2014. április 11., péntek

Ferenc pápa: a Sátán a XXI. században is létezik



Ferenc pápa: a Sátán a XXI. században is létezik


Tanuljuk meg az evangéliumból, hogyan küzdjünk a Sátán kísértései ellen. Mindnyájunkat érnek kísértések, mert a Gonosz nem akarja életszentségünket – mondta a pápa április 11-én reggel, a Szent Márta-házban bemutatott szentmisén.

Homíliáját a Szentatya a Gonosz elleni küzdelem témájának szentelte. Kiemelte: ezzel a harccal minden kereszténynek szembe kell néznie. A Sátán sokszor megkísértette Jézust, és Jézus érezte életében a kísértéseket, csakúgy, mint az üldöztetést. Ha követni akarjuk Jézust, akkor jól kell ismernünk ezt az igazságot.
Minket is érnek kísértések, minket is megtámad a Sátán, mert a Gonosz lelke nem akarja életszentségünket, nem akarja a keresztény tanúságtételt, nem akarja, hogy Jézus tanítványai legyünk.
Mit tesz a gonosz lélek, hogy eltávolítson bennünket Jézus útjáról kísértésével? A Sátán kísértésének három jellemzője van, és nekünk ismernünk kell ezeket, hogy ne essünk csapdába. Hogyan távolít el bennünket Jézus útjáról a Gonosz? A kísértés finoman kezdődik, de azután egyre növekszik. Növekszik, és megfertőz másokat is, ráragad egyik személyről a másikra, és arra törekszik, hogy elérje az egész közösséget. Végül igazolja önmagát, hogy megnyugtassa a lelket. Növekszik, megfertőz, és igazolja önmagát.
Jézus első megkísértése csábításnak tűnik: a Sátán azt mondja Jézusnak, hogy vesse le magát a templomról, és így mindenki azt mondja majd: „Íme, a Messiás”. A Sátán ezt tette Ádámmal és Évával is. Ez a csábítás. Szinte úgy beszél, mintha egy lelkivezető lenne. Amikor elutasítják, akkor növekszik, és még erősebben tér vissza. A pápa emlékeztetett Lukács evangéliumára: amikor a Sátánt visszautasítják, akkor társakat keres magának, és gonosz lelkekkel tér vissza. Tehát úgy növekszik, hogy másokat is magával ránt. Jézus esetében is ez történt. A Gonosz megszállja ellenségeit. Ami egy csöndes vízsugárnak tűnt, az dagállyá nő. A kísértés növekszik, megfertőz, és végül önmagát igazolja.
Amikor Jézus a zsinagógában prédikált, ellenségei azonnal lekicsinyelték: „Ez nem József, az ács fia? Nem Mária fia? Soha nem járt egyetemre! Milyen hatalommal beszél? Nincs iskolai végzettsége!” A kísértés mindenkit magával ragadott Jézus ellen. Az önigazolás csúcspontja pedig a pap, amikor azt mondja: „nem tudjátok, hogy jobb, ha egy ember hal meg, és így megment egy népet?”
A kísértés növekszik és megfertőz másokat is. Gondoljunk például a pletykára: egy kicsit irigylem azt a személyt, és meg kell osztanom ezt az irigységet valakivel, és ezt mondom neki: Láttad...? És növekszik, egyik embert a másik után fertőzve meg. Ez a pletykák mechanizmusa, és mindnyájunkat érint ez a kísértés. Ez mindennapi kísértés.
Szelíden kezdődik, mint egy vízsugár, majd megfertőz, végül igazolja önmagát. Legyünk tehát éberek, amikor szívünkben érzünk valamit, ami végül elpusztítja az embereket. Legyünk figyelmesek, mert ha nem állítjuk le időben, akkor növekszik, és másokat megfertőz, és oda vezet, hogy igazoljuk a rosszat, mint ahogy ezek a személyek igazolták önmagukat, azt állítva, hogy jobb, ha egy ember hal meg, mint ha egy nép.
Mindnyájan ki vagyunk téve a kísértéseknek, mert a spirituális élet, keresztény életünk törvénye a küzdelem. Mert e világ fejedelme, a Gonosz nem akarja életszentségünket, nem akarja, hogy kövessük Krisztust. Talán közületek azt mondhatná valaki: „De Atyám, Ön milyen régimódi! A Sátánról beszél a XXI. században?!”
A Gonosz létezik. A Gonosz létezik! A XXI. században is! Nem lehetünk naivak! Meg kell tanulnunk az evangéliumból, hogy hogyan küzdjünk ellene – fejezte be péntek reggeli homíliáját Ferenc pápa.


Zsolozsma 97.



Szent Fulgentius ruspei püspöknek „A hitről Péternek” írt értekezéséből

Krisztus önmagát áldozta fel értünk

A Szentháromság, az Ó- és Újszövetség egy Istene az áldozati állatok húsának a feláldozását parancsolta meg atyáinknak. Ezzel előre jelezte azt a legdrágább áldozatot, amelyet Isten egyszülött Fia mutat be, amikor majd emberi testben feláldozza magát irgalomból érettünk. Krisztus ugyanis az apostoli tanítás szerint odaadta önmagát értünk jó illatú áldozati adományként Istennek (Ef 5, 2). Valóságos Isten és valódi főpap ő, aki nem a bakok és a borjak vérével, hanem tulajdon vérével lépett be értünk egyszer s mindenkorra a szentélybe. Ezt jelképezte az ószövetségi főpap, aki az áldozati vérrel évenként egyszer lépett be a legszentebb szentélybe. Krisztus tehát önmagában egyesítette mindazt, amit megváltásunkra szükségesnek ítélt. Ő maga ugyanis a pap és az áldozat, ő az Isten és a templom. Ő a pap, aki megszerezte a kiengesztelésünket; ő az áldozat, ami által kiengesztelődtünk; ő a templom, amelyben kiengesztelődésünk történt; ő az Isten, akivel kiengesztelődtünk. Ő az egyedüli pap, áldozat és templom, mert mindezt Isten létére magára vállalta szolgai alakban; de isteni mivoltában nincs egyedül, mivel istenségében egy az Atyával és a Szentlélekkel. Higgyed tehát rendületlenül, és semmiképpen se kételkedjél, hogy maga az egyszülött isteni Ige emberré lett, és odaadta önmagát értünk jó illatú áldozati adományként Istennek. Az Ószövetségben az Atyával és a Szentlélekkel egyetemben neki áldozták fel az áldozati állatokat a pátriárkák, a próféták és a papok. Most pedig az Újszövetség idején az Atyával és a Szentlélekkel egyetemben – akikkel egy az ő istensége – neki mutatja be hitben és szeretetben a kenyér és bor áldozatát a katolikus Anyaszentegyház szünet nélkül az egész földkerekségen. Azok a véres állatáldozatok jelképezték Krisztus testét, amelyet ő, a bűn nélkül való, áldozatul adott bűneinkért, de jelképezték Krisztus vérét is, amelyet bűneink bocsánatáért kiontott. Ebben az áldozatban pedig hálát adunk azért, és megemlékezünk arról, hogy Krisztus feláldozta értünk testét, és hogy Istenünk értünk ontotta vérét. Erről az Apostolok Cselekedeteiben Szent Pál így beszél: Vigyázzatok magatokra és az egész nyájra. Azért rendelt benneteket a Szentlélek az élére elöljárókul, hogy igazgassátok az Isten egyházát, amelyet tulajdon vérével szerzett meg magának (ApCsel 20, 28) Azok a régi áldozatok tehát csak képletesen jelezték azt, hogy mi milyen ajándékot fogunk kapni; ez az áldozat pedig már világosan megmutatja, hogy már megkaptuk ezt az ajándékot. Azok az áldozatok előre jelezték, hogy Isten Fiát megölik majd a gonoszokért; ez az áldozat pedig azt hirdeti, hogy már megölték a bűnösökért, amint az Apostol tanúsítja: Amikor még erőtlenek voltunk, Krisztus az erre alkalmas időben meghalt a bűnösökért (Róm 5, 6), továbbá: Istent Fia halála kiengesztelte akkor, amikor még ellenségek voltunk (Róm 5, 10). 


Nagyböjt 5 hete péntek



Kérünk,Istenünk jóságos irgalmaddal oldozd fel híveidet,hogy a bűn bilincséből,mely gyengeségeink miatt fogva tart minket kiszabaduljunk
A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te fiad által,aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Nagyböjt 5 hete péntek

Jer, 20, 10-13 Jn 10, 31-42

„Én és az Atya egy vagyunk"

Ismét hosszú vitában ált Jézus a zsidókkal a jeruzsálemi templomban a téli templomszentelés ünnepén. Azt követelték tőle, hogy mondja meg nyíltan, ha ő a Messiás. Jézus viszont a csodáira hivatkozott, amelyeket művelt. Ezeket az Atya nevében cselekedte. Ha ő egyszerű ember, és úgy állítaná magáról, hogy Messiás, az isteni erőt, feltételező csodákat nem művelhetné. És ekkor megtetézi kijelentéseit azzal, hogy nemcsak az Atya nevében cselekszik, hanem egy vele. Nem azt mondja, hogy azonos személy vagyok vele, hanem egy valami vagyok vele. Más személy, mint én. Az egységünk abban áll, hogy a természetünk egy és azonos. Nem csodálom, hogy az emberek ezek miatt a kinyilatkoztatások miatt kapkodták a fejüket. Talán még ma is, kicsit húzza egyik-másik testvérünk a fülét ezeket hallva: Én nem vagyok az Atya, akit ismert Mózes és az ősapák, akit a zsidó nép nem úgy mondtak Atyjának, mint ahogy Jézus értette. Korukban Mózes és a próféták is azért harcoltak, hogy ne kövessék a zsidók a pogányok felfogását, akik különböző teremtményeket mondtak isteneknek. Csak egy Isten van, és ezt csak a zsidók vallották akkoriban a Szentírás tanúsága szerint. Ez igaz, ha megkülönböztetjük Istenben a személyektől a természetet. Ez a természet, az isteni lényeg jelenti a végtelen nagy értelmű és akaratú szellemi létet. Ez valóban egy. Nem is lehetne kettő vagy még több, mert a végtelen kizár minden mást. Ezt a végtelen isteni természetet birtokolja az akkori zsidók tudása szerint egy isteni Személy, aki gondolkodik és akar végtelen fokban ezzel a végtelen isteni értelemmel és akarattal. Mivel hitük és tapasztalatuk szerint az isteni Személy végtelenül jó és szerető szívű. Olyan, mint egy jó édesapa a családban, tehát ő az emberiség nagy közösségének az Atyja. Itt van most a Názáreti Jézus. Erős, egészséges, és mint minden embernek, van emberi lelke, benne ész és akarat. Dolgozik, jön-megy, beszél. Lelke értelmével mindenkinél többet tud, és többet akar az akaratával. Személye birtokolja mind a testét, mind a lelkét, de ha rákérdeznek, ki vagy te, vagyis mi van a személyeddel, az egyszerű emberek úgy vélik, az egy régi próféta személye. A tanítványai szerint viszont Isten Fia, tehát isteni Személy. A személye nem azonos az Atya Személyével, de egy valami közös, azonos bennük, az istenség, az isteni természet, amelyet közösen birtokol az Atyával, mivel tőle kapta ajándékba. Ezek után az Első Isteni Személyről már nem úgy beszél, hogy Isten olyan, mint egy jó apa, atya, hanem valóban ez a tulajdonneve: Atya, mert a Második Isteni Személy tőle születik isteni, szellemi születéssel, ezért a neve Fiú, de mondjuk Szónak, Verbumnak, Logosznak is. Később sokat beszél a Harmadik Isteni Személyről is, aki az Atyától és a Fiútól származik. Kettőjük Szeretete. Nem könnyű érteni, sőt megérteni nem is lehet. Kegyelemmel elfogadni, azt lehet. Okos beszéd, magas és mennyei.


2014.04.11. péntek



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.04.11. péntek

Szolgálat,nem hatalom

Az elmélkedés forrása az utolsó vacsora keretében történt lábmosás. A zsidóknál a vendéget mindjárt érkezésekor köszöntötte a házigazda egy szakáll-csókkal, megkente a homlokát csepp olajjal. Majd leültette az előtérben, és a szolga hozta a lábmosáshoz a vizet. A vendég saruját lehúzta, lekefélte, a lábát pedig megmosta. Ezt a szolgai munkát a házigazda tisztét ellátó Jézus vállalta magára. Péter nagyon jól érzékelte, hogy ez valami nagyon különleges állapot, ezért nem akarta engedni, hogy a Mester az ő lábát megmossa. Az Úr leendő helytartóját oktatja: „Amit teszek, azt te most nem érted, de majd később meg fogod érteni.”(Jn 13,7) Amikor pedig végzett a tanítványok lábának megmosásával, akkor megmagyarázta cselekvése okát: „Tudjátok-e, mit tettem veletek? Ti úgy hívtok engem: Mester és Uram, és jól mondjátok, mert az vagyok. Ha tehát én, az úr és mester megmostam a lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Mert példát adtam nektek, hogy amit én tettem veletek, ti is úgy tegyétek”. (12-15) Mivel ez a lábmosás és annak mélyebb oka megnyilvánult, az apostolok már részesültek az igehirdetés, beteggyógyítás és ördögűzés hatalmából. A feltámadás után újabb hatalmat nyertek: a bűnbocsánatra kaptak felhatalmazást. Nem szabad elfelednie egyetlen papnak sem, hogy a hatalmat Jézus azért adta, hogy szolgáljon vele a rá bízottak lelki üdvéért. Aki ezt nem érti, főként, ha nem is akarja megérteni, az ne válassza ezt a hivatást.


2014. április 10., csütörtök

Ferenc pápa csütörtök reggeli szentmiséje



Ferenc pápa csütörtök reggeli szentmiséje: a bezárt szívekben és elmékben nincs hely Isten számára


Manapság a kizárólagos gondolkodásmód (pensiero unico) kulturális hegemóniájának rabságában szenvedünk, amely megöli a népek, emberek és a lelkiismeretek szabadságát. A Szent Márta Házban bemutatott szokásos napi szentmiséjén, a nagyhetet megelőző csütörtökön a Szentatya ezt a gondolatot fejtette ki homíliájában.

A pápa ezúttal is az első olvasmány szavaiból indult ki, a Teremtés (17,3-9) könyvéből, amelyben Isten ígéretet tesz Ábrahámnak, hogy sok nemzet atyjává rendeli őt. Ennek feltétele azonban az, hogy Ábrahám és utódai hűséggel megőrizzék az Istennel kötött szövetséget. A pápa ezzel szembeállította a farizeusok Jézus üzenetétől elzárkózó magatartását. Ők abba a hibába estek, hogy elszakították a parancsolatokat Isten szívétől.

Egyedüli gondjuk a parancsolatok szigorú megtartása volt, mintha azok csupán rideg törvények lennének. Ezzel szemben a parancsolatok a szeretet kapcsolatából fakadnak, útmutatást és segítséget adnak, hogy ne tévedjünk le az Istenhez vezető útról. A farizeusok becsukták szívüket és lelküket minden elől, ami új. Ha pedig a szív és az elme zárt, akkor nincs többé hely Isten számára. A parancsolatok ígéretek hordozói, amelyeket a próféták szítanak fel bennünk. Becsukott szívvel és elmével az emberek nem képesek befogadni Jézus új üzenetét, amely az Isten iránti hűségnek a próféták által hirdetett üzenete. A farizeusok ezt nem értették meg.

A zárt gondolkodásmód nem nyitott a párbeszédre, arra a lehetőségre, hogy van más is, arra, hogy Isten szól hozzánk, mutatja a hozzá vezető utat. Ezek az emberek nem hallgatták meg a prófétákat, sem Jézust. Ez jóval több, mint csökönyösség, ez az egyéni elgondolás bálvánnyá emelése. „Ezt én így gondolom, ennek így kell lennie és nincs más.” Ezek az emberek kizárólagos módon gondolkodtak és ezt akarták rákényszeríteni Isten népére. Jézus feddő szavai ezek: túl sok parancsolatot raktatok a nép vállára, amik titeket meg sem érintenek.

Jézus szemrehányást tesz azért, mert nem következetesek. Ezeknek az embereknek a teológiája egy szkéma rabjává lesz, ez pedig azt jelenti, hogy kizárja mások elgondolását.

Nincs lehetőség a párbeszédre, arra, hogy megnyíljunk Isten újdonságaira, amelyet a próféták hirdettek. Ezek megölték a prófétákat, becsukták az ajtót Isten ígéretei előtt. Amikor az emberiség történelmében megjelenik ez a kizárólagos gondolkodásmód, mennyi sorscsapás történik. A múlt században mindannyian láthattuk a kizárólagos gondolkodás diktatúráját, amelynek annyi emberi élet esett áldozatául.

Ferenc pápa a mára gondolva ezt mondta: Ez most is így van, ma is létezik a kizárólagos gondolkodás.

„Ma ezt kell gondolnod és ha nem ezt gondolod, akkor nem vagy modern, nem vagy nyitott, sőt még ennél is rosszabb vagy.” Hányszor halljuk a kormányzókat, akik ezt mondják: anyagi támogatásra van szükség, de ha te akarod ezt a segítséget, akkor ezt kell gondolnod, ezt a törvényt kell meghozni, és nem egy másikat… Ma is létezik a kizárólagos gondolkodás diktatúrája, az a fajta, amely követ ragad, hogy megkövezze a népek, az emberek, a lelkiismeretek szabadságát, az emberek kapcsolatát Istennel. Ma Jézust ismét keresztre feszítik.

Ferenc pápa szentbeszédét ezekkel a gondolatokkal zárta: „Ezzel a diktatúrával szemben az Úr Jézus figyelmeztetése mindig ugyanaz: virrasszatok és imádkozzatok, ne legyetek ostobák, ne vegyetek meg olyan dolgokat, amelyekre nincs szükségetek. Legyünk alázatosak és imádkozzunk, hogy az Úr adja meg a nyitott szív szabadságát, hogy befogadjuk Igéjét, amely ígéret, öröm és szövetség. Ezzel a szövetséggel haladjunk az élet útján.



Zsolozsma 96.



A II. vatikáni zsinat Lumen gentium kezdetű, az Egyházról szóló dogmatikai konstitúciójából

Az Egyház az üdvösség és egység látható szakramentuma

Igen, jönnek napok – mondja az Úr –, amikor új szövetséget kötök Izrael házával és Júda házával. Bensejükbe adom törvényemet, és a szívükbe írom. Én Istenük leszek, ők meg az én népem lesznek .Mert mindnyájan ismerni fognak a legkisebbtől a legnagyobbig, mondja az Úr (Jer 31, 31-34). Ezt az új szerződést: a saját vérével szerzett új szövetséget Krisztus hozta létre, zsidókból és pogányokból gyűjtve össze a népet, hogy ne test szerint, hanem a Lélekben olvadjon egységbe, és Istennek új népe legyen. A Krisztusban hívők ugyanis – akik nem pusztulásra ítélt, hanem elpusztíthatatlan magból születtek újjá: az élő Isten igéje által, és nem testből, hanem vízből és Szentlélekből – választott nemzetség lesznek, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul kiválasztott nép ők, akik valamikor nem voltak nép, most pedig Isten népe (1 Pét 2, 9-10) E messiási népnek feje Krisztus, aki vétkeinkért halált szenvedett, és megigazulásunkért feltámadt (Róm 4, 25), most minden mást felülmúló nevet kapott, és dicsőségesen uralkodik a mennyben. Ezt a népet jellemzi az Isten gyermekeinek méltósága és szabadsága; mindegyikük szívében pedig úgy lakik a Szentlélek, mint templomban. E nép törvénye az új parancs: úgy kell szeretni, ahogyan maga Krisztus szeretett bennünket. És végül, a célja az Isten országa, amelyet maga Isten kezdeményezett a földön, amelynek egyre terjednie kell, míg Isten tökéletessé nem teszi a történelem végén, amidőn megjelenik Krisztus, a mi életünk, maga a természet pedig a múlandóság szolgai állapotából felszabadul Isten fiainak dicsőséges szabadságára (Róm 8, 21). Így ez a messiási nép, bár ténylegesen nem foglal magában minden embert, és nemegyszer kicsiny nyájnak tűnik, mégis az egész emberiség számára az egység, a remény és az üdvösség életerős magja. Krisztus az élet, a szeretet és az igazság közösségévé tette; felhasználja eszközként mindenki megváltására, és elküldi az egész földkerekségre a világ világosságául, a föld sójául. A pusztában vándorló, test szerint való Izraelt már Isten egyházának hívják; az új Izrael pedig, amely a mostani világban él, keresve a jövendő és maradandó hazát, a Krisztus Egyháza nevet viseli, hiszen Krisztus szerezte meg tulajdon vérén, a saját Lelkével töltötte el, és ellátta egy látható és társadalmi jellegű egyesülés eszközeivel. Isten összehívta azoknak a gyülekezetét, akik hittel tekintenek fel Jézusra, az üdvösség szerzőjére, az egység és a béke alapjára; belőlük Egyházat alapított, hogy egy látható szakramentuma legyen ennek az üdvösséget szerző egységnek az egész emberiség és minden egyes ember számára.


Nagyböjt 5. hete Csütörtök



Irgalmas Istenünk kérünk, ne hagyd magukra hozzád könyörgő híveidet, hanem oltalmazd jóságosan a Benned bízókat és add, hogy a bűnöktől megtisztulva mindvégig szentül éljenek és örökösei lehessenek ígért javaidnak. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Nagyböjt 5. hete Csütörtök

Ter 17,3-9; Jn 8,51-59

„Íme, itt vagyok”

Ábrahám hatvan évesen részsült először Isten kinyilatkoztatásában, aminek lényege az volt, hogy: „Menj ki földedről, rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet mutatok majd neked!”(Ter 12,1) Ábrahám hitt Istennek és elindult. Kilencvenkilenc éves, amikor újra megjelenik Isten, „íme, itt vagyok”(3) mondja, és elkezdődik az ígéretek beteljesülése. Megszületik a fiú, akire sokáig kellett várni, miközben semmi bizonyság nem volt arra nézve, hogy valóban megszületik. Ábrahám, bár „kétség és remény” közt, de várt türelmesen. Most szövetséget köt vele Isten: „Sok nemzet Atyja leszel”(4)Egyetlen fiad születik, az is keserves várakozás után vén korodban, de majd lassan szaporodik utódaidnak sora. Izsák már két fiú atyja lesz. Az egyiktől származik a Messiás népe, az izraeliták. A másiktól, Ézsautól az edomiták. Ez csak a testi vonal. Ábrahám hitének vonala sokkal bővebben terem. A Messiás révén rengeteg nemzet származik tőle a lélek vonalán: „Tud az Isten kövekből is fiakat teremteni Ábrahámnak.”(Mt 3,9) A szövetség jele a körülmetélkedés.
Ez jelentéktelen változás csupán, de a hozzá fűzött ígéret nagy és az ebbe vetett hit a döntő. Minden zsidó fiút körül kellett metélni, így lett végleg a választott nép tagja, de az idegen is azzá lett, ha felvette e jelet és hitt az Ábrahámnak adott ígéretben. Pál apostol erre külön figyelmeztet: mi vagyunk Ábrahám igazi gyermekei a hit által! ( Róm 4,16) „Én vagyok a Mindenható Isten, járj előttem, légy tökéletes!”A kilencvenkilenc éves Ábrahámnak szólt Isten, tehát Izsák születése előtt nem sokkal.A hosszú várakozás alatt meggyötört, már reményvesztett pátriárka előtt nem ok nélkül hangsúlyozza Isten, hogy Ő a Mindenható. Amikor egyre kevesebb emberi esélye volt, hogy a vele egyidős feleségének tőle fia szülessék, hangoztatja azt, amit Máriának is mondott az angyal,hogy „Istennél semmi sem lehetetlen.”
(Lk 1,37; Ter 18,14) Isten Ábrahám vágyának beteljesülése előtt más jellel is erősíti hitét:„Ne legyen többé Ábrám a neved, hanem Ábrahámnak nevezzenek, mert sok nemzet atyjává rendeltelek.”
Az Ábrám név is szép: az Atya (Isten) magasztos, de téged jobban vigasztal, hogy a nehezen születő fiad révén sok nép atyja leszel.
A feleséged eddig Sárai volt: Úrnőm, de a Sára: Úrnő, arra utal,hogy mások, sok nép hívja majd úrnőjének. A leszármazottaid nem lesznek mások földjének vándorai, mert nekik adom ezt a földet egészen!


2014.04.10. csütörtök



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.04.10. csütörtök

A mai nap két öröm tudatosításának a napja

Az első liturgikus olvasmány Ábrahám arról beszél, hogy Isten valóra váltja Ábrahám és Sára legemberibb vágyát: végre szülők lehetnek. Emlékezzünk csak vissza arra a napra, amikor Ábrahámot először szólította meg az Úr: „Nagy néppé teszlek. Megáldalak, és naggyá teszem nevedet, s te magad is áldás leszel” (Ter 12,2) Ennek nincs magától értetődő boldogság bokra ma, de akkor az emberek egészségesebbek voltak gondolkodásukban, amint a Biblia írja: „Isten megteremtette az embert, saját képmására, az Isten képmására teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket. Isten megáldotta őket. Isten szólt hozzájuk: Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá”. (Ter1,27-28) Ebben az időben Ábrahám hatvan mások szerint hetvenöt éves lehetett. Ez az öröm nem rögtön teljesedett be, Sára aggódott, hogy nem tud már édesanya lenni, mert eljárt fölötte az idő. Ez korábban is okozott gyötrelmeket, és a bálványimádás egyik forrása lett: Baált kinevezték a termékenység istenének, és a babonás félelem odahajtotta a nőket a magatehetetlen bálványhoz imádkozni vagy még rosszabb: áldozatbemutatással meglágyítani a szívét. Másik megoldást is kerestek a gyermektelen házaspárok: A meddő úrnő odaadta mellékfeleségnek a rabszolganőjét, és ha annak a szülése a térdén ülve történt, az az úrnő gyermekének számított. Sára ezt a módot alkalmazta. Fiút szült Ábrahámnak, aki nagyon boldog volt és ezt Istennek meg is mondta. Isten három év múlva megjelent választottjának, és így szólt hozzá: „Én El-Shaddái (a hegyek Istene) vagyok, járj előttem és légy tökéletes. Szövetséget hozok létre köztem és közted, és megsokasítlak, szerfölött megsokasítlak. Erre Ábrám arcra borult, Isten pedig azt mondta neki: „Nézd, ez az én szövetségem veled. Te népek sokaságának atyja leszel. Ezért ne hívjanak többé Ábrámnak (az én apám Rám, bálvány), hanem Ábrahám (sokaság atyja) legyen a neved, mivel népek sokaságának atyjává teszlek. Szerfölött megsokasítlak, néppé teszlek és királyok származnak tőled. Szövetséget hozok létre köztem és közted, majd utána utódaid Istene leszek. Neked és utánad utódaidnak adom a földet, amelyen most, mint jövevény tartózkodol: Kánaán egész földjét örök birtokul, és én Istenük leszek”. (17,2-8) Ezután adta nekik a körülmetélést, mint a szövetség jelét. Jézus vitapartnerei Ábrahám leszármazottai voltak. Abban bíztak, hogy az ábrahámi kiválasztottság egyedül népük kiváltsága, pedig ismerték a nagy áldás szövegét, amelyet az Úr a testi leszármazottakon keresztül a világ minden nemzetségének megígért: „Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége”. (12,3b) Mi már más forrásokból (Újszövetség) helyesen így értjük: „Általad”: vagyis a te nemzetséged egy kiváló tagja, a zsidóságból Szűz Mária közvetítésével született Megváltó, Jézus Krisztus által a föld minden nemzetsége Isten fogadott gyermeke lesz, ha hisz Jézus Krisztusban, Isten Egyszülött Fiában, aki megváltott minket, és ebben a hitben megkeresztelkedünk.„Ha én dicsőíteném meg magam, mit sem érne a dicsőségem. Atyám dicsőít meg, akiről azt mondjátok ugyan, hogy Istenetek, de nem ismeritek. Én azonban ismerem, s ha azt mondanám, hogy nem ismerem, hozzátok hasonlóan hazug volnék.De ismerem, és megtartom tanítását. Ábrahám, a ti atyátok örült, hogy megláthatja napomat.Meg is látta és örült neki.
A zsidók fölháborodtak: Ötvenesztendős sem vagy, s láttad Ábrahámot? Jézus így válaszolt: Bizony, bizony mondom nektek: Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok. Erre követ ragadtak, s meg akarták kövezni, de Jézus eltűnt előlük, és elhagyta a templomot” (Jn 8,54-59) Jézus öröme is teljes, hogy megmagyarázhatta: Megváltani az embereket csak az tudja, aki testvérük, a nevükben jogosan cselekszik, és aki személy szerint Isten, amit cselekszik, az a végtelen Isten cselekedte, tehát örök érvényű: mindenható.


2014. április 9., szerda

Ferenc pápa katekézise a szerda délelőtti általános kihallgatáson



Az igazi bölcsesség a Szentlélek ajándéka – Ferenc pápa katekézise a szerda délelőtti általános kihallgatáson


Ne legyünk „ízetlen, sótlan” keresztények, hanem életünknek legyen egyre inkább evangéliumi íze, krisztusi illata, hogy másoknak is át tudjuk adni Krisztus gyengédségét és szeretetét” – buzdította Ferenc pápa a Szent Péter teret megtöltő híveket.

Kedves testvérek! Jó napot kívánok. Ma új ciklust kezdünk a Szentlélek ajándékairól – kezdte katekézisét a pápa. Tudjátok, hogy a Szentlélek képezi az egyház és minden egyes keresztény lelkét, életnedvét: Isten szeretete, amely szívünkben lakást vesz és szeretetközösségre lép velünk. A Szentlélek mindig velünk van, mindig bennünk van: szívünkben van.

A Szentlélek maga „Isten ajándéka” (vö. Jn 4,10). Isten adománya, amely különféle lelki ajándékokkal látja el azokat, akik befogadják őt. Az egyház a Szentlélek hét ajándékát különbözteti meg. Ez a szám jelképesen a teljességet, a befejezettséget jelöli; amikor a bérmálás szentségére készülünk, megtanuljuk őket – mondta a pápa, majd felsorolta a Szentlélek hét ajándékát: a bölcsesség, az értelem, a jótanács, a lelki erősség, a tudomány, a jámborság és az istenfélelem.

A felsorolás szerint a Szentlélek első ajándéka tehát a bölcsesség. Azonban nem egyszerűen emberi bölcsességről van szó. Az emberi bölcsesség az ismeret és a tapasztalat gyümölcse. A Biblia elbeszéli, hogy Salamon, amikor megkoronázták Izrael királyává, a bölcsesség ajándékát kérte. A bölcsesség éppen ez: annak a kegyelme, hogy mindent Isten szemével láthatunk. Egyszerűen csak ez – ismételte Ferenc pápa – a világot, a különféle helyzeteket, az összefüggéseket, a problémákat, mindent Isten szemével látunk. Ez a bölcsesség. Olykor a dolgokat saját tetszésünk, vagy szívünk pillanatnyi állapota szerint látjuk – szeretettel vagy gyűlölettel, irigységgel. Nem: ez nem Isten szeme. A Szentlélek az, aki a bölcsességet ajándékozza nekünk, hogy mindent Isten szemével láthassunk. Ez a bölcsesség ajándéka.

Nyilvánvalóan ez az ajándék az Istennel való bensőséges kapcsolatból fakad, abból a bensőséges kapcsolatból, amely Istenhez fűz minket, az Atya-gyermek kapcsolatból. És a Szentlélek, amikor fennáll ez a kapcsolat, akkor nekünk adományozza a bölcsesség ajándékát.

Amikor szeretetközösségben vagyunk az Úrral, a Szentlélek mintha átalakítaná a szívünket és megízleltetné vele a Lélek szeretetét. A Szentlélek akkor a keresztényt „bölccsé teszi”. Ez nem azt jelenti, hogy a kereszténynek mindenre van válasza, hogy mindent tud; egy bölcs személyt nem ez jellemez. Azt jelenti, hogy tudja, hogyan cselekszik Isten, felismeri, hogy mi jön Istentől és mi nem. Azzal a bölcsességgel rendelkezik, amit Isten ad szívünknek. Az ebben az értelemben vett bölcs ember szívének Isten ad ízt. Milyen fontos, hogy közösségeinkben legyenek ilyen keresztények!

Bennük minden Istenről szól, minden Isten jelenlétének és szeretetének szép, élő jelévé válik. Ez egy olyan valami, amit mi nem tudunk rögtönözni, ezt nem tudjuk önmagunktól megszerezni: olyan ajándék, amelyet Isten adományoz azoknak, akik engedelmesek a Szentléleknek. Bennünk van, szívünkben van a Szentlélek; meg van rá a lehetőség, hogy hallgassuk, vagy ne hallgassuk szavát.

Ha hallgatunk a Szentlélekre, akkor Ő megtanítja nekünk a bölcsességnek ezt az útját, nekünk ajándékozza bölcsességét, ami azt jelenti, hogy Isten szemével látunk, Isten fülével hallunk, Isten szívével szeretünk, Isten szerint ítélkezünk. Ez az a bölcsesség, amelyet a Szentlélek nekünk ajándékoz, és mindnyájan birtokolhatjuk. Nem kell mást tennünk, mint kérnünk a Szentlelket.

Gondoljatok egy anyukára, aki otthon van kisgyermekeivel, az egyik ezt csinálja, a másik azt, és a szegény anyuka egyik helyről a másikra megy, a gyermekek problémáival. Amikor az anyukák elfáradnak és megszidják gyermekeiket, ez bölcsesség? Ti mit mondotok? Bölcsesség, vagy nem? Nem! Amikor azonban az anyuka magához veszi gyermekét, és kedvesen, nagy türelemmel elmagyarázza: „ezt ezért, meg ezért nem csináljunk”, akkor az Isten bölcsessége? Igen! Ez az, amit a Szentlélek ad nekünk az életben.

Azután például a házasságban, a házasfelek veszekednek és egymásra sem néznek, vagy rossz szemmel néznek egymásra: ez Isten bölcsessége? Nem! Ha azonban elmúlik a vihar, kibékülünk, és tovább haladunk előre békességben: ez bölcsesség? – tett fel egy újabb kérdést a pápa. És nem váratott magára a teret megtöltő hívősereg válasza: - Igeeeen!! Igen, ez a bölcsesség ajándéka. Legyen benne mindnyájunknak része: otthon, a gyermekekkel, mindenki osztozzon benne! Ezt nem lehet megtanulni, ez a Szentlélek ajándéka.

Ezért kérjük az Urat, hogy adja meg nekünk a Szentlelket, adja meg a bölcsesség ajándékát, Isten bölcsességének ajándékát, amely megtanít arra, hogy Isten szemével lássunk, Isten szívével érezzünk, Isten szavaival beszéljünk. Ezzel a bölcsességgel menjünk előre, építsük családunkat, építsük az egyházat, és így mindnyájan megszentelődünk. Kérjük ma a bölcsesség kegyelmét. Kérjük a Szűzanyát, aki a Bölcsesség széke, adja meg nekünk ezt a kegyelmet. Köszönöm szépen – fejezte be katekézisét Ferenc pápa.



Zsolozsma 95.



Nagy Szent Leó pápa beszédeiből

Krisztus keresztje minden áldás forrása, minden kegyelem kieszközlője
Értelmünket az Igazság Lelke világosítja meg, fogjuk fel tehát tiszta és felszabadult szívvel a keresztnek eget és földet beragyogó dicsőségét. A szellem éleslátásával pedig ragadjuk meg az alábbi szavak jelentését: Közeli szenvedéséről az Úr beszélt így: Elérkezett az óra, amikor megdicsőül az Emberfia (Jn 12, 23), majd hozzátette: Most megrendült a lelkem. Mit is mondjak: Atyám, szabadíts meg ettől az órától? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem. Atyám, dicsőítsd meg nevedet! (Jn 12, 27-28). Erre az Atya szózata hallatszott az égből: Megdicsőítettem, és ezután is megdicsőítem. Jézus megmagyarázta a körülállóknak: Nem miattam hallatszott ez a szózat, hanem miattatok, ítélet van most a világon. Most vetik ki ennek a világnak a fejedelmét. Én meg, ha majd fölemelnek a földről, mindenkit magamhoz vonzok (Jn 12, 30-32). Csodálatos tehát a keresztfa ereje! Szavakkal ki nem fejezhető a szenvedés dicsősége! Belőle egyszerre tárul a szemünk elé az Úr ítélőszéke, az ítélet a világ felett, és a Megfeszített hatalma. Minden embert magadhoz vonzottál, Urunk. Célod az volt ezzel, hogy minden népnek áhítata mindenütt ünnepelje beteljesült és nyilvánosságra jutott szent valóságában azt, amit eddig Júdea egyetlen templomában fátyollal borított jelképekkel vittek végbe.Most ugyanis szembetűnőbben mutatkozik meg a leviták rendje, nagyobb lett a papság méltósága, és szentebb a püspökök fölkenése. Igen, mert a te kereszted minden áldás forrása, minden kegyelem kieszközlője. Ez adja meg a hívőknek, hogy gyengeségükből erőre kapjanak, gyalázatukból dicsőségre s a halálból az életre jussanak. És most, hogy a vágóáldozatok sokfélesége megszűnt, tested és véred egyetlen feláldozása tökéletesen helyettesíti a legkülönbözőbb áldozatokat, hiszen te vagy Isten igazi Báránya, aki elveszed a világ bűneit (Jn 1, 29). Önmagadban úgy foglalod össze Isten minden kegyelmi ajándékát, hogy nemcsak egyetlen áldozat van már minden más áldozat helyett, de egy az ország is, valamennyi nemzetből egybegyűlt közösség. Valljuk meg tehát hangosan, szeretteim, amit a népek tanítója, Szent Pál ünnepélyesen hirdetett: Igaz beszéd ez, és teljes hitelt érdemel Krisztus Jézus azért jött a világba, hogy üdvözítse a bűnösöket (1 Tim 1, 15). Éppen az teszi még csodálatosabbá Isten irgalmasságát, hogy Krisztus nem a jókért, nem is a szentekért, hanem a bűnösökért és a gonoszokért halt meg. Mivel isteni természetét nem érhette a halál fullánkja, közénk születve felvette azt, amit értünk feláldozhatott. Halála erejével ugyanis már régen megfenyegette halálunkat, ezt üzenve neki Ozeás próféta által: Ó, halál, halálod leszek, halálos harapásod leszek, ó, alvilág! (Oz 13, 14 Vulg.) Alávetette magát az alvilág törvényeinek halálakor, de eltörölte azokat feltámadásakor; a halál örök mivoltát megszüntette; azt, ami végérvényesnek indult, ideigvalóvá tette. Amint ugyanis Ádám miatt mindenki meghal, úgy Krisztusban mindenki életre is kel (1 Kor 15, 22).


Nagyböjt 5.hete szerda



Irgalmas Istenünk, kérünk, ne hagyd magukra hozzád könyörgő híveidet, hanem oltalmazd jóságosan a Benned bízókat és add, hogy a bűnöktől megtisztulva mindvégig szentül éljenek és örökösei lehessenek ígért javaidnak. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Nagyböjt 5.hete szerda

Dán 3, 14-20. 91-92. 95; Jn 8, 31-42

„Ha Ábrahám fiai lennétek, Ábrahám tetteit cselekednétek”

Az előző napi pericopa, kijelölt evangéliumi részlet azzal fejeződött be, hogy sokan hittek Jézusban a hallgatóságából. Jézus örült ennek, de felhívta figyelmüket: „Ha megmaradtok tanításomban, valóban tanítványaim vagytok, megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz titeket. Azok azt felelték neki: Ábrahám utódai vagyunk, és soha senkinek nem szolgáltunk. Hogyan mondod hát te, hogy szabadok lesztek”. (31-33) Jézus erkölcsi, lelki szabadságról beszél, a hallgatóság, pedig a külső kényszertől való mentességre gondol. Ebben a tekintetben a zsidó nép már hatszáz év óta nem volt szabad. 587-586-ban Nabukodonozor babiloni király hatalmas hadserege elfoglalta Jeruzsálemet, Júdea fővárosát. A lakosság egy része elpusztult a harcban, sok zsidót rabszíjra fűzve hajtottak Babilonba. A maradék szegények felkerekedtek és Isten kifejezett tiltása ellenére Egyiptomba menekültek. Magukkal cipelték Isten hűséges prófétáját, Jeremiást, aki ellenezte ezt a döntést. Ott az idegenben a nép nem talált hazát, Jeremiást, pedig megölték. A babiloni foglyok azután a perzsák, majd a görögök, végül a rómaiak szolgái lettek, Ez is baj, de sokkal nagyobb gond, hogy bűneik kötelékével a sátán szolgáivá váltak lélekben. Ettől a rabságtól csak Jézus tud megszabadítani. A sátán a hazugsággal és gyűlölettel kötözi meg értelmüket és akaratukat. Ezzel szemben csak az Isten igazsága és szeretete tud gyökeresen szabaddá tenni bárkit is. Jézus hallgatói nem értették azt sem: „Jézus tanítványai megismerik az igazságot és az igazság szabaddá, tesz titeket”. Erre az aggályukra Jézus így felel: „Mindaz, aki bűnt cselekszik, szolga. De a szolga nem marad örökre a házban, csak a fiú marad ott mindörökké. Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek”.(34-36) „Azt felelték neki: A mi atyánk Ábrahám Jézus azt mondta nekik: Jézus azt mondta nekik: Ha Ábrahám fiai lennétek, Ábrahám tetteit cselekednétek. De most meg akartok ölni engem, azt az embert, aki nektek azt az igazságot mondtam, amelyet az Istentől hallottam; ezt Ábrahám nem tette. Ti a ti (ördög) atyátok tetteit cselekszitek Erre ők, azt mondták neki: Mi nem paráznaságból születtünk. Egy Atyánk van, az Isten. Ha Isten volna az Atyátok, szeretnétek engem, mert én Istentől származtam és jöttem. Hiszen nem magamtól jöttem, hanem ő küldött engem”.(39-42) Jézus most értünk harcol, mert mi is, rabok vagyunk kétszeresen is: 1945-1989-ig megszálló hadsereg tartott rabságban, és az általuk éltetett rezsim. Közben a lelkünket is megkötözte a sátán, akit Jézus a hazugság és gyűlölet atyjának nevez. Ez utóbbi rabság a mai napig rajtunk tartja bilincseit. Vissza kell téríteni a magyar lelkeket. Az igazság és szeretet Istenéhez, akkor az Ő gyermekei lehetünk, és kezdhetjük az áldás és a béke boldog időszakát.


2014.04.09. szerda



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.04.09. szerda

A világ furcsaságai közé tartozik ez a mai olvasmány.

Az előző fejezetben Dániel próféta leírja, hogy Nebukadnezár babiloni király, Jeruzsálem leromboltatója, érdekes, megdöbbentő és félelmetes álmot látott. Kiadta a parancsot álomfejtőinek és bölcseinek, mondják meg neki, mit álmodott, és az álma mit jelent. Ha nem tudják megtenni, akkor mindannyiukat megöleti. Eddig a király mindig megmondta álmát, csak a megfejtést kellett az udvari embereknek kitalálni. A király nem volt elégedett a megfejtésekkel, mert sejtette, hogy olyant mondanak, ami szépen hangzik, de a baj az volt, hogy sohasem vált valóra. Most nyakon csípem őket, gondolta. Dániel, az ifjú zsidó, nem volt szolgálatban, de értesült a fenyegető ítéletről. A megfejtési határidőt meghosszabbíttatta, aztán bizalommal kérte Urát, Istenét, a mindentudót, akitől megtudta, hogy egy óriási szobrot látott álmában a király, amely sok féle anyagból készült. Egy kis kő magától legördült a hegycsúcsról és sebesen nekirontott a szobornak. Összetörte az arany fejet, az ezüst nyakat és mellet, a bronz hasat és mellet, a vas- és agyaglábat, aztán a porrá zúzott szobor minden szemecskéjét elhordta a szél. Amikor a király ezeket a részleteket hallotta, meglepődött, különösen a magyarázattól. Ugyanis Dániel azt is megadta.
„Ó király, te vagy a legnagyobb a királyok között. Az ég Istene királyságot, erőt, hatalmat és dicsőséget adott neked. Kezedbe adta az emberek fiait, a mező vadjait és az ég madarait. bárhol vannak, és téged tett meg mindnyájuk urává. Te vagy az arany fő. Utánad egy másik birodalom támad, egy nálad kisebb, majd egy harmadik birodalom, amely bronzból való lesz. és uralma alá kerül az egész föld. A negyedik birodalom kemény lesz, mint a vas. A vas mindent összetör és összezúz. Miként a vas mindent összezúz, ez is törni és zúzni fog. Mivel úgy láttad, hogy lábai és ujjai részben agyagból, részben vasból vannak: Az a birodalom meg fog oszlani, de azért lesz benne valami a vas szilárdságából. Azért láttad, hogy a vas van keverve az agyag sarába. Mivel lábujjai részben vasból, részbe agyagból vannak, az a birodalom részben szilárd, részben törékeny lesz. Ha a vasat agyagos sárral összekeverve láttad, ez azt jelenti: házasságok által össze fognak keveredni, de eggyé nem fognak összeforrni. Avas ugyanis nem vegyül az agyaggal. Ezeknek a királyoknak idejében az ég Istene olyan birodalmat támaszt, amely nem szűnik meg soha. Ez a birodalom nem száll át más népre. Összetöri és elpusztítja az összes többi birodalmat, maga azonban állni fog mindörökké. Ezért tehát jól láttad, hogy a hegyről levált a kő anélkül, hogy valakinek a keze hozzáért volna, és szétzúzta az agyagot, vasat, bronzot ezüstöt és aranyat. A nagy Isten megmutatta a királynak, mi fog történni egykoron. Az álom igaz és megfejtése megbízható. Ekkor Nebukadnezár király arcra borult, sőt Dániel előtt is leborult”(Dán 2,37-46) Az okos király ezután készíttetett magának egy aranyszobrot. Elrendelte, hogy a szobor avatásán egyszerre szólaljon meg, minden fajta zene és egyszerre vágódjék minden ember a király elé a földre, imádni. Aki nem teszi meg, azonnal az ott égő kemence-tűzbe kell dobni. Hárman nem vetődtek le a földre a királyt imádni. Azonnal növelték a kemence tüzét, és beledobták Dániel három társát, az Isten prófétáit. A tűz kicsapott a kemencéből, elégtek az ítélet végrehajtói, de semmi baja nem történt Dániel társainak. Rájuk egy angyal vigyázott. A megdöbbent király kihívta őket a kemencéből, ahol himnuszt énekeltek Istennek. Kinevezte őket magas rangú tisztviselőknek, és elrendelte, hogy az ő Istenüket az egész birodalomban mindenki imádja. Ananiás, Azariás és Misael himnuszából részletet imádkoztat Egyházunk is minden ünnep reggeli imájában. Várjuk, hogy az isten nélküli emberek is alázattal boruljanak le,velünk együtt énekelni: „Áldott vagy, Urunk, atyáink Istene, és minden dicséretre méltó, neved magasztos mindörökké”(Dán 3,26)


2014. április 8., kedd

Ferenc pápa: A kereszténység nem egy filozófiai tanítás, a kereszt pedig nem dísz



Ferenc pápa: A kereszténység nem egy filozófiai tanítás, a kereszt pedig nem dísz – VIDEÓVAL


A kereszt nem egy dísz, amit az oltárra helyezünk, hanem Isten szeretetének misztériuma – hangsúlyozta kedd reggeli homíliájában a Szentatya a vatikáni Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén. A Vatikáni Rádió tudósítását olvashatják.

Egyedül nem léphetünk ki bűneinkből, nincs rá lehetőség. A Számok könyvéből vett olvasmányban arról hallunk, hogy a nép zúgolódott Isten és Mózes ellen, mert belefáradt a vándorlásba. Amikor azonban az Úr tüzes kígyókat küldött rájuk, belátták bűnüket és azt kérték, hogy az Úr mentse meg őket. A napi evangéliumban pedig Jézus azt mondja a farizeusoknak: meghaltok bűneitekben.

A törvénytudók nem voltak tisztában azzal, hogy egyedül nem léphetünk ki a bűneinkből – magyarázta Ferenc pápa. Hittek persze Isten bocsánatában, de erősnek, elegendőnek érezték magukat, mindentudónak. Végül pedig a vallásból, Isten imádásából egy kultúrát csináltak a maga értékeivel, megfontolásaival, magatartási előírásaival.

A pápa leszögezte: a kereszténység nem egy filozófiai tanítás, nem egy életprogram a túléléshez, a neveléshez, a békéhez. Ezek következmények. A kereszténység egy személy, a kereszten fölmagasztalt személy, aki megsemmisítette önmagát, hogy üdvözítsen minket. Nem lehet megérteni a kereszténységet Isten Fiának e mélységes megalázkodása nélkül: aki megalázta önmagát, szolgává lett egészen a kereszthalálig,

A kereszt pedig nem egy dísz, amit ki kell tennünk a templomainkban az oltárra – folytatta homíliájában a Szentatya. Nem egy jelkép, ami megkülönböztet minket másoktól. A kereszt misztérium, Isten szeretetének misztériuma. Azé az Istené, aki megalázza önmagát, semmivé lesz.

Hol van a te bűnöd? ’Hát nem tudom, sok van itt belőle’. Nem, a te bűnöd itt van, a kereszten. Ott keresd, az Úr sebeiben és kigyógyulsz a vétkedből, a sebeid beforrnak, a bűnöd megbocsáttatik. A megbocsátás, amit Isten ad nekünk, nem abból áll, hogy eltörli a vele való számlánkat. Az isteni megbocsátás: Fia sebei a kereszten. Fohászkodjunk, hogy magához vonzzon minket az Úr és hagyjuk magunkat meggyógyítani – mondta végül kedd reggeli homíliájában Ferenc pápa.



Zsolozsma 94.



Nagy Szent Leó pápa beszédeiből

Krisztus keresztje minden áldás forrása, minden kegyelem kieszközlője
Értelmünket az Igazság Lelke világosítja meg, fogjuk fel tehát tiszta és felszabadult szívvel a keresztnek eget és földet beragyogó dicsőségét. A szellem éleslátásával pedig ragadjuk meg az alábbi szavak jelentését: Közeli szenvedéséről az Úr beszélt így: Elérkezett az óra, amikor megdicsőül az Emberfia (Jn 12, 23), majd hozzátette: Most megrendült a lelkem. Mit is mondjak: Atyám, szabadíts meg ettől az órától? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem. Atyám, dicsőítsd meg nevedet! (Jn 12, 27-28). Erre az Atya szózata hallatszott az égből: Megdicsőítettem, és ezután is megdicsőítem. Jézus megmagyarázta a körülállóknak: Nem miattam hallatszott ez a szózat, hanem miattatok, ítélet van most a világon. Most vetik ki ennek a világnak a fejedelmét. Én meg, ha majd fölemelnek a földről, mindenkit magamhoz vonzok (Jn 12, 30-32). Csodálatos tehát a keresztfa ereje! Szavakkal ki nem fejezhető a szenvedés dicsősége! Belőle egyszerre tárul a szemünk elé az Úr ítélőszéke, az ítélet a világ felett, és a Megfeszített hatalma. Minden embert magadhoz vonzottál, Urunk. Célod az volt ezzel, hogy minden népnek áhítata mindenütt ünnepelje beteljesült és nyilvánosságra jutott szent valóságában azt, amit eddig Júdea egyetlen templomában fátyollal borított jelképekkel vittek végbe.Most ugyanis szembetűnőbben mutatkozik meg a leviták rendje, nagyobb lett a papság méltósága, és szentebb a püspökök fölkenése. Igen, mert a te kereszted minden áldás forrása, minden kegyelem kieszközlője. Ez adja meg a hívőknek, hogy gyengeségükből erőre kapjanak, gyalázatukból dicsőségre s a halálból az életre jussanak. És most, hogy a vágóáldozatok sokfélesége megszűnt, tested és véred egyetlen feláldozása tökéletesen helyettesíti a legkülönbözőbb áldozatokat, hiszen te vagy Isten igazi Báránya, aki elveszed a világ bűneit (Jn 1, 29). Önmagadban úgy foglalod össze Isten minden kegyelmi ajándékát, hogy nemcsak egyetlen áldozat van már minden más áldozat helyett, de egy az ország is, valamennyi nemzetből egybegyűlt közösség. Valljuk meg tehát hangosan, szeretteim, amit a népek tanítója, Szent Pál ünnepélyesen hirdetett: Igaz beszéd ez, és teljes hitelt érdemel Krisztus Jézus azért jött a világba, hogy üdvözítse a bűnösöket (1 Tim 1, 15). Éppen az teszi még csodálatosabbá Isten irgalmasságát, hogy Krisztus nem a jókért, nem is a szentekért, hanem a bűnösökért és a gonoszokért halt meg. Mivel isteni természetét nem érhette a halál fullánkja, közénk születve felvette azt, amit értünk feláldozhatott. Halála erejével ugyanis már régen megfenyegette halálunkat, ezt üzenve neki Ozeás próféta által: Ó, halál, halálod leszek, halálos harapásod leszek, ó, alvilág! (Oz 13, 14 Vulg.) Alávetette magát az alvilág törvényeinek halálakor, de eltörölte azokat feltámadásakor; a halál örök mivoltát megszüntette; azt, ami végérvényesnek indult, ideigvalóvá tette. Amint ugyanis Ádám miatt mindenki meghal, úgy Krisztusban mindenki életre is kel (1 Kor 15, 22). 


Nagyböjt 5. hete kedd



Add meg kérünk irgalmas Istenünk, hogy szent akaratod szerint mindvégig kitartóan szolgáljunk Neked és szent Egyházad erényekben is, számban is egyre gyarapodjék. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Nagyböjt 5. hete kedd

Szám 21,4-9; Jn 8, -30

„Erre azt kérdezték: Ki vagy te? Jézus azt felelte: Ugyanaz, amit mondok nektek”

Jézus a templomban beszél már hosszabb ideje. Ámulva hallgatják. Megkérdezik egymást az egyszerű zsidók, akik rendszeresen hallgatták már életükben az írástudókat és a farizeusokat, lassan vérükké vált az a gondolkodás, amit sulykoltak a fejükbe: nem is a törvény a fontos, hanem amit a vezetőitek mondanak nektek az Isten törvényéről. Egyik rész azt állította: ez „a „próféta. Mások így szóltak: Ez „a „Krisztus!” (Jn 7,40-41) Jézus pedig már előbb is tetteivel hívta fel a figyelmet, hogy Ura a szombatnak is, úgy tesz, mint az Atyja, aki állandóan, folyamatosan munkálkodik, tehát az Istent Atyjának szólítja, és Isten módján kezeli a megszokott parancsokat is. (Jn 5,17-18) Ugyanekkor a Jézus elfogatására küldött szolgák nem hajtják végre uraik parancsát, mert „Soha ember így nem beszélt”. (Jn 7,46) Az Úr a házasságtörő asszony védelmében a vádlók vétkeit írja a porba, mire azok kereket oldanak. Jézus nem mentegeti a bűnt, hanem meghal azért, hogy megbocsáthassa a bűnös bűneit. Isten és halni tudó ember is, a megtestesült Isten, a Megváltó. Jézus ezután másik szálon próbálja hallgatói értelmét elvezetni az ő létének helyes megértésére. Most a személyére fordítja hallgatói figyelmét: „Elmegyek, és keresni fogtok, de meghaltok bűnötökben. Ahová én megyek, oda ti nem jöhettek. A zsidók erre azt mondták: Csak nem öli meg magát, s ezért mondja: Ahová én megyek, oda ti nem jöhettek. Ő azt felelte nekik: Ti innen alulról vagytok, én meg felülről vagyok”. (Jn 8,21-22) Mivel sem a személyét érintő változtatást nem értik Jézus beszédében, sem arra nem tudnak gondolni, hogy szavaival az Úr egyenlőnek mondta magát Istennel, és a Személye felülről való származása egyenesen a mennyországra utal, ezért közérthetőbben is elmondja az igazságot: „Ti innen alulról vagytok, én meg felülről vagyok. Ti ebből a világból vagytok, Én azonban nem vagyok ebből a világból. Azért mondtam nektek, hogy meghaltok bűneitekben. Mert ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok bűneitekben. Erre azt kérdezték tőle: Ki vagy te? Jézus azt felelte: Ugyanaz, amit mondok nektek”(23-25) Ennél a kijelentésnél biztosra veszem, hogy törvénytudóik nem magyarázták el az egyszerű zsidóknak a csipkebokor lángjaiból hallott bemutatkozást: „jihjeh ki ehjeh” Aki Van, az vagyok (Kiv 3,14) Nehezen érthették a mestereik is ezt a tömör megfogalmazást: Aki VAN, az vagyok= létesítő ok nélkül vagyok, korlátot nem ismerő Lét vagyok, minden tökéleteset birtokló lét vagyok, ennek a mérhetetlen anyagi és szellemi világnak teremtő, létesítő oka vagyok. Én az Abszolút Lét vagyok. Mindenkinél és mindennél végtelenül több és másabb vagyok. Ez mindhárom Isteni Személyre vonatkozik, mert a Személyek Lényege, az isteni természet bennük egy és ugyanaz.


2014.04.08. kedd



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.04.08. kedd

„Hór hegyéről a Sás-tenger felé vezető úton indultak tovább, hogy megkerüljék Edom országát. A nép azonban belefáradt a vándorlásba, és zúgolódott az Úr és Mózes ellen: Miért hoztatok ki Egyiptomból? Hogy elpusztuljunk a pusztában? Hisz se kenyér, se víz nincs! Ez a nyomorúságos eledel utálattal tölt el minket!”(Szám 21,4-5)

Folytatódik a pusztai vándorlás. Emlékszünk, miért kellett nekik negyven évvel azelőtt visszafordulniuk az Ígéret földje határától.Szegény Ábrahám ősapa! Nyolcszáz évvel korábban gyermektelen feleségével, Lóttal, a nagybátyja elárvult fiával
együtt az Istennel való nagy kegyelmi találkozó után kapta a sorsdöntő parancsot:„Vonulj ki földedről, rokonságod köréből és atyád házából arra, földre, amelyet majd mutatok neked. Nagy néppé teszlek. Megáldalak és naggyá teszem nevedet s te magad is áldás leszel. Megáldom azokat, akik áldanak téged, de akik átkoznak téged, azokat én is megátkozom. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége (Ter 12,1-3) Ábrahám tehát elköltözött, ahogy az Úr megparancsolta neki, s vele ment Lót is. Ábrahám hetvenöt éves volt, amikor Háránból elindult. Ábrahám vette a feleségét, Sárát, az unoka-öccsét, Lótot, minden vagyonukat, amijük volt, és az összes szolgát, akiket Háránba szereztek. Az után elindultak, hogy Kánaán földjére menjenek, s meg is érkeztek Kánaán földjére. Akkor az Úr megjelent Ábrahámnak, és így szólt hozzá: Ezt a földet utódaidnak adom. Erre ő oltárt épített ott az Úrnak, aki megjelent neki.”(4-7) Hétszáz ötven évvel később Ábrahám egyik unokájának millióssá növelt népét (tíz félelmetes csapással ráijesztve a fáraóra) kivezette Egyiptomból, kerülővel a Sínai hegy felé, velük újította meg szövetségét. Ez nem csendes beszélgetés keretében történt, hanem másfél hónapos villámlás, mennydörgés közepette, ünnepélyes szertartással, nagy hűségeskükkel. Eközben bálványt csináltak maguknak, aminek porát Mózes ivóvízzel keverte és megitatta velük (magyarán: „megitták a levét”). Ilyen előzmények után indultak elfoglalni Kánaán földjét, mint örök ajándékot. Az első pihenőben huszonnégyezer fiatal fiút kellett halállal büntetni moabita lányokkal való együtt-Baálozás miatt. Amíg Mózes a láthatatlan kegyelmek hatására mindent megtett, amit az Úr kívánt tőle, azt utódai félelmetes nagy csodák hatására is nehezen tudták elvállalni. Kánaán határán járva Mózes és Áron a Meriba szikláján történt vízfakasztásnál „nem dicsőítették meg az Istent és nem csendes botkoppantással, hanem két dühkitöréshez hasonló csattanó ütéssel fakasztottak vizet, s így „nem dicsőítették meg Istenüket, ezért a lázadásért ők is elvesztették a honfoglalásban való részvétel dicsőségét. Áronnak meg kellett halnia Hór hegyén. Mózes felkísérte a hegyre Áront és az ő fiát, Eleazárt. Ott levétette Áron főpapi öltözékét, utódlás jeléül Eleazárra adta, Áron pedig a hegycsúcson meghalt (Szám 20,22-29) Mózesnek rövid időre még a népével kellett maradnia. A negyven éves büntető vándorlás alatt kihalt idősebbek gyerekei közben felnőttek. Mivel ők nem látták a vándorlás eseményeit, Mózes ezeket a tanításokat ünnepélyesen elmondta újra. Leírta utolsó könyvében (Második Törvény) Közben történt még egy újabb lázongás a fárasztó hosszabb menetelés, kenyér és vízhiány miatt. Ekkor az Úr tüzes marású kígyók tömegét bocsátotta rájuk. Ebbe sokan belehaltak. Mivel bocsánatot kértek Istentől, Ő rézből kígyót csináltatott, póznára függesztette. Aki bűnbánattal felnézett rá, meggyógyult. Ezerkétszázharminc évvel később ezt a felemelt rézkígyót Jézus saját keresztre feszített teste előjelének mondta.(Jn 3,14-19) „a keresztfához megyek, mert máshol nem lelhetek nyugodalmat lelkemnek. S ott talállak, ó Szűzanya, fájdalom közt bágyadozva, tőr veré át lelkedet”.(Ho 63,1) „Jézusom, ha jön a végnap, ismerj engem magadénak, homlokomon piros véred: Tied vagyok, úgy ítélj meg! Jézus add, hogy hozzád térjek, Veled haljak, veled éljek”(Ho 70,9)


2014. április 7., hétfő

Pápai Lajos nagyböjti beszédsorozata



Pápai Lajos nagyböjti beszédsorozata – az egyházban folytatódik Jézus megváltó műve


Pápai Lajos győri megyéspüspök a nádorvárosi hívek és a Szentlélek-plébánia nagyböjti zarándoklatának alkalmából április 4-én szentmisét mutatott be – tájékoztat a Győri Egyházmegye. A főpásztor szentbeszédét közöljük.


Kedves Testvérek!
Jézus Krisztus megközelítéséről beszéltünk az elmúlt péntekeken. Arról, hogy − mivel belépett történelmünkbe − történelmileg is megközelíthető. Azután Jézus Krisztus életének misztériumairól beszéltünk, melyeknek csúcsa kereszthalálának és feltámadásának misztériuma volt. Ebben valósult meg megváltásunk. Ma pedig Jézus Krisztus megközelítéséről beszélünk az egyházban, ahol a megváltás műve folytatódik.

A János-evangéliumban olvashatjuk, hogy „…ott állt János (ti. a Keresztelő) két tanítványával, s mihelyt meglátta Jézust, amint közeledett, így szólt: „Nézzétek az Isten Báránya!” E szavak hallatára a két tanítvány Jézus nyomába szegődött. Amikor Jézus megfordult s látta, hogy követik megkérdezte: „Mit akartok?” Így feleltek: „Rabbi – ami annyit jelent, mint Mester –, hol lakol?” „Gyertek, nézzétek meg!” – mondta nekik. Elmentek vele…” (Jn 1,35-39) Ha ma megkérdezi valaki „Mester, hol lakol?” vagyis : hol találhatom meg Jézus Krisztust, hol találkozhatok vele, azt kellene válaszolni: az egyházban.

André Frossard írta le megtérése történetét az „Isten létezik, találkoztam vele” c. könyvében. Mikor egy kis párizsi kápolnában megtapasztalta Isten, Jézus Krisztus jelenlétét – épp szentségimádás volt a kápolnában –, e rendkívüli, misztikus tapasztalata után az előző percben még ateista fiatalember azt mondta barátjának: „most már én is katolikus vagyok!” Barátját kérte, hogy vigye el egy paphoz. Neki pedig azt mondta: tanítsa meg arra, hogy mit tanít az egyház, mert ő abból még semmit nem tud, de azt tudja, hogy minden szava igaz. S Krisztust megtalálta egyházában, megkeresztelkedett, bekapcsolódott az Egyház életébe, és minden nehézség ellenére boldogan élte meg a katolikus hitét.

Mi tehát az egyház? Láttuk az előző péntekeken, hogy Jézus Krisztus egész életével, de főleg kereszthalálával és feltámadásával váltott meg minket. Mikor meghalt a kereszten, „átadta a Lelket” (Jn 19,30) a kereszt lábánál álló, a jövendőbeli egyházat jelképező pár tanítványnak. Azt is jelezte János evangéliuma, hogy az egyház a beavató szentségeken keresztül, vagyis a keresztség és az Eukarisztia révén terjed. Aki hisz Jézus Krisztusban és megkeresztelkedik, tagja lesz az egyháznak, részesül a Krisztus által hozott örök életben, a kegyelem révén elkezdődik benne, ami itt a földön az örök élet. Mivel Jézus Krisztusban jelent meg itt a földön az Isten országa, akik hisznek benne, akik a keresztség – bérmálás – Eukarisztia révén hozzá tartoznak, azokban terjed tovább. A II. Vatikáni Zsinat Lumen Gentium kezdetű dogmatikus konstitúciója szerint: „Az egyetlen közvetítő Krisztus, látható szervezetként alapította meg és tartja fenn szüntelenül szent Egyházát, amely a hit, a remény és a szeretet közössége ezen a földön, általa árasztja mindenkire az igazságot és a kegyelmet.” (8. p.) Vagyis az Egyház egyszerre „– hierarchikus szervekkel ellátott társaság – és Krisztus misztikus teste; látható gyülekezet és kegyelmi közösség; földi egyház és mennyei javakban bővelkedő Egyház.” (L. G. 8.p.) Így Krisztus Egyháza „emberi és Isteni elemekből álló, egyetlen, összetett valóság.” (L. G. 8. p.) S erre is áll, „amit Isten egybekötött, ember szét ne válassza!” (Mt 19,6) A Lumen Gentium konstitúció szentségnek nevezi az Egyházat, mikor azt írja: „Az Egyház Krisztusban mintegy szentsége, vagyis jele és eszköze az Istennel való bensőséges egyesülésnek, és az egész emberiség egységének.” (L. G. 1.p.) A szentségekben tudjuk, hogy van egy látható jel, ami Krisztus rendeléséből kegyelmet közvetít. Így például a keresztségnél a jel a vízzel való leöntés, ami a tisztulást jelképezi, de a keresztségben Krisztus rendeléséből ez a gesztus és a keresztelő szavai lelki megtisztulást, újjászületést eredményeznek: a megkeresztelt az Egyház tagja lesz. A Zsinat szerint az egyház is ilyen szentségi jel, ami Krisztus rendeléséből – a szentségeken keresztül – közli a kegyelmet: az Istennel való élő kapcsolatot, közösséget, amibe minden ember meghívást kapott.
De hogyan találkozhatunk az Egyházban Krisztussal? Távolabbról megközelítve: az Egyház a külső szemlélő számára is jel. A kívülálló is látja a templomot, lát templomba menő híveket, papokat és szerzeteseket, lát egyházi esküvőt és temetést. Vagyis ebben a világban találkozik valamivel, ami számra érthetetlen, és kérdéseket tesz fel neki. Krisztus Egyháza tehát jelen van a történelemben. A gondolkodó ember látja azt is, hogy sokan támadják az Egyházat, de ugyanakkor lát számára megfoghatatlan és elképzelhetetlen dolgokat is, melyek az Egyházhoz kötődnek. Az azóta boldoggá avatott Charles de Foucauld francia katonatiszt 16 éves korában elvesztette a hitét. Megtérése előtt be-betért egy templomba, s ezt imádkozta: „Istenem, ha vagy, add, hogy megismerjelek!” (André Léonard: Miért hiszünk?, Szetn István Társulat, Bp., 2012, 171. lap.) Az orosz ortodox pap Dimitri Doudko Nyugatra kikerült írásában írt le eseteket, mikor teljesen hit nélkül felnőtt fiatal értelmiségiek találtak el Istenhez, Krisztushoz úgy, hogy kezükbe került pl. egy Újszövetség, vagy találkoztak egy pappal vagy egy hívó kereszténnyel. Tatjana Gotitscheva például jóga-gyakorlat közben a Miatyánkot mondta, amit kezébe adtak, s amiről nem tudta, hogy egy keresztény ima. És mikor befejezte azt mondta: melyik az a közösség, amelyik ezt imádkozza, mert én ahhoz akarok tartozni. Aztán az Egyház könyve, a Szentírás vezet sokakat Krisztushoz. Mert a Szentírás az Egyház könyve, s az Egyház hívő közösségében tudjuk a Szentírást azzal a lélekkel olvasni, ahogyan azt írták. Aztán mindenek előtt a szent Eucharisztia, ahol jelen van az értünk meghalt és feltámadt Krisztus, a szentségek, az Egyház hívő közössége, a papi szolgálat – mind JEL számukra, hogy találkozzanak Krisztussal. Az Egyház, mint a „szentség” esetében a „szentségi jel”: a látható, gyakran bűnösökből álló közösség, létével, hitével, szentségeivel, tanításával. S ez a látható jel, az Egyház, jelenvalóvá teszi az egyetlen Közvetítőt: Jézus Krisztust, és Jézus Krisztusban az üdvösséget.
Az egyetlen közvetítő Isten és ember között Jézus Krisztus, az Egyház pedig „Krisztusban mintegy szentsége, vagyis jele és eszköze” az üdvösségnek. Jézus Krisztus Egyháza ezt az üdvösséget kétféle módon közvetíti.
1. Egyrészt azok számára, akik felismerik Jézus Krisztust és Egyházát, azoknak „… szükséges a hit és a keresztség, (…) hiszen a keresztségen, mint ajtón át az Egyházba lépnek be az emberek. Nem üdvözülhetnek tehát azok, akik nem akarnak belépni az Egyházba, vagy nem akarnak megmaradni benne, noha jól tudják, hogy Isten, Jézus Krisztus által, az üdvösség szükséges intézményének alapította meg a Katolikus Egyházat.” (L. G. 14. p.) Aki felismerte Krisztust, annak döntenie kell: mellette vagy ellene. André Frossard is döntött: megkeresztelkedett. Pedig nem volt könnyű neki. Családja kitagadta. Sokan értetlenül nézték. Ő pedig vállalta a döntés nehézségét. Ő is elmondhatta Szent Pállal: „tudom kinek hittem és biztos vagyok benne…” (2Tim 1,12) Le is írta: „egy új család adatott nekem” (ti. a katolikus Egyház).
2. Ugyanakkor vannak sokan, akik még nem ismerték fel Krisztust és Egyházát, sőt talán még Istent sem, saját hibájukon kívül, az Egyház számukra is közvetíti az üdvösséget, ha „őszinte szívvel keresik Istent, és a kegyelem hatása alatt arra törekszenek, hogy teljesítsék akaratát, amelyet lelkiismeretük szavában ismernek fel” (L. G. 16. p.), ahogy a II. Vatikáni Zsinat tanítja. Ugyancsak a Zsinat tanítja, hogy „Mivel Krisztus mindenkiért meghalt, és mivel az embernek valójában csak egy végső hivatása van, mégpedig az isteni, vallanunk kell: a Szentlélek mindenkinek módot ad arra – Isten tudja, hogy miképpen –, hogy a Húsvét titkában részesedjék.” (G. Sp. 22. p.) Így kell érteni az egyházatyák által gyakran ismételt mondást: „Extra Ecclesiam nulla salus”, azaz: „az Egyházon kívül nincs üdvösség.”
Az Egyház, mint szentség, jelzi és közvetíti az üdvösség kegyelmét azoknak, akik felismerték Krisztust, ha a hit és keresztség révén belépnek az Egyházba, azoknak pedig, akik még – saját hibájukon kívül – nem ismerték fel Krisztus, Istent, Egyházát, egyedül az Isten által ismert módon. Nekünk, akik felismertük Jézus Krisztust, Egyházának tagjai vagyunk, súlyos felelősségünk, hogy megismertessük Őt azokkal is, akik még csak tapogatózva keresik életük értelmét.
Kedves Testvérek!
Henri Irénée Marrou, a neves katolikus világi professzor mondta egy előadásán arra a kérdésre válaszolva, hogy „mikor kezdődött az Egyház romlása?”, hogy „pünkösd másnapján.” És ezzel azt akarta mondani, hogy Krisztus Egyházában mindig jelen volt és van az abszolút új, vagyis Jézus Krisztus, a Szentlélek, az Isten Igéje, a kegyelem, a szentek; de ugyanakkor mindig jelen van a kísértés, a gyöngeség és a bűn is. És téved az, aki „szentek egyházáról” álmodozik, aki arra vár, hogy az Egyházban minden jó legyen, mindenki szent legyen, s akkor majd ő is tesz valamit az Egyházban. Az Úr Jézus világosan tanította ezt a búza és konkoly (Mt 13,24-30), a jó és hitvány halakról (Mt 13, 47-50) szóló példabeszédekben. Az Egyház szent, hiszen Jézus Krisztus van jelen benne, jelen van és működik a Szentlélek, ott az Isten Igéje, a szentségek, de ugyanakkor bűnös tagokból áll, ahogy Karl Rahner mondta: Az Egyház a bűnösök szent Egyháza. Bűnösökből áll, de állandóan törekednie kell a szentségre, és erre minden lehetőség adott Jézus Krisztus Egyházában. Teréz anyát egyszer megkérdezte egy újságírónő, hogy szerinte mit kellene megváltoztatni az Egyházban? Teréz anya válasza ez volt: engem és önt. XVI. Benedek pápa írta erről: „…sem az ész, sem a hit nem ígér tökéletes világot (itt). Ilyen ugyanis nem létezik. Szüntelen sóvárgása, a lehetségességével és közelségével folytatott játék politikánk és társadalmunk legelső veszélyforrása, mert e magatartásból szükségszerűen fakad az anarchista rajongás, (…) ezért sürgősen szert kell tennünk újfent arra a bátorságra, mellyel vállaljuk tökéletlen voltunkat.” (Vigília, 1990/2, 85. lap) Tehát ahhoz kell igazi bátorság, hogy ne várjunk szentekből álló világot, ahol minden tökéletes ahhoz, hogy mi is tegyünk valamit az Egyház megújulásáért.
Minden nehézség ellenére ma is lehetséges az Egyházban szentnek lenni. Ahogy VI. Pál pápa mondta: „Az egyház igazi reformátorai a szentek.” A már említett Dimitri Doudko-t kérdezte meg valaki, hogy szerinte mikor lesz az (akkori) Szovjetunióban kedvező idő az Egyház újjáéledéséhez. Ő azt válaszolta: ez a kedvező idő most van. Ugyan úgy tűnik, a mi életünk a Golgota – mondta –, de a Golgota az első lépés a feltámadás felé. Náluk is, most itt, Magyarországon, a Győri Egyházmegyében, „itt az alkalmas idő”, ahogy a Szentírás mondja, hogy ebben a nagyböjtben megújuljunk hitünkben, és hitből fakadó lelkesedésünkben. Itt az idő, hogy valódi keresztény családok legyünk, hitből élő fiatalok, házasságra elkötelezetten készülők, hivatásukat bátran vállalók. Szent Pál nekik is mondja: „használjátok ki az időt, mert rossz napok járnak!” (Ef 5,16)

Kedves Testvérek!

Ebben a nagyböjti szent időben elindultunk Jézus Krisztus keresésére. És láttuk, hogy jelen van a történelemben, életének, kereszthalálának és feltámadásának misztériumaiban, és jelen van Egyházában. És ez minden nehézség ellenére bizalommal és örömmel tölti el lelkünket. Ahogy XVI. Benedek pápa mondta utolsó beszédében: „…úgy éreztem magam, mint Szent. Péter a bárkában a galileai tavon: az Úr adott sok napsütést és könnyű szellőt, napokat, amikor bőséges volt a halfogás, de voltak olyan pillanatok is, mikor háborgott a tenger és ellenszél volt – mint az Egyház egész történelme folyamán –, és az Úr aludni látszott. De én mindig tudtam, hogy ebben a bárkában itt van az Úr, és mindig tudtam, hogy az Egyház bárkája nem az enyém, nem a miénk, hanem az Övé. És az Úr nem hagyja, hogy elsüllyedjen.” (Osservatore Romano, 28. fevrier 2013., no 9. 2. lap)
Ámen.



Zsolozsma 93.



Fisher Szent János püspök és vértanú zsoltármagyarázatából

Ha vétkeztünk is, van közbenjárónk az Atyánál

A mi Főpapunk, Jézus Krisztus, a mi áldozatunk pedig az ő szent teste, ezt áldozta fel a kereszt oltárán minden ember üdvösségéért. A mi megváltásunkért kiontott vér pedig nem az ószövetségben szokásos tulkok és bakok vére volt, hanem az ártatlan Báránynak, Üdvözítőnknek, Jézus Krisztusnak a vére. Az a templom pedig, amelyben Főpapunk bemutatta az áldozatát, nem emberi kézzel épített templom volt, hanem maga a mindenható Isten alkotta azt a templomot. Hiszen Főpapunk az egész világ szeme láttára ontotta vérét, s ez a világ az Isten keze által alkotott templom. Ennek a templomnak két része van: az egyik ez a föld, itt van most a mi lakásunk, a másikat mi, halandó emberek még nem ismerjük. Főpapunk az ő áldozatát először itt a földön mutatta be, amikor elszenvedte a kegyetlen halált. Azután pedig feltámadva és a halhatatlanságot magára öltve belépett a legszentebb szentélybe, azaz a mennybe, és ott ajánlotta fel a mennyei Atyának minden ember bűnéért az ő végtelen értékű vérét, amelyet túláradó mértékben ontott ki értünk.Ez az áldozat Isten előtt annyira nagy értékű és kedves, hogy Isten azt elfogadta, és szinte mást nem is tehetett, csak azt, hogy rögtön megkönyörülve rajtunk, irgalmasan megbocsátott minden őszinte bűnbánónak. Továbbá ez az áldozat örök áldozat is, nemcsak évenkénti egy áldozat, mint amilyen az Ószövetségben volt. Ez az áldozat a mi vigasztalásunkra mindennap megjelenő áldozat, sőt minden órában és minden pillanatban bemutatott áldozat, hogy rendíthetetlen bátorítást nyerjünk belőle. Erre céloz az Apostol, amikor azt mondja, hogy ez az áldozat örök megváltást szerzett (Zsid 9, 12) Ebből a szent és örök áldozatból részesednek mindazok, akik elkövetett bűneiktől elfordulnak, és megbánják azokat, és így biztosak lehetnek nemcsak arról, hogy e vétkeik eltöröltetnek, hanem még segítséget is kapnak arra, hogy állandóan megmaradjanak a megkezdett erényes életben. Ezzel kapcsolatban írja Szent János: Gyermekeim! Ezeket azért írom, hogy ne kövessetek el bűnt. De ha valaki bűnbe esik, van szószólónk az Atyánál Jézus Krisztus, az Igaz. Ő az engesztelő áldozat bűneinkért, nemcsak a mieinkért, hanem az egész világ bűneiért is (1 Jn 2, 1-2). 


Nagyböjt 5. hét hétfő



Istenünk, a te végtelen irgalmasságod miden földi és mennyei áldással eláraszt minket. Kérünk, segíts rajtunk, hogy levethessük magunkról a régi embert és magunkra öltve Fiad képmását felkészüljünk a mennyek országának dicsőséges életére. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Nagyböjt 5. hét hétfő

Dán 13,1-9.15-17.19-30.33-62 vagy Dán 13,41c-62; Jn 8,1-11

„Asszony, hol vannak ők? Senki sem ítélt el téged?”

A zsidótörvények egyértelműen férfi-pártiak voltak. Amikor az emberiség még nagyon léte kezdetén élt, Isten elmondta az első emberpárnak az ideális családeszmét: „Megteremtette tehát Isten az embert a maga képére, Isten képére teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket. Isten megáldotta őket, és azt mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet!”(Ter 1,27-28) Elrendezte a szülőkhöz való viszonyukat: „Ezért elhagyja a férfi apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és egy testté lesznek”. (2,24) A feleség is elhagyja apját és anyját, de ezt a Szentírás nem hangsúlyozza, mert a lányt a vőlegény ingyen vagy pénzért, de azonnal vitten a maga házába, nem kellett törvénnyel igazgatni. Káin ötödik unokája, Lámek már nem elégedett meg egy asszonnyal, két lányt vett el, és mindkettőt feleségének vallotta (vö. 4,23) Amikor Ábrahám felesége, Sára, nem győzte bevárni, hogy férjétől neki fia szülessék, egyiptomi szolgálóleányát maga adta férjének feleségül. Ezt aztán később többször is nagyon megbánta, el is zavartatta férjével, de elsietett okoskodása az egész történelemre kihatott: Nemcsak a zsidók, hanem az arabok ősapja is Ábrahám. Amikor Jézus vissza akarta állítani a jó viszonyt Isten és ember között, többek közt meghirdette, hogy a férfi, nem bánhat kénye-kedvére a feleségével, nem lehet tehát válólevéllel megszabadulni tőle és jogosan másikat feleségül venni. „Amit tehát Isten egybekötött, azt ember szét ne válassza”.(Mt 19,6) Amikor pedig tanítványai a válóleveles gyakorlatban Mózesre hivatkoznak, Jézus ezt válaszolja: „Mózes a ti keményszívűségetek miatt engedte meg nektek, hogy elbocsássátok feleségeiteket. De ez kezdetben nem így volt. Mondom hát nektek, hogy aki elbocsátja feleségét, hacsak nem paráznaság miatt, és mást vesz el, házasságot tör”. (8-9) A mai evangéliumban, nyilván Jézus állásfoglalását ismerve, azért cipelték elé a házasságtörésen kapott asszonyt, hogy nyíltan foglaljon állást a mózesi férfi-előjog mellett. Szerintük mindegy, hogy Isten mit rendelt el az érvényes az, amit Mózes megengedett. Ez azonban Jézus pozitív rendelkezése értelmében súlyos lázadás Isten ellen, és a vadhajtások sokaságát eredményezte a keresztény országokban. A farizeusok, mind nagy előjogokkal rendelkező férfiak, választ követeltek Jézustól, hogy akkor agyon dobálják-e kővel házasságtörésen kapott asszonyt vagy ne? Az Úr nyugodtan írogatott a földre. Nyilván olvasni tudók voltak a támadók és Jézus az ő bűneiket írogatta a földre, mert valamennyien elinaltak a helyszínről. Jézus pedig így indokolta állásfoglalását:„Aki közületek bűn nélkül van, az vesse rá az első követ”A nagy megoldás, amelyet csak Jézus tudott kigondolni és valóra váltani. A bűn az bűn. Jézus nem mentegeti a bűnt, hanem szenved és meghal a kereszten azért, hogy a bűnösök helyett elégtételt adjon az isteni igazságosságnak, és helyreállítsa a világ rendjét. Jézust ebben sem lehet megkerülni.