2014. május 24., szombat

Zsolozsma 140.




Prohászka Ottokár püspök beszédeiből

Minden kegyelmet a Szent Szűz által nyerünk

Nem emeljük túl a határon, túl a teremtmények fokán a Szent Szüzet, nem imádjuk a Boldogságos Szüzet. Egy a közbenjáró Isten és az ember között: Jézus Krisztus (vö. 1 Tim 2, 5); Bízunk az élő Istenben, aki minden embernek üdvözítője, kivált a hívőnek (1 Tim 4, 10). Nekünk nincs más közbenjárónk, de mégis csodálatos, hogy a Megváltó Betlehemben egy édesanya ölében és a Golgotán, véres munkája után, megint csak a fájdalmas anya ölében nyugszik, úgy, hogy maga Aquinói Szent Tamás is mondja, hogy az ember üdve kezdődik az asszony által. E mellett a szent hit mellett, a hit szellemének e benső vonzalma mellett áll őrt a kereszténység két doktora, mint két darabont: Szent Bernát és Szent Alfonz, ugyanezt hirdeti Szent Germán, konstantinápolyi pátriárka: Senki sem üdvözül, hacsak nem általad, legszentebb Szűz; senki sem szabadul meg a rossztól, hacsak nem általad, legkegyesebb Szűz. Ugyanezt mondja Damaszkuszi Szent János, Damiáni Szent Péter és Szent Bonaventúra és a többi szent is, aki nem írt teológiát, hanem aki tényleg nagy teológus, mert közel áll az Istenhez, szíve mélyéből és szeretete hevéből beszél a Boldogságos Szűz Máriáról. Az Egyház liturgiája folyton ismételgeti: Nálam van az út és az igazság minden reménye (Sir 24, 25). Aki megtalál, az életet talál, és elnyeri az Úrnak tetszését (Péld 8, 35). A Szentírás pedig úgy köti össze a Jessze törzsét ezzel a virággal, úgy köti össze az anyát a gyermekkel, úgy az asszonyt az ivadékkal, hogy aki a gyermektől, az ivadéktól jót vár, az asszonyt, az anyát nem mellőzheti. Ez a katolikus szellem. Nem mondom, hogy katolikus hit, hanem katolikus szellem. Minden kegyelmet a Boldogságos Szűz által remélünk. Maga ez a hit különben jelezve van valamiképpen azon isteni szóban: Ő széttiporja fejedet (Ter 3, 17); az én győzelmemben is: Ő széttiporja fejedet; az emberiség nagy küzdelmeiben is: ő széttiporja fejedet. Következőleg mi ezekből a gondolatokból és irányításokból ezt a következtetést vonjuk le a magunk számára, hogy valóban minden kegyelmet a Szent Szűz által nyerünk. 


Húsvét ötödik hete szombat



Húsvét ötödik hete szombat

„Ám mindezeket az én nevemért fogják tenni veletek, mert nem ismerik azt, aki küldött engem”

Jézus arra ad tanítványainak szigorú, egyértelmű parancsot, hogy szeressék egymást. Ez a parancs a felebaráti szeretet parancsának ószövetségi formáját erőteljesen megváltoztatja. A Leviták könyvének 19,17-18 versében rögzített parancs azt emeli ki, hogy semmi rosszat ne tegyen az ember a felebarátjának, hanem szeresse úgy, mint önmagát. János apostol evangéliumában már az utolsó vacsorán kihirdetett formában fogalmazza meg a maga szeretet-parancsát:
„Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást,ahogyan én szerettelek titeket. Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért”.(Jn 15,12-13) A következő szakaszban már a szeretet legádázabb ellenségéről, a gyűlöletről ad magyarázatot az Úr. „Ha a világ gyűlöl benneteket, tudjátok meg, hogy engem előbb gyűlölt nálatok. Ha a világból valók volnátok, a világ szeretné azt, ami az övé. Mivel nem vagytok a világból valók. Hanem kiválasztottalak titeket a világból, azért gyűlöl benneteket a világ. Emlékezzetek a szóra, amit mondtam nektek: Nem nagyobb a szolga uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak, ha az én szavamat megtartották, a tiéteket is megtartják majd”(18-20) Jézus, amikor a gyűlöletről kezd beszélni, nem egyszerűen a szeretet hiányát emlegeti, hanem egy veszedelmes állásfoglalást a szeretet ellen. Esztelen acsarkodást állít szembe a szeretet jóságával. Nem arról van szó, hogy valakiből hiányzik a szeretet, vagy nem érdekli a másik sorsa, hanem felbosszantja a szeretet jósága, elvakítja az irigység dühe, csak ártani akar annak, aki szívjóságával csupán hasonló jóindulatot érdemelne. A gyűlölet vad és értelmetlen irigység, vágy valami elsöprő megsemmisítésre. Jézus felkészíti apostolait a szeretet elleni értelmetlen harc megjelenésére, amikor Ő már eltávozik a földről. „Emlékezzetek a szóra, amit mondtam nektek. Nem nagyobb a szolga uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak; ha az én szavamat megtartották, a tiéteket is megtartják majd. Ám ezeket az én nevemért fogják tenni veletek, mert nem ismerik azt, aki küldött engem”. (20-21) „Be kellett teljesednie a mondásnak, amely meg van írva törvényükben: Ok nélkül gyűlöltek engem” (Zsolt 35,19) A sátán gyűlöli az Istent, különösen a Második Isteni Személyt, akinek a megtestesülése miatt fellázadt angyaltársaival és mennylakóból pokol lakó lett; gyűlöli a Napba Öltözött Asszonyt, aki Isten Fiának Édesanyja lett ( Jel 12,1-12); és gyűlöli azt az országot, amely az Ő öröksége. Zúg a győzedelmi ének: Christus vincit! Christus regnat! Christus imperat! Krisztus győz! Krisztus uralkodik! Krisztus parancsol! 


2014.05.24. szombat



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.05.24. szombat

Az apostoli zsinat áldott békét adott a pogányokból lett keresztényeknek. Nekik idegen volt a gondolat, hogy a nyolc napos fiúcskát éles kőkéssel megsebezzék,de belenyugodtak azok a farizeusokból lett keresztények is, hogy ezt nem írta elő Jézus, mert ez felesleges szenvedés végtelen értékű istenemberi szenvedései mellett. Nyilván erős érvet jelentene kétezer év elmúltával az újra éledő szellemi harcosoknak, hogy mégis az Ószövetség népe adja az üdvösséget, hiszen azt az apostoli zsinat is elismerte. Azonban már a zsinat előtt a krisztusi egyház látható fejeként Péter a legfőbb egyházi tekintéllyel okosan döntött, amikor a joppei látomás és Kornéliusz pogány százados házában a Szentlélek nyilvánvaló jelzése alapján csak megerősítette Jézus végső rendelkezését, amelyet búcsúbeszédében adott: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz (tudniillik Jézusnak és evangéliumának) és megkeresztelkedik, az üdvözül, Aki nem hisz, az elkárhozik”(Mk 16,15-16)

Szent Pál írja a Galatákhoz írt levelében: „Tizennégy évvel később Barnabás kíséretében ismét fölmentem Jeruzsálembe, s Tituszt is magammal vittem. Kinyilatkoztatástól indíttatva mentem oda, s megbeszéltem velük, a tekintélyesekkel külön is, az evangéliumot, amelyet a pogányok között hirdetek, nehogy hiába fáradozzam, s addigi fáradozásom is hiábavaló legyen. Ők még kísérőmet, Tituszt sem kényszerítették körülmetélkedésre, jóllehet görög volt, a betolakodott hamis testvérek ellenére sem, akik azért tolakodtak be, hogy kifürkésszék Krisztus Jézusban való szabadságunkat, és szolgaságba taszítsanak bennünket. Ezeknek egy pillanatra sem tettünk engedményt, hogy az evangéliumot tisztán megőrizzük számotokra” (Gal 2,1-4)„Aki tehát a Lelket adja nektek, és csodákat művel köztetek, törvény szerinti tetteket hajt végre, vagy a hitet fogadja el? Ugyanaz történik, mint Ábrahám esetében: Hitt Istennek, és ez megigazulására szolgált. Értsétek meg jól: Aki a hitből él, az Ábrahám fia. Mivel az Írás előre látta, hogy Isten a hittel teszi megigazultakká a pogányokat, előre hirdette Ábrahámnak:Benned nyer áldást minden nép’. Eszerint akik hisznek, áldásban részesülnek a hívő Ábrahámmal. Azokat viszont, akik a törvény szerinti tetteikre támaszkodnak, átok sújtja: Az Írás ugyanis ezt mondja: Átkozott mind, aki nem tartja meg hűségesen, ami a törvényben van. Ebből nyilvánvaló, hogy a törvény útján senki nem válik az Isten előtt igazzá, mert az igaz a hitből él. A törvény azonban nem a hitből származik, hanem aki teljesíti, élni fog. Krisztus megváltott minket a törvény átkától, amikor átokká lett értünk. Hiszen az Írás szerint: Átkozott mind, aki a fán függ. Így szállt az Ábrahámnak szóló áldás Krisztus Jézus által a pogányokra, hogy a hitben elnyerjük a Lélek ígéretét” (3,5-14) Az üdvösséget az Újszövetség adja. Az ószövetségi igazak közül egyetlen egy sem mehetett a mennyországba, csak amikor Jézus szenvedésével, halálával és feltámadásával megváltott minden embert. Amikor az Olajfák hegyéről a mennybe emelkedett, akkor nyílt ki a meny kapuja, és Jézus nyomában vonultak be az addigi igazak. A Tábor hegyen Jézus színében átváltozott, az ószövetségi szentek képviselői,Mózes és Illés, a pokol tornácáról jöttek föl a földre Jézussal a megváltó szenvedéseket megbeszélni.(Lk 9,28-36)„Ó Jézus, Jézus, ó lankadt Jézus, Istennek vérző Fia! Tűrés példája, szentség formája, Ó lelkünk drága díja! Ó Jézus, Jézus,ó édes Jézus, Mennyeknek édessége! Hogy meghervadtál,jaj, megfonnyadtál, Ó lelkek üdvössége. Ó Jézus, Jézus, ó édes Jézus, Ó hívek ékessége! Ártatlan tűrtél s minket megnyertél, Ó szívünk édessége. Ó Jézus, Jézus, ó édes Jézus, Mit tettél a világért!Véredet ontod, testedet rontod Ádámnak rossz magváért” (Ho 74, 1-4)


2014. május 23., péntek

Pápai üzenet a tömegtájékoztatás 48. világnapjára



Pápai üzenet a tömegtájékoztatás 48. világnapjára


Magyarországon idén május 25-én ünnepeljük a tömegtájékoztatás világnapját, ezen a napon a Szentatya hagyományosan üzenetet intéz a hívekhez. Ferenc pápa írását az alábbiakban közöljük.


Kommunikáció a találkozás hiteles kultúrájának szolgálatában
Kedves Testvéreim!
Ma olyan világban élünk, amely egyre „kisebbé” válik, és ahol ebből adódóan könnyűnek tűnhet egymás közelébe kerülni. A közlekedés és a kommunikációs technológia fejlődése közelebb visznek minket egymáshoz, egyre inkább összekötnek, és a globalizáció révén függünk egymástól. Az emberiség ugyanakkor megosztott marad, s ezek a megosztottságok olykor nagyon is markánsak. Globális szinten megbotránkoztató a távolság a leggazdagabbak luxusa és a legszegényebbek nyomora között. Gyakran elég végigmenni egy városban az utcákon, és látjuk, micsoda ellentét van az utcán élő emberek és az üzletek ragyogó fénye között. Annyira hozzászoktunk mindehhez, hogy már nem is hat meg minket. A világ a kirekesztettség, a kitaszítottság, és a szegénység sokféle formájától szenved; valamint a sokféle konfliktustól is, amelyekben keverednek a gazdasági, politikai, ideológiai és sajnos vallási okok is.
Ebben a világban a média segíthet, hogy közelebb érezzük magunkat egymáshoz. Segíthet, hogy új módon fogjuk fel az emberiség nagy családjának egységét, ami szolidaritásra és arra ösztönöz, hogy komolyan kiálljunk a méltóbb emberi életért. A jó kommunikáció segít, hogy közelebb legyünk egymáshoz, jobban megismerjük egymást és jobban összetartsunk. A bennünket elválasztó falakat csak úgy lehet ledönteni, ha készek vagyunk meghallgatni egymást és tanulni egymástól. A különbözőségeket alakítanunk kell a párbeszéd formáival, amelyek lehetővé teszik, hogy növekedjünk a másik megértésében és tiszteletében. A találkozás kultúrája nemcsak az adás készségét kívánja meg, hanem azt is, hogy tudjunk elfogadni másoktól. A média segíthet ebben különösen ma, amikor az emberi kommunikáció hálózatai hallatlan fejlettségi fokot értek el. Főleg az internet kínálhat fel nagyobb lehetőséget a találkozásra és a szolidaritás kifejezésére mindenki között. És ez jó dolog, Isten ajándéka.
Léteznek azonban problematikus szempontok: az információ gyorsasága felülmúlja a gondolkodási és megítélő képességünket, és nem engedi, hogy meggondoltan és helyesen fejezzük ki magunkat. A kifejezett vélemények sokféleségét felfoghatjuk gazdagságnak, de az az ember be is zárkózhat egy olyan információs közegbe, amely csak a saját elvárásainak és gondolatainak felel meg, vagy meghatározott politikai és gazdasági érdekeknek. A kommunikációs környezet segíthet a fejlődésünkben, vagy éppen ellenkezőleg tévútra is vihet. A digitális kapcsolat vágya végül odáig is vezethet, hogy elszigetel minket a felebarátunktól, a hozzánk legközelebb álló embertől. Azt se felejtsük el, hogy aki különböző okok miatt nem fér hozzá a közösségi médiához, azt a kirekesztettség veszélye fenyegeti.
Ezek valós korlátok, de mégse indokolják a közösségi média elutasítását, hanem arra emlékeztetnek, hogy a kommunikáció végül inkább emberi, mint technológiai vívmány. Mi az tehát, ami a digitális környezetben segít emberségünk növekedésében és a kölcsönös megértésben? Például, vissza kell nyernünk egyfajta lassúságot és nyugalmat. Ehhez időre van szükség és arra, hogy csendet tudjunk teremteni magunkban a meghallgatáshoz. Türelmeseknek is kell lennünk, ha meg akarjuk érteni azt, aki más mint mi vagyunk: a személy akkor fejezi ki teljesen önmagát, amikor nem csak tolerálják, hanem tudja, hogy valóban el is fogadják. Ha tényleg arra vágyunk, hogy meghallgassunk másokat, akkor megtanuljuk majd másképp látni a világot és értékelni az emberi ismereteket és tapasztalatokat úgy, ahogy azok megnyilvánulnak a különböző kultúrákban és hagyományokban. Jobban fogjuk tudni értékelni a kereszténység által ihletett nagy értékeket, mint például azt a nézetet, amely az embert személynek tekinti, a házasság és a család értékét, a vallási és politikai szféra megkülönböztetését, a szolidaritás és a szubszidiaritás elveit és még sorolhatnánk.
Mindezek tükrében a kommunikáció hogyan szolgálhatja a találkozás hiteles kultúráját? És nekünk, az Úr tanítványainak mit jelent az evangélium szellemében találkozni egy emberrel? Minden korlátunk és bűnünk ellenére, hogyan lehetséges valóban közel lenni egymáshoz? Ezeket a kérdéseket összefoglalva megtaláljuk azokban a szavakban, amelyekkel egyszer egy törvénytudó – azaz egy kommunikáló személy – Jézushoz fordult: „Ki az én felebarátom?” (Lk 10,29). Ez a kérdés segít megérteni a kommunikációt a felebarátra, a hozzánk közeli emberre vonatkozóan. Így fordíthatnák le: hogyan nyilvánul meg a „felebaráti közelség” a kommunikációs eszközök használatában és a digitális technológiák teremtette új közegben? Választ találok rá az irgalmas szamaritánusról szóló példabeszédben, amely a kommunikáló személyről is szóló példabeszéd. Aki ugyanis kommunikál, az felebaráttá válik. Az irgalmas szamaritánus nemcsak hogy felebaráttá válik, hanem gondoskodik is arról az emberről, akit félholtan talál az út mentén. Jézus megfordítja a nézőpontot: nem arról van szó, hogy a másikat, mint hozzám hasonlót ismerjem fel, hanem hogy képes vagyok hozzá hasonlóvá válni. Kommunikálni tehát azt jelenti, hogy tudatára ébredünk annak, hogy emberek vagyunk, Isten gyermekei. A kommunikációnak ezt az erejét szeretem így meghatározni: „felebaráti közelség”.
Amikor a kommunikáció elsődleges célja az, hogy rávegyen a fogyasztásra vagy az emberek manipulálására, akkor olyan erőszakos támadással találjuk magunkat szemben, mint amit az útonállóktól szenvedett el az út szélén hagyott ember a példabeszédben. A levita és a pap nem lát benne felebarátot, hanem egy idegent, akitől jobb távolságot tartani. Abban az időben a rituális tisztasági szabályok szabtak számukra határokat. Ma az a veszély áll fenn, hogy egyes tömegtájékoztatási eszközök olyannyira határokat szabnak, hogy nem veszünk tudomást valódi felebarátunkról.
Nem elég végigmenni a digitális „utakon”, azaz nem elég a puszta internetkapcsolat: ezt valódi találkozásnak kell kísérnie. Nem élhetünk egyedül, magunkba zárkózva. Szükségünk van arra, hogy szeressünk és minket is szeressenek. Szükségünk van gyöngédségre. Nem a kommunikációs stratégiák biztosítják a kommunikáció szépségét, jóságát és igazságát. Az emberiséggel való törődéstől a média világa sem határolhatja el magát, és a gyöngédség kifejezésére hivatott. A digitális hálózat lehet egy emberségben gazdag hely, amely nem vezetékek, hanem személyek közötti hálózat. A média semlegessége csak látszólagos: csak az válhat viszonyítási ponttá, aki önmagát is kockáztatva kommunikál. A kommunikáló ember megbízhatósága a személyes elkötelezettségében gyökerezik. A keresztény tanúságtétel a világhálónak köszönhetően éppen ezért tud eljutni a lét perifériáira is.
Gyakran mondom újra és újra: ha választanom kellene egy viszontagságokkal küzdő, utcára kilépő Egyház és egy olyan Egyház között, amely az önmagához viszonyításában szenved, kétségtelenül az elsőt választanám. És az utak, a világ útjait jelentik, ahol az emberek élnek, és ahol ténylegesen és érzelmileg elérhetőek. Ezek között vannak a digitális utak is, ahol tömegével ott vannak az emberek, gyakran a megsebzett emberek, akik valami menekvést vagy valami reményt keresnek. Szintén a világhálónak köszönhetően a keresztény üzenet eljuthat „egészen a föld végső határáig” (ApCsel 1,8). A templomok kapuinak kitárása a digitális környezetben való kitárást is jelenti, azért, hogy az emberek belépjenek oda, bármilyen körülmények között élnek is. És azért is, hogy az evangélium átlépjen a templom küszöbén, és kilépve onnan mindenkivel találkozhasson. Arra vagyunk hivatva, hogy olyan Egyházról tegyünk tanúságot, amely mindenki otthona lehet. Be tudjuk mutatni egy ilyen Egyház arcát? A kommunikáció hozzájárul, hogy testet öltsön az egész Egyház missziós hivatása, és a közösségi hálók ma azok közé a helyek közé tartoznak, ahol megélhetjük ezt a hivatást, újra felfedezhetjük a hit és a Krisztussal való találkozás szépségét. A kommunikáció terén is olyan Egyházra van szükség, amelynek sikerül melegséget vinni az emberekhez és amely lángra tudja lobbantani az emberek szívét.
A keresztény tanúságtétel nem az, hogy vallásos üzenetekkel bombázzuk az embereket, hanem az, hogy „oda akarjuk ajándékozni magunkat másoknak azáltal, hogy készségesen, türelemmel és tisztelettel rendelkezésükre állunk az igazság és az emberi létezés értelmének keresése útján felmerülő kérdéseikben és kételyeikben” (XVI. Benedek pápa üzenete a tömegtájékoztatás 47. világnapjára, 2013.). Gondoljunk az emmauszi tanítványok történetére. Tudni kell beilleszkedni a mai emberek párbeszédébe, hogy megértsük vágyaikat, kétségeiket, reménységüket, és fel tudjuk kínálni nekik az evangéliumot, vagyis Jézus Krisztust, az emberré lett Istent, aki meghalt és feltámadt, hogy megszabadítson minket a bűntől és a haláltól. Ez a kihívás elmélyülést kíván meg, odafigyelést az életre és lelki érzékenységet. Párbeszédet folytatni azt jelenti, hogy meg vagyunk győződve arról, hogy a másiknak van valami jó mondanivalója; azt jelenti, hogy teret adunk az ő szempontjának, az ő javaslatainak. A párbeszéd nem azt jelenti, hogy lemondunk saját gondolatainkról és hagyományainkról, hanem arról az igényről mondunk le, hogy azok egyedüliek és abszolútok.
Legyen előttünk az irgalmas szamaritánus képe, aki a megvert ember sebeire olajat és bort öntött és bekötözte. Kommunikációnk legyen illatos olaj a fájdalomra és jó bor a vidámságra. Ragyogásunk ne trükkökből vagy rendkívüli hatásokból fakadjon, hanem abból, hogy szeretettel és gyöngéden felebarátjává leszünk azoknak a megsebzett embereknek, akikkel utunk során találkozunk. Ne féljetek a digitális környezet polgáraivá válni. Fontos az Egyház figyelme és jelenléte a kommunikáció világában, hogy párbeszédet folytasson a mai emberrel, és elvezesse a Krisztussal való találkozáshoz: egy Egyház, amely elkíséri az embert életútján, mindenkivel útra tud kelni. Ebben az összefüggésben a kommunikációs eszközök és az információ forradalma nagy és szenvedélyes kihívást jelent, amely friss energiát és új képzelőerőt kíván meg azért, hogy közvetítsük Isten szépségét másoknak.


Vatikán, 2014. január 24., Szalézi Szent Ferenc emléknapja

Ferenc pápa


Zsolozsma 139.



Boldog Izsáknak, a Stellai monostor apátjának beszédeiből
Elsőszülött a sok testvér között

Amint az embernek a feje és a teste együtt egyetlen ember, ugyanígy a Szűznek a Fia és az ő testének választott tagjai is együtt egy ember: az egy Emberfia. A Szentírás szerint is a teljes és egész Krisztus: a Fő és a test együtt. Mi, az összes tag ugyanis egy test vagyunk, amely a Fővel együtt az egy Emberfia, aki a fiúság által maga az Isten Fia, sőt istensége révén maga az egyedülvaló Isten. Tehát az egész test a Fővel, az Emberfiával együtt maga az Isten Fia, sőt maga az Isten. Ebből érthetők e szavak: Atyám, azt akarom, hogy amint én és te egyek vagyunk, úgy legyenek ők is egyek velünk (Jn 17, 21).Tehát e szentírási ünnepélyes kijelentés értelmében nincs test Fő nélkül, sem Fő test nélkül; sőt nincs Fő és test, vagyis a teljes Krisztus Isten nélkül. Tehát mindez, Istennel együtt az egy Isten. Isten Fia az isteni léttel természetes egységben, az Emberfiával személyes egységben, a titokzatos Testtel szentségi egységben van. Tehát Krisztus hűséges és valóságos tagjai joggal elmondhatják magukról mindazt,ami Krisztusra vonatkozik, még az istengyermekséget, sőt az isteni életet is. Csakhogy ami Krisztusnál isteni természetéből következik, az a tagoknál a vele való közösségből van; ami nála teljességben van meg, abból a tagok csak részesednek: végül ő születése által az Isten Fia, tagjai viszont az örökbefogadás által, amint a Szentírás is mondja: A fogadott fiúság Lelkét nyertétek el, általa szólítjuk: Abba, Atya! (Róm8, 15) Ugyanazon Lélek által hatalmat adott nekik, hogy Isten gyermekeivé legyenek (Jn 1, 12), és külön megtanította őket az, aki elsőszülött a sok testvér között (Róm 8, 29), hogy így mondják: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy (Mt 6, 9). Másutt azt is mondta: Fölmegyek Atyámhoz s a ti Atyátokhoz (Jn 20, 17). A Szentlélek által a Szent Szűz méhéből született az Emberfia, a mi Fejünk; ugyanazon Szentlélek által születtünk mi is újjá a keresztség vizében Isten gyermekeivé és Fiának testévé, ő bűn nélkül született, de mi is elnyertük bűneink bocsánatát. Amint pedig emberi testében felvitte a keresztfára titokzatos testének minden bűnét, ugyanúgy megadta ennek a titokzatos testnek az újjászületés kegyelmét is, hogy ezután már semmi bűne fel ne legyen róva, amint a Szentírás is mondja: Boldog az, akinek az Úr nem számítja be vétkét (Zsolt 31, 2). Valóban boldog ez az ember, vagyis maga Krisztus, mert egy részt, mint Fő és Isten: maga bocsátja meg a bűnöket; másrészt pedig ennek a titokzatos test Fejének, mint embernek, nincs szüksége a bűnbocsánatra; végül pedig semmi bűnt nem rónak fel ennek a sok tagból álló testnek, amelynek ő a Feje. Ő önmagában igaz, és ő maga szerzett megigazulást tagjainak, ő az egyetlen Üdvözítő, és egyedül az ő titokzatos teste kapta meg az üdvözítést. Saját emberi testében adott elégtételt a keresztfán mindazért, amit titokzatos testéből elvett a keresztvízben. A keresztfa és a keresztvíz által megváltást hozva, ő az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit (Jn 1, 29), amelyekért már elégtételt adott, mint pap és áldozat és Isten, aki magát áldozta fel önmagának, és titokzatos testét kiengesztelte önmagával épp úgy, mint az Atyával és a Szentlélekkel.


Húsvét ötödik hete péntek



Húsvét ötödik hete péntek

„Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket”

A felebaráti szeretet eredeti megfogalmazása a legrégibb megfogalmazás szerint így hangzik: „Ne állj bosszút, s ne emlékezzél meg polgártársaid igazságtalanságáról: szeresd felebarátodat, mint te magadat én vagyok az Úr!” (Lev 19,18) Ez a megfogalmazás összegezése jó néhány konkrét eseménynek, amivel árthatnánk embertársainknak. Hallgassuk csak, mi mindent nem szabad megtennünk azok kárára, akik minket megkárosítottak, netán megbántottak, esetleg tönkretettek: „Ne keres ürügyet felebarátod ellen, és erőszakkal se nyomd el őt! Napszámosod bére ne maradjon reggelig tenálad! Ne átkozz süketet, és ne tégy gáncsot vak elé: féld az Urat, a te Istenedet – mert én vagyok az Úr! Ne kövess el jogtalanságot és ítélj igazságtalanul! Ne nézd a szegény személyét, s ne légy tekintettel a hatalmas arcára: igazság szerint ítélj felebarátodnak. Ne légy rágalmazó, se besúgó a nép között. Ne törj felebarátod vérére én vagyok az Úr! Ne gyűlöld testvéredet szívedben, hanem fedd meg nyíltan, hogy ne legyen bűnöd miatta. Ne állj bosszút, s ne emlékezzél meg polgártársaid igazságtalanságáról: szeresd felebarátodat, mint te magadat én vagyok az Úr!” (Lev 19,13-18) Sértettségünk okán bőven lenne okunk büntetni az ellenünk vétetteket, de az Úr nem adja a kezünkbe a bűnöst, Ő gondoskodik arányos büntetésről, ha nem javul meg a sértő fél. Jézus ezt a jót akaró magatartást is kevésnek találja: Önmagadnál jobban szeresd megbántódat, úgy, ahogyan Jézus szeret minket.Jézus tehát az utolsó vacsorán magasra emeli a testvéri szeretet mércéjét: „Az az én parancsom, hogy úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket. Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért. Ti a barátaim vagytok, ha megteszitek, amit parancsolok nektek. Már nem mondalak benneteket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondalak titeket, mert mindent, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek”(Jn 15,12-15) Jézus nem az isteni mindentudást emlegeti, hanem nem zárta ki őket abból a tudásanyagból, ami a messiási küldetéséhez hozzátartozott. Jézus szeretete nagy jelének mondja az apostoli kiválasztást:„Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket. Arra rendeltelek benneteket, hogy elmenjetek, gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon, s hogy bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Azt parancsolom nektek, szeressétek egymást!” (16-17) Még egy nagy ajándékot kapnak: Jót tehetnek egymással. Helyes az Úr rendelkezése: emelhetik az önzetlen jóságot, mások javának szolgálatában gyarapodhatnak. Mert a szeretet,csak ez.


2014.05.23. péntek



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.05.23. péntek

A jeruzsálemi apostoli zsinat (50) befejeztével „az apostolok, a presbiterek és az egész egyház jónak látták, hogy kiválasszanak maguk közül néhány férfit, és Pállal és Barnabással elküldjék őket Antióchiába, mégpedig Júdást, másik nevén Barszabbászt, meg Szilást, akik a testvérek között vezető szerepet vittek. Ezt írták a kezük által: Az apostolok és a presbiterek, a testvérek, üdvözletüket küldik az Antióchiában, Szíriában és Kilikiában élő, pogányságból megtért testvéreiknek! Hallottuk, hogy közülünk néhányan –megbízásunk nélkül tanítva – megzavartak titeket, feldúlták lelketeket. Ezért közmegegyezéssel elhatároztuk, hogy kiválasztunk néhány férfit, és elküldjük őket hozzátok a mi szeretett Barnabásunkkal és Pálunkkal, ezekkel az emberekkel, akik egész életüket Urunk, Jézus Krisztus nevének szolgálatára szentelték. Elküldtük hát Júdást és Szilást, ők majd élőszóval is elmondják nektek ezeket. Úgy tetszett a Szentléleknek és nekünk, hogy ne rakjunk rátok több terhet a szükségesnél, annál, hogy tartózkodnotok kell a bálványoknak áldozott eledeltől, a vértől, a fojtott állattól és a paráznaságtól. Ha ezektől tartózkodtok, helyesen jártok el. Jó egészséget! Amint útnak indították őket, elmentek Antióchiába, összehívták a közösséget és átadták a levelet. Azok örömmel olvasták a vigasztaló sorokat"(ApCsel 15,22-31)

A szövegben az apostolok után szerepel a presbiter megnevezés. A zsidóknál is volt ilyen rang: az öregek. Őket a koruk a megszerzett vagy beléjük öntött bölcsességük miatt különös tisztelettel vették körül. Szívesen kérték ki tanácsukat ősidőktől fogva. Rendszerint ott ültek a honfoglalás után is a városok kapujánál, és vitás kérdésben tanácsokat adtak. Már az Egyiptomból való szabadulás utáni vándorlás idejéből is maradt ránk szentírási feljegyzés arról, hogy a pihenések napjaiban Mózes kiült a sátra elé és fogadta Izrael fiait, hogy tanácsokkal lássa el őket. Amikor apósa, Jetró meglátogatta vejét, elbeszélgetett Mózessel.„Miért bajlódsz annyit a néppel? Miért ülsz ott egyedül, a nép meg reggeltől estig ácsorog előtted. Mózes így válaszolt apósának: Az emberek azért jönnek, hogy megtudják Isten döntéseit. Ha peres ügyük van, hozzám fordulnak, hogy legyek bírájuk, és közöljem velük Isten ítéletét és döntését. Mózes apósa erre megjegyezte: Nincs rendjén, amit csinálsz. Felőrlöd magad és a veled levő népet. A feladat túl terhes számodra, egyedül nem birkózol meg vele. Hallgass szavamra, jó tanácsot adok neked, és Isten veled lesz. Te képviseled a népet Isten előtt, és ügyeiket vidd Isten elé. Válassz ki a népből derék, istenfélő és megbízható férfiakat, akik nem haszonlesők s tedd meg őket az ezres, a százas, az ötvenes és a tízes csoportok elöljáróivá. Ők ítélkezzenek állandóan a nép felett. Csak a fontosabb ügyeket vigyék eléd” (Kiv 18,14b-22a) Ezek a választott öregek nem kaptak papi hatalmat, csak bíráskodtak, mint a bírók.Amikor az apostolok hívőserege, Jézus juhaiból túl sok esett az apostolutód, a püspökké szentelt elöljáró-vezető- főpapi gondoskodására, az apostolok nemcsak diaconusokat szentelhettek az oltárszolgálat és igehirdetés végzésére, hanem misézésre, gyóntatásra, szentkenet kiszolgálására is adhattak hatalmat és kötelezettséget. A mai szóhasználat szerint ők lettek az áldozópapok. Amikor Jézus báránykái sokan lettek, a püspökre bízott egyházmegyényi csoportok kisebb egységeibe beosztott pásztorok lettek a plébánosok. Az ő dolguk a második csodálatos halfogás után kiadott jézusi szolgálati szabály szerint: Simon Péter, Jónás fia,engem kell legjobban szeretned! Ennek megfelelően kell összes juhomat, báránykámat gondoznod. Minden papomtól csak az egész-szívű szeretetet fogadom el! „Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek benneteket. Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért”(Jn 15,12-13)


2014. május 22., csütörtök

Zsolozsma 138.



Szent Gaudentius bresciai püspök értekezéseiből

Az Eukarisztia: az Úr Pászkája

Egy halt meg mindenkiért; és ugyanő az Egyház minden egyes templomában a kenyér és bor misztériumában megújítja azokat, akikért feláldozza magát; élteti azokat, akik hisznek benne, és megszenteli áldozatával az őt feláldozókat. Ez a Bárány teste, ez az ő vére. A mennyből alászállott Kenyér ugyanis maga mondja: A kenyér, melyet én adok, az én testem a világ életéért (Jn 6, 51). Megfelelő, hogy a bor színe fejezi ki az ő vérét, hiszen ő maga mondja az evangéliumban: Én vagyok az igazi szőlőtő (Jn 15, 1), ezzel elég világosan adja elénk, hogy az ő vére minden bor, amelyet szenvedésének ábrázolásaként felajánlunk. Jákob pátriárka is ezért jövendöl így Krisztusról: Borban mossa köntösét, s a szőlő vérében ruháját (Ter 49, 11). Azaz a mi emberi természetünket, ezt a magára vett öltözetet a saját vérében fogja majd lemosni. Ő az egész teremtett világ Ura. Ő sarjasztja ki számunkra a kenyeret a földből, a kenyeret viszont — mert van hatalma rá, és megígérte — saját testévé teszi; és aki egykor a vizet borrá változtatta, ugyanő a bort saját vérévé változtatja. Az Úr Pászkája ez (Kiv 12, 11), vagyis az Úr átvonulása; nehogy földi dolognak véld tehát azt, ami mennyeivé lett azáltal, aki abba átvonult, és így testévé, vérévé tette. Amit magadhoz veszel, az ennek a mennyei Kenyérnek, Krisztusnak a teste, és ennek a szent Szőlőtőnek a vére. Amikor ugyanis a megáldott kenyeret és bort tanítványainak nyújtotta, így szólt: Ez az én testem, ez az én vérem (Mt 26, 26-27). Higgyük tehát azt, akinek hittünk, az Igazság megtévesztést nem ismer.Amikor saját testének evéséről és vérének ivásáról beszélt, a tömeg megrökönyödött, és így zúgolódott: Kemény beszéd. Ki hallgatja? (Jn 6, 60). Ezért, hogy égi tüzével megsemmisítse az olyasféle gondolatokat, amelyeknek az elkerüléséről már előbb is szóltam, ezt fűzte hozzá szavaihoz: A lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit. Hozzátok intézett szavaim lélek és élet (Jn 6, 63). 


Húsvét ötödik hete csütörtök



Húsvét ötödik hete csütörtök

„Ahogy engem szeretett az Atya, úgy szeretlek én is titeket”

Jézus olyan szőlőtő, amelyhez hozzá lehet csatlakoztatni új, más tőkén növesztett szőlővesszőket. Ezt a földi szőlőtöven nem lehet megtenni, csak azt, hogy a szőlőtőkébe beleoltjuk az idegen szőlővesszőt. Akkor azonban az történik, hogy az új vessző beleforr a tőkébe, de a vessző még őrzi eredeti természetét. Jézusnál más a helyzet: Ő, mint tőke saját erejével a beleoltott természetes vesszőket a maga megváltói termésére állítja át. A mai szentmisére előírt evangéliumba viszont újabb csodálatos útmutatást kapunk: „Ahogy engem szeretett az Atya, úgy szerettelek én is titeket”. (Jn 15,9) Miért fogalmaz az Úr múlt időben? Fel akarja hívni a figyelmünket az Atya végtelen szeretetére. Először is az időtlen örökkévalóságra, amikor csak az örök istenség létezett, amelyet az Atya önmagától birtokolt öröktől fogva. Ebbe az örökkévalóságba szüli bele isteni módon végtelen szeretetének és igazságának Fiát, a Második isteni Személyt. Atyai szeretetének legelső jele az, hogy neki adja végtelen kincsét, a csorbítatlan végtelen isteni lényeget, amely mindentudó és mindenható. Igaz, Fiától azonnal vissza is kapja, mert a Fiú is mindentudó immár, tudja, hogy az Atya isteni Személye sem maradhat természet nélkül. Ez az örök ajándékozás, mint első „múltbeli élmény” diktálhatja Jézusnak: „Ahogy engem szeretett az Atya, úgy szerettelek én is titeket”. Az Atyában élt a végtelen szeretet másik formája is: teremteni is akart az Atya egy más fajta világot, mint az istenség benső végtelen igazsága és szeretete tükrét. Ebbe beletartozott az anyag mind élettelen, mind élő formában, de a teremtett szellemek, az angyalok világa is. Az anyag és szellem „vegytiszta” képviselői közé pedig került egy olyan teremtett lény, akinek a lényege részben anyag, részben szellem: ez az ember. Isten úgy akarta, hogy Fia ezt az emberi természetet vegye fel személyi fősége alá isteni természete mellé, kösse össze a kettőt szétválaszthatatlanul, és legyen emberi természetének testi formája az összes anyag ősmintája: a csillagvilágé, földé, növény és állatvilágé, emberi lelke pedig legyen a többi emberi lélek és angyali lét ősmintája. Ettől kezdve,- mondja Jézus,- öröktől fogva elvben, majd a teremtés kezdetétől ténylegesen is elfogadtalak titeket, tehát szerettelek benneteket. Mert „Ő a láthatatlan Isten képmása, és minden teremtmény elsőszülöttje, mert benne teremtetett minden az égben és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, a trónusok és az uralmak, a fejedelemségek és hatalmasságok, minden általa és érte teremtetett”. (Kol 1,15-16) Ez is a szeretetem ősi jele. Az ősbűn és a későbbi személyes bűnök kiengesztelése is az én feladatom lett: „Megalázta magát, engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig”(Fil 2,8) Ez a mondat már későbbi megállapítás, de Jézus szeretetének örök jele. Így kell egymást nekünk is szeretnünk.


2014.05.22. csütörtök



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.05.22. csütörtök

„Az apostoli zsinat” alcímmel látták el a Szentírás következő részletét. Elég bőven részletezte ezt a kérdést Lukács, az orvos, a harmadik evangélium szerzője, aki egyedül vállalkozott arra a nehéz feladatra, hogy az Ószövetségből az Újszövetségbe átlépő krisztusi Egyház krónikáját összegyűjtse és ránk hagyományozza.

A keresztény írói munkássága igen fontos nekünk. Le kellett zárni az üdvtörténet Isten irányította első szakaszát és annak minden részletét védve, meg kellett nyitni a beteljesülés krónikáját.A Szentlélek az evangélisták közé is meghívta őt, előre biztosítva az átmenetet az üdvösség jó hírét közvetítő keleti gondolkodásmódból
egy másik kultúra autentikus világába. A modern görög nyelvre kellett átültetni a héber és arám szent nyelvről a pogány, de igen gazdag szókincs birodalmába Isten üzeneteit. Megelőzte az akkor már három évszázados nyelvi reform gondolatának még a felvetődését is. A teljes tekintéllyel rendelkező vallási vezetők kiváló szakértelmét nem kellett helyesbítgetni semmiben. A vita tárgyát, Isten parancsát, amelyet Ábrahámnak szövetsége jeléül adott, mindenki jól ismerte. Izmael tizenhárom éves volt, amikor Ábrahám egész háza népe férfitagjait körülmetélte. (Ter 17,23-27) Ezután jelent meg Isten két angyal kíséretében Ábrahámnak Mamre terebintjénél, és jelezte: „a jövő évben ez idő tájt újra eljövök hozzád, és Sárának már fia lesz” (18,14) Ez így is történt. Ábrahám a nyolcadik napon körülmetélte Izsákot, és ekkor kellett őt elnevezni héberül Jiszchak-nak, ami annyit jelent, hogy az apja kinevette Istent, amikor ezt a nagy ajándékot az Úr ismételten megígérte neki (17,16-19) Ebből a bonyolult történetből is sejthető, hogy a körülmetélés az üdvösségnek nem volt egyértelmű jele. Akkor kérdezhetnénk joggal, miért tartották olyan égető kérdésnek, hogy a körülmetélést meg kell-e tartani a kereszténységben is, amint a Jeruzsálemből érkezett farizeusok állították? Már ezekből az érvekből is ki lehetne következtetni, hogy nem. Hozzá vehetjük érvként azt is,hogy a Messiási áldás,amely az Ábrahámnak adott nagy áldást lezárja, így végződik:„Benned nyer áldást a föld minden nemzetsége”(Ter 12,3) A megigazulás forrása tehát ennek a nagy áldásnak következménye lesz, meg Ábrahám hitéé. Ehhez az érvhez hozzávehetjük Jézusnak kijelentését, amit a vele vitatkozó zsidóknak tett: „Ha én dicsőíteném meg magam, mit sem érne a dicsőségem. Atyám dicsőít meg, akiről azt mondjátok ugyan, hogy Istenetek, de nem ismeritek.Én azonban ismerem, s ha azt mondanám, hogy nem ismerem, hozzátok hasonlóan hazug volnék. De ismerem, és megtartom tanítását. Ábrahám, a ti atyátok, örült, hogy megláthatja napomat. Meg is látta, és örült neki. A zsidók felháborodtak: Ötvenesztendős sem vagy, s láttad Ábrahámot? Jézus így válaszolt: Bizony, bizony, mondom nektek: Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok”(Jn 8,54-58) Dogmatikus módszer szerint, miután a kinyilatkoztatást olvastuk, halljuk az egyház szavát:„Végül felállt Péter, és ezt a beszédet intézte hozzájuk: Testvérek! Tudjátok, hogy az Isten kezdettől fogva kiválasztott közületek, hogy a pogányok az én számból hallják az evangélium tanítását, s higgyenek. S maga az Isten, aki ismeri a szívet, tanúsította, hogy nekik is megadta a Szentlelket, éppúgy, mint nekünk. Nem tett különbséget köztünk és köztük, amikor a hittel megtisztította a szívüket. Mit teszitek hát próbára az Istent, miért akarjátok a tanítványok nyakára rakni az igát, amelyet sem atyáink, sem mi nem bírtunk elviselni. Az a hitünk, hogy Urunk Jézus kegyelméből üdvözülünk mi is, s ugyanígy ők is. Erre az egész gyülekezet elhallgatott, és meghallgatták Pált meg Barnabást, hogy milyen csodákat tett általuk az Isten a pogányok között. Amikor befejezték a beszámolót, Jakab vette át a szót: Testvéreim, hallgassatok meg! Simon elmondta, miként gondoskodott róla Isten először, hogy a pogányok soraiból népet szerezzen nevének. Ezzel megegyeznek a próféták szavai, hiszen írva van: Aztán visszatérek, és újra fölverem Dávid bedőlt sátrát. Roncsait helyrehozom, és a sátrat fölállítom, hogy a többi ember is keresse az Urat, minden nép, mely hívja nevemet. Az Úr mondja ezt, öröktől fogva kinyilvánított. Ezért az a véleményem, hogy nem kell terhet rakni azokra, akik a pogányságból tértek meg az Istenhez, hanem csak azt írjuk elő nekik, hogy tartózkodjanak a bálványoktól, nehogy tisztátalanná váljanak miattuk, továbbá a paráznaságtól, a fojtott állattól és a vértől. Mert Mózesnek ősi nemzedékek óta hirdetői vannak a városokban, akik felolvassák minden szombaton a zsinagógákban”(ApCsel 15,7-21)


2014. május 21., szerda

Zsolozsma 137.



A Diognétoszhoz írt levélből

Keresztények a világban

A keresztényeket nem különbözteti meg a többi embertől sem a táj, sem a nyelv, sem az életmód. Nem laknak ugyanis külön városokban, nem beszélnek valami szokatlan nyelven, nincs semmi különcködő életmódjuk. Tanításukat nem okoskodásból vagy kíváncsi emberek izgágaságából merítették, és semmi emberi bölcselkedésre sem esküsznek, mint sokan mások. Ott laknak a görögök és barbárok városaiban, ahogyan kinek-kinek a sorsa megszabta. Öltözködésben, táplálkozásban a lakosság szokásaihoz alkalmazkodnak, de más szempontból egy csodálatos és mindenki számára hihetetlennek látszó életmódot folytatnak. Saját szülőhazájukban úgy élnek, mint jövevények; mindenben részt vesznek, mint polgárok; mindent eltűrnek, mint idegenek; minden idegen táj a hazájuk, és minden haza idegen föld nekik. Házasságot kötnek, mint mások; gyermekeik születnek, de nem dobják ki magzataikat. Közös az asztaluk, de az ágyuk nem.Testben vannak, de nem a test szerint élnek. A földön élnek, de hazájuk az égben van. A fennálló törvényeknek engedelmeskednek, de életmódjuk felülmúlja a törvényeket. Mindenkit szeretnek, őket azonban mindenki üldözi. Nem is ismerik, és mégis elítélik őket, megölik őket, de életre támadnak. Koldusszegények, és mégis sokakat gazdagítanak; mindenben hiányt szenvednek, mégis mindenben bővelkednek. Megszégyenítik őket, és a szégyenben éri őket a dicsőség; rágalmaik visszahullnak amazokra. Megrágalmazzák őket, és épp a rágalmak közt éri őket a dicsőség. Hírnevüket megtépázzák, de fényesen bebizonyul igaz életük. Szidalmazzák őket, és ők áldással felelnek erre. Megvetik őket, de ők tiszteletet adnak mindenkinek. Jót tesznek, és mégis mint gonoszokkal bánnak velük. Ha kínozzák őket, örülnek, és mintha életre támadnának. A zsidók úgy hadakoznak ellenük, mintha pogányok volnának; a pogányok is üldözik őket, de maguk a támadóik sem tudják, hogy miért bántják őket. Egyszóval: ami a testben a lélek, azok a keresztények a világban. A lélek jelen van a test minden tagjában, a keresztények is ott vannak a világ városaiban. A lélek ott lakozik a testben, de mégsem a testből való; a keresztények is itt vannak a világban, de ők sem e világból valók. A láthatatlan lélek a látható testben van: a világban élő keresztények is láthatók, de vallásosságuk láthatatlan. A test haraggal és harccal támad a lélek ellen, mert akadályozza élvezeteiben, pedig semmi jogtalanság nem esett rajta; a világ is gyűlöli a keresztényeket, mert ők visszautasítják élvezeteit, holott a világot nem sértették meg. A lélek szereti az őt gyűlölő testet és tagjait; a keresztények is szeretik üldözőiket. A lélek be van zárva a testbe, de ő tartja össze az egész testet; a keresztények is úgy vannak a világban, mintha börtönben volnának, de mégis ők tartják össze a világot. A halhatatlan lélek mulandó hajlékban lakozik; a keresztények is e mulandó világban zarándokolnak a mennyei örökkévalóságra várva. A lélek jobbá lesz, ha étellel és itallal nem kényeztetik el; a keresztények is folyton gyarapodnak, noha nap nap után üldözik őket. Isten olyan fontos őrhelyre állította őket, ahonnan nem szabad elmenekülniük.


Szerda húsvét 5. hetében



Szerda húsvét 5. hetében

ApCsel 15, 1-6; Jn 15, 1-8

„Én vagyok az igazi szőlőtő, Atyám, pedig a szőlőműves”

Az utolsó vacsorán Jézus sokat beszélt tanítványainak az Atyáról. Érdekes témaváltás érezhető, amikor új hasonlattal fordul hozzájuk: „Én vagyok az igazi szőlőtő, Atyám, pedig a szőlőműves” (Jn 15, 1) Az apostolok is meglepődtek azon a jelzőn, hogy az „igazi” szőlőtőnek Jézus önmagát nevezi. Az asztalon már állt három kehely tele borral. Előírás szerint akarták elfogyasztani a bárányvacsorán evés közben. A bennük lévő bor igazi szőlőtőkén termett, nem csinált bor volt. A tanítványok egyszerű, romlatlan vidéki emberek voltak. A hangsúlyosan ejtett „igazi szőlőtő” kifejezés elsősorban ezt a kapcsolatot idézhette föl bennük: igazi bort iszunk, mert igazán szőlőtő terméséből préselték, hiszen másból talán sosem készítettek bort abban az időben. A Mesternek hogy jut eszébe ilyen? Önmagát nevezi „igazi” szőlőtőnek? Bizonyosnak vehető, hogy egyiküknek sem jutott eszébe, hogy jóval korábban, az első csodálatos kenyérszaporítás után a kafarnaumi zsinagógában szóba hozott élő kenyér,és a másik ott elhangzott kifejezés: „Az én testem valóban étel és az én vérem valóban ital” (Jn 6, 55) most válik valósággá ezen a vacsorán. Ilyen kapcsolatban valós érvényűnek tűnt az „Igazi szőlőtő”,mert Jézus testéből származó vér titokzatos átváltoztatással kapcsolatba hozhatta az igazi szőlőtővel,magával a Mesterrel. Ősi szokás volt nagyon régóta a szőlőtermesztés az Ígéret földjén. Amikor Mózes ennek határáig elvezette népét, és kémeket küldött, hogy kipuhatolják a Szentföld adottságait, külön felhívta a figyelmüket arra, hogy a szőlőtermést jól nézzék meg, és vigyenek kóstolót az éppen érni kezdő szőlőből. (Szám 13, 20.) A kémek vesszőstől levágtak egy óriási szőlőfürtöt és ketten cipelték a táborig. (23) Kész szőlőskertek díszlettek az mindenfelé országban. Mivel a szőlőültetéshez komoly talajmunkára volt szükség, és pár év eltelik addig is, amíg az elültetett fiatal tőkék teremni kezdtek, nem kis biztatás volt a honfoglalóknak, hogy nemcsak kész házak várnak rátok, hanem jól megművelt szántóföldek, sőt szépen termő szőlők is. Mindent készen kaptak Istentől.(Józs 24,13) Persze a földön máshol is akad gyönyörű szőlő, így hazánkban is. Nem él meg mindenhol,de alkalmas területen, komoly gondozással bőven terem finom gyümölcsöt. Szakszerű kezelést igényel. Vesszőit gondosan kell metszeni, akkor sokat teremnek. A levágott gallyak viszont elszáradnak. Jézust az Atya hasonló célzattal küldte a földre. Olyan többlet, ami boldogabbá teszi az életet. Minden ember beleoltódhat. A szőlőtől eltérően a vessző veszi át a tőke természetét. Átneveli, értékessé teszi. Aki hagyja magát az Atyától vezetni, kezeltetni, az Jézuson keresztül bő termést hoz. A Szent István által ültetett szőlőt engedjük újra metszeni, a vesszőket elrendezni. „Ha bennem maradtok, és az én igéim tibennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok, és megkapjátok” (Jn 15, 7)


2014.05.21. szerda



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.05.21. szerda

Vita a körülmetélkedésről az antióchiai közösségben Szent Pál és júdeai vendégek között

„Néhányan, akik Júdeából jöttek, így tanították a testvéreket: Ha nem metélkedtek körül Mózes törvénye szerint, nem üdvözülhettek’. Mivel e miatt zavar és nagy vita támadt Pál, Barnabás és közöttük, azt határozták, hogy Pál és Barnabás néhányukkal menjen fel Jeruzsálembe, s ebben a vitás ügyben forduljon az apostolokhoz és a presbiterekhez. Az egyház egy darabon elkísérte őket, aztán átszelték Föniciát és Szamáriát, elbeszélték a pogányok megtérését. Ezzel nagy örömet szereztek minden testvérnek. Amikor megérkeztek Jeruzsálembe, szívesen fogadta őket az egyház: az apostolok és a presbiterek. Beszámoltak róla, mi mindent tett közreműködésükkel az Isten. Azok közül, akik a farizeusok felekezetéből lettek hívővé, néhányan felálltak, és kijelentették: Körül kell nekik metélkedni, és rájuk kell parancsolni, hogy tartsák meg Mózes törvényét. Összegyűltek az apostolok és a presbiterek, hogy megvizsgálják ezt az ügyet”(ApCsel 15,1-6)

Amikor testvéri nyugalomban és bensőséges szeretetben éltek Antióchiában a keresztények, újra felszínre került a kérdés: mi van az ábrahámi szövetség testcsonkító jelével? A farizeusokból lett keresztények nemcsak a Jézusba vetett hitet és ennek szentségi jelét, a keresztséget látták fontosnak az üdvösségre, hanem a körülmetélést is. Hallgassuk figyelmesen, mit mondott Isten Ábrámnak, amikor Sára vette át a kezdeményezést az isteni ígérettel kapcsolatban: Isten ugyan megígérte a férjemnek, hogy én szülöm meg neki azt a fiút,aki majd hatalmas néptömeg ősatyja lesz (Ter 12,2) Legalábbis mindketten így értették. Több, mint három évtized múlva Sárai még nem tudott szülni. Ekkor Sárai „be akart segíteni” Istennek. Így szólt hát férjének: „Nézd, az Úr nem adott nekem gyermeket. Menj be szolgálómhoz, általa talán gyermekhez jutok. Ábrám megfogadta Sárai tanácsát. Sárai, Ábrám felesége, tehát fogta egyiptomi szolgálóját, Hágárt, s amikor Ábrám már tíz éve lakott Kánaán (az Ígéret) földjén, feleségül adta férjének, Ábrámnak. Ő együtt volt Hágárral, s ez fogant. Mikor azonban észrevette, hogy fogant, úrnője kicsinek tűnt szemében”(Ter 16,2-4) Sárai elzavartatta férjével az áldott állapotú szolgálót. Újabb hiba, amit Sára magának köszönhetett. Hágárt angyal oktatja ki és küldi vissza úrnőjéhez, majd megszüli magzatát, a várva várt fiút. Ábrám boldog: van fia, a szolgáló a közmegegyezés szerint úrnője térdén szülte meg, tehát apjának törvényes örököse. Az angyal megvigasztalta Hágárt: fiad nagy népek ősapja lesz, vad harcokat vív majd mindenkivel. Ábrám annyira örül, hogy amikor neki az Úr az Ábrám (apám Rám-bálvány) helyett ezt a nevet adja neki: Ábrahám (sokaság atyja).Megmondja a tényleges végzését is: ezt a fiút, a Messiás ősapját az Isten által kijelölt feleség szüli meg öregségében. Ábrahám gyorsan arccal a földre borul, jóízűen mosolyog és motyog magában: „Százéves embernek legyen még fia? És Sára, a kilencven esztendős még szülni fog? Ezért Ábrahám így szólt Istenhez: Éljen csak Izmael színed előtt!” Isten ezt válaszolta: Nem úgy! Feleséged, Sára, ajándékoz meg fiúval téged, s te majd az Izsák nevet adod neki. Szövetségemet örök szövetséggé teszem vele, én pedig az ő és őutána leszármazottainak Istene leszek. De Izmaelt illetően is meghallgatlak. Nézd, megáldom, termékennyé teszem, és szerfölött megsokasítom. Tizenkét fejedelmet fog nemzeni, és nagy néppé teszem. De szövetségemet Izsákkal kötöm meg, akit Sára a jövő évben ez idő tájt szül. Miután Isten befejezte beszédét Ábrahámmal, előtte fölemelkedett’” (Ter 17,17-22)


2014. május 20., kedd

Zsolozsma 136.



Nyssai Szent Gergely püspök szónoklataiból

Az új teremtés elsőszülöttje

Elérkezett hozzánk az élet uralma, megtört a halál hatalma. Más nemzedék támadt: más élet, más életmód; magának a mi természetünknek az átalakulása következett be. Melyik ez az új születés? Az, amelyik nem a vérnek vagy a testnek a vágyából, s nem is a férfi akaratából, hanem Istenből született (vö. Jn 1, 13). Hogyan történik meg ez? Figyelj, röviden elmondom neked. Ennek az új sarjnak a fogantatása hit által történik; a keresztségi újjászületés hozza a világra; dajkája az Egyház, amelynek tápláló keble a tanítása; étele a mennyből alászállott kenyér; nagykorúsága a mennyei polgárság; házassága a bölcsességgel kötött életszövetség; gyermekei a reménységei; lakóhelye az Isten országa; öröksége és gazdagsága a paradicsom gyönyörűsége; földi életének vége nem a halál, hanem az arra méltóknak elkészített boldog örök élet. Ez az a nap, amelyet az Úr alkotott (Zsolt 117, 24). Egészen más, mint a teremtés kezdetén alkotott napok, amelyekkel az időt mérik. Egy második teremtésnek a kezdete ez. E napon új eget és új földet teremt az Isten, mint mondja a próféta. Olyan eget, amelynek tartóoszlopa a Krisztusba vetett hit. Olyan földet, vagyis más szóval: olyan jó szívet, amelyről az Úr azt mondja, hogy magába szívja a ráhulló esőt, és sokszoros termést hozó kalászokat érlel. Ebben az új teremtésben a nap nem más, mint a tiszta élet; a csillagok az erények. A levegő a tündöklő életmód; a tenger pedig a bölcsesség és tudás gazdagságának mélysége (Róm 11, 33); füve és növényzete a jó tanítás és a kinyilatkoztatott isteni rendelkezések, ezekből táplálkozik a legelő népe, az Isten hívő nyája. A gyümölcstermő fák pedig a parancsok teljesítése. Ezen a napon teremtette meg Isten a maga képére és hasonlatosságára a megigazult embert. Látod, milyen világ kezdete számodra ez a nap, amelyet az Úr alkotott? Erről a napról mondja a próféta, hogy ez a nap nem olyan, mint az összes többi nap; és az összes többi éjszaka nem olyan, mint ez az éjszaka. De, ahogyan erről beszélek, még nem mutattam rá arra, ami ebben a kegyelemben a legnagyszerűbb. Ez a nap megszüntette a halál gyötrelmét. Ez a nap hozta a világra az elsőszülöttet a holtak közül. Ő mondta: Felmegyek Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, Istenemhez és a ti Istenetekhez (Jn 20, 17). Igazán nagyszerű, igazán jó hír! Ő értünk lett emberré, noha Isten egyszülött Fia, hogy így saját testvéreivé tegyen bennünket. Bemutatja az igaz Atyának a saját emberségét, hogy ebben az emberi természetében odavigye magával mindazokat, akiket testvéreinek hívott meg. 


Húsvét ötödik hete kedd



Húsvét ötödik hete kedd

„Békét hagyok rátok, az én békémet adom nektek”

A nagy háborúk után próbálták megnyugtatni az embereket, hogy a béke korszaka következik. Ez a korszak emberi jóindulatból azonban soha sem akart elérkezni. A győztesek éltek előnyeikkel, a levertek pedig mindig azt érezték: nem ok nélkül ismételgették a római légióknak csaták előtt, hogy minden áron győznünk kell, mert ha vesztünk, jaj, lesz nekünk. Közmondássá vált latin nyelven is minden nyelvterületen: „Vae victis!” Jaj, a legyőzötteknek! Jézus háromszor is előre megmondta apostolainak, hogy nyilvános működése, csodálatos tanítása, igazság-hirdetése, a betegek azonnali meggyógyítása, nyilvános ördögűzései,/amellyel nemcsak egy betolakodottat parancsolt ki a megszállottból, hanem légiónyi ördögöt is Geráza környékén (Mt 8,28-34)/ egyetlen szava által a megszabadítottak békét nyernek. Az első jövendölés Jézus szenvedéséről, haláláról és feltámadásáról akkor hangzott el, amikor Péter az élő Isten Fiának vallotta Mesterét. Nem is hitték el neki, hogy ilyen rettenetes véget ér földi pályafutása. Amikor látták az Urat keresztre feszítve meghalni, mindegyikük elvesztette a hitét. Jézus ezt ismerve, húsvét hajnalától késő estig harcolt azért, hogy a hozzátartozók, elsősorban tanítványai, visszakapják hitüket, és visszatérjen szívükbe Jézus békéje. A megjelenések alkalmával mindig így köszöntött be hozzájuk: „Békesség nektek! Miután ezt mondta, megmutatta nekik kezét és oldalát. A tanítványok megörültek, amikor meglátták az Urat. Aztán újra szólt hozzájuk: Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket. Amikor ezt mondta, rájuk lehelt és így szólt hozzájuk: Vegyétek a Szentlelket! Akiknek megbocsátjátok bűneiket, bocsánatot nyernek, akiknek pedig megtartjátok, azok bűnei megmaradnak”(Jn 20,19-23) Jézus hogy ígérte a békét? „Békét hagyok rátok, az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja. Ne nyugtalankodjék szívetek és ne féljen. Hallottátok, hogy azt mondtam nektek: Ne nyugtalankodjék szívetek és ne féljen. Hallottátok, hogy azt mondtam nektek: Elmegyek és visszajövök hozzátok. Ha szeretnétek engem, örülnétek annak, hogy az Atyához megyek, mert az Atya nagyobb nálam. Megmondtam nektek már most, mielőtt megtörténne,hogy amikor bekövetkezik, higgyetek”(Jn 14,27)Jézust az Atya áldozatnak küldte, elvállalta és végbevitte:
„Beteljesedett! És fejét lehajtva kilehelte lelkét” (Jn 19,30) Minden papnak a hatalma és kötelessége a bűnök eltörlése azoknak, akik megbánják bűneiket és kérik a feloldozást. A bíró csak büntetni tud. A börtön a bűnből elvenni nem tud semmit, ad békét. A béke csak Jézusé.


2014.05.19. kedd



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.05.19. kedd

Amikor a zsidók ösztönzésére a lisztraiak megkövezték Szent Pál apostolt és kivonszolták holtnak vélt testét a városon kívülre, magához tért a köréje gyülekezett tanítványok legnagyobb örömére, és „visszament velük a városba. Másnap Barnabással együtt útra kelt Derbébe. Ebben a városban is hirdették az evangéliumot,sok tanítványt szereztek, majd visszafordultak Lisztrába, Ikóniumba és Antióchiába. Erőt öntöttek a tanítványok lelkébe, bátorították őket,hogy tartsanak ki a hitben, mert sok szorongatás közepette kell bemenniük az Isten országába. Az egyházak élére (kézrátétellel) elöljárókat rendeltek, és imádkozva, böjtölve az Úr oltalmába ajánlották őket, akiben hittek. Áthaladva Pizidián Pamfiliába jutottak, majd azután, hogy Pergében hirdették az Isten szavát, lementek Attáliába. Innét Antióchiába hajóztak, ahonnan útra keltek, Isten kegyelmébe ajánlva annak a feladatnak teljesítésére, amelyet aztán teljesítettek is. Mihelyt megérkeztek, összehívták az egyházat, elbeszélték, mi mindent tett az Isten általuk, s hogy a pogányok előtt is kitárta a hit kapuját. Ezután jó ideig ott maradtak a tanítványok körében”(ApCsel 14,20b-28)

Érdekes magasabb nézőpontból újraszemlélni a Saul megtérését követő történéseket.Aki komolyan megakarja ismerni az üdvösség történetét, ki kell hogy lépjen a csak a végét kérem a történetnek, ne kezdjük Ádámnál és Évánál nézőpontból.Azt mondom én is: Ne az ősszülőknél kezdjük! Kezdjük az elején, amikor csak a mindenek Ős-oka, a fölséges Isten létezett. Mert aki az antióchiai egyház boldog közösségénél akar kezdeni és végezni, az megérteni sosem fogja az egészet. Nem azzal kell kezdeni, hogy Saul üldözte a keresztényeket, majd megtért, hitében megerősödött az antióchiai közösségben, engedelmesen elindult az első missziós útjára, s visszatérve boldogan mesélte el az otthon maradt imádkozóknak: Milyen szép volt ez az első utam! Hiszen azokban a napokban fogalma sem volt arról, hogy lesz még több uta is. Nekünk, gondolkodó embereknek jó tudni, hogy a látható világ története nem azzal kezdődött, hogy a nagy semmiből megjelent egy ember Elöljáróban tudnunk kell, hogy Isten mindig volt, de most is láthatatlan. végtelenül okos, hatalmas és jóságos. Mint Istennek magához hasonló Fia van és kettejüknek egy Szentlelke. A Bibliából rengeteg fontos dolgot megtudhatunk róluk. A Bibliából tudjuk, hogy ez a végtelen nagy, három Személyű Egy Isten a megszámolhatatlan csillagot, köztük a mi napunkat és földünket a semmi helyett teremtette, hogy legyen hol élnünk, laknunk,dolgoznunk, napunk pedig adjon fényt és meleget. A testünkbe láthatatlan lelket teremtett ésszel és akarattal ellátva. Számunkra végcélul tűzte ki, hogy a földi élet végén hozzá, a mennyországba eljussunk. Istennek az örökké célja volt, hogy Isteni Fia is legyen ember is, ezért választott neki egy földi Édesanyát, Szűz Máriát. Az emberi születését karácsonykor ünnepeljük, mert nekünk fogadott testvérünk lett. Az ősszülők vétkeztek Isten ellen, ezért Jézusnak szenvednie és a kereszten meg halnia kellett, de csak három napig volt a sírban. Húsvétkor feltámadt, majd fölment a mennybe, és kinyitotta azoknak is, akik hisznek benne. Jézus egy kétezer évvel korábban élt nagyhitű férfinak, Ábrahámnak a leszármazottjától kapta ember testét. Isten már Ábrahámnak megígérte, hogy a testi rokonai az Ő szent népe lesznek, azért ez a nép ragaszkodott ahhoz a tévedéshez, hogy ők a világ megváltói.Azért harcoltak Jézus ellen, mert el kellett volna fogadniuk, hogy a megváltó egyedül csak Szűz Mária Fia,Jézus.„Fel nagy örömre, ma született,aki után a föld epedett.Mária karján égi a lény:Isteni Kisded Szűznek ölén!Egyszerű pásztor,jöjj közelebb: Nézd a te édes Istenedet! Nem ragyogó fény közt nyugoszik, bársonyos ágya nincs neki itt,csak ez a szalma,koldusi hely,rá meleget a marha lehel.Egyszerű pásztor térdeden állj: Mert ez az égi s földi Király!”(Gárdonyi Géza)



2014. május 19., hétfő

Zsolozsma 135.



Nyssai Szent Gergely püspök szónoklataiból

Az új teremtés elsőszülöttje

Elérkezett hozzánk az élet uralma, megtört a halál hatalma. Más nemzedék támadt: más élet, más életmód; magának a mi természetünknek az átalakulása következett be. Melyik ez az új születés? Az, amelyik nem a vérnek vagy a testnek a vágyából, s nem is a férfi akaratából, hanem Istenből született (vö. Jn 1, 13). Hogyan történik meg ez? Figyelj, röviden elmondom neked. Ennek az új sarjnak a fogantatása hit által történik; a keresztségi újjászületés hozza a világra; dajkája az Egyház, amelynek tápláló keble a tanítása; étele a mennyből alászállott kenyér; nagykorúsága a mennyei polgárság; házassága a bölcsességgel kötött életszövetség; gyermekei a reménységei; lakóhelye az Isten országa; öröksége és gazdagsága a paradicsom gyönyörűsége; földi életének vége nem a halál, hanem az arra méltóknak elkészített boldog örök élet. Ez az a nap, amelyet az Úr alkotott (Zsolt 117, 24). Egészen más, mint a teremtés kezdetén alkotott napok, amelyekkel az időt mérik. Egy második teremtésnek a kezdete ez. E napon új eget és új földet teremt az Isten, mint mondja a próféta. Olyan eget, amelynek tartóoszlopa a Krisztusba vetett hit. Olyan földet, vagyis más szóval: olyan jó szívet, amelyről az Úr azt mondja, hogy magába szívja a ráhulló esőt, és sokszoros termést hozó kalászokat érlel. Ebben az új teremtésben a nap nem más, mint a tiszta élet; a csillagok az erények. A levegő a tündöklő életmód; a tenger pedig a bölcsesség és tudás gazdagságának mélysége (Róm 11, 33); füve és növényzete a jó tanítás és a kinyilatkoztatott isteni rendelkezések, ezekből táplálkozik a legelő népe, az Isten hívő nyája. A gyümölcstermő fák pedig a parancsok teljesítése. Ezen a napon teremtette meg Isten a maga képére és hasonlatosságára a megigazult embert. Látod, milyen világ kezdete számodra ez a nap, amelyet az Úr alkotott? Erről a napról mondja a próféta, hogy ez a nap nem olyan, mint az összes többi nap; és az összes többi éjszaka nem olyan, mint ez az éjszaka. De, ahogyan erről beszélek, még nem mutattam rá arra, ami ebben a kegyelemben a legnagyszerűbb. Ez a nap megszüntette a halál gyötrelmét. Ez a nap hozta a világra az elsőszülöttet a holtak közül. Ő mondta: Felmegyek Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, Istenemhez és a ti Istenetekhez (Jn 20, 17). Igazán nagyszerű, igazán jó hír! Ő értünk lett emberré, noha Isten egyszülött Fia, hogy így saját testvéreivé tegyen bennünket. Bemutatja az igaz Atyának a saját emberségét, hogy ebben az emberi természetében odavigye magával mindazokat, akiket testvéreinek hívott meg. 


Húsvét 5. hete Hétfő



Húsvét 5. hete Hétfő

ApCsel 14,5-18; Jn 14,21-26

„Kinyilatkoztatom magam neki”

Júdás nem érti Jézus mondanivalóját. Az Úr arról beszél, hogy a szerető szívű embernek meg kell tartania parancsait, mert ebben áll a szeretet. Úgy is fogalmazhatnánk: a parancs Istentől jön, néha nehéz, nem értjük, de szeretjük, ezért elvállaljuk. Ez bizalom Isten felé. Aki így gondolkodik, azt szereti mindhárom Isteni Személy. Jutalma: hozzá mennek, és lakást vesznek nála. (Lásd:23) A szeretet révén Isten mindegyik személye benne él az emberben. Mi többletet jelent akkor ez az ígéret? Ez a beszéd az utolsó vacsorán hangzik el. Az apostoloknak szól elsődlegesen. Jézus felfedi nagy ajándékát, az Eucharisztiát. Benne saját magát adja táplálékul. Ezt még az apostolok sem tudják pontosan, Jézus itt nyilatkoztatja ki. A titokhoz hozzá tartozik, hogy az Atya a küldéskor már azt akarta, hogy Fiát ne csak értünk adja, hanem nekünk is ajándékozza. A Szentlélek, amikor teremti Jézus testét, már ezzel a szándékkal teszi. Ahol Jézus teste és vére van, ott van az emberi lelke is. Az emberi természettel együtt van istensége, és ebben a teljes Szentháromság. Miután Jézus ezt megteszi, kinyilatkoztatja magát az apostoloknak, és megparancsolja: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre”(Lk 22,19) adjátok tovább a titkot mindenkinek, aki vállalja a hitet, és megtartja a parancsokat. Így lesz a mienk naponta a teljes Szentháromság.


2014.05.19. hétfő



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.05.19. hétfő

Pál a kíséretével együtt a pizidiai Antióchiából Ikóniumba ment.„Ikóniumban szintén a zsidók zsinagógájába mentek s ott olyan hatásosan beszéltek, hogy zsidók is, görögök is tömegesen fogadták el a hitet. A hitetlen zsidók azonban felizgatták, és a testvérek ellen lázították a pogányokat. De azért jó ideig ott maradtak, bátran beszéltek az Úrról, aki maga tett tanúságot kegyelmét hirdető szava mellett: megengedte, hogy kezük által csodák és jelek történjenek. A város lakossága megoszlott: némelyek a zsidókkal tartottak, mások az apostolokkal. A pogányok és a zsidók vezetőikkel együtt arra készültek, hogy bántalmazzák, sőt megkövezzék őket. De megtudták, így elmenekültek Likaónia városaiba: Lisztrába, Derbébe és környékükre s itt hirdették az evangéliumot”(ApCsel 14,1-6)

Nagyon érdekes ez az ikóniumi epizód.A kétezer féle bálványt imádó Római Birodalomban hirtelen egy vallással több lesz? Zsidó-országból oda talál egy ügyes kereskedő nép, aki megtalálja számítását. Vasárnaptól péntekig lendületesen dolgoznak, péntek estétől olvassák a tórát, imádkoznak, szombat reggel a zsinagógába mennek, ahol olvasni tudó társaik felolvasnak, meghallgatják az ősi írásokat. A rómaiak egyetlen bálványt-szolgáló városát nem zavarják. A pogányokat lenézik hiszen egy isten imádók, de néha akad egy gondolkodó pogány akinek megtetszik a zsidók vallása: prozelita lesz. De jöttek a Jézust hirdető keresztények. Az új vallás a zsidók egy isten-hitéhez kapcsolódott. Örültek Jézus csodatevő, gyógyító erejének, szelídségének. Majd üldözik, a római helytartóval keresztre feszíttetik, meghal. Ám hírek szerint harmadnapra feltámad,véglegesen eltűnik. Tanítványai fellépnek és nevében prédikálnak, gyógyítanak. Úgy, ahogy Lisztrában Pál és kísérete tette annak ellenére, hogy Ikóniumból sikerei ellenére kellett menekülnie.A lisztraiak váratlan eseménynek lettek szemtanúi. „Lisztrában élt egy béna ember, aki születése óta nem tudott lábára állni, még nem tett soha egy tapodtat sem. Hallgatta Pál beszédét, ez meg rátekintett, s látta rajta, hogy elég erős a hite ahhoz, hogy meggyógyuljon, ezért hangosan felszólította:Állj egyenesen a lábadra! Az talpra ugrott, és tudott járni. Amikor a tömeg látta, mit tett Pál, likaóni nyelven felkiáltott: Az istenek leszálltak hozzánk emberi alakban! Barnabást elnevezték Zeusznak, Pált meg, minthogy ő vitte a szót, Hermésznek. A város előtt álló Zeusz-templom papja pedig felkoszorúzott bikát vezetett a kapuk elé, hogy a néppel együtt áldozatot mutasson be. Amikor ezt Barnabás és Pál apostol meghallották,megszaggatták ruhájukat, és a tömegbe vetették magukat. Emberek, mit csináltok? kiáltották. Mi is emberek vagyunk, akárcsak ti, és éppen azt hirdetjük, hogy ezektől a bálványoktól forduljatok az élő Istenhez, aki az eget, a földet és a tengert alkotta, s mindent, ami csak van benne. Az elmúlt időkben megengedte, hogy minden nép a saját útját járja. De azért nem maradt bizonyíték nélkül mert jót tett adott nektek esőt és gyümölcsöt érlelő nyarat, ételt, és a szívetekbe örömet. Így beszéltek, de így is alig tudták lecsillapítani a tömeget, nehogy áldozatot mutasson be nekik. Antióchiából és Ikóniumból utánuk jött néhány zsidó. Ezek úgy fellázították a tömeget, hogy megkövezték Pált. Már azt hitték, hogy meghalt, ezért kivonszolták a városból. De amikor a tanítványok köréje gyűltek, eszméletre tért, és visszament a városba”(ApCsel 14,5-20) „Én nemzetem, zsidó népem, te ellened mit vétettem? Tőled halált mért szenvedtem? Immár felelj meg énnekem. Én tégedet Egyiptomból kihoztalak nagy rabságból; te engemet én hazámból kivetél a szent városból. Egyiptomból kimentedben nyílást tettem a tengerben; te mellemet megnyitottad, piros vérem kiontottad”
(Ho 81,1-3)


2014. május 18., vasárnap

Zsolozsma 134.



Szent Maximus torinói püspök beszédeiből

Krisztus a mi húsvéti világosságunk

Krisztus feltámadása megnyitja a holtak birodalmát, az Egyház most megkeresztelt gyermekei megújítják a földet, a Szentlélek kinyitja a mennyországot; a holtak megnyílt birodalma pedig visszaadja a holtakat, a megújult föld életet ad a feltámadtaknak, és a megnyílt menny befogadja az oda felmenőket. Ekkor megy a paradicsomba a gonosztevő, a feltámadt szentek pedig bemennek a szent városba, a holtak visszatérnek az élőkhöz. Krisztus feltámadásával így minden teremtmény mintegy meggazdagodva felmagasztosul. Az alvilág visszaadja foglyait a mennynek, a föld a mennybe küldi azokat, akiket eltemetett, a menny bemutatja az Úrnak az odaérkezőket, így szenvedése egyetlen tettével Üdvözítőnk felemel a mélyből, feltámaszt a földből, lakást ad a mennyben. Krisztus feltámadása ugyanis élet a holtak számára, megbocsátás a bűnösöknek, megdicsőülés a szenteknek. Ezért szólít fel a szent próféta minden teremtményt Krisztus feltámadásának ünneplésére, amikor arra buzdít, hogy ezen a napon, amelyet az Úr alkotott, örvendeznünk kell. Krisztus világossága olyan nappal, amelynek nincs éjszakája, sem vége. Hogy pedig maga Krisztus ez a nappal, erről így tanít az Apostol: Múlóban az éjszaka, a nappal pedig közel (Róm 13, 12). Így mondja: Múlóban az éjszaka, s nem azt, hogy: következik, így érthető ugyanis, hogy Krisztus világosságának eljövetelével messze fut a sátán sötétsége, s nem következik már rá a bűnök éjszakája; ez a véget nem érő fény elűzi az ősi homályt, és gátat vet a bűnök eláradásának. Maga a Fiú az a nappal, akire istensége fényét titokzatosan ráárasztja az Atya. Ő tehát az igazi nap, aki Salamon ajkával így beszél: Én el nem múló fényt gyújtottam az égen (Sir 24,6) mint tehát az égi napot egyáltalán nem követi éjszaka, úgy a Krisztustól kapott életszentséget sem követi a bűn sötétsége. Az égi nap ugyanis szakadatlanul fénylik, világít és tündöklik, és semmiféle sötétség sem homályosíthatja el, ugyanígy Krisztus világossága is szüntelen sugárzik, ragyog és tündöklik, de a vétkek semmiféle sötét homálya ki nem olthatja. Ezért mondja Szent János evangélista: A világosság világít a sötétségben, de a sötétség nem fogta fel (Jn 1, 5) Örvendezzünk tehát, testvérek, mindnyájan a mai szent ünnepen! Senki se vonja ki magát bűnei miatt e közös örömből; senkit se akadályozzon semmilyen bűnteher abban, hogy a többiekkel együtt ünnepeljen! Mert akármilyen nagy bűnös valaki, ezen a napon nem szabad kételkednie bűnei bocsánata felől, hiszen nem kicsi a mi biztatásunk: Ha a gonosztevő paradicsomot érdemelt, miért ne érdemelne bocsánatot a hívő keresztény? 


Zsolozsma 133.



Alexandriai Szent Cirill püspöknek a római levélhez írt magyarázatából
(Cap. 15, 7: PG 74, 854-855)
Isten irgalma mindenki felé kitárult, hogy az egész világ elnyerje az üdvösséget


Sokan egy test vagyunk, és egymásnak kölcsönösen tagjai, így tanítja a Szentírás. Krisztus fűz össze egységbe minket a szeretet kötelékével: ő az ugyanis, aki mindkettőt eggyé tette, a közéjük emelt válaszfalat ledöntötte, a parancsok törvényét pedig rendelkezéseivel érvénytelenítette (vö. Ef 2, 14). Egymás között tehát egyetértésben kell lennünk; ha szenved az egyik tag, valamennyi együtt szenved vele, s ha tiszteletben van része az egyik tagnak, mindegyik együtt örül vele.
     Karoljátok fel tehát egymást — mondja —, amint Krisztus is felkarolt benneteket Isten dicsőségére (Róm 15, 7). Akkor karoljuk fel ugyanis egymást kölcsönösen, ha ugyanazt akarjuk gondolni, hasonlóképpen hordozva egymás terhét, és így a kölcsönös béke kötelékében megőrizzük a lelki egységet (Ef 4, 3). Isten is így karolt fel bennünket Krisztusban. Mert szavahihető, aki mondta: Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta értünk (vö. Jn 3, 16). Mert ő váltságdíjat fizetett mindnyájunk életéért, és kiragadott a halálból, a halálból és bűnből váltott meg minket. E nagy tervnek a célját mutatja meg Szent Pál, amikor azt mondja: Krisztus alávetette magát a körülmetélésnek, hogy bebizonyítsa Isten igazmondását. A zsidók őseinek ugyanis megígérte Isten, hogy belőlük támadó utóddal fogja majd megáldani, és — mint a csillagokat — megsokasítja őket. Ezért jelent meg testben, és ezért lett emberré az, aki maga az Isten, az Ige volt, aki az egész teremtett világot fenntartja, és gondviselésével mindent megőriz. Testben jött el erre a világra, de nem azért, hogy neki szolgáljanak, hanem inkább azért, hogy ő szolgáljon, és odaadja életét váltságdíjul sokakért, amint ő maga is mondotta.
     Nyíltan tudomásunkra hozta: ő valóban azért jött, hogy teljesítse az Izraelnek tett ígéreteket. Ezt mondta ugyanis: Küldetésem csak Izrael házának elveszett juhaihoz szól (Mt 15, 24). Éppen ezért teljesen igaza van Pálnak, amikor ezt mondja: Krisztus a körülmetélkedésnek alávetette magát, hogy valóra váltsa az ősatyáknak tett ígéreteket, és ez oknál fogva adta az Atyaisten, hogy irgalomra leljenek a pogányok: dicsőítsék Istent ők is, mint a világ Teremtőjét és Alkotóját, Megtartóját és Megváltóját. A mennyei irgalmasság tehát ezért tárult ki mindenki felé, ezért fogadta magához a pogányokat is. A bölcsesség Krisztusban levő misztériuma ezzel nem vétette el irgalmas célját, hiszen Isten irgalmából az egész világ elnyerte az üdvösséget azok helyett, akik abból kiestek.