettekre váltani szavadat” – zárta kedd reggeli szentbeszédét Ferenc pápa.



2014.09.23. Kedd



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.09.23. Kedd

Mit jelent az új horizont?

Horizontnak hívjuk a valóságból ténylegesen elénk táruló tájat. Ezt úgy tapasztaljuk, lezárja az égbolt csodálatos harangja. Ha helyünket változtatjuk, akkor új horizont tárul elénk. Amikor Jézus Krisztus megszületett, új világ tárult a pásztorok elé, majd utánuk az „egész népnek” (Lk 2, 10) Ennek mottója lett az angyalok betlehemi éneke: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség a jóakaratú embereknek”. (14) Az ember már nem félelemből ad dicsőséget Urának, Istenének, hanem felfigyel a nagy tényre: „Mi, akik hittünk, megismertük a szeretetet, amellyel Isten szeret bennünket. Szeretet az Isten, aki a szeretetben marad, Istenben marad, és Isten őbenne”. (1Jn 4, 16) Jézusnak sok csodája ragyogtatta már Jánosnak és a többi apostolnak ezt a végtelen szeretetet, megrázta őket a tenger viharának lecsendesítése és az Úr hozzáfűzött tanítása. „Nagy szélvész támadt, s a hullámok becsaptak a bárkába, úgy, hogy már-már megtelt. Ő, pedig a bárka végében egy vánkoson aludt. Felkeltették: Mester! Nem törődsz vele, hogy elveszünk? Ő fölkelt, megfenyegette a szelet, és azt mondta a tengernek: Csendesedj és némulj el! Erre elállt a szél és nagy csendesség lett. Azután hozzájuk fordult: Miért vagytok gyávák? Még mindig nincs hitetek?” (Mk 4, 37-40) Eme csodák után végül is felmásztak a Golgotára. Ott megbámulták Jézus szenvedéseit, de elvesztették a hitüket. Így magát sem tudta megmenteni. Aztán jött a húsvéti találkozó, amikor a Mester visszaadta a hitüket. Erről a magaslatról immár valóban új és örök horizont volt látható: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3, 16) Lám, milyen egyszerű: Isten mindig teremtményeivel van. A viharban már láthatóan velünk volt. Halálában és feltámadásban, pedig beláthatóan velünk maradt. Ez a mi örök öröm-horizuntunk.


2014. szeptember 22., hétfő

Zsolozsma 261.



Szent Ágoston püspöknek „A pásztorok” című beszédéből

A gyenge keresztények

A gyengét nem gyámolítottátok (Ez 34, 4), mondja az Úr. Ezt a rossz pásztoroknak mondja, akik képmutatók, akik a maguk javát keresik és nem Jézus Krisztusét, akik kényelmesen örülnek a tejnek meg a gyapjúnak, de a nyájjal egyáltalán nem törődnek, és a beteget nem gyógyítják. A gyengék, vagyis az erőtlenek, és a gyengélkedők, vagyis a betegek között szerintem a következő a különbség. E két elnevezés: gyengék és betegek között szeretnénk, testvéreim, valamiképpen különbséget tenni, talán mi magunk is jobban meglátjuk a különbséget, ha kissé nagyobb figyelmet szentelünk neki. De minden bizonnyal meglátja ezt más is, aki nálunk jártasabb, vagy akinek jobb belső látása van. De közben meg ne tévesszen bennünket az, amit, úgy gondolom, a Szentírás szavai értelmében mondok. Az a gyenge, akinél attól kell félnünk, hogy ha kísértés éri, az letöri őt. A beteg viszont máris szenved valamilyen kívánsága miatt. Ez a kívánság akadályozza abban, hogy rálépjen Isten útjára és magára vegye Krisztus igáját.Figyeljétek csak meg azokat az embereket, akik jól akarnak élni, és már elhatározták, hogy jól is élnek. Ezek készségesebbek arra, hogy a jót megtegyék, de szenvedéseket elviselni kevésbe alkalmasak. A hűséges keresztény élethez viszont nemcsak az tartozik hozzá, hogy valaki megtegye a jót, hanem az is, hogy elviselje a rosszat. Mindazok tehát, akik látszólag buzgók a jótettekben, de a fenyegető szenvedéseket nem akarják vagy nem tudják elviselni, azok a gyengék. Mert ha ezek a világot szerető emberek valamilyen bűnös vágyuk miatt felhagynak a jótettekkel, akkor már gyengélkedve és betegen tétlenkednek, és e betegségük miatt szinte teljesen erőtlenek, és képtelenek bármi jót tenni.Ilyen volt annak a bénának a lelkülete, akit hordágyon vittek az emberek, de nem tudtak az Úr elé jutni, ezért a kibontott tetőn át engedték le eléje. Ha szeretnéd, hogy egy lélekkel azt tegye Krisztus, amit a bénával, akkor neked is fel kell bontanod a tetőt, és le kell tenned oda az Úr elé a lelket, amelynek minden tagja gyenge, és semmi jó cselekedete sincs, hiszen bűnökkel terhelt, és bűnös vágyai miatt beteg. Ha tehát a lélek minden tagja gyenge és belsőleg béna, bontsd ki a tetőt, hogy eljuthass az orvoshoz. Mert az orvos esetleg már ott rejtőzik, és odabent van. Az a Szentírás igazi rejtett értelme, hogy tárd fel, ami rejtve van, és tedd oda elébe a bénát. Ha pedig ezt egyes pásztorok nem teszik meg, és megtételét elhanyagolják, hallottátok, mit kell ezeknek hallaniuk: A beteget nem gyógyítottátok, a sérültet nem kötöztétek be (Ez 34, 4). De erről már beszéltünk. Van, aki megsérült a kísértések által okozott rémülettől. Bekötözi azonban az ilyen sérültet az a vigasztalás, amely így szól hozzánk: Hűséges az Isten, erőtökön felül nem hagy megkísérteni, hanem a kísértéssel együtt a szabadulás lehetőségét is megadja, hogy kibírjátok (1 Kor 10, 13).


Beer Miklós püspök körlevele



Beer Miklós püspök körlevele


Az alábbiakban közreadjuk Beer Miklósnak, a Váci Egyházmegye püspökének körlevelét, amelyet szeptember 21-én az egyházmegye minden közösségi szentmiséjén felolvastak.


Krisztusban Kedves Testvérek!
A mai evangéliumban Urunk elénk tárja a munkanélküliség kiszolgáltatott, reménytelen helyzetét. Egyre égetőbb problémája ez a jelenkori társadalmunknak is. Ez a világméretű nyomorúság különösképpen érinti Európában és elsősorban hazánkban a cigányságot. Ferenc pápánk sürgető felhívása egybecseng Jézus tanításával. Nem mi döntjük el, hogy ki méltó az irgalomra.
A cigányság nyomorúságos helyzetének megoldásában egyházunknak sajátos felelőssége van.
Tényként tapasztaljuk, hogy évszázadok óta velünk élnek. Arányszámuk a lakosság vonatkozásában rohamosan növekszik. A megszületett gyermekek aránya néhány megyében már elérte az 50%-ot.
Tényként tapasztaljuk, hogy a mélyszegénység elsősorban őket érinti. Az utóbbi 25 év alatt vált drámai méretűvé körükben a munkanélküliség, az analfabétizmus, az éhezés, a közbiztonság romlása. Megszűnt a kötelező munkahely, a sorkatonai szolgálat, megjelentek a városi gettók.
Keresztényként szemünk előtt kell tartanunk azt az igazságot, hogy egyikük sem maga választotta meg, hogy cigánynak szülessék. Ahogyan mi sem választottuk meg a családunkat, személyes adottságainkat.
Keresztényként szemünk előtt kell tartanunk azt az igazságot is, hogy mindannyian emberként születtünk és hordozzuk a Teremtő Isten képét.
Keresztényként valljuk, hogy egyedül Isten Fia választotta meg, hogy hol és milyen körülmények között szülessék. Jézus Krisztus személye és magatartása vezet ahhoz az igazsághoz is, hogy mindnyájan testvérek vagyunk. Ha pedig testvérek vagyunk, akkor Krisztus követőiként felelősek is vagyunk egymásért.
Jézus Krisztus példája adja meg a testvéri szeretet megoldását. Ő testvéreiért, értünk, sorsközösséget vállalva kiüresítve önmagát és a megváltó szeretet mindhalálig való áldozatát hozta meg a kereszten. „Ha Isten így szeretett minket, nekünk is szeretnünk kell egymást.” /1 Ján. 4,8/
Ezeket a legalapvetőbb keresztény igazságokat a jelen társadalmi helyzetben önvizsgálatként újra és újra át kell elmélkednünk.
A világban szörnyű dolgok történtek és történnek. Az indiánok lemészárlása, a négerek rabszolgasága Amerikában, a népirtások, a holokauszt többféle formája, a mai nemzedékben is jelen levő fajgyűlölet, a rasszizmus jelzi azt az embertelenséget, amely a másik ember emberi méltóságát nem tudja elfogadni: a káini tragédiát, a testvériség megtagadását.
Keresztényként roppant nagy a felelősségünk.
Ferenc pápánk szüntelenül szembesít bennünket a szegénység, az ártatlanok nyomorúságával.
„Hogyan marad meg az Isten szeretete abban, aki – bár bőven van neki a világ javaiból, mégis – amikor látja, hogy testvére szükséget szenved, elzárja előle a szívét?” / 1 Ján. 3,17/
Keresztényként nem utalhatjuk át a megoldás felelősségét másra. Keresnünk kell az együttműködés lehetőségeit az állami intézményekkel, jószándékú civil szervezetekkel.
Nem csaphatjuk be magunkat. A cigányság nem maga kereste a nyomorúságát, de saját erejéből nem is tud abból kiemelkedni. A foglalkoztatás, a munkahelyteremtés, az önmagáról való gondoskodás képességének megtanítása, az oktatásban való részesítés mind-mind feltétele annak, hogy önbecsülésük lehessen. Mindezt nekünk kellene megadnunk, nekünk kellene ehhez hozzásegíteni őket.
Az Úristen egymásra bízott bennünket. Tőlünk várja, hogy testvérként tegyünk értük valamit.

Keresztényként nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a cigányság sajátos kezdetleges vallásossággal keresi az egyházzal való kapcsolatot. Szentnek tartják a keresztséget, a családot, gondoskodnak az öregekről, tisztelik a halottakat, különös gyermeki vonzódással tekintenek a Szűzanyára.
Nem ők tehetnek arról, hogy a vándorló, gyűjtögető életmód, a sajátos cserekereskedelmi viszonyok, a régi mesterségek iránti kereslet mind-mind eltűnt a mai európai civilizációból. Partra vetett halként tengődnek.
Amikor az egyházban keresztény testvérként ismerünk rájuk, csak akkor nevezhetjük magunkat is valóban kereszténynek. A mai európai társadalomban a cigánysággal szemben tanúsított magatartásunk egyfajta kontrolljelzése hitünk mélységének és őszinteségének.
Krisztusban Kedves Testvérek!
Mindnyájan tisztában vagyunk azzal, hogy olyan súlyos kérdésről van szó, amire nem vagyunk felkészülve. Bénítanak az előítéletek, a korszellem önző érzéketlensége, az egyéni fájdalmas csalódások, sérelmek. Tisztában vagyunk azzal, hogy a cigányság nyomorúságát nem a börtönök és az erőszak fogja megoldani. Nekünk kell kitalálni a számukra felkínálható munkahelyeket.
Hálát adunk Istennek, hogy korunkban is vannak nagylelkű papok, szerzetesek, világi testvérek, kik a közvélemény gúnyos megjegyzései ellenére is vállalják a cigány testvérekkel való önzetlen törődés áldozatát. Álljunk bátran melléjük, legyünk munkatársaik!
A Szentlélek Úristen adjon bátorságot, nagylelkűséget, ötletességet, hogy példát és bátorítást adhassunk minden olyan kezdeményezéshez, amely ezt a súlyos ellentmondást, igazságtalanságot segít megszüntetni.
Ne feledjük el Urunk Jézus Krisztus példáját! Sokszor tegyük fel a kérdést, hogy Ő mit tenne ma Magyarországon, Európában a cigányokért? „Noha gazdag volt, értetek szegénnyé lett, hogy szegénysége által meggazdagodjatok.” /2 Kor 8,9/
Amen.


2014.09.22. Hétfő



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.09.22. Hétfő

A bölcsesség elnyerésének útja: „Fiam, ne feledd el tanításomat, parancsaimat őrizd meg a szívedben! Mert hosszú életet hoznak neked, szerencsés éveket s boldogulást. Szeretet és hűség ne hagyjon el soha, kösd a nyakadba, és írd fel a szíved táblájára”. (Péld 3,1-3) a régi hagyomány azt a szövegrészt ajánlotta írásba foglalni minden zsidó ember számára, amelyik a Törvény legnagyobb parancsa volt kezdet óta:„Halld, Izrael! Az Úr, a mi Istenünk az egyetlen Úr! Szeresd Uradat, Istenedet szíved, lelked mélyéből, minden erőddel! Ezeket, parancsokat, amelyeket ma szabok neked, őrizd meg szívedben, és vésd gyermekeidnek is az eszébe, beszélj róluk, amikor otthon tartózkodsz, s amikor úton vagy, amikor lefekszel, s amikor fölkelsz. Igen, jelként kösd őket a kezedre, legyenek ék a homlokodon. Írd fel őket házad ajtófélfájára és kapujára!” (Mtörv 6,4-9) Amikor a farizeusok és írástudók a vita során azt kérdezték tőle: Mester, melyik a főparancs a törvényben? Jézus azt felelte: Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez a legnagyobb, az első parancs. A második hasonló hozzá: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. Ezen a két parancson alapszik az egész törvény, és a próféták’”. (Mt 22,34-40) Szent János apostol pedig így foglalja össze a szeretet parancsát: „Az Isten szeretet, és aki kitart a szeretetben, az az Istenben marad, s az Isten is benne marad. Abban teljesedett ki bennünk a szeretet, hogy várjuk az ítélet napját, mert ahogyan ő, úgy vagyunk mi is ezen a világon. A szeretetben nincs félelem. A tökéletes szeretet kizárja a félelmet, mert a félelemnek köze van a büntetéshez. Aki tehát fél, abban nem tökéletes a szeretet. Azért szeretjük az Istent, mert ő előbb szeretett minket” (1Jn 4,16b-19) Csodálatos, hogy a törvény sokszor igen ridegnek tűnő világában a Példabeszédek könyvének írója milyen remekül rátalál a szeretet, mint erény megszerzésének titkára. Azt ajánlja, amit Mózes is ajánl: A szeretet isteni törvényét, aminek a lényege az, hogy a végtelen nagy, mindenható és mindentudó Isten öröktől fogva szeret minket. Szeretet és hűség. Ezt kell mondanod mindig mindenütt, feliratot szerkesztve homlokodra és kezedre kösd figyelmeztetőül önmagadnak, gyerekeidnek és mindenkinek, akivel találkozol. „Akkor megkedvelnek, és tetszésre találsz az Isten és az emberek szemében” (Péld 3,4) Aztán az első, a nagy parancs tartozéka, „a hozzá hasonló második” is mindig ösztönözni fog, hogy a szeretet az erény, amit belénk is önthet a Mindenható, de gyakorlattal is meg lehet szerezni: gyakorold hát a felebaráti szeretetet. A Példabeszédek szerzője még csak így ismerte ezt:„Szeresd embertársadat úgy, mint magadat. Én vagyok az Úr” (Lev 19,18) a Példabeszédek írója már így fogalmaz: „Jótetteidet ne tagadd meg a rászorulótól, hogyha módodban van jót tenni vele. Ne mondd embertársadnak: Menj, gyere máskor, holnap majd adok! Ha mindjárt adhatnál. Ne szőj gonosz tervet embertársad ellen, amikor gyanútlanul nálad üldögél. Ne veszekedj soha ok nélkül senkivel, aki ellened semmi rosszat nem tett” (Péld 3,27-30) Ellenségeiddel legalább rosszat ne tégy: „Nem kell tartanod hirtelen ijedségtől, sem a gonoszok támadásától. Mert hiszen az Úr lesz az oltalmad, vigyáz a lábadra, nehogy tőrbe essék”.(25-26) „a rossz úton járóktól iszonyodik az Úr, az igazakkal meg jó barátságban él. Az Úrnak átka van a gonosz házán, hanem az igazak otthonát megáldja. Akik gúnyolódnak, azokat ő is kigúnyolja, az alázatosakhoz jóindulattal van. Megtiszteltetés lesz a bölcsek osztályrésze, megszégyenülés a balgák öröksége”. (32-35) „Mindeneknek szemei Uram, benned bíznak, mert az ínség idején Te kezedből híznak. Kezeidet kinyitod, benne minden jóság és áldással töltöd el föld minden lakóját”(Ho 121,1-2) 


2014. szeptember 21., vasárnap

Zsolozsma 260.



Szent Ágoston püspöknek „A pásztorok” című beszédéből

A gyenge keresztények

A gyengét nem gyámolítottátok (Ez 34, 4), mondja az Úr. Ezt a rossz pásztoroknak mondja, akik képmutatók, akik a maguk javát keresik és nem Jézus Krisztusét, akik kényelmesen örülnek a tejnek meg a gyapjúnak, de a nyájjal egyáltalán nem törődnek, és a beteget nem gyógyítják. A gyengék, vagyis az erőtlenek, és a gyengélkedők, vagyis a betegek között szerintem a következő a különbség. E két elnevezés: gyengék és betegek között szeretnénk, testvéreim, valamiképpen különbséget tenni, talán mi magunk is jobban meglátjuk a különbséget, ha kissé nagyobb figyelmet szentelünk neki. De minden bizonnyal meglátja ezt más is, aki nálunk jártasabb, vagy akinek jobb belső látása van. De közben meg ne tévesszen bennünket az, amit, úgy gondolom, a Szentírás szavai értelmében mondok. Az a gyenge, akinél attól kell félnünk, hogy ha kísértés éri, az letöri őt. A beteg viszont máris szenved valamilyen kívánsága miatt. Ez a kívánság akadályozza abban, hogy rálépjen Isten útjára és magára vegye Krisztus igáját.Figyeljétek csak meg azokat az embereket, akik jól akarnak élni, és már elhatározták, hogy jól is élnek. Ezek készségesebbek arra, hogy a jót megtegyék, de szenvedéseket elviselni kevésbe alkalmasak. A hűséges keresztény élethez viszont nemcsak az tartozik hozzá, hogy valaki megtegye a jót, hanem az is, hogy elviselje a rosszat. Mindazok tehát, akik látszólag buzgók a jótettekben, de a fenyegető szenvedéseket nem akarják vagy nem tudják elviselni, azok a gyengék. Mert ha ezek a világot szerető emberek valamilyen bűnös vágyuk miatt felhagynak a jótettekkel, akkor már gyengélkedve és betegen tétlenkednek, és e betegségük miatt szinte teljesen erőtlenek, és képtelenek bármi jót tenni.Ilyen volt annak a bénának a lelkülete, akit hordágyon vittek az emberek, de nem tudtak az Úr elé jutni, ezért a kibontott tetőn át engedték le eléje. Ha szeretnéd, hogy egy lélekkel azt tegye Krisztus, amit a bénával, akkor neked is fel kell bontanod a tetőt, és le kell tenned oda az Úr elé a lelket, amelynek minden tagja gyenge, és semmi jó cselekedete sincs, hiszen bűnökkel terhelt, és bűnös vágyai miatt beteg. Ha tehát a lélek minden tagja gyenge és belsőleg béna, bontsd ki a tetőt, hogy eljuthass az orvoshoz. Mert az orvos esetleg már ott rejtőzik, és odabent van. Az a Szentírás igazi rejtett értelme, hogy tárd fel, ami rejtve van, és tedd oda elébe a bénát. Ha pedig ezt egyes pásztorok nem teszik meg, és megtételét elhanyagolják, hallottátok, mit kell ezeknek hallaniuk: A beteget nem gyógyítottátok, a sérültet nem kötöztétek be (Ez 34, 4). De erről már beszéltünk. Van, aki megsérült a kísértések által okozott rémülettől. Bekötözi azonban az ilyen sérültet az a vigasztalás, amely így szól hozzánk: Hűséges az Isten, erőtökön felül nem hagy megkísérteni, hanem a kísértéssel együtt a szabadulás lehetőségét is megadja, hogy kibírjátok (1 Kor 10, 13).


A pápa a fiatalokhoz: életeteket Jézus Krisztusra építsétek!



A pápa a fiatalokhoz: életeteket Jézus Krisztusra építsétek! 


Tudjatok nemet mondani a pénzimádásra, a hamis individualista szabadságra, a függőségekre és az erőszakra! – kérte az Úrangyala előtti beszédében a a Teréz anyáról elnevezett tiranai téren vasárnap a Szentatya. A Vatikáni Rádió tudósít.


A pápa a szentmiséje végén délben, az Úrangyala-imádság előtt mondott beszédében üdvözölte a szertartásra összegyűlteket, akik Albániából és a környező országokból érkeztek. Köszönetet mondott jelenlétükért és a hitről tett tanúságtételükért.

A fiatalokhoz fordulva így folytatta: „Arra hívlak benneteket, hogy életeteket Jézus Krisztusra építsétek. Aki Krisztusra épít, az sziklára épít, mert Ő mindig hűséges, akkor is, ha mi nem vagyunk azok (vö. 2 Tm 2,13). Jézus mindenkinél jobban ismer bennünket. Amikor hibázunk, nem ítél el bennünket, hanem azt mondja: „Menj, de többé ne vétkezzél!” (Jn 8,11)


Kedves fiatalok! Ti vagytok Albánia új nemzedéke. Az evangélium erejével és a vértanúk példájával, tudjatok nemet mondani a pénzimádásra, a hamis individualista szabadságra, a függőségekre és az erőszakra! Mondjatok viszont igent a találkozás kultúrájára és a szolidaritásra, a jó és az igaz elválaszthatatlan szépségére, a nagy lélekkel, de a kis dolgok iránt hűségesen eltöltött életre. Így építhettek egy jobb Albániát és egy jobb világot!” – mutatott rá Ferenc pápa.

Végül kérte a híveket, hogy forduljanak Szűz Máriához, akit elsősorban a Jó Tanács Anyjaként tisztelnek. „Lélekben elmegyek a Scutari-i kegyhelyre, amely számotokra olyannyira kedves, és Mária oltalmába ajánlom az albániai helyi egyházat, az egész albán népet, különösen is a családokat, a gyermekeket és az időseket. Szűz Mária vezessen mindannyiótokat, hogy együtt járjatok Istennel a remény felé, amely sosem okoz csalódást” – zárta az Úrangyala előtt mondott beszédét a pápa.



2014.09.21. Vasárnap



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.09.21. Vasárnap

„Keressétek az Urat, amíg megtaláljátok, hívjátok segítségül, amíg közel van! Hagyja el útját a gonosz, és gondolatait a bűnös; térjen vissza az Úrhoz, mert megkönyörül rajta, Istenünkhöz, mert bőkezű a megbocsátásban. Hiszen az én gondolataim nem a ti gondolataitok, és az én útjaim nem a ti útjaitok mondja az Úr. Igen, amennyiben magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én útjaim a ti útjaitoknál, az én gondolataim a ti gondolataitoknál” (Iz 55,6-9)

Amikor Izajás próféta ezeket a sorokat papiruszra vetette, úgy tűnik, mintha valami változás történt volna a felhők felett. Isten országában mintha valami igen fontos fordulat történt volna. Pedig nem történt más, mint az, hogy Isten most nem a bűnösöket szidja, hanem Fiára néz. A biblikusok szerint a próféta az Iz 52,13-53,12-ben írja le a Megváltó szenvedéseit, ahogy átvállalja az összes ember bűnét és az értük járó rettenetes szenvedést.„Nézzétek, szolgám diadalmaskodik, fönséges lesz és felmagasztalják, és dicsőségre emelkedik. Amint sokan megborzadtak láttán, --hiszen oly dicstelennek látszott, és alig volt emberi ábrázata--, úgy fog majd sok nemzet ámulni rajta, és királyok némulnak el színe előtt. Mert olyasmit fognak látni, amilyet még soha nem hirdettek nekik; és olyan dolognak lesznek tanúi, amilyenről addig soha nem hallottak. Ki hitt abban, amit hallottunk és az Úr karja ki előtt nyilvánult meg? Úgy nőtt fel előttünk, mint a hajtás, és mint a gyökér szomjas földből. Nem volt sem szép, sem ékes, (hiszen láttuk), a külsejére nézve nem volt vonzó. Megvetett volt, utolsó az emberek között, a fájdalmak férfia, aki tudta, mi a szenvedés; olyan, aki elől eltakarjuk arcunkat, megvetett, akit bizony nem becsültünk sokra. Bár a mi betegségeinket viselte, és a mi fájdalmaink nehezedtek rá, mégis (Istentől) megvertnek néztük, olyannak, akire lesújtott az Isten, és akit megalázott. Igen, a mi bűneinkért szúrták át, a mi gonoszságainkért törték össze, a mi békességünkért érte utol a büntetés, az ő sebei szereztek nekünk gyógyulást” (Iz 52,13-15; 53,1-4) A próféta kétezer hatszázötven éve azt látja az égbolt felett, hogy az irgalmas Isten Fiára néz, aki azért lett emberré, hogy megmeneküljünk a kárhozattól, mert már akkor sem csak a zsidók érdemelték ki a büntetéseket, amelyeket magára vett Megváltónk. Isten sorra verte előbbi ostorait: Ninivét Asszíria, Asszíriát Babilon, Babilont a perzsák és a médek, őket Nagy Sándor, az ő utódait Róma hódította meg és tüntette el a történelem térképéről. Mindegyik törlesztett valamit bűneiért, de a személyes felelősség alapján az igaz, nagy büntetést, az egyéni üdvösség dolgában Jézus fizetett meg minden emberért.„Megkínozták, s ő alázattal elviselte, nem nyitotta ki a száját. Mint a juh, amelyet leölni visznek, vagy mint a bárány elnémul nyírója előtt, ő sem nyitotta ki a száját. Erőszakos ítélettel végeztek vele. Ugyan ki törődik ügyével? Igen, kitépték az élők földjéből, és bűneink miatt halállal sújtották. A gonoszok közt adtak neki sírboltot, és a gazdagok mellé temették el, bár nem vitt végbe gonoszságot, sem álnokság nem volt a szájában. Úgy tetszett az Úrnak, hogy összetöri szenvedéssel. Ha odaadja életét engesztelő áldozatul, látni fogja utódait, hosszúra nyúlik élete, és teljesül általa az Úr akarata. Majd ha véget ér lelkének gyötrelme, látni fogja a világosságot, és megelégedés tölti el. Szenvedésével sokakat megigazultakká tesz szolgám, mivel gonoszságaikat magra vállalta. Ezért osztályrészül sokakat adok neki, és a hatalmasok lesznek a zsákmánya, amiért az életét halálra adta, és a gonosztevők közé sorolták. noha sokak vétkeit hordozta, és közben imádkozott a bűnösökért” (53,7-12) Izajás írása után hat és fél évszázaddal a megváltás beteljesült. Mi a kétezer éves Egyház tagjai, az Atyaisten fogadott gyermekei, a Megváltó Jézus Krisztus fogadott testvérei, a Szentlélek templomai töltsük be Szent Pál szavát: „Krisztus most is, mint mindig, megdicsőül testemben, akkor is, ha élek, akkor is ha meghalok. Hiszen számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség. Ha viszont tovább kell élnem, az gyümölcsöző munkát jelent” (Fil 1,21—22)