2014. május 3., szombat

Zsolozsma 119.



Tertullianus áldozópapnak „Az eretnekek jogának elévülése” című értekezéséből

Az apostoli igehirdetés

Hogy kicsoda a mi Urunk, Jézus Krisztus, hogy ki volt, Atyjának milyen örök végzését teljesítette, és hogyan határozta meg a módot, amiként az embernek cselekednie kell, azt a földön jártában maga Krisztus jelentette ki. Olykor nyilvánosan nagy néptömeg előtt, máskor meg külön, csak a tanítványainak, akik közül a kiválasztott tizenkettőt maga mellé vette, mint a nemzetek leendő tanítóit. Feltámadását követően, mielőtt Atyjához fölment volna, egyikük elbukása után a többi tizenegyet el küldötte, hogy tanítsanak minden népet, és kereszteljék meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében. Az apostolok tehát – ez a név küldöttet jelent – Júdás helyébe sorshúzás révén tizenkettediknek Mátyást maguk közé fogadták haladék nélkül, a Dávid zsoltárában levő jövendölés értelmében, majd elnyerték a Szentlélek megígért erejét a csodatevésre és a nyelveken való beszédre, először Júdeában tettek tanúbizonyságot Jézus Krisztusba vetett hitükről, és alapítottak egyházakat, majd innen a földkerekség más országaiba indulva, a többi nép között is ugyanazt a hitet, ugyanazt a tanítást hirdették. Ugyanúgy minden egyes városban egyházat alapítottak, amelyektől átvette a hit palántáját és a keresztény tanítás magját a többi egyház, amint ma is átveszik, hogy újabb egyházak alakuljanak. Ezáltal, mint az apostoli eredetű egyházak hajtásai, maguk is apostoli egyháznak számítanak. Minden utódot eredete szerint kell számon tartani. Az oly nagyszámú és annyira népes egyházaknak közös az eredete, tudniillik az apostolok által alapított első Egyház; az összes többi pedig ebből ered. Így mind első, és mind apostoli, mivel valamennyi egyetlen Egyház. Egységét bizonyítja, hogy egymással kölcsönös békességben vannak, hogy testvérnek nevezik, és igaz barátsággal fogadják vendégül egymást. Ennek a magatartásnak nincs más magyarázata, mint ugyanazon szent misztériumban való részesedés. Amit az apostolok hirdettek, az ugyanaz, mint amit nekik Krisztus kinyilatkoztatott. Erről másképpen nem lehet bizonyságot szerezni csak azon egyházak által, amelyeket maguk az apostolok alapítottak. Ők ugyanis velük közölték a tanítást előbb élőszóval, később pedig levelek útján. Világosan megmondta egykor az Úr: Még sok mondanivalóm volna, de nem vagytok hozzá elég erősek; de hozzáfűzte: Amikor eljön az igazság Lelke, ő majd elvezet benneteket a teljes igazságra (Jn 16, 12-13). Ezzel jelezte, hogy semmi tudásnak sem voltak híjával, hiszen megígérte nekik, hogy az igazság Lelke majd elvezeti őket a teljes igazságra. Be is váltotta ígéretét, amikor elküldte a Szentlelket, amint erről az Apostolok Cselekedeteinek könyve tanúskodik.


Húsvét második hete szombat



Húsvét második hete szombat

„Fel akarták őt venni a bárkába, de a bárka azonnal a parthoz érkezett, ahová tartottak”

Jézus elmenekült a hegyre imádkozni. Neki nem volt szüksége a lakomától fellelkesült atyafiak együttérzésére, hogy valakik királlyá tegyék. Pilátus előtt sem erre az esetre hivatkozik, hogy az egyszerű népem megegyeztek, hogy én legyek a királyuk. A feltett kérdésre röviden válaszol: „tehát király vagy te? Jézus azt felelte: Te mondod, hogy király vagyok”(Jn,18,37) Az Ő méltósága mennyei. Az emberek nem keresték. Megnyugodtak, hogy tanítványai nélküle hajóztak el. A tenger hullámozni kezdett, mert nagyon erős ellenszél kerekedett. Jézus tudta, mert ő rendelte a szelet. Kellett, hogy a tanítványai érezzék, nála nélkül nem boldogulnak a nehézségekkel. Vele viszont minden megoldható. Hajnalra még a tenger közepén jártak. Az Úr utánuk indult a hajnali szürkületben. Gyalog ment hatalmas lépésekkel a tenger színén. Az evezősök észrevették, és nagyon megrémültek: Egy szellem követi őket! Jézus azonban odakiáltott: „Én vagyok, ne féljetek!”(20) Nem akart ijesztgetni, hanem gondolkodtatni. Az emberi test elmerül a vízben, de veszít a súlyából annyit, amennyi az általa kiszorított víz súlya.(Archimedész törvénye) Nem az akkori tanítványoknak, hanem a jóval későbbieknek a kritikusoknak üzen a vízen járással: Tegnap megmutattam a csodálatos kenyérszaporítással, hogy az anyagot saját teste anyagát is - tetszése szerint szaporítja. Ma azt igazolja, hogy el tudja venni teste súlyát is, nem süllyed a vízbe. A súly egyenesen arányos a tömeggel, a teste tömegét is elveheti csorbítás nélkül. A délelőtt közlendő ígérete könnyebben hihető ilyen bizonyítékok segítségével. Jézusnak minden lehetséges, hiszen Isten. A megígért Eukarisztia lehetőségeit csak az nem érti meg, aki a hozzáfűzött krisztusi jeleket nem hajlandó gondolkodva elfogadni. Kafarnaumban a zsinagógában Jézus szeretete egyik legnagyobb jeleként jelenti be, hogy teste valóban étel, és vére valóban ital. Az eljövendő századok emberei is minden időben megkapnák Jézus testének és vérének áldozatát jelenvalóvá téve a pokollal vívott harcaink ellenszerét ”Amikor azonban eláradt a bűn, túláradt a kegyelem a mi Urunk Jézus Krisztus által” (Róm 5,20) Ez a keresztáldozatban valósult meg és ismétlődik annak megjelenítésében, a szentmisében is. A sátán elleni harcban, nem erőszakoskodni nem könyörögni kell, hanem részt venni a szentmiséken, és a kegyelem erőszak nélkül kisöpri életünkből ellenségeink gonoszságát.


2014.05.02. szombat



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.05.02. szombat

A közelmúltban olvastuk Szent Péter örökérvényű megállapítását:
„Inkább kell engedelmeskedni Istennek, mint az embereknek” (ApCsel 5,29) Mivel bátran tettekkel is megmutatták, hogy hitük az életük alapja lett, a templomban és magánházakban is hirdették, hogy Jézus a Krisztus" (5,42) A mai olvasmányban megmutatták, hogy a gyakorlati életben felmerülő egyszerű, evilági kérdéseket is ennek a hitnek alapján kell megoldani.„Ez idő tájt, hogy a tanítványok száma egyre nőtt, zúgolódás támadt a görögök közt a zsidók ellen, hogy a mindennapi alamizsnaosztáskor az ő özvegyeiket háttérbe szorítják. Ezért a tizenkettő összehívta a tanítványokat. Nem volna rendjén, hogy elhanyagoljuk az Isten szavát, s az asztal szolgálatát lássuk el. Testvérek, ezért szemeljetek ki magatok közül hét jó hírben álló, Lélekkel eltelt bölcs férfit. Ezeket megbízzuk a munka irányításával, mi meg majd az imádságnak és az Ige szolgálatának szenteljük magunkat. Tetszett a javaslat az egész közösségnek, és kiválasztották Istvánt, ezt a hittel és Szentlélekkel eltelt férfit, aztán Fülöpöt és Prohórust Nikánort és Timont, Parmenászt és Miklóst, az antióchiai jövevényt. Az apostolok elé állították őket, azok imádkoztak és rájuk tették kezüket. Az Úr szava terjedt, úgyhogy a tanítványok száma igen megnőtt Jeruzsálemben, még a papok is tömegesen hódoltak a hitnek”.(6,1-7) Szent II.János Pál pápa egyik amerikai apostoli útján hatalmas tömeget látott felvonulni a lakása előtti téren. Kizárólag nők jöttek táblákkal a kezükben, rajtuk ez és ilyen értelmű más követelések„Jogokat akarunk és nem főzőkanalakat!”
Egy európai országban magam is elámultam, amikor a főcelebráns paptestvér mellett liturgikus ruhába öltözött hölgy fogta a miséző kelyhet és nyújtotta felém. Félreértés ne essék: az angyalok a mennyben teremtésükkor megkapták beosztásukat, és abban angyali méltóságukkal végzik a szent ténykedést. Az első felszentelt diakónusok az asztalnál voltak beosztva szeretetszolgálatra, és oltárszolgálatra. Rómában vagy másutt, pápává, vagy megyéspüspökké választottak valakit, akkor sürgősen pappá majd püspökké szentelték őket. Takács József dogmatika professzorom egyszer előadását megszakítva azt mondta: „nehogy azt gondolják, hogy a mennyországban azok a legnagyobb szentek, akik a földön szentté vannak avatva. Mindenki akkora szent, amekkora fokra jutott a szeretetszolgálatban itt a földön. A mai napra előírt evangélium az előző napi folytatása. Jézus kiszállt a bárkából, hogy az örök igazságokra tanítsa a tömeget, mert a fő küldetése ez volt. Elérkezett az ebédidő, hallgatóinak nem volt semmi ennivalójuk.„Telepítsétek le az embereket” (Jn 6,10) ötvenes és százas csoportokban.Előhozatta egyik fiatalember maradékát: öttenyérnyi kenyérkét és két apró halat. Ezeket megáldotta és kiosztatta tanítványaival.Körbe adták az ennivalót az apostoli kézben azonnal kiegészült a maradék, kapható volt jóllakásig. Miért dolgozzunk, ha ez a Jézus ilyen hatalom? Tegyük meg királynak! Volt a következtetés. Jézus tudja, miért kerülgetik. Eltűnik, elküldi a tanítványokat kis hajójukon Kafarnaumba. Fölmegy a hegyre imádkozni. Éjszaka közepén, a tengeren gyalogolva utánuk megy. Kísértetnek nézik. Másnap reggel az előző napi vendégei felkutatják: a kafarnaumi zsinagógában meg is találják. Jézus őszinte: A Teremtő adott termőföldet, erőt. Kenyered a földben megterem. Nincs bennetek hit, bizalom és főként szeretet. Ezekért imádkozni kell. Most az istentagadás a divat, ha azzal akarnak jóllakni: egyék. Én azt a Kenyeret hoztam el nektek, amelytől megjavul a szívetek, meg tanultok újra hinni, Istent, családot, elesetteket szeretni. „Üdvözlégy, üdvösséges Ostya, Isten tiszta Anyjának Fia, most kenyérszínben látlak,igaz Isten megvallak.
Mert te vagy igaz Üdvözítő (Ho 140,1-2a)


2014. május 2., péntek

Zsolozsma 118.



Szent Atanáz püspök szónoklataiból

Az Ige megtestesülése

Isten szellemi, romlást és anyagot nem ismerő Igéje a mi világunkba jött, bár előzőleg sem volt távol: soha nem volt a világnak egyetlen olyan része sem, amelyből hiányzott volna, hiszen Atyjával együttlétezve mindent mindenütt betöltött. Eljött hozzánk jóságában, s mintegy felfedte magát előttünk. Megkönyörült emberi nemünk nyomorúságán, megindult a mi romlásunkon, s nem tűrve, hogy eluralkodjék rajtunk a halál – nehogy elpusztuljon a teremtmény, és nehogy meghiúsuljon Atyjának embert alkotó tevékenysége –, ő maga is olyan testet vett fel, amely nem különbözik a miénktől; és nem csupán csak jelen akart lenni ebben a testben, és nem is csak valami jelenés akart lenni. Ha ugyanis csak látszani akart volna előttünk, nyilvánvalóan más valami dicsőbb testet is felvehetett volna; ő mégis a mi testünket öltötte magára. A Szűzben templomot, testet épített magának, amelyben lakott, és megmutatkozott közöttünk, s azt mint engedelmes eszközt tette magáévá: így tehát a miénkhez hasonló testét – mivel mindnyájan alá voltunk vetve a halál romlásának, mindenkiért halálra adva – utolérhetetlen jósággal felajánlotta Atyjának. Részben azért, hogy mindazok számára, akik benne halnak meg, az embereket sújtó és a bűn miatt hozott törvény megszűnjék, hiszen az az Úr testében már érvényét veszítette, és hogy az ugyanolyan testtel rendelkező emberekkel szemben se legyen már hatálya; részben pedig azért, hogy a romlásba hullott embereket újra romolhatatlanná tegye, és visszahívja őket a halálból az életre. Magára vett testével és feltámadása kegyelmével teljesen száműzi tőlük a halált, mint ahogy a tűz megemészti a szalmát. Krisztus azért vette magára a halandó emberi testet, hogy miután ez a mindenek fejedelmének, az Igének lett a teste, egyben elégtétel is legyen halálával az összes emberért, és mivel ebben a testben benne lakik az Ige, ezért maradjon is meg romolhatatlanságban, és végül az ő feltámadása kegyelméből romolhatatlan legyen minden emberi test is. Amikor ezt a magára vett testet halálában tiszta, szeplőtelen és véres áldozatként felajánlotta, és önmagát másokért feláldozta, a halált a hozzá hasonló emberektől is elűzte. Így Isten Igéje, aki mindenek felett áll, templomát és látható testet – amint mondta – mindenkiért felajánlva és feláldozva, halálával lerótt minden tartozást, s így Isten romlást nem ismerő Fia, aki emberi testével mindenkihez hozzá van kapcsolva, a feltámadás ígéretével méltán és joggal tett halhatatlanná minden embert. Ezek után a halál rontásának már nincs semmi ereje az emberek felett, hála az Igének, aki az egy test révén bennük lakik. 


Húsvét második hete péntek



Húsvét második hete péntek

„Ha azonban Istentől van, nem ronthatjátok le”

A tegnapi szentleckében Szent Péter kifejtette az apostolok álláspontját a küldetésükről. Nem hivatkozott ugyan arra, hogy ő az örök Főpap helyettese a földön, és nem érvényes már Isten előtt semmi, amit az áronita főpap és a mellérendelt zsidó főtanács művel, de a summázásból megérthették, hogy újszövetség kezdődött Isten örök akarata szerint, ebben új főpap van, és az a Názáreti Jézus. „Inkább kell engedelmeskedni Istennek, mint az embereknek”. (ApCsel 5,29)„Ekkor azonban egy bizonyos Gamáliel nevű farizeus, aki az egész nép előtt tiszteletben álló törvénytudó volt, fölállt a főtanácsban, és rövid időre kiküldte az embereket. Azután beszédet intézett hozzájuk”. (34-35) Gamáliel eddig csendben figyelte a történteket. Ő farizeus volt, tehát abból a másik zsidó pártból való, akik nemcsak azt hitték el, hogy Isten van, hanem az Ő tanítását is elfogadták, pl. a túlvilágról, az üdvösségről szólót is. Le tudta mérni a különböző elgondolások lényegét. Ezért, látva a Názáreti Jézus ügyében tanúsított magatartást, a hazugság kelepcéjébe esett főtanács vergődését a Jézus-történet folytatódását, igyekezett megakadályozni, hogy ezeket a csodatevő embereket, akik Jézus nevében prédikálnak és cselekszenek nyilvánvaló csodajeleket, elhamarkodottan ne büntessék, esetleg ezeket is ki ne végeztessék. Félt attól, hogy társai újabb gonoszságra vetemednek, ezért mondott el két nem sokkal korábban történt eseményt. Az egyik, mint hallottuk, egy Teudás nevű férfiúról szólt, aki magát Messiásnak hirdette, kezdte gyűjteni a benne hívőket, és négyszáz férfit maga mellé állított, serege alapegységekét, amellyel a zsidó álmokat beteljesítheti. De csapatát szétszórták, őt magát megölték, és mivel nem Isten küldte, ő nem tudott feltámadni, mint ahogy ezek az emberek tanúsítják Jézusról. Hasonlóan járt valamivel később a galileai Júdás is. Arra hívta fel a figyelmet, hogy ezek az önjelölt messiások olyanok voltak, mint a régebbi időkben a hamis próféták. A küldetést hazudva akartak babérokra szert tenni. Bölcs tanáccsal zárta felszólalását: „Ennélfogva én most is azt mondom nektek: hagyjátok magukra ezeket az embereket és engedjétek el őket, mert ha ez a terv vagy mű emberektől van, elenyészik. Ha azonban Istentől van, nem ronthatjátok le, nehogy az történjék, hogy Isten ellen hadakoztok”. (38-39)Okos tanácsát elfogadták ugyan, de nem követték. Meg nem ölték ugyan őket, ahogyan a tárgyalás elején tenni szándékoztak, ám miután „előhívták az apostolokat, megverették őket, és meghagyták nekik, hogy semmiképp se beszéljenek Jézus nevében, majd elbocsátották őket”. (40) Jézus tanítványai nem hirdettek bosszút, inkább örültek annak, hogy Jézusért szenvedhettek. 1948-ban az istentelen kommunizmus megindította a harcot Jézus és Édesanyja ellen. Ez a törekvés, hogy ateista legyen az állam és a közélet, érvényesül mind a mai napig. Rengetegen szenvedtek hitükért, becsületes magyarságukért. Vigasztaljon bennünket Gamáliel okfejtése: ami nem Istentől van, az előbb-utóbb elenyészik. Bízzunk Jézusunkban és Édesanyjában, a Magyarok Nagyasszonyában. Ami az övék, az el nem rontható.


2014.05.02. péntek



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.05.02. péntek

Miért mondjam el az én tapasztalatomat?

Nagyon régen ismerem Szent Ágoston püspök, egyházatyát, hiszen 1942 óta szerzetes-kispapként, 1951-től kezdve felszentelt papként olvasok róla, még többet tőle. Őszintén megcsodáltam hatalmas művét, amikor nyomtatásban ráakadtam egy könyvtárpolcon. Nem számítógépen, még csak nem is írógépen szerkesztette annak idején. Nem regények vagy más szépirodalmi művek, hanem tudományos teológia-tudomány világhírű értekezései. Élete már szinte születésétől közismert volt. Soha nem titkolta menekülését a kereszténység elől. Édesanyja a legremekebb keresztény asszonyok közül való. Tudta, hogy szép és Istentől nagyon megbecsült hivatás kisdedet szülni, de azt is tudta, hogy ez csak akkor igazán örömteli, ha a gyermekét az örökkévalóságra segíti. Ezért kérte bűnös szórakozások rabjaként élő fiát megtérésre. Amikor nem hallgatott édesanyjára, akkor ő intenzívebben kezdett imádkozni érte. Fia negyven évesen tért meg, felvette a beavató szentségeket, majd pappá szenteltette magát. Később Afrikába visszatérve Hippo püspöke lett. Nem titkolta előéletét. Mint a kegyelmek (Isten természetfeletti ajándékai) szorgalmas kutatója, majd a kegyelemtan tudományos kidolgozója önmagán is tanulmányozhatta ezt a csodálatos titokvilágot.„Mi mindnyájan az ő (Jézus) teljességéből merítettünk kegyelemből kegyelmet”(Jn 1, 16)„Az Ige testté lett, és közöttünk lakott, és mi láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya Fiának dicsőségét, aki telve volt kegyelemmel és igazsággal”(14) Ő érezte önmagán a hatását. Elmélkedéseiben csodálatosan megfogalmazza tapasztalatait, hogy bátran vallja minden gyarló ember: én is lehetek szent, hiszen a kegyelem bennem is működik. Dogmatika-professzorom mondta nekem: A kegyelemről lényegesen többet nem tudunk, mint Hippo egykori püspöke, Szent Ágoston tudott. (+430)


Hívom a családokat 2014 májusában



Hívom a családokat 2014 májusában – Bíró László püspök levele


Hívom a családokat, házaspárokat, jegyeseket és szerelmeseket, a családokat szerető szerzetes- és paptestvéreket, és mindenkit, aki a család és az élet mellett áll!


Azt mondd meg nekem, apu, hogy miért ragaszkodtok körömszakadtáig a házasság konzervatív felfogásához? Ez nagyon szép, eszmei dolog, csak a mai valóság egészen más – mondta egy fiatal lány édesapjának. — Te is tudod, hogy a megkötött házasságok nagyobb része felbomlik, pedig egyre kevesebb házasságot kötnek. Egyre kevesebb gyerek születik, azok jó része is házasságon kívül. Mindez azt bizonyítja, hogy az „eszményi házasság” nem felel meg a ma emberének. Jó, tudom, hogy nektek ez bevált, de ti kivételek vagytok. Annak a valószínűsége, hogy két ilyen ember találkozik, mint ti ketten, nagyon kicsi, semmiképpen nem általános jelenség. Nekem biztos nem lesz ilyen szerencsém, nem is számítok rá.
Idézzétek fel fiatalok fentihez hasonló kijelentéseit baráti, rokoni, ismerősi körből! Mi hathatott ezekre a fiatalokra?

A valóság fontosabb az eszménél – írja Ferenc pápa Evangelii Gaudium című apostoli buzdításában. „A valóság egyszerűen van, az eszmét kidolgozzuk. A kettő között állandó párbeszédnek kell folynia, nehogy az eszme elszakadjon a valóságtól. Veszedelmes dolog az üres szavak, képek és gondolatmenetek világában élni.” (EG 231) A valóság pedig az, amit a Biblia a maga nyelvén így fogalmaz meg: „Azt mondta az Úr Isten: »Nem jó, hogy az ember egyedül van, alkossunk hozzá illő segítőt is.«” (Ter 2, 19). Erre a valóságra épül a házasság eszméje. A valóság az, hogy az ember egyedül nem képes kiteljesedni, szüksége van a másik emberre, aki segíti, aki hozzá illik, azaz akivel kiegészítik egymást. Minden korban és a föld minden részén az emberek arra vágytak, hogy legyen egy társuk, hogy megtalálják azt az egyet, az „igazit”, aki kiegészíti őket. Az emberiség történelme azt is igazolja, hogy azok a családok váltak a társadalmi és emberi fejlődés szilárd alapjaivá, amelyeket az „egy testté lett” (ld. Mt 19,3) emberpárok őszinte és önkéntes elhatározásból alapítottak. Azok az elméletek, amelyek a házasságot ki akarták iktatni a társadalom életéből, amelyek a családot csupán rosszul működő gazdasági egységként kezelték, sorra megbuktak, mert nem vették figyelembe a valóságot.

Mit tapasztaltok: kiknek az érdekében áll a házasság- és családellenes eszmék terjesztése? Kik a haszonélvezői annak, hogy a házasságok nem tartósak, hogy a társadalom elöregedik, hogy az emberi kapcsolatok meglazulnak?

„Az eszme – a kimunkált fogalmi rendszerek – feladata a valóság megragadása, megértése és irányítása” – írja Ferenc pápa (EG 232). A valóságtól elszakadt eszmék félrevezetik az embereket, az emberi méltóságnak meg nem felelő életvitelre késztetik őket. A tényeket figyelmen kívül hagyó eszmék nem tudnak visszahatni a valóságra, mert így nem alakulhat ki konstruktív párbeszéd az eszme és a valóság között. Így megakad a fejlődés, a tökéletesebb felé való haladás. A valóság az, hogy „Isten az embert a maga képére, Isten képére teremtette, férfinak és nőnek teremtette.” (Ter 1, 27) Vannak azonban elméletek, amelyek szerint a nemek nem velünk született adottságok, a nemekhez tartozó szerepeket a társadalom kényszeríti rá az egyes emberre. Ezen téveszmék nem csak elszakadnak a valóságtól, hanem megkísérlik azt manipulálni, amikor azt hirdetik, hogy ha a nemek okozta „rabságból” az embereket sikerül felszabadítani, akkor mindenki hatékonyabban tudja a társadalmat szolgálni.

A keresztény házasság-eszmény arra a tényre alapul, hogy a teremtő Isten képmása a házaspár: a férfi és a nő együtt. Nem pusztán a férfi, nem pusztán a nő, hanem ketten együtt, hiszen a kettő már egy test (Ter 2,24). A házastársi egységben a férfi és a nő a kölcsönös önátadásában és teljes, végleges életközösségében Isten és az Ő szeretete tükröződik vissza. Így részesednek a házastársak Isten teremtő munkájában, ez pedig a társadalom legmagasabb rendű szolgálata.

Mondjatok példát arra, hogy a valóságot és a tényeket figyelmen kívül hagyó eszmék szószólói megszavaztatják az e kérdésekben való döntésre nem felkészült testületeket tételeik igazolására! Ismertek-e áltudományos élet- és családellenes elméleteket? Hogyan léphetünk fel ezek ellen?

„A valóság az eszme felett áll” (EG 233). Vannak szószólói annak a téveszmének is, amely szerint a nők joga rendelkezni a bennük megfogant gyermek életéről és haláláról, azt állítják, hogy a születendő élet védelme ideologikus, sötétségbe borító és korszerűtlen nézet. A valóság az, hogy a legalapvetőbb emberi jog az élethez való jog, ez a jog pedig minden emberi lényt megillet élete minden helyzetében és fejlődése minden fázisában. A születendő gyermekek mindenki között a legvédtelenebbek és legártatlanabbak. Az anyaság feltételezi az apaságot, mégsem dönthet sem az apa, sem az anya, sem ketten együtt gyermekük életéről. Minden ember Isten teremtménye, akit Isten saját képmására teremtett, egyedül Ő rendelkezik élete felett. „Az ész önmagában elegendő minden emberi élet sérthetetlen értékének felismerésére, de ha hittel is nézzük, akkor az emberi személy minden megsértése Isten előtt bosszúért kiált és az ember Teremtőjének, Istennek is a megsértése.” (EG 213)

Mit tehetünk azoknak a nőknek az érdekében, akik olyan nehéz helyzetbe kerültek, hogy nem látják értelmét gyermekük világrahozatalának?

Tévedsz, kislányom – mondta édesapja lányának –, mikor azt mondod, hogy az eszményi házasság a ma emberének nem felel meg. Isten minden ember szívébe ültette a jó, a szép, az igaz és a szent utáni vágyat. Azok, akiknek élete valamiért kisiklott, tagadni igyekeznek az igazságot, a jó és a szép létezését, ezzel akarják igazolni kudarcaikat. Ezek az emberek szembe szállnak a valósággal, valótlanságokra épülő elméleteket találnak ki, ezeket sokszor szép jelszavak – szabadság, emberiesség, testvériség és hasonlók – mögé sorakoztatják fel, megtévesztve ezzel sokszor a jó szándékú embereket is. Ne higgy a hamis prófétáknak! Csak nézd meg, hogyan élnek ők: békesség, nyugalom, boldogság, virágzás veszi körül őket, vagy egymással szembefordulás, tülekedés, kíméletlenség, keserűség, kiábrándultság! És ne feledd: szüleid boldogsága sem véletlen szerencse műve. Hittünk abban, hogy Isten a saját képmására, a szeretetre teremtett minket, hogy az a hivatásunk, hogy szeressünk, s így visszatükrözzük Istent és az ő szeretetét. Azt kerestük, hogy hogyan tehetünk eleget hivatásunknak. Amikor találkoztunk, megértettük, hogy Isten egymásnak ajándékozott minket, nekünk is el kell magunkat ajándékoznunk. Ez a mi boldogságunk titka. Hiszem és tudom, hogy a szíved mélyén te is arra vágysz, hogy megtaláld hivatásod teljesítésének módját. Ne félj a hamis próféták okozta hangzavarban kimondani, hogy szeretetben akarsz élni, és szeretetből el akarod magadat ajándékozni. Csak te is akard, hidd és kérd Isten segítségét, meglátod, olyan „szerencséd” lesz, mint a szüleidnek!

Bíró László
az MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke



Zsolozsma 117.



Szent Gaudentius bresciai püspök értekezéseiből
 
(Tract. 2: CSEL 68, 30-32)
 
Az Újszövetség ránk hagyott áldozata
 
 
     A mennyei áldozat, amelyet Krisztus alapított, valóban az ő új szövetségének a ránk hagyott áldozata. Azon az éjszakán hagyta ránk jelenlétének bizonyságául, amikor kereszthalálra adták.
     Úti eledelünk ez, amely földi életünk útján táplál és éltet, míg majd e világot elhagyva el nem jutunk hozzá. Ezért mondotta Urunk: Ha nem eszitek az én testemet, és nem isszátok az én véremet, nem lesz élet bennetek (vö. Jn 6, 53).
     Azt akarta, hogy jótékonysága állandóan velünk maradjon. Azt akarta, hogy az ő drága vérén megváltott lelkek mindenkor megszentelődjenek tulajdon szenvedésének képére. Ezért meghagyta hűséges tanítványainak, akiket Egyháza első papjaivá is tett, hogy szünet nélkül mutassák be az örök életnek e szent titkait, ezt kell a földkerekség összes egyházában is minden papnak ünnepelnie, amíg az égből Krisztus újra el nem jön. Így tehát a papok és velük együtt az egész hívő nép megváltásunk örök emlékezetét ünnepeljék, amikor Krisztus szenvedésének példáját szem előtt tartják mindennap, amikor azt kezükbe fogják, magukhoz veszik, és szívükbe fogadják.
     Továbbá, mivel a kenyeret sok lisztté őrölt búzaszemből és vízből készítik, és tűzön kapja meg a végső alakját, ez a kenyér nagyon találóan jelképezi Krisztus testét, hiszen tudjuk, hogy az az egész emberi nem sokaságából lett egy testté, amelyet a Szentlélek tüze készített el.
     Ő ugyanis a Szentlélek által született, és — mert így illett teljesíteni minden igazságosságot — leszállt a keresztség vizébe, hogy azt megszentelje, majd kilépett a Jordán folyó vizéből, és őt ettől kezdve a föléje galamb képében leszálló Szentlélek töltötte be az evangélista tanúsága szerint: Jézus a Szentlélektől eltelve otthagyta a Jordánt (Lk 4, 1).
     Hasonlóképpen az ő vére is olyan, mint a sok szőlőszemből, mégpedig saját szőlőtőjének a fürtjeiből készült bor, amit a kereszt gyötrelme sajtolt ki. Ez a bor saját erejéből forrásnak indul azoknak a lelkében, akik azt hűséges szívvel magukhoz veszik.
     Az üdvöt hozó Húsvétnak ezt az áldozati ajándékát hívő szívetek teljes vágyakozásával fogadjátok velünk együtt mindnyájan, akik már kivonultunk a sátán Egyiptomának és fáraójának a hatalmából, hogy a mi Urunk, Jézus Krisztus által — akiről hisszük, hogy jelen van e szentségekben — szívünk legmélyéig megszentelődjünk, hiszen az ő mérhetetlen jósága mindörökké megmarad.  


Húsvét második hete csütörtök



Húsvét második hete csütörtök

„Aki elfogadja tanúságát, az igazolja, hogy Isten igazmondó”

„Aki felülről jön, fölötte van mindenkinek. Aki a földről való, az földi, és a földről beszél”Jézus Nikodémusnak mindjárt a találkozásuk elején olyan fogalmakat említ meg, amelyeket az idős férfi nem ismer. Nikodémus azért ment Jézushoz, mert hallotta beszédeit Istenről, jóságról, szeretetről, látta cselekedeteit, amelyek földi okokkal meg nem magyarázhatók. Látott régebben is betegeket, akik orvoshoz mentek. Az orvos megvizsgálta a beteget, vagy felismerte a bajt, vagy nem. Ha felismerte, és volt a gyógyításra alkalmas gyógyszere, alkalmazni kezdte. Vagy gyógyult a beteg, vagy nem. Földi baj, földi orvosság. Vagy hat, vagy nem. Jézus azonban nem vizsgált meg senkit, aki betegségére gyógyulást kért tőle. Jézus minden segédeszköz nélkül rögtön tudta, mi a baj, azonnal érintéssel vagy a nélkül, szóval vagy a nélkül egészségessé tette. A figyelő öreg farizeus gondolkodni kezdett: miért tudja ezt tenni? A tanítása –gondolta – lényegében olyan, mint Mózesé és a prófétáké, csak sokkal tökéletesebb. Mózes és a próféták beszélnek Istenről és dolgairól, életéről, hatalmáról pedig közvetlen ismeretük nincs, de Isten rendkívüli jellel igazolja a mondottakat. Isten hatalmasabb nálad, fáraó, engedelmeskedj neki! Nem? A tíz eget-földet megrengető csapás végül is meggyőzte a fáraót. (Kiv 5-6) Jézus mindezt úgy teszi, mint aki maga is Úr. Jézus próbálja Nikodémust gondolkodásra bírni: ezért mondja neki az újjászületés fogalmát, a földiről az égnek életére kell születni újból (3,3-6); a szél példájával (8-9); ennek a magasabb életnek és gondolkodásnak a lehetőségét a mennyből lejövő Messiás adja meg (13-14) Azután új gondolatokkal készteti erre: „Aki felülről jön, fölötte van mindenkinek. Aki a földről való, az földi, és a földről beszél. Aki a mennyből jön, feljebbvaló mindenkinél. Arról tanúskodik, amit látott és hallott, de a tanúságát senki sem fogadja el. Aki elfogadja tanúságát, az igazolja, hogy Isten igazmondó. Mert akit Isten küldött, az az Isten igéit mondja, ő ugyanis a Lelket nem mértékkel adja. Az Atya szereti a Fiút, és mindent az ő kezébe adott. Aki a Fiúban hisz, annak örök élete van, aki pedig nem hisz a Fiúban, nem látja meg az életet, hanem Isten haragja marad rajta” (31-36) Jézus az öreg farizeusnak megfogalmazta küldetését. A Lélek nem áradt szűkmarkúan az Ószövetség egyik megöregedett, hűséges képviselőjére. Már az óriási eredménye volt Jézus beszédeinek, gyógyításainak, hogy sokak lelkében elevenítő talajra hullottak az égből hozott üzenetek. A főpap és sok farizeus nem fogadta el Jézust Messiásnak, hanem halálra ítélték, mint istenkáromlót. Nikodémus és barátja, Arimateai József nem volt ott ezen a gyűlésen, meg sem hívták őket. A keresztre feszítést azonban végignézték, és Jézusnak istenemberi holttestét József kérte el és kapta meg Pilátustól, hogy eltemesse.Közben
Nikodémus, aki először éjszaka ment hozzá, mirrha és áloe keveréket hozott körülbelül száz fontot.Fogták tehát Jézus testét és a fűszerekkel együtt gyolcsruhába göngyölték, ahogy a zsidóknál temetni szokás” (Jn 19,38-42) Az a közelben lévő sír a hagyomány szerint Arimateai Józsefé volt. Talán ők ketten –a Szűzanyán kívül-, nem vesztették Jézusba vetett hitüket. A Torinó-i lepel örökös tanújuk.


2014.05.01. csütörtök



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.05.01. csütörtök

A zsidó főtanács tagjai elfogatták az apostolokat, és a templom börtönébe vetették őket.

A templom udvarán nem történt különösebb,esteledett, az imádkozók hazamentek. A börtön folyosója barátságtalan, a börtöncella nem otthon. Eszükbe jutott Mesterük egykori figyelmeztetése: „Az emberekkel szemben legyetek óvatosak, mert bíróság elé állítanak, zsinagógáikban pedig megostoroznak benneteket! Miattam helytartók és királyok elé hurcolnak, hogy tegyetek előttük és a pogányok előtt tanúságot. Amikor átadnak benneteket a bíróságnak, ne töprengjetek, hogyan és mit mondjatok. Abban az órában megadatik nektek, hogyan beszéljetek. Mert hisz nem ti fogtok beszélni, hanem majd Atyátok Lelke szól belőletek” (Mt 10,17-20) Az őröket odaállították a bezárt cellaajtó és az udvarra nyíló börtönajtó elé, majd hazamentek. Másnap reggel, amikor megérkeztek a hivatalos személyek, az őröket elküldték a foglyokért, de a bezárt ajtók mögött nem volt senki. Az udvaron valaki említette, hogy az előző napon letartóztatottak a Salamon-csarnokban tanítják a népet.„a főpap kérdőre vonta őket: Szigorúan megparancsoltuk nektek, hogy ne tanítsatok abban a névben, és lám, egész Jeruzsálem tele van tanításotokkal. Ránk akarjátok hárítani annak az embernek a vérét. Péter és az apostolok így válaszoltak: Inkább kell engedelmeskedni Istennek, mint az embereknek. Atyáink Istene feltámasztotta Jézust, akit keresztfára feszítve megöltetek. Isten jobbjára emelte, fejedelemmé és Megváltóvá, hogy megtérítse Izraelt, és megbocsássa bűneit. Mi ezeknek a dolgoknak tanúi vagyunk. és a Szentlélek is, akit az Isten megadott azoknak, akik engedelmeskednek neki. Ennek hallatára haragra gerjedtek, és meg akarták őket ölni” (ApCsel 5,28-33) Kristálytisztán kiviláglik ebből, hogy a zsidók akkori főpapja nem akarta és nem vette tudomásul a tényeket, hanem az elődei által elmondottakat ismételgeti. Azt állították, hogy Jézus ember létére Isten fiává tette magát, ezért kellett meghalnia. Jézus pedig ezt válaszolta nekik: „Hát nincs megírva törvényetekben: Én mondtam: istenek vagytok? Ha már azokat is isteneknek mondta, akikhez az Isten szólt, és az Írás nem veszítheti érvényét, akkor hogy vádolhatjátok káromlással azt, akit az Atya megszentelt és a világba küldött, azért, mert azt mondtam: Isten Fia vagyok. Ha nem Atyám teteit viszem végbe, akkor, ha nekem nem hisztek, higgyetek a tetteknek, hogy végre lássátok és értsétek, az Atya bennem van, s én az Atyában vagyok. Erre el akarták fogni, de kiszabadult kezük közül” (Jn 10,34-39) Ezt a filozófia, a csak emberi ésszel, isteni kegyelem nélkül kialakított tudomány ismeretelméletében alaptörvényként rögzített tétel is kimondja: „Contra facta non valent argumenta”A tények ellenében semmit nem érnek a vélemények, azaz az érvelések. János evangélista szem és fültanúként láthatta az isteni csodákat. A három halott feltámasztását, a naimi ifjúét (Lk 7,11-17), Jairus leányáét (Lk 8,49-56) és Lázárét (Jn 11) Péterék nem akarták a zsidó főpapra és a főtanácsra hárítani Jézusnak a vérét. Ezt látta egész Jeruzsálem és a római helyőrség is. Péter nem azzal védekezik, hogy vádolja az akkori vezetőket, hanem azt teszi, amit Jézus a mennybe felemelkedése percében parancsolt nekik: „Megkapjátok a Szentlélek rátok leszálló erejét, és tanúim lesztek Jeruzsálemben s egész Júdeában és Szamáriában, sőt egészen a föld végső határáig” (ApCsel 1,8)„Isten, hazánkért térdelünk elődbe. Rút bűneinket jóságoddal fedd be.Szent magyaroknak tiszta lelkét nézzed, Érdemét idézzed” (Ho 293,1)„Szállj ránk életadó Lélek, Szállj le, igaz Bölcsesség!”(101)



2014. április 30., szerda

Zsolozsma 116.



Nagy Szent Leó pápa beszédeiből

Az Egyházban élő Krisztus

Szeretteim! A legkisebb kétség sincs abban, hogy Isten Fia az emberi természetet felvéve olyan szoros kapcsolatba lépett vele, hogy a Krisztus nemcsak abban az egy emberben van, aki az egész teremtés elsőszülöttje, hanem ott van minden szentjében is, mert amint a tagoktól nem választható el a fej, úgy a fejtől sem választhatók el a tagok. Igaz ugyan: nem erre az életre vonatkozik, hanem az örök életre, hogy Isten lesz minden a mindenben, mégis már most is osztatlan lakója ő a saját templomának, amely az Egyház, ígéretéhez híven: Én veletek vagyok mindennap, a világ végéig (Mt 28, 20). Mindazt tehát, amit Isten Fia a világ kiengesztelése végett cselekedett és tanított, nemcsak az elmúlt idők történetéből tudjuk, hanem a jelenben végbevitt művek erejéből is megtapasztaljuk.Mert ő az, aki a Szentlélek erejéből szűzi Anyától született, aki sértetlen szűzi Egyházát ugyanolyan ihletéssel termékenyíti meg, hogy az újjászülő keresztség által megszámlálhatatlan sokaság szülessék, Isten gyermekeinek sokasága, s akikről meg van írva: nem a vérnek vagy a testnek a vágyából, s nem is a férfi akaratából, hanem Istenből születtek (Jn 1, 13) Mert ő az, akiben áldást nyer Ábrahám egész családja, az örökbe fogadott egész emberiség; a pátriárka pedig a népek atyja lesz, mert az ígéret fiai a hitből, nem pedig a test vágyából születnek. Igen, ő az, aki az ég alatt élő összes nemzet közül egyet sem mellőzött: valamennyi népből hívja össze szent juhai egyetlen nyáját. Szüntelenül teljesíti tehát ígéretét: Más juhaim is vannak, amelyek nem ebből az akolból valók. Ezeket is ide kell vezetnem. Hallgatni fognak szavamra, és egy nyáj lesz, és egy pásztor (Jn 10, 16) Jóllehet elsősorban Péternek mondja: Legeltesd juhaimat (Jn 21, 17), mégis az egy Úr irányít minden pásztori gondoskodást. És olyan viruló réten, olyan dús legelőn táplálja azokat, akik a Szikla köré gyűlnek, hogy máris mérhetetlenül sok a kövér legelőn, vagyis a szereteten annyira megerősödött bárány, hogy nem vonakodnak pásztoruk nevéért meghalni, miként a jó Pásztor is kegyes volt juhaiért az életét is feláldozni. Igen, Krisztus az, akivel együtt halnak meg nemcsak a dicsőséges bátor vértanúk, hanem a keresztségben újjászülető hívő emberek is magában az újjászületés szentségében. Ezzel a halállal ünnepeljük előírásosan az Úr húsvétját, a tisztaság és igazság kovásztalan kenyerében, hiszen ha elvetjük a régi gonoszság kovászát, az új embert magának az Úrnak a vére részegíti meg, magának az Úrnak a teste táplálja. Mert éppen azt hozza létre a Krisztus testében és vérében való részesedés, hogy azzá alakuljunk át, akit magunkhoz vettünk, és így lélekben és testben, egész életünkben hordozzuk őt, akivel együtt haltunk meg, együtt temetkeztünk el, és együtt támadtunk fel az új életre. 


Húsvét 2 hete szerda



Húsvét második hete szerda

Húsvét 2 hete szerda

ApCsel 5, 17-26; Jn 3, 16-21

„Hirdessétek a templomban a népnek a tanítást erről az életről”

Az apostolok küldetésük értelmében állandóan imádkoztak és tanítottak. Az igazságot tanították, ez a katolikus élet alapja. Mivel abban az időben már a legfontosabb igazság, amit az üdvösség érdekében meg kellett ismernie Jeruzsálem lakóinak és a fővárosba ellátogató vidéki zsidó híveknek az volt, hogy Isten beteljesítette az Ábrahámnak, Jákobnak, Dávidnak adott ígéreteket. Ennek lényege: Dávid királyi házából megszületett a sátántipró Messiás, akit a zsidó nép szeretettel fogadott, de a vezetők gyanakodva elutasítottak. Jézus elfogadta és megerősítette az ószövetségi Szentírást, beteljesítette a próféták jövendöléseit. Rengeteg csodát művelt a betegek gyógyításával, megmutatta, hogy ura a természetnek. A vihart egyetlen szóval lecsendesítette, öt kenyeret úgy megszaporított, hogy tízezer embert jóllakatott vele, három halottnak visszaadta az életet. Mindazt valóra váltotta, amit Atyja rábízott. Főpapok és farizeusok esküdtek össze ellene ennyi bizonyíték ellenére, halálra ítélték, Pilátussal is halálra ítéltették, keresztre feszítve meghalt, de harmadnapra feltámadt. Az apostolok tehát az Ószövetség beteljesítőjeként beszélhettek róla. Tanításukat megerősítették sok-sok csodával, amit Jézus nevében műveltek. A végén már Péter lakása és a zsidó templom közötti útszakaszra hordták ki a betegeket, hogy legalább Péter árnyéka érje őket, amint imádkozni és tanítani megy föl a templomba. Ezt a nagy sikert már nem tudta lenyelni a zsidó főpap: „Fölállt ekkor a főpap, és mindnyájan, akik vele tartottak – vagyis a szaddúceusok pártja -, elteltek irigységgel. Elfogták az apostolokat, és nyilvános börtönbe vetették őket. Az Úr angyala azonban éjjel kinyitotta a börtön ajtaját, kivezette őket, és azt mondta: Menjetek, álljatok ki és hirdessétek a templomban a népnek a tanítást erről az életről. Miután ezt hallották, virradatkor bementek a templomba és tanítottak”. (ApCsel 5, 17-21) Miért nem tudták eltűrni a főpapok és a velük tartó szaddúceusok az apostolok nyilvánvaló sikereit? Mert a szaddúceusok voltak annak a kornak az anyag- és szabadelvű pártja. Minden áron azt akarták bizonyítani, hogy nekik mindig igazuk van. Igazuk volt Jézussal szemben, ezt nyíltan állították a főtanácsban, ugyanezt tették Pilátus előtt. A főtanácsban káromkodással vádolták és ítélték halálra az Urat, mert ez számított főbenjáró bűnnek a hívő zsidók szemében. Pilátus sok istenhívő volt, nem zavarta, ha Jézus Isten Fiának vallotta magát, ezért a császár egyeduralmát veszélyeztető trónkövetelő váddal hozakodtak elő. Isten nyilvánvaló csodával nyilatkozott az apostolok igaza mellett. Angyalt rendelt a börtönbe, ő gond nélkül kinyitotta a becsukott ajtót, és közölte Isten parancsát: Menjetek a templomba, folytassátok az igehirdetést és tanúságtételt Jézus mellett! – Ha becsületes főpapja lett volna Istennek az akkori főpap, a bezártan talált börtönajtó, az üres cella elgondolkodtatta volna, hogy Isten nem tesz csodát hazugság mellett. Főként azt fontolta volna meg, hogy a kiszabadult rabok ott maradtak a templom szokott tornácán. Nekünk is ugyanez a parancsunk Jézustól: Menjünk a templomba, hirdessük az igazságot és a szeretetet. Ne féljünk Isten mai ellenségeitől: Isten ugyanaz ma, mint akkor volt, végtelen igazság és végtelen szeretet. Ellenségei, pedig ugyanolyan ostobák, mint az akkoriak. Azt hiszik, hogy igazuk van, ha szélkakas módjára fondorkodnak, azaz hazudoznak. Isten ítélni fog.


2014.04.29. szerda



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.04.29. szerda

Az apostolok működése Jeruzsálemben

„Az apostolok keze sok jelet és csodát művelt a nép között. Mindnyájan egy emberként voltak a Salamon-csarnokban. Mások közül senki, sem mert közéjük elegyedni, de a nép magasztalta őket. A hívők—férfiak és nők--, egyre nagyobb számban csatlakoztak az Úrhoz. Még a betegeket is kivitték az utcára, hordágyra fektették őket, hogyha Péter arra megy, legalább az árnyéka érje egyiket, másikat. Sőt még a Jeruzsálemhez közel eső városok népe is odajött, hozták a betegeket, a tisztátalan szellemektől gyötörteket s ezek mind meggyógyultak”. (ApCsel 5,12-16) Szent Lukács, az a görög orvos, aki megtért és megírta a harmadik evangéliumot, felfigyelt arra, hogy az apostolok az orvosokhoz hasonlóan, kezükkel művelték a csodákat. A betegek kezükkel nyúltak a segítők keze után, hogy a kezek érintkezése, és a hatalmat birtokló isteni erő a „csatornát” meglelve célba juttassa a természetfeletti ajándékot, a krisztusi kegyelmet. Amikor Jézust, az Isten Fiát az isteni kegyelem-forrást a kereszt két „karjához” rögzítették a kirendelt zsoldosok, a bárgyú ellenség a gyűlöletmaró gúnyával arra célzott, hogy a Názáreti kezét most örökre odaszegezték a kemény keresztfához, örökre megbénították a Mester kezét. Az utolsó, a legszégyenletesebb emberi méreg, a maró gúny következett:„Az arra menők káromolták, s fejüket csóválva mondogatták: Te, aki lebontod és harmadnapra fölépíted a templomot, szabadítsd meg magad! Ha Isten Fia vagy, szállj le a keresztről! Ugyanígy gúnyolódtak az írástudókkal és a vénekkel együtt a főpapok is: Másokat megmentett, de magát nem tudja megmenteni. Ha Izrael királya, szálljon le a keresztről, s akkor hiszünk neki. Az Istenben bízott. Mentse hát meg, ha akarja. Hisz azt mondta: Isten Fia vagyok.”Ilyen módon gyalázták a vele együtt megfeszített gonosztevők is. (Mt 27,39-44) Micsoda ostobák az „ilyen tudósok”.Mennyire eltorzultak az egykor magas rendű angyal elmék. Jézus háromszor is elmondta, hogy a megváltás eszköze a legborzalmasabb szenvedés lesz. Ezt nem hallották meg ezek a híres ördögök? „Jézus jelezni kezdte tanítványainak: Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, a főpapoktól és az írástudóktól, megölik, de harmadnapra feltámad”. (Mt 16,21) Feltámadása után a negyvenedik napon Jézus fölment a mennybe. Búcsúzáskor így szólt tanítványaihoz:„Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik”.(Mk 16,1516) Az apostolok megkapták a Szentlelket, bátran prédikáltak és gyógyítottak. Ez dühítette az Úr ellenségeit, féltékenységükben fölléptek ellenük. Elfogatták az apostolokat, és nyilvános börtönbe vetették őket. Az Úr angyala éjszaka kinyitotta a börtön ajtaját, kivezette őket s így szólt hozzájuk: Menjetek, álljatok ki a templomban a nép elé, és hirdessétek ennek az életnek igazságait! Megfogadták e szavakat, hajnalban bementek a templomba, és tanítottak. Amikor megérkezett a főpap és kísérete, egybehívták a főtanácsot és Izrael fiainak összes véneit, és üzentek a börtönbe, hogy vezessék őket elő. Amikor a szolgák elmentek, nem találták őket a börtönben, Visszatértek hát és jelentették: A börtönt gondosan bezárva találtuk, az őrök ott álltak az ajtók előtt, de amikor benyitottunk, odabenn senkit sem találtunk. A templomőrség parancsnoka és a főpapok e hír hallatára ne tudták elképzelni, mi történhetett. Egyszer csak beállított valaki, és jelentette nekik: Azok a férfiak, akiket börtönbe vetettetek, a templomban vannak, és tanítják a népet. Ekkor a parancsnok elment a szolgákkal, és elővezette őket. Erőszakot nem alkalmaztak, mert féltek, hogy a nép kövekkel támad rájuk”. (ApCsel 5,17b-26) A tanulság nemcsak a Messiást elvető akkori hivatalos uraknak és beosztottjaiknak, hanem nekünk is szól: Isten elvetette azokat, akik megölették a pogány helytartóval Fiát, Jézust, akit az egész világ megváltójának küldött a földre. Aki Isten legnagyobb kincsét, szeretett Fiát elveti, annak az Isten által adott, teremtett földön nehéz lesz a sorsa, de ha hisz, és megkeresztelkedik, az (és csakis az) Üdvözül. Mindenki gondolja meg ezt az örök igazságot.


2014. április 29., kedd

Zsolozsma 115.



Sienai Szent Katalin szűznek „Az isteni gondviselés” című párbeszédes művéből

Megízleltem, és láttam

Ó, örök Istenség, ó, örök Háromság, aki az isteni természet egysége által oly sokat érővé tetted egyszülött Fiad vérének váltságdíját! Te, örök Háromság, olyan vagy, mint valami mély tenger, amelyben minél többet keresek, annál többet találok; és minél inkább megtalállak, annál jobban kereslek téged. Te valamiképpen kielégítetlenül elégíted ki a lelket, mivel mélységedben úgy elégíted ki, hogy mindig szomjas és éhes maradjon rád, ó, örök Háromság, s nagyon kívánjon, és vágyódjék látni téged, a világosságot világosságodban. Megízleltem, és láttam az értelem fényével világosságodban a te mélységedet, örök Háromság, és teremtésed szépségét: aztán beléd öltözködve láttam, hogy a képmásod leszek: hiszen nekem ajándékozod magadat, örök Atya, hatalmadból és bölcsességedből, amely bölcsesség Egyszülötted sajátja. A Szentlélek pedig, aki tőled, az Atyától és a Fiútól származik, olyan akaratot adott nekem, amellyel alkalmassá tett arra, hogy szeressek. Hiszen te, örök Háromság, te vagy az Alkotó, én az alkotás: innen tudtam meg, a te megvilágosításod hatására az újjáteremtésben, mit tettél velem egyszülött Fiad vére által, hogy a szeretet rabja lettél teremtményed szépsége miatt. Ó, mélység, ó, örök Háromság, ó, Istenség, ó, mélységes tenger: mi nagyobbat adhatnál nekem magadnál? Te vagy az örökké égő tűz, amely nem hamvad el; te vagy, aki izzásoddal elemészted a lélek minden önző szeretetét. Ismét csak te vagy a tűz, aki minden fagyot felolvasztasz, és fényt gyújtasz a lélekben világosságoddal, amellyel megismertetted velem igazságodat. Ennek a fénynek tükrében ismerlek téged legnagyobb kincsemnek, minden jó felett álló értéknek, boldog jóságnak, kimeríthetetlen jónak, felbecsülhetetlen értéknek: mindennél nagyobb szépségnek, minden bölcsességet meghaladó bölcsességnek: mivel te magad vagy a bölcsesség, te az angyalok kenyere, aki a szeretettől hevítve magadat adtad az embereknek. Te vagy a ruha, amely befedi ruhátlanságomat, jól lakatsz bennünket, éhezőket édességeddel, mivel minden keserűség nélküli édesség vagy. Ó, örök Háromság!


Húsvét második hete kedd



Húsvét második hete kedd

„Ne csodálkozz, hogy azt mondtam neked: szükséges újra születnetek”
Jézus egy öreg farizeust fogad éjszakai látogatásra. Ő elismeri Jézus isteni küldetését, mert igazságot tanít, csodás fényt sugároz, és olyan rendkívüli tetteket cselekszik, hogy az isteni küldetését nem lehet megkérdőjelezni. Van azonban Jézus válaszában egy olyan kijelentés, amit az idős ember sehogyan sem ért, mert túlságosan a természetes világ tapasztalataiból kölcsönzi a fogalmait. Az emberi születés édesanyától történik, amikor a megfogant magzat kilenc hónapig tartó fejlődése eléri azt a fokozatot, hogy az anyaméhen kívüli, önálló életet is elkezdheti. Ezért lendíti az Úr Nikodémus fantáziáját, utána értelmét is magasabbra: „Ami a testből született, az test, és ami a lélekből született, az lélek. Ne csodálkozz, hogy azt mondtam neked: szükséges újra születnetek”. (Jn 3,6-7) Az emberi lélek nem az édesanyától születik, nem is ő foganja apai segédlettel. Az új jövendő ember lelkét egyedül Isten teremti. Teremti, mert szellem, és a szellemi létező bármilyen fajtája nem származhat szellemi magból, mert a szellem egyszerű, egynemű létező. Amikor Isten megalkotta az első emberek testét, Ádám testét agyagból alkotta tökéletes felnőtt embertestté, Éva testét pedig Ádám oldalából kivett bordapárból alkotta tökéletes, felnőtt asszonytestté. Mindkettőjük lelkét minden előzmény nélkül, a semmiből teremtette, belelehelte az anyagi testbe, és a lélekkel egyesült test azonnal élővé lett. Ők nem születtek, hanem megteremtettek a földi életre. Ők voltak azok az első földi lények, akiknek két fajta életet szánt a Teremtő: földit, és azt, amelyben a test és lélek közös erővel felkészül a mennyországi életre. Ez azt jelenti, hogy megismerik az isteni igazságokat, elsősorban magát a jó Istent, aztán meg tanulják szeretni a rengeteg jóért, amit tőle kapnak. Igyekeznek továbbá megismerni az Atya velük kapcsolatos, pontos élettervét, hogy tudják, kivel milyen jót kell tenniük. Ez gyakorlatilag megmutatja, hogy a felebaráti szeretetet hogyan kell megvalósítanunk a mellénk rendeltek és a velünk találkozók boldogítására. „Nikodémus megkérdezte: De miképpen lehetséges mindez?”(9) Ezt a készséget az örök életre születéshez és megerősödéshez az ősszülők megkapták a megszentelő kegyelemmel, amelyet lelkük teremtésével egy időben adott meg az Úr mindkettőjüknek. A lelki halál, az ősbűn ezt a lelkiéletet lerombolta. Ezért van szüksége minden üdvözülni szándékozó embernek az újjá (újra) születésre, amelyet a Megváltó szerez vissza nekünk lehetőségként: „Senki sem ment föl a mennybe, csak az, aki a mennyből jött le: az Emberfia. Ahogyan Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy kell majd az Emberfiának is fölemeltetnie, hogy mindannak, aki hisz, örök élete legyen” (13-15) Aki hisz Jézus Krisztusban, felveszi a keresztség szentségét, visszakapja a megszentelő kegyelmet, amely Isten gyermekévé és a mennyország örökösévé teszi az embert, és egyben belépő a mennyországba.


2014.04.29. kedd




Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.04.29. kedd

Az átalakulás útja.

Egyetlen ember sem születik üdvösségre készen. Az üdvösség feltétele, hogy végre kell hajtanunk Isten nekünk rendelt élettervét. A mennyországba jutás Isten kegyelméből adódik, de a mennyei boldogság bőségét Isten igazságosan méri, a szerint, hogy mennyi jót tettem Isten terveinek megfelelően. Mivel az embernek van saját értelme és akarata, azért tudunk vagy tudnánk mi is terveket készíteni Istentől függetlenül. Ő azonban azt akarja, hogy a másokat kiszolgáló szeretet-tervét hajtsuk végre. „Arról ismerjük meg, hogy szeretjük Isten szülötteit, ha Istent szeretjük és parancsait teljesítjük”(1Jn 5,2) Ehhez kell földi életünkben átalakulnunk. Ez az átalakulás szenvedéssel jár és fel kell ajánlanunk a cél, a lélekmentés érdekében. Jézus teljes odaadást kíván: „Bizony, bizony mondom nektek, ha a földbe hullott gabonaszem meg nem hal, egymaga marad, de ha meghal, sok termést hoz” (Jn 12,24) a papnak egész életét erre kell felajánlania, hogy sok termést hozzon. A papot „alter Christusnak”, egy másik Krisztusnak, Krisztus másának is hívják régi idők óta. Ebben is követnünk kell, Urunkat a szívünkbe kell fogadnunk világunk nehézségeit, és Krisztussal együtt szenvedve kell átformálnunk ezeket a problémákat, és ez által saját magunkat is. Amilyen mértékben mi magunk átalakulunk, úgy láthatjuk meg Isten országának jelenlétét, és mutathatjuk meg másoknak is. Ez nem könnyű feladat. A sok a gonoszság könnyebben foglalja le az emberek szívét, ha bűnösen is, de gazdagon élhet. Nekünk kell példát adnunk.


2014. április 28., hétfő

Zsolozsma 114.



Egy ókori szerző húsvéti szentbeszédéből

Lelki Húsvét

A most megünnepelt Húsvét az egész emberiség üdvösségének a forrása, az első embertől kezdve, aki a többi emberben fennmarad, és életre támad. Ám a beteljesített dolgok részletei, és azok az ideiglenesek, amelyek az örök valóságok képei és előábrázolásai, már korábban el voltak tervezve, hogy körvonalazzák a most megvalósuló igazságot. Amikor pedig a való igazság megjelenik, akkor az előkép már elveszíti időszerűségét, mint ahogy, ha egy király valahol megjelenik, akkor már senki sem hódolhat az élő király helyett annak képe előtt. Nyilvánvaló ebből, hogy az előkép helyet ad a való igazságnak. Az előkép csak a zsidó elsőszülöttek rövid földi életét ünnepli, az igaz valóság viszont minden ember örök életét. Mert az még igazán kevés, hogy ha a halált egy kis időre elkerüli valaki, aki kevéssel azután úgyis meghal; de az az igazán nagyszerű, ha az ember teljességgel elkerüli a halált; és íme, ez történik meg mivelünk, akikért feláldozta magát a mi húsvéti Bárányunk, Krisztus. Igen mély jelentésű már magának az ünnepnek a neve is, ha az események alapján értelmezzük. Mert a „pászka” szó jelentése: átvonulás. A pusztító angyal a zsidók háza elől ugyanis átvonult, viszont megölte az egyiptomiak elsőszülötteit. Az öldöklőnek ez a továbbvonulása azonban igazán csak nálunk valósult meg, hiszen az az öldöklő átvonulva érintetlenül hagyott minket, akiket Krisztus feltámasztott az örök életre. Az az időpont, amelyen az öldöklő angyal átvonulása és az elsőszülöttek megmenekülése történt, az év kezdete lett. Mi a jelentősége ennek a jelképnek a valósággal összevetve? Az, hogy az igazi „Pászkának” áldozata a mi örök életünknek lett a kezdete. Az esztendő ugyanis az örökkévalóság jelképe, mivel körben haladva mindig önmagába tér vissza szüntelen, vég nélkül. És Krisztus, aki a jövendő örökkévalóság Atyja, áldozattá lett értünk, a mi előző életünket mintegy megsemmisítve, megadta a másik élet kezdetét az újjászületés fürdője által, saját halálának és feltámadásának hasonlóságára. Így tehát mindaz, aki elismeri, hogy őérette lett áldozattá a húsvéti Bárány, az legyen meggyőződve arról is, hogy számára ez az életének a kezdete, és hogy őérte lett áldozattá Krisztus. Akkor lesz azonban érte áldozat, amikor felismeri a kegyelmet, és az életet, mint azon áldozat által született életet fogja fel. Miután pedig felismerte ezt, törekedjék az ember el is kezdeni ezt az új életet, és vissza ne térjen megint a régi élethez, hiszen annak már vége lett. Az Apostol azt mondja: Ha egyszer már meghaltunk a bűnnek, hogyan élhetnénk tovább benne? (Róm 6, 2). 


Húsvét második hete hétfő



Húsvét második hete hétfő

ApCsel 4,23-31; Jn 3,1-8

„ha valaki újra nem születik, nem láthatja meg Isten országát”

A jó öreg Nikodémus felfigyelt az új Rabbira, aki a környékén hirdeti az Isten országát. Ő a zsidók egyik főembere volt, társadalmi rangja farizeus. A farizeusok jámbor, istenfélő emberek voltak és gazdagok. Hittek Istenben, imádkoztak rendszeresen, böjtöltek is a szokás szerint. Pontosan fizették az egyházi adót és a vagyonuk után járó tizedet. A nép tisztelte őket. Hitték, hogy az embernek nemcsak anyagi teste, hanem szellemi lelke is van. Ez a lélek a halál után megmarad, bár eltávozik a testből, és eljut a pokol tornácára, amíg el nem jön a földre a Megváltó, aki kiszabadítja a pokol tornácáról a hívő lelkeket, magával viszi majd a mennyei boldogságba, ha megvalósítja a megváltást, és visszamegy a mennybe. Nem mert nappal Jézushoz menni, elbeszélgetni vele, mert félt a többi zsidótól, Jézus ugyanis nem járt a rabbik iskolájába, tehát nem lehet tudni, mit vall az Isten dolgairól. Volt ugyanis egy másik zsidó közösség, mai fogalmak szerint párt, akik elfogadták Isten létét, de a lélek szellemi voltát, halál utáni örök életét nem. Materialisták voltak. Nem hittek a lélek szellemi voltában, az örök életben. A matéria, az anyag, jelesül a pénz érdekelte őket. Ezért harcban álltak a farizeusokkal. Nikodémus félelmének volt más forrása is. A nép egy része felfigyelt Jézus tanítására és csodáira. Még nem bizonyossággal, de azért elég egyértelműen emlegették, hogy a názáreti mester esetleg még a Messiás is lehet. Nikodémus minden esetre óvatos volt, és csak éjszaka kereste fel Jézust. Szimpátiáját azonnal felfedte: „Rabbi, tudjuk, hogy Istentől jött tanító vagy, mert senki nem tudja ezeket a jeleket véghezvinni, amelyeket te cselekszel, hacsak nincs vele az Isten”. (Jn 3,2) Jézus ezt a logikus következtetést szívesen hallgatja. Nikodémus logikusan gondolkodik. De ez még nem azt jelenti, hogy Nikodémus maga is várja az Isten országának hamarosan bekövetkező eljövetelét. Gondoljunk arra, hogy Jézus első beszédében, amelyet Márk evangéliuma említ, így nyilatkozik a zsidóknak: „Betelt az idő, és elközelgett az Isten országa. Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban”. (Mk 1,14) a zsidók tehát várták az Isten országát, az Ő uralmát, ha egészen pontos fogalmuk nem is volt annak mibenlétéről. A tartsatok bűnbánatot kifejezés náluk azt jelentette, hogy forduljatok egész lélekkel Isten felé. Az evangéliumban hinni pedig így értendő: az én örömhírem boldogít, ebben kell hinni. Jézus ezt válaszolja Nikodémusnak: „Bizony, bizony mondom neked: ha valaki újra nem születik, nem látja meg Isten országát. Nikodémus megkérdezte: Hogyan születhet meg az ember, ha már vén? Csak nem mehet be anyja méhébe, hogy megszülessék?” (3-4) Az öreg zsidónak nem volt a születésről kész fogalma, csak tapasztalata az emberi és állati születésről. A születés fogalma tágabb ennél: A születésben élő származik élőtől a természet hasonlóságára”. Jézus mondja is rögtön: „Ha valaki nem születik vízből és Szentlélekből, nem mehet be Isten országába”.(5) Isten képmására kell újjászületni.


2014.04.28. hétfő



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.04.28. hétfő

A negyven éves béna koldus meggyógyítása széles körben ismertté tette Pétert és Jánost, akik a Názáreti Jézus tanítványaiként ekkora hatalommal rendelkeznek, hogy a gyógyítás könnyen megtörténik, és maradandónak bizonyul. Ezt ugyan kényszeredetten, de a sok tanú és a gyógyult személy egyöntetű állítása miatt a papi tanács is elismerte csodának. Szabadon mehettek vissza a keresztény közösségbe, ahol Dávid zsoltárát idézve mondtak hálát Istennek: „Hálát adok neked, mert meghallgattál, te lettél szabadítóm. A kő, amit az építők elvetettek, szegletkővé lett. Az Úr vitte végbe ezt: csodálatos dolog a szemünkben”(Zsolt 118,21-23)„Szolgádnak, Dávid atyánknak szájával ezt mondtad a Szentlélek által:Miért háborognak a nemzetek, a népek miért kovácsolnak hiú terveket? A föld királyai fölkelnek, nagyjai összeesküsznek az Úr ellen és Fölkentje ellen (2,1-2) Mert valóban összefogott ebben a városban Heródes és Poncius Pilátus a pogányokkal és Izrael népével fölkent, szent szolgád, Jézus ellen, hogy végrehajtsák azt, amit hatalmad és akaratod előre elhatározott. És most, Uram, tekints fenyegetőzéseikre, és add meg szolgáidnak, hogy teljes bátorsággal hirdessék szavadat. Nyújtsd ki kezedet, hogy gyógyulások menjenek végbe, jelek és csodák történjenek szent Szolgád, Jézus nevében Amíg így imádkoztak, megremegett a hely, ahol összegyűltek. Mindnyájukat eltöltötte a Szentlélek, és bátran hirdették az Isten szavát” (ApCsel 4,25-31) A mai és a hét első napjainak elmélkedési anyagát a napi evangéliumok János evangéliumából jelölik. Mindjárt szemükbe ötlik az ellentét a szentleckében bemutatott zsidó papi tanács és egy öreg tanácsnok farizeus között. Itt János evangélista azt a beszélgetést ismerteti, amivel Jézus egy tiszta igazságot kereső jóakaratú öregurat akar felemelni környezete örökös kézmosó és nagyképű látszat-világ hiúságából az igazság és a szeretet isteni magaslatára.„Volt a farizeusok között egy Nikodémus nevű ember, egy zsidó tanácsos. Ez éjnek idején fölkereste Jézust, s így szólt hozzá: Rabbi, tudjuk, hogy Istentől jött tanító vagy, hisz senki sem vihet végbe olyan jeleket, amilyeneket te végbeviszel, ha nincs vele az Isten. Jézus azt felelte neki: Bizony, bizony mondom neked: aki nem születik újjá, az nem láthatja meg az Isten országát. Nikodémus megkérdezte: Hogy születhet valaki, amikor már öreg? Csak nem térhet vissza anyja méhébe azért, hogy újraszülessék?’” (Jn 3,1-4) Ez bizony kemény kérdésnek látszik, ha az egyszerű földi ismeretében megreked valaki. „A vallás az embernek Istenhez való viszonya” Ez hittani alapismeret. Az ember testével földhözragadt lény, de lelkével feljuthat egy érzéki világból, amely nagyon közel esik az állati ismeretekhez, egy matematikai lépcsőre, amelyet csak a mennyiség, a mértékek érdekelnek. Ha itt már hozzászokott egy elvontabb gondolkodáshoz, akkor jöhet egy újabb emelet megismerése: a filozófiáé. Ezt már a fizikai dolgok mennyisége sem érdekli, tehát az, hogy egy test milyen hosszú, milyen széles és milyen magas, hanem csak a létező vagy létezhető valamiknek mi a lényege? A lényeg az, ami a dolgot azzá teszi, ami, és minden mástól megkülönbözteti. Mi az ember? Az ember személy, akinek anyagi teste és szellemi lelke van. Mi a személy? A személy az az önállóság (egyed), aki szellemi lényegben székel. Ha a végtelen nagy Isten megismeréséhez közel akarunk jutni, ezeket a lépcsőket valamiképpen meg kell járnunk. Az ember számára ez nem lehetetlen, mert hitünk tanítja, hogy az emberi értelem elsődleges célja a Teremtő megismerése. Elsődlegesen erre való a tanulás. Ezek után megérdemeljük, hogy visszatérjünk Jézushoz és Nikodémushoz. A születésnek a fogalma,lényege: az élőlény származása egy másik élőlényből a természet hasonlóságára.


2014. április 27., vasárnap

Zsolozsma 113.



Szent Ágoston püspök beszédeiből

Új teremtmény Krisztusban

Hozzátok szól beszédem, akik most született gyermekek vagytok, Krisztusban kicsinyek, az Egyház új hajtásai, kik az Atya kegyelme, az Anyaszentegyház termékenységének bizonyságai vagytok, szent sarjadék, új csapat, megtiszteltetésünk virága és munkánk gyümölcse, örömünk és koszorúnk vagytok mind, akik itt álltok az Úrban. Apostoli szavakkal fordulok hozzátok: Öltsétek magatokra Urunkat, Jézus Krisztust, és ne dédelgessétek testeteket, nehogy bűnös kívánságokra gerjedjen (Róm 13, 14), hogy az életben is felöltsétek azt, akit a szentségben felöltöttetek.Mert mindannyian, akik megkeresztelkedtetek Krisztusban, Krisztust öltöttétek magatokra. Nincs többé zsidó vagy görög, rabszolga vagy szabad, férfi vagy nő, mert mindannyian eggyé lettetek Krisztus Jézusban (Gal 3, 27-28) Ugyanez az ereje a szentségnek; ugyanis ez az új élet szentsége, és ez az új élet most azzal kezdődik, hogy minden eddig elkövetett bűn bocsánatot nyer, s ez az élet tökéletessé lesz a halottak feltámadásakor. A keresztségben ugyanis eltemetkeztetek Krisztussal együtt a halálba, hogy miként Krisztus feltámadt a halálból, úgy ti is új életre keljetek (Róm 6, 4) Most pedig éljetek majd a hitünk szerint, ameddig csak az Úr engedi, hogy ebben a halandó testben zarándokoljatok: a ti biztos utatok pedig, akihez törekedtek is, maga az emberré lett Krisztus Jézus, aki oly kegyes volt, hogy értünk emberré lett. Ő ugyanis sok kedvességet tartogat azok részére, akik őt félik, és ezt majd azok elé tárja, és tökéletessé teszi azoknak, akik benne remélnek, hiszen az, amit most még csak reményben kaptunk meg, majd valóságban is a mienk lesz. Ma van újjászületéstek nyolcadik napja; ma kapjátok meg hitünk látható jelét, miként az ősatyák korában is a testi születés nyolcadik napján volt a körülmetélés. Ezért maga az Úr is testi halálával magát kiüresítette, és ugyanabban a testében – amely többé már meg nem hal – feltámadt, és a vasárnapi napot megpecsételte a saját feltámadásával. Ez a nap a szenvedése utáni harmadik nap, a napok sorrendjében pedig szombat után a nyolcadik nap, vagyis a hét első napja. Ezért ti is, mivel megkaptátok ezt a szentséget, és a Szentlélek foglalóját is lelketekbe vettétek, még nem a teljes valóságban, de már a biztos reményben, ha feltámadtatok Krisztussal, keressétek, ami fönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján. Ami ott fönt van, arra legyen gondotok, ne a földiekre. Hiszen meghaltatok, és életetek Krisztussal el van rejtve az Istenben. Amikor majd Krisztus, a ti életetek megjelenik, vele együtt ti is megjelentek dicsőségesen (Kol 3, 1-4).


Húsvét második hete vasárnap



Húsvét második hete vasárnap

Az isteni irgalmasság vasárnapja

ApCsel 4, 32-35; 1Jn 5, 1-6; Jn 20, 19-31

„Békesség nektek! Miután ezt mondta, megmutatta nekik kezét és az oldalát”

Ma az Anyaszentegyház szándéka szerint az irgalmasság vasárnapját tartjuk. A tegnapi liturgiában az Egyház Szent Márk evangéliumából idézte: Az asztalnál ülő tizenegy apostolnak Jézus „szemükre vetette hitetlenségüket, hogy nem hittek azoknak, akik őt feltámadása után látták”. (Mk 16, 14) Az apostolok megérdemelték a korholást, mert nem érezték meg Jézus követeinek szavaiból a Mester áradó jóságát: élek és szeretlek benneteket. A János-evangélium ezzel szemben azt emeli ki a húsvét esti találkozásból, hogy amikor Jézus betoppant tanítványai közé, és ők ijedtükben szellemnek vélték, az Úr nagyon kedvesen így köszöntötte őket: „Békesség nektek! Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat”. (Jn 20, 19-20) Az addig hitetlenkedő tanítványok a kedves köszöntésből és a kétségeket elűző önigazolásból, az élő hús-vér készséges láttatásából és a sebek érintetéséből visszanyerték hitüket és bizalmukat. Jézus irgalmas szívvel jött közéjük, hiszen „szerette övéit, mindvégig szerette őket.” (Jn 13, 1) Aztán rámutatott szeretetének örök forrására: „Megismételte: Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket. E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta: Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot”. (Jn 20, 21-23) a békességet és a bocsánatot Atyámtól hoztam nektek és minden embernek. Ő kért meg és küldött, hogy szenvedjek és haljak meg értetek, hogy a bocsánatot elnyerjétek. Most ezért adom nektek a bűnbocsátó hatalmat, hogy ti vigyétek tovább, osszátok irgalmasan mindenkinek. Érezze meg az egész világ, amit régebben a tékozló fiú történetéből tanítottam: a sértett édesapa boldog volt, hogy visszanyerte bűnbánó fiát. Ezt a boldog élményt beszélték el Tamás apostoltársuknak, amikor magános barangolásából visszatért társaihoz. Tamás megmakacsolta magát, nem hitt nekik. Keményen kikötötte: csak a saját érintésének hiszi el, hogy Jézus feltámadt. Húsvét után egy hétre Jézus újra megjelent Övéinek. Az immár jelenlévő Tamáson is megesett a szíve. Feléje is szállt a köszöntés: „Békesség nektek! Tamásnak, pedig ezt mondta: Nyújtsd ide az ujjadat és nézd a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és érintsd meg oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem hívő!” (26-27) Erre a szánakozó irgalomra roskadt térdre Tamás: „Én Uram, én Istenem!” (28) Jézus örült a megtérésének, de mögötte vég nélküli sorban felragyogott a sok millió megtérő bűnös is: „Most már hiszel, Tamás, mert láttál engem. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hisznek” (29) a hitetlenné vált Európa egyik tagállamaként mi, hívő magyarok örömmel nézünk Jézus sebzett kezére, lábára, oldalára a feltámadt Jézus szobrán. Azért vagyunk boldogok, mert hitünk szemével az eleven Krisztust látjuk, aki annyira szeretett minket, hogy önmagát adta engesztelő áldozatul, és nekünk is küldi papjai által irgalmas, bűnbocsátó szeretetét és végtelen irgalmából nyomorunkra is bőven fogja küldeni orvosságát. És mélységesen szánjuk azokat, akik ebben a sebzett kézben már nem látnak semmit. Légy hozzájuk is irgalmas, Urunk.


2014.04.27. vasárnap



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.04.27. vasárnap

Az Anyaszentegyház húsvét nyolcadát tartja.A liturgikus reform előtt ezt a vasárnapot fehér-vasárnapnak nevezték.A szentmisében húsvétvasárnaptól nyolc napon át az öröm színe volt a kötelező.

A „FEHÉRVASÁRNAP” elnevezés viszont arra emlékeztetett, hogy a húsvéti vigilia-misén keresztelték meg a felkészített híveket,akik bokáig érő fehér ruhát viseltek az első szentség nagy ajándékának, a megszentelő kegyelemnek jeléül. Ezt a ruhát hordták egy hétig, és a nyolcadik napon saját öltözetüket viselték a szentmisén. A keresztelési ruhát két karukkal ölelték, és a miséző pap kezébe adták vissza azzal az ígérettel, hogy az istengyermekség kegyelmét mindig tisztán őrzik, hogy haláluk pillanatában annak ragyogásában léphessen a lelkük a mennyországba. Ugyanígy az egész húsvéti időben Urunk mennybemeneteléig fehér volt a miseruha színe. A húsvéti ünnepkörben minden szent megemlékezést pontosan a maga napján tartották. A mennybemenetel húsvét után a negyvenedik napon történt, ünnepe csütörtöki napra esett. A Szentmise olvasmánya az Apostolok Cselekedetei szent könyvből idéz:„A jeruzsálemi hívek állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában és közösségében, a kenyértörésben és az imádságban. Szent félelem töltött el mindenkit, mert az apostolok révén sok csoda történt és sok jel adatott” (2,42-43) Természetes, hogy még csak a jeruzsálemi hívekről van szó. Jézus ott viselte el a megváltói halált. Ennek emlékére 1280-1290 évig nagycsütörtökön este hat órakor tartották az Úr átvonulásának, a bárányvacsorának és az összes egyiptomi család nagy gyászának, az elsőszülöttek hirtelen halálának emléknapját. Így volt ez parancsolt szertartás minden hithű zsidó családban egészen Jézus megváltói halálának az évéig. Ekkor Jézus Jeruzsálemben közölte tanítványaival: „Vágyva vágytam rá, hogy ezt a húsvéti vacsorát elköltsem veletek, mielőtt szenvedek. Mondom nektek, hogy többé nem eszem ezt, míg be nem teljesedik az Isten országában” (Lk 22,15-16) Isten országa kifejezés jelentette a földet, amelyet az Úr Kr.e.2000 évvel ígért a„földnélküli” Ábrahámnak és utódainak, és az utódoknak Kr.e. 1200 évvel oda is ajándékozott (Kánaán). Jelenti azt az állapotot is, amelyben Isten akarata szerint élnek az emberek. Jézus erre célzott ebben a kijelentésében,hiszen a bárányvacsora ebben az órában megszűnik,Jézus megalapítja keresztáldozatának liturgikus jelenvalóvá tételét, a Szentmisét. Mivel templomuk nem volt még, az utolsó vacsora példája szerint egy-egy keresztény család házában tartották összejövetelüket. Ebben a krisztusi tanítás volt a döntő, hiszen az Ószövetség tanítását viszonylag jól ismerték, a jézusi tanítás pedig még kevesek kincse volt, nem beszélve az új érdeklődőkről, akiket az apostoloknak kellett kiképezni, ahogyan Jézus mindegyik evangélium záradékában parancsba adta nekik.Jézus a szentmise liturgiáját a bárányvacsora liturgiájába illesztette bele. Ima, a vacsora története, majd elköltötték a fel nem darabolt, egybesült bárányhúst. Kovásztalan kenyeret ettek hozzá és keserű salátát. A terítékre előkészített három kehelyből az elsőből fogyasztották el a szőlőbort. Aztán a maradék kovásztalan kenyérből vett föl egyet: „hálát adott, megtörte és odanyújtotta nekik, ezekkel a szavakkal: Ez az én testem, amelyet értetek adok. Ezt tegyétek az én emlékezetemre. Ugyanígy a vacsora végén fogta a (harmadik) kelyhet is, és azt mondta:Ez a kehely az új szövetség az én véremben, amelyet értetek kiontanak”(Lk 22,19-20) Közben tanította tanítványait:ami ezt a lisztkészítményt kenyérré tette, az változott át az én testemmé. Ezt tette a saját testévé, a többi darab pedig kenyér maradt, mert az akarata így döntött. A borral is ugyanezt tette: ami a pohárban volt, mint szőlőbor, az változott át parancsára szent vérévé. „Imádlak, nagy Istenség, Test s vér titkos mély Szentség, Leborulva. Itt van Isten s emberség, Véghetetlen nagy Fölség Föláldozva”. (Ho 116,1)