2014. április 5., szombat

Zsolozsma 91.



A II. vatikáni zsinat Gaudium et spes kezdetű, az Egyház és a mai világ viszonyáról szóló lelkipásztori konstitúciójából

Az ember tevékenységét a húsvéti misztériumban kell nemesebbé tenni

A Szentírás az örök emberi tapasztalattal összhangban arra tanítja a nagy családot, az emberiséget, hogy a haladás valódi kincs ugyan számára, de nagy kísértése is lehet: ha megzavarodik az értékek rendje, és a jó a rosszal keveredik, akkor az egyes emberek és csoportok már csak a maguk érdekét nézik, másokét nem. Ez az oka, hogy a világ nem az igazi testvériség hazája, az emberiség nagyra nőtt hatalma pedig már magát az emberiséget fenyegeti pusztulással. Ha tehát azt kérdezi valaki, hogy mi módon lehet fölébe kerekedni ennek a nyomorúságnak, a keresztények meggyőződéssel felelik: minden emberi tevékenységet, amelyet a kevélység és a helytelen önszeretet szüntelenül megront, Krisztus keresztje és feltámadása által kell megtisztítani és tökéletessé tenni. Az ember, ha egyszer megváltotta őt Krisztus, és új teremtménnyé alakította a Szentlélek, igenis szeretheti Isten teremtményeit, kell is szeretnie. Ezeket ugyanis Istentől kapja; tisztelettel szemléli, mint kerül ki valamennyi Isten keze alól. Hálát ad értük a Jótevőnek; a szegénység szellemében a lélek szabadságával használva és élvezve a teremtett dolgokat, a legigazibb módon jut birtokába a világnak: mint akinek semmije sincs, de mindene megvan. Hisz minden a tietek. Ti viszont Krisztuséi vagytok, Krisztus pedig az Istené (1 Kor 3, 22-23). Az Isten Igéje ugyanis, aki által lett minden, megtestesült, itt lakott az emberek földjén, vagyis ízig-vérig emberként lépett be a történelembe, azt magához emelve és önmagában újra összefogva. Ő nyilatkoztatta ki nekünk, hogy az Isten szeretet (1 Jn 4, 8), egyúttal arra tanít minket, hogy az ember tökéletesedésének, és következőleg a világ átalakításának alaptörvénye az új parancs: a szeretet. Biztosítja tehát azokat, akik hisznek az isteni szeretetben, hogy a szeretet útja minden ember előtt nyitva áll, és hogy nem hiábavaló törekedni az egyetemes testvériségre. Arra is figyelmeztet, hogy a szeretet nem várja nagy tettek alkalmait; a szeretetet mindenekelőtt az élet köznapi helyzeteiben kell gyakorolni. Krisztus mindannyiunkért, bűnösökért vállalta a halált, és példájával arra tanít, hogy nekünk is hordoznunk kell azt a keresztet, amelyet a test és a világ rak azok vállára, akik a békét és az igazságosságot keresik. Krisztus, aki feltámadásával átvette uralmát – ő kapott meg minden hatalmat égen és földön –, Lelkének erejével mindjárt működni kezdett az emberek szívében: nem csupán a túlvilág vágyát ébreszti fel, hanem éppen ezáltal élteti, megtisztítja és erősíti a nemes kezdeményezéseket, amelyekkel az emberiség nagy családja emberségesebbé teszi a maga életét, és e célja szolgálatába állítja az egész földet. Különbözők azonban a Lélek adományai: egyeseket arra hív, hogy nyilvános tanúságot tegyenek az égi haza utáni vágyról, és ezt ébren tartsák az emberiségben, másokat arra szólít, hogy az emberek evilági szolgálatára szenteljék magukat, és szolgálatukkal készítsék elő a mennyei ország alapanyagát. És mindenkit szabaddá tesz a Lélek, hogy megtagadja az önszeretetet, és minden természetes erőt az emberi élet szolgálatába állítva lendüljön neki annak a jövőnek, amelyben maga az emberiség lesz Istennek tetsző áldozati ajándékká. 


Jahveh Szolgájáról 4.



Jahveh Szolgájáról

Elmélkedés negyedik rész

Az Úr Szolgája az emberek üdvözítésére jön a földre. Isten szereti az embereket, csodálatos ajándékokkal halmozta el teremtésük alkalmával. Ezeknek a foglalata volt, hogy a megszentelő kegyelem révén gyermekeivé fogadta őket. Ezt a végtelen szeretetet a kezdet kezdetén gyermekded örömmel fogadta Ádám és Éva, és viszonozták is teljes odaadással. Ámde jött a kísértés. Ha megszegitek Isten tilalmát, akkor még nagyobb örömökben lesz részetek, istenként uralkodhattok ti is, mércéje lesztek jónak és rossznak. Elkövették a bűnt. Győzött Évában valami érthetetlen nagyravágyás. Aztán magával ragadta Ádámot is. Isten számára óriási volt a sértés. A legszentebb lényegét érintette, hiszen Isten maga a Szeretet. Mit tesz az ember, ha a szeretetét csúfolják meg gonosz sértéssel? Vérig sértődik. Férfiaknál ez régen párbajt kívánt. Legtöbbször így szólt a kihívás: az első vérig! A vérig sértett Isten azonban nem így gondolkodott. Először is nem büntette őket az ördög reménye szerint azonnal a pokolba sújtva, mint a bukott angyalok hadát. Aztán kiszabott jócskán büntetéseket, de azonnal életbe léptetett egy új üdvösség-tervet, a megváltásét. Ennek lényege: az isteni igazságosság követeli a sértéssel egyenértékű büntetést, végtelen sértés, végtelen büntetés-, de ezt nem az egyszerű emberekkel vállaltatja, hanem Fiában maga vállalja el. Ez az isteni Szeretet lényege. Ezért írja Izajás próféta: „így szól az Úr, Izrael megváltója, Szentje ahhoz, akit megvetnek az
Emberek, akit utálnak a nemzetek, a kényurak szolgájához: Királyok látnak majd és felállnak, fejedelmek, és leborulnak, az Úr miatt, aki hűséges, Izrael Szentje miatt, aki kiválasztott téged.”. (Iz 49,7) Izrael Istene beszél, aki szent, vagyis egészen más, mint a teremtmények. Arról nyilatkozik, hogy az emberekhez megváltást hozó Szolgáját megvetéssel utasítják el az emberek és a nemzetek nem látják szívesen, sőt kifejezetten elfordulnak tőle, a kényurak pedig felhasználnák sanda céljaikra. Ha az ószövetségi választott népre gondolt a próféta, amikor az emberekről szól, nagyon helyénvaló a látomása, hiszen a vezetők többsége elutasította Jézust, sőt ellenségnek kiáltotta ki, elvették nemzeti jogait, támogatásukra késztették az egyszerű emberek tömegét, pogányokkal feszíttették keresztre a főváros falain kívül. A kétezer éves keresztény történelem során sok új nép elfogadta Megváltónak, egész Európa keresztény lett, sőt a kereszténység központja. De keletkeztek újabb vallások is, amelyek más megváltót hirdettek és fogadtattak el, meggyűlöltetve Jézust és híveit. Más nemzetek elvitatták istenségét, az Atyától való küldetését, egyszerűen pogány nép szülte közembernek kiáltják ki ma is, mutogatnak csontjait takaró sírhalmot. Voltak önkényurak, akik kihasználták rendszerük támogatására sajátítva ki a tanítását. Ezek bizony lehangoló üzenetek, de nem csökkentik a Szolga szeretetét. Vállalja, és kifejezetten megtéríteni törekszik ellenségeit is, hiszen ezért jött, és rajta kívül nincs üdvösség. De mindig nagy szükség van pozitív példára is, hogy a Szolga emberileg is érezze Atyja hatalmát küldetése teljesítése közben. A mindenkit ülve fogadó királyok felállva tisztelik meg, fejedelmek borulnak térdre neve hallatára. Milyen hamar megnyilatkozik ez, amikor a bölcsek, a három királyok messze földről érkeznek imádni a Kisdedet. A történelemben pedig mennyi király és fejedelem hódolt meg előtte! Köztük vannak a magyar királyok is, sőt az utolsó magyar fejedelem, Géza is. A felsorolt emberi példákon kívül nyilvánosan tanúságot tesz róla a küldő Mennyei Atya is.Amikor Keresztelő Szent János és nagy csoport figyeli a Jordán partjára kikapaszkodó Jézust, a Szentlélek galamb alakban fölötte lebeg, az égből pedig az Atya szól zengő hangon:„Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik”(Mt 3,17) Három apostola füle hallatára is megismétli az Atya a táborhegyi színeváltozás alkalmával.(Mt 17,1-8) Mindez a kegyelem idején, tehát Jézus nyilvános működése alatt történik.


Nagyböjt 4 hete szombat



Kérünk mindenható Istenünk,irgalmasságod kormányozza szívünket, mert mi nem tudunk tetszésed szerint élni,ha te nem segítesz minket.A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Nagyböjt 4 hete szombat

Jer, 11,18-20; Jn 7,40-53

„Nézz utána és lásd be, hogy Galileából nem támad próféta!”

Jézus templomi beszéde közben az egyszerű nép körében felvetődik a gondolat, hogy annyira szépen beszél Isten üdvözítő dolgairól, hogy Ő lehet a Messiás, de azonnal akadtak olyanok, akik elevenen emlékeztek az egyik legfontosabb messiási jövendölésre,amelyből félreérthetetlenül tudta minden zsidó, hogy a Messiásnak Betlehemben kell születnie (Mik 5,1) Amikor a napkeleti bölcsek harminc évvel korábban megérkeztek Jeruzsálembe, és a célba értek boldog lelkesedésével kérdezték: „Hol van, aki született, a zsidók királya? Mert láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy hódoljunk neki.” (Mt 2, 2) Mindenki zavarodottan nézett rájuk. Akkor az ellenséges lelkületű Heródes király elképedt, megrémült, de azonnal kapcsolt, hogy ezt a papoknak tudniuk kell. Tudták is. A király elé érve hallották a problémát,„hogy hol születhetett a Krisztus” azonnal idézték Mikeás jövendölését.Itt meg most a nép idézi okosan Mikeást, és a papok nem tudják, vagy állhatatosan nem akarják tudni, mit mondott az egyik legfontosabb messiási jövendölésben az Úr egykori követ. Vagy talán tudják a jövendölést, de készakarva nem szólnak róla, mert akkor a nép megkérdezhetné: Miért mondogatjátok Jézussal kapcsolatban állhatatosan, hogy Galileából nem jön próféta? Megkérdeztétek, utána jártatok legalább titokban, hogy a Názáretinek mondott Jézus ténylegesen hol született? „azokat, akik a népből hallották ezeket a szavakat (Jézuséit), azt mondták: Ez valóban a próféta! Mások így szóltak: Ez a Krisztus! Némelyek, pedig megjegyezték: Csak nem Galileából jön a Krisztus? Nem ezt mondta az Írás: Dávid utódaiból. És Betlehem helységből jön a Krisztus, ahonnan Dávid származott? És a sokaságban szakadás támadt miatta”. (Jn 7, 40-43) Ebben a fontos vitában hallgatólagosan részt vettek azok a papi szolgák, akiket azért küldtek oda a főpapok, hogy fogják el Jézust, és megkötözve vezessék a tanács elé. Dühösen vették tudomásul a megbízók, hogy nem fogták el a Názáretit.A szolgák így védekeztek:
„Soha ember így nem beszélt! Erre a farizeusok megkérdezték őket: Talán bizony titeket is félrevezetett? Vajon a főemberek vagy a farizeusok közül hitt-e valaki benne? De ez a népség, amely nem ismeri a törvényt, átkozott”(46-49) Így tehát nemcsak Jézust,
de az igazságot komolyan kereső egyszerű népet is súlyosan és igazságtalanul elítélték a zsidó vezetők. Nikodémus, aki Jézus nyilvános működése elején éjszaka kereste fel Jézust, mert félt farizeus párttársaitól, most védelmébe vette Jézust nyilvánosan: „Vajon a mi törvényünk elítéli-e az embert, mielőtt kihallgatták volna őt, és meg nem tudták, mit cselekedett?”(51)
íme, Jézus mellett az igazság kezdi betölteni egyik küldetését: szétválasztani az igazakat a hazugoktól. A sokszor kicsúfolt, a rettegőknek lealázó nevet adó öreg zsidó majd még egyszer kiáll nyilvánosan Jézus mellett, amikor nem vesz részt Jézus elítélésében, de odaáll a halott Jézus mellé, és öreg barátjával ketten ünnepélyesen elmerik temetni a mindenkitől elhagyatott halott Messiást. Mi pedig feleljük a kétkedőknek: Nézzétek az igazságot, és a szerint ítéljetek!


2014.04.05. szombat



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.04.05. szombat

Mintha folytatása lenne a mára előírt szentírási szöveg a tegnap idézett és magyarázott Bölcsesség könyvének. Csak most Jeremiás próféta történetéből idézünk néhány sort: „Az Úr szólt nekem róla, és én felfigyeltem rá. Igen, Uram, feltártad előttem szándékukat. Bizony még a testvéreid és a saját rokonaid is álnokok; a hátad mögött ők is teli torokkal ellened ágálnak. Még akkor se bízzál bennük, ha barátságos szavakkal fordulnak hozzád. Én meg olyan voltam, mint a szelíd bárány, amelyet vágóhídra hurcolnak; nem tudtam, hogy terveket koholnak ellenem, mondván: Pusztítsuk el a fát, ereje teljében vágjuk ki az élők földjéről, úgyhogy még a nevét se emlegessék többé. De te, Seregek Ura, igazságos ítélettel ítélsz; te a vesék és a szívek vizsgálója vagy. Engedd látnom, miként állsz rajtuk bosszút, mert terád bíztam ügyemet” (Jer, 11,18-20)

Jeremiás szeretett hazamenni szülőföldjére, a vidéki Anatotba. Nagyon fiatalon, még harminc éves korát el sem érve indult el Jeruzsálembe. Az Úr prófétának szánta, ott közölte vele tervét:„így szólt hozzám
az Úr: Mielőtt megalkottalak anyád méhében, már ismertelek, mielőtt megszülettél volna, fölszenteltelek, és prófétául rendeltelek a nemzetek javára. Erre azt mondtam: Jaj, Uram Isten! Nem tudok én beszélni, hiszen még ifjú vagyok. De az Úr így válaszolt:Ne mondd azt, hogy ifjú vagyok, hanem menj el azokhoz, akikhez küldelek, és mondd el nekik mind, amit parancsolok. Ne félj tőlük, mert veled vagyok és megoltalmazlak, az Úr mondja ezt neked. Akkor az Úr kinyújtotta kezét, megérintette ajkamat, és így szólt hozzám: Nézd, ajkadra adom szavaimat, ma nemzetek és országok, fölé állítalak,
hogy gyomlálj és rombolj, pusztíts és szétszórj, építs és ültess”
(Jer, 1,4-10) Istentől kapta ezt a felséges megtiszteltetést,amit
a babiloni hadsereg várfoglalásáig teljesített. Utolsó prófétai küldetése az volt, hogy a romok mellett maradt zsidók kérését tolmácsolja Istennek, majd hét múltával adja át a választ: Maradjatok itthon, és élni fogtok. A maradék vezére népével együtt úgy döntött, hogy Egyiptomba mennek. Magukkal hurcolták Jeremiást is, talán Isten elleni túsznak. Az egyiptomiaknak nem volt sem erejük, sem merszük biztonságot garantálni a zsidó menekülteknek. Egy ideig az idegen földön vándoroltak, s végül Jeremiást saját népe ölte meg, mint Urunk Jézus többi hűséges előhírnökét.(Mt 23,29-38) Most kezdődött több múlt századi paptestvérünk boldoggá avatási pere, akiket az istentelen hatalmak hitük és hivatásuk miatt öltek meg. Jézus nem engedte Péternek, hogy főapostola karddal védje: „Tedd vissza hüvelyébe kardodat! Aki kardot ragad, az kard által vész el”.
(Mt 26,52) Manapság világszerte sokan ragadnak valamiféle fegyvert. Jézus, az élet Ura, senkit nem hatalmaz fel önbíráskodásra. Amikor Garabandalban a Szűzanya bejelentette a nagy isteni büntetést, azért könyörgött a bűnös világnak, hogy senki ehhez az eszközhöz ne nyúljon! Van nekünk hathatós égi fegyverzetünk: szentségeink és imádságaink, főleg a rózsafüzér. A csöppnyi hegytetői falucskát azért választotta a Szűzanya, mert ott a világon talán egyedül, évszázadokon keresztül minden nap faluközösségben elimádkozzák a rózsafűzért. A mi hazánkat is az imádkozó és mélyen hívő magyarok fogják megmenteni, nem a csúnyaszájú, gyűlölködő önjelöltek.
„Boldogasszony Anyánk, régi nagy Pátrónánk, Nagy ínségben lévén így szólít meg hazánk: Magyarországról, édes hazánkról Ne feledkezzél el Szegény magyarokról!” (Ho 284,1)


2014. április 4., péntek

Zsolozsma 90.



Szent Atanáz püspök húsvéti leveleiből

A húsvéti titok a hit egységében közelivé tette azokat, akik testben távoliak voltak

Felemelő dolog, testvéreim, hogy az egyik ünnepet követi a másik, az egyik imádságról áttérünk a másikra, s az ünneplések egymást követik. Elérkezett most az az idő, amikor újra nekifoghatunk annak, hogy megismerjük a szent Húsvét titkát, amelyben a mi Urunk feláldoztatott. Úgy táplálkozunk vele, mint az élet kenyerével, és az ő drága vére, mint forrás, állandóan felüdíti lelkünket. Mi mégis mindig szomjazunk, és mindig vágyódunk utána. Ő pedig felkínálja magát azoknak, akik szomjaznak rá, és jóságával egyre közelebb viszi a Húsvét ünnepéhez azokat, akiknek a lelke sóvárog utána, amint maga az Üdvözítő is mondta: Aki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék (Jn 7, 37). Nem csupán akkor oltja a szomjúságot, ha valaki hozzá jön, hanem valahányszor valaki kéri, lehetősége nyílik szomjúságának oltására, hogy eljusson az Üdvözítőhöz. Ennek az ünnepnek kegyelme nem korlátozható meghatározott időszakra, fényének sugara alkonyt nem ismer, hanem állandóan kész arra, hogy megvilágosítsa azok lelkét, akik vágyódnak utána. Megszakítás nélkül sokat nyújt azoknak, akik fényét a lelkükben hordják, és a Szentírás szavaira figyelnek éjjel és nappal, mint az az ember, akit a zsoltár is boldognak nevez: Boldog a férfi, aki a gonoszok tanácsát nem követi, bűnösök útján nem jár, pestisesek körében nem foglal helyet, de örömét leli az Úr törvényében, s éjjel-nappal róla elmélkedik (Zsolt 1, 1-2). Egyébként szeretteim, ugyanaz az Isten engedte meg, hogy évenként megüljük ezt a napot, aki kezdetben meghatározta ezt az ünnepet. Ő maga, aki üdvösségünkért halálra adta Fiát, üdvösségünkért adta nekünk ezt az ünnepet, amelyet minden évben megtartunk. Ez az ünnep útmutató számunkra a világban ránk zúduló viszontagságok között. Most is az üdvösségnek azzal az örömével tölt el bennünket Isten, amely ebből az ünnepből származik, miközben egy közösségbe gyűjt bennünket össze. Lélekben mindenkit mindenütt összeköt, és most lehetővé teszi, hogy közösen imádkozzunk, és együttesen adjunk hálát, hiszen így kell megülni az ünnepet. Ez az ő jóságának csodája: összegyűjti erre az ünnepre a távollevőket, s akik talán testben egymástól távol voltak, azokat a hit egységében testvérként fűzi össze. 


Jahveh Szolgájáról 3.



Jahveh Szolgájáról

Elmélkedés harmadik rész

A Szolga elsődlegesen az Úr szolgája. Természete szerint az Úristen képmása, aki tőle született az idő kezdete előtt. Isten az Istentől, világosság a világosságtól, valóságos Isten a Valóságos Istentől. Született, de nem teremtmény. Nem embermódon született az Atyától, hanem szellemi születéssel. Ő a Szentháromság Második Személye, a Fiú. Megtestesült a Szentlélek erejéből és emberré lett értünk, emberekért, a mi üdvösségünkért. Ettől kezdve, hogy emberi testet öltött, az embereknek is szolgált Atyja akarata szerint: tanította, gyógyította őket. Ennek a szolgálatnak legszembetűnőbb megnyilatkozása volt a lábmosás az utolsóvacsorán. Péter apostol fogta fel eme szolgálatnak igazi értelmét: „Uram, te mosod meg az én lábamat? Jézus azt felelte neki: Amit teszek, azt te most nem érted, de majd később meg fogod érteni. Péter erre így szólt: Az én lábamat ugyan meg nem mosod soha! Jézus azt felelte neki: Ha nem moslak meg, nem lesz részed velem. Akkor Simon Péter azt mondta: Uram, ne csak a lábamat, hanem a kezemet és a fejemet is!... Miután megmosta a lábukat, és fölvette felsőruháit, újra leült és azt mondta nekik: Tudjátok-e, mit tettem veletek? Ti úgy hívtok Engem:Mester, és: Uram, és jól mondjátok, mert az vagyok. Ha tehát én, az úr és mester megmostam a lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Mert példát adtam nektek, hogy amit én tettem veletek, ti is úgy tegyetek. Bizony, bizony mondom nektek: nem nagyobb a szolga uránál, sem a küldött nem nagyobb annál, aki őt küldte”. (Jn 13,6-9.12-16) A Szolga itt nyíltan kifejti, hogy „az Atya nagyobb nálam” (Jn 14,28) Izajás így fejezi ki ezt: „Én vagyok az Úr, ez az én nevem; és dicsőségemet nem adom másnak, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Iz 42,6) Szolgájának azonban kifejti: „Én, az Úr, hívtalak meg téged igazságban, és fogom a kezedet; megőrizlek, és a nép szövetségévé teszlek, a nemzetek világosságává, hogy megnyisd a vakok szemét, kihozd a börtönből a foglyokat, a fogházból a sötétségben ülőket”. (6-7) Vagyis Fiának minden hatalmát odaadja. A Szolga hivatása, amint föntebb fejtegettük, örök. De a küldetés földi valóra válását így vezeti be a próféta: „Hallgassatok rám, szigetek, és figyeljetek, népek, a távolból. Az Úr hívott el engem az anyaméhtől fogva, anyám méhétől emlegette nevem.” (Iz 49,1) Urunk a megváltás tényleges kezdetétől új nevet kap: „Ne félj, Mária! Kedvet találtál Istennél. Íme, méhedben fogansz és fiút szülsz, és Jézusnak fogod nevezni. Nagy lesz ő, a Magasságbeli Fiának fogják hívni, az Úr Isten neki adja Dávidnak, az ő atyjának trónját és uralkodni fog Jákob házában mindörökké, és uralkodásának nem lesz vége”. (Lk1,30-33)„Olyanná tette számat, mint az éles kard, keze árnyékába rejtett el engem; olyanná tett, minta hegyes nyíl, tegzébe dugott engem”. (Iz 49,2) A Szentlélektől irányított Simeon próféta a negyvennapos Jézust felismeri, keze árnyékába veszi, és jövendöl: „Íme, sokak romlására és feltámadására lesz ő Izraelben; jel lesz, melynek ellene mondanak; és a te lelkedet is tőr járja át – hogy nyilvánosságra jussanak sok szív gondolatai”. (Lk 2,34-35) A gonosz Heródes gaz szívében a bölcsek útra bocsátásakor már készen áll a Messiás-gyilkolás terve. Amikor a bölcsek angyal segítségével túljárnak a király eszén, a kis Jézus biztos kiirtásáért megöleti az összes betlehemi kisdedet két évestől lefelé. Jézus pedig megmenekül, mint tegezbe rejtett nyíl, ami viszont vészes betegséget röpít Heródes testébe. (Mt 2,16) A Messiás nyilvános működését így jövendöli meg Izajás: „Most pedig így szól az Úr, aki anyám méhétől fogva szolgájának alkotott engem, hogy visszavezessem hozzá Jákobot, és Izrael hozzá gyűljön; mert becses vagyok az Úr szemében, és Istenem lett az én erőm; ezt mondta: Kevés az, hogy szolgám légy, hogy helyreállítsd Jákob törzseit, és Izrael maradékát visszatérítsd: a nemzetek világosságává teszlek, hogy eljusson üdvösségem a föld végéig”. (5-6) Jézus maga nem tette ki lábát Izrael határain kívül, de vérét mindenkiért kiontotta, majd mennybemenetele előtt megparancsolta apostolainak: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.” (Mk 16,15)


Nagyböjt 4. hete péntek



Irgalmas Istenünk, ki törékeny emberi természetünk számára minden támogatást megadsz szentségeidben, kérünk, segíts, hogy ajándékaidat méltó módon fogadjuk és a jámbor élet termésével viszonozzuk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Nagyböjt 4. hete péntek

Bölcs 2,1a. 12-22 ;Jn 7,1-2. 10. 25-30

„Nem ő az, akit halálra keresnek? Íme, nyilvánosan beszél, és semmit sem mondanak neki”

A minap, amikor Jézus a harmincnyolc éve béna embert meggyógyította a jeruzsálemi Betezda-fürdőben, feltettem az elgondolkodtató kérdést: miért éppen szombaton gyógyította meg? Ha már így döntött, miért mondta neki: „Kelj föl, vedd ágyadat és járj!”(Jn 5,8) a Mester nagyon jól tudta, hogy nem az isteni parancs miatt aggódnak a farizeusok, ami a nagy pihenőnapot írja elő, hanem egy régebbi írástudó tilalmát emlegetik, miszerint a két méteres gyékényszőnyeget nem szabad senkinek a hóna alá kapnia. Aztán Jézus ellenségei elé áll, és megtoldja a vitaanyagot azzal, hogy Atyjának mondja az Istent, „egyenlővé teszi magát vele” (18), ami a végső tárgyaláson majd a halálos ítélet alapja is lesz: mindezt miért csinálja? Azért, mert minden hívő embernek hinnie kell, hogy Ő valóban az Isten Fia. A mai evangéliumban is ezt a kérdést kell tovább bonyolítani. Jézus a sátoros ünnep előtt „átment Galileába. Nem akart ugyanis Júdeába menni, mert a zsidók halálra keresték. Közel volt a zsidók ünnepe, a sátoros ünnep. Amikor azonban testvérei fölmentek az ünnepre, ő is fölment, de nem nyilvánosan, hanem mintegy titokban” (Jn 7,1-2. 10) Ott megint csak hirdetnie kell az igazságot, hogy Őt az Atya küldte: „Az én tanításom nem az enyém, hanem azé, aki küldött engem. Aki önmagától beszél, az a maga dicsőségét keresi, aki pedig küldőjének dicsőségét keresi, az igaz és nincs benne hamisság” (17. 18) Felveti a zsidók vádját, hogy Ő azért gonosz, mert nem tartja meg a szombatot, pedig ő megtartja, csak nem a farizeusok parancsa, hanem Isten parancsa szerint: Isten úgy rendelte, hogy az újszülött fiúkat nyolc naposan körül kell metélni, hogy a szövetség gyermekei legyenek. Aki tehát szombaton lesz nyolc napos, azt szombaton kell majd körülmetélni. Ezt egyetlen zsidó sem tagadja. „Ha valaki körülmetélkedik szombaton, hogy Mózes törvényét sérelem ne érje, miért acsarkodik rám, azért, hogy az egész embert meggyógyítottam szombaton?”(23) A következő kérdés megint fontos: Honnan jön a Messiás? Egyesek véleménye: Nem Ő a Krisztus? „Talán a főemberek valóban fölismerték, hogy ő a Krisztus? Róla azonban tudjuk, hogy honnan való, a Krisztust pedig, amikor eljön, senki sem tudja, honnan van. Akkor Jézus, aki a templomban tanított, így kiáltott fel: Ismertek engem is, és azt is tudjátok, honnan való vagyok. Márpedig én nem magamtól jöttem, hanem az küldött engem, aki Igaz, akit ti nem ismertek. Én ismerem őt, mert tőle vagyok, és ő küldött engem”(26-29) Ezt azonnal értették, hogy újra Istent mondja Atyjának:„Ekkor szerették volna elfogni, de senki sem emelte rá kezét, mert még nem jött el az ő órája”(30)


2014.04.04. péntek



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.04.04. péntek

A liturgikus előírás ma a Bölcsesség könyvéből ad tanítást arra, hogy az igaz hívő ne féljen az istentelenek életszemléletétől. Idézi Szent János evangéliumát, amiből ugyanilyen tanítást von le Urunk, Jézus életéből.Jólesik belegondolni mindkét szent szövegbe, mert az álnokság nagymesterei állandó veszélyt jelentenek az egyszerű emberek hitére. Az igazságot Istentől tanulhatjuk meg!

Az istentelenek szemfényvesztő módon nyilatkoznak az életről, hogy ez indok legyen tobzódásaikra: „Csalfa észjárásuk miatt azt mondják egymásnak: Rövid és szomorú az életünk, nincs orvosság az ember halála ellen, és nem ismerünk szabadítót az alvilágból. Hiszen véletlenül keletkeztünk, és majdan úgy leszünk, mintha sose lettünk volna. Hiszen orrunkban csak füst az élet lehelete, és a gondolkodás csupán szikra a szívünk lüktetésekor. Ha elalszik, testünk hamuvá lesz, a lélek meg elillan, mint a lenge szellő”. (Bölcs 2,1-3) Az istentelenek tehát ismerik a Szentírást. A Teremtőt igyekszenek cáfolni, üzenetét kifigurázni. Ő azt diktálta a Sínai hegyen Mózesnek: „Isten újra szólt: Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá. Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet”(Ter 1,26; 28) „Akkor az Úristen megalkotta az embert a föld porából, és orrába lehelte az élet leheletét. Így lett az ember élőlénnyé” (2,7) „Életünk elmúlik, ahogy a felhőnek nyoma vész, eloszlik, mint a köd, amit elűznek, és a melegükkel a földre nyomnak a nap sugarai. Életünk csak egy árnyék tovasuhanása, és halálunk nem ismétlődik meg, mert le van pecsételve és nem tér vissza senki. Rajta hát! Élvezzük a jelenvaló jókat! Használjuk ki buzgón a világot, mint ifjúkorunkban!”(Bölcs 2,4b-6) Ez tehát éretlen agyszülemény. Az emberi élet nem cseppekből összeverődött rendezetlen víz-halmaz, hanem örök életre szánt önálló lényeg, amelyet nem fenyegetett kezdetben semmi bomlasztó erő. Isten külön kinyilatkoztatta: „a kert minden fájáról ehetsz. De a jó és rossz tudás fájáról ne egyél, mert amely napon eszel róla, meghalsz”. (Ter 2,16-17) a jót és a rosszat tudni nem azt jelenti, hogy ismerem a kettő közötti különbséget, hanem a héber nyelvben az a jelentése: Én állapítom meg, mi a jó és mi a rossz, vagyis az én akaratom dönti el ezt az alapkérdést is, mint minden erkölcsi alapot. És erre az érett ész nem mondhatja: amikor kisgyerek voltam, ezt még nem is érthettem, nem is magyarázták el nekem. Mert ha valaki manapság diplomát akar szerezni, a nyelveket igen komolyan kell ismernie, nem óvódás-szinten. A hittan pedig nem egy szakma alapja, hanem az örökké tartó boldogságé. (Egyébként, aki nem tudja felnőttként a három bölcseleti alap-fogalmat, azzal nem érdemes vitatkozni, mert úgyis hamarosan „mellébeszél a témának”. Ezek: Mi az egy? Az az egy, ami azonos önmagával. Mi az igaz? Ami azonos a saját fogalmával. Mi a jó? Ami megfelel a céljának. Az evangéliumi szakasz pedig magát az Igazságot, az Isten második Személyét szólaltatja meg: „Közeledett a zsidók ünnepe, a sátoros ünnep. Ezért (unoka) testvérei így szóltak hozzá: Kelj útra, és menj el Júdeába, hogy tanítványaid is lássák tetteidet. Hisz senki sem működik titokban, ha azt akarja, hogy tudomást szerezzenek róla. Ha képes vagy ilyenekre, akkor lépj a világ színe elé. (Unoka) testvérei sem hittek ugyanis benne. Jézus ezt válaszolta nekik: Nekem még nem érkezett el az időm (tudniillik a magam igazolására), de nektek mindig megfelelő az idő (ti. A vádaskodásra). Titeket nem gyűlölhet a világ, de engem gyűlöl, mert bizonyítom, hogy gonoszak a tetteik. Menjetek hát föl az ünnepre, én azonban (még) nem megyek föl erre az ünnepre, mert még nem telt be az időm. Ezt mondta nekik, és ott maradt Galileában. De az után, hogy (unoka) testvérei fölmentek az ünnepre, ő maga is fölment, csak nem nyilvánosan, hanem titokban. A zsidók keresték az ünnepen. Hol van? Kérdezgették, s a nép körében sokat emlegették. Némelyek azt mondták, hogy jó ember, mások meg azt, hogy félrevezeti a népet. De a zsidóktól való félelmében senki sem beszélt róla nyilvánosan” (Jn 7,2-13) Istenünk, a Te léted, tanításod nagy titkok. Mekkora öröm, hogy minderre megtanítasz bennünket.


2014. április 3., csütörtök

Jahveh Szolgájáról 2.



Jahveh Szolgájáról

Elmélkedés második rész

Izajás próféta Ebed Javeh ének-sorozatának első része a könyv 42,1-9 fejezetében található. Isten Szolgája tökéletesen megérti az Úr akaratát és hűségesen teljesíti azt minden percben. Ennek megfogalmazása a Fiúistenben öröktől fogva élt, hiszen az Atya a világ teremtése előtt már úgy tervezte, hogy Fia idők folyamán felveszi az emberi természetet. Ennek célja az volt, hogy Isten végtelen tökéletessége legyen minden teremtmény ősmintája. A Fiú az Atyának tökéletes képmása, kimerítő önismerete. Ha felvesz isteni természete mellé egy teremtett emberi természetet, ezen keresztül valóban Isten képmása lesz minden teremtmény. Emberlelke a szellemvilág, emberi teste pedig az egész anyagvilág formája lehet. Ehhez a vállaláshoz még hozzá jött az emberek bűnbeesése után a másik nagy feladat: az emberi nem megváltása. A Fiúisten elvállalta engedelmesen mindkét tervet az idő kezdete előtt. Ennek hírét először Dávid király és próféta hallotta kinyilatkoztatásban: „Sokat tettél értünk, Uram, én Istenem, csodáiddal és terveiddel: nincs hozzád hasonló senki sem! Hirdetni akarom őket és beszélni róluk, de túl sok ahhoz, hogy számba vehetném. Vágóáldozatot és ételáldozatot nem kívántál, hanem készségessé tetted fülemet. Égő- s bűnért való áldozatot nem követeltél, ezért így szóltam: Íme, eljövök! A könyvtekercsben meg van írva rólam, hogy teljesítsem akaratodat. Ezt akarom, én Istenem, törvényed a szívemben van”. (Zsolt 40,6-9) a Szolga emberi alakjában igényli ennek az emberfeletti feladatnak teljesítéséhez a Szentlélek erejét. Mint fentebb is idéztük: „íme, az én szolgám, akit támogatok, választottam, akiben kedvemet találom. Ráadtam lelkemet”. (Iz 42,1) Jézus maga is hivatkozik erre a názáreti zsinagógában: „Az Úr Lelke van rajtam, azért kent föl engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, elküldött, hogy szabadulást hirdessek a foglyoknak és látást a vakoknak, hogy szabadon bocsássam a megtörteket, és hirdessem az Úr esztendejét”.(Lk 4,18-19) Jordán partján ez a megerősítés Keresztelő János és mások szemeláttára megtörtént, amikor Jézus a jánosi keresztséget felvette, felballagott Jordán medréből a partra, föléje szállt a Szentlélek galamb alakjában, és fölötte lebegett. A Szentlelket árasztó Atya pedig a mennyből adta minderre pecsétjét: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik”. (Mt 3,17) Isten Szolgája csodálatos jellem. Ennyi tökéletesség senki másban nem található. Alázatos: „Nem kiált, nem emeli föl hangját, és nem hallatja az utcán” (Iz 42,2), vagyis nem dicsekszik, nem tart diadalmenetet, mint a földi nagyságok. Az Ő dicsősége a szenvedés és a kereszthalál jutalma lesz. (Jn 17,1-2) a Szolgáról viszont ezt jövendöli Izajás: „a megroppant nádszálat nem töri össze, és a kialvó mécsbelet nem oltja el, hűségesen visz igazságot”. (3) Kihez hű? Atyjához, akiről gyönyörű példabeszédet mondott: nem ápolgatja haragját nyegle fia súlyos sértése miatt, hanem visszavárja, öleléssel fogadja, emberi méltóságát visszaadja neki, és megvédi méltatlankodó idősebb fia ellen. Közben igazságos, nem kisebbíti hűséges gyermeke örökségét. (vö. Lk 15,11-32) De hűséges önmagához is: hiszen azért jött, hogy megmentse, ami elveszett: „Az Emberfia nem azért jött, hogy a lelkeket elveszítse, hanem hogy megmentse”. (Vulgata: Lk 9,56) Jézus a jó szolgákról mondott példabeszédében a kitartó hűséget dicséri és minősíti örök jutalomra méltónak (vö. Lk 12,38) Izajás pedig előre megjövendöli magáról az Isten Szolgájáról: „Nem alszik ki és nem roppan össze, míg igazságot nem tesz a földön” (4) Ez pedig túlmutat a Szolga földi életén is, mert a történelem tanúsága szerint ma is kemény küzdelmet kell vívnia a gonoszság ellen. És tanítására várnak a szigetek”(4) Egyszerű lenne azt gondolni, hogy az akkori zsidóság által ismert szigetekről van szó, amelyekre már az apostolok elvitték az evangéliumot, rengeteg sziget vár most is Jézusra, nem a kincseiket kisajátító kalandorokra.


Zsolozsma 89.



Szent Hitvalló Maximus apát levelezéséből

Az Úr irgalma a bűnbánók iránt

Az igazság hírnökei, és mindazok, akik az isteni kegyelem tanítóiként tündököltek, kezdettől fogva napjainkig – mindegyikük a maga korában –meghirdették Isten irántunk való üdvözítő akaratát, és kifejtették: Isten előtt mi sem kedvesebb és szeretetreméltóbb, mint ha az emberek igazi bűnbánattal megtérnek. S hogy ezt minden másnál jobban és isteni módon mutassa be, ezért az Istennek és az Atyának isteni Igéje (sőt végtelen jóságának első és egyedüli képmása) semmiféle emberi szóval ki nem fejthető módon leereszkedett hozzánk, felénk fordult, és testben köztünk élt. Mindent megtett és elszenvedett értünk, illetve elmondott, hogy minket, akik még ellenségnek és idegennek számítottunk, kiengeszteljen Istennel, az Atyával, és visszahívjon minket, akik a boldog élettől eltávolodtunk. Csodáival ugyanis nem csupán betegségeinket gyógyította, hanem magára vette szenvedéseink fájdalmait, és a halált is elszenvedte, mintha vétkes lett volna ő, aki minden bűntől mentes volt. Adósságainkat visszafizetve ő szabadított meg sok és rettenetes bűnünktől, sőt sokrétű tanítással eligazítást is adott, hogy hozzá hasonlók legyünk jóságos magatartásban és a mások iránti tökéletes szeretetben.Ezért hirdette: Nem az igazakat jöttem hívni, ha nem a bűnösöket, hogy tartsanak bűnbánatot (Lk 5, 32). Illetve: nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek (Mt 9, 12). Továbbá: azért jött, hogy megkeresse az elveszett bárányt. Azonkívül: Izrael házának elveszett juhaihoz kapott küldetést. Úgyszintén a drachmáról szóló példabeszédben – bár kissé burkoltabban – jelezte: azért jött, hogy visszaszerezze annak az arcnak a tündöklő fényességet, amely eltorzult a bűnök szennyétől. Majd így szól: Bizony mondom nektek: nagy lesz az öröm a mennyben egy megtérő bűnös felett is (vö. Lk 15, 7). Továbbá azt, aki a rablók keze közé került, és minden ruhájától megfosztva, sebekkel boritottan, félholtan otthagyták, ő üdítette fel borral és olajjal, s látta el kötszerekkel; teherhordó állatára téve gondozás céljából ő vitte a szállásra; gondozásának költségeit kifizetve ő ígérte meg, hogy ha ezen felül még költenének rá, azt visszatérésekor majd megadja. Ezért állítja elénk a hazatérő tékozló fiúhoz lehajló jóságos atyát, aki átöleli a bűnbánó lélekkel visszaérkező fiát, s újból az atyai ház díszeivel ékesíti fel, és semmit sem vetett szemére azokból, amit korábban elkövetett. Éppen ezért, amikor az Isten a nyájtól elkóborló s hegyekben-völgyekben eltévelyedett bárányt megtalálta, nem kergetéssel, fenyegetéssel vagy ütlegeléssel terelte vissza az akolba, hanem irgalmas szívvel saját vállára emelve, sértetlenül vitte vissza a nyájhoz. Ezért kiáltotta: Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok, én megkönnyítlek titeket (Mt 11, 28). Majd pedig így szólt: Vegyétek magatokra igámat! (Mt 11, 29). Igának nevezi a parancsokat, illetve az evangéliumi tanácsok szerint alakított életet. Tehernek mondja azt, ami talán a bűnbánó előtt súlyosnak látszik, de csak kicsit nehéz: Az én igám, úgymond, édes, az én terhem könnyű (Mt 11, 30). Majd újból az isteni igazságosságot és jóságot tanítva megparancsolja: Legyetek szentek, legyetek tökéletesek, legyetek irgalmasok, mint a ti mennyei Atyátok (vö. Lk 6, 36). Továbbá: Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak (Lk 6,37)És amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük (Mt 7, 12).


Nagyböjt 4 hete csütörtök



Istenünk, ki a böjtöléssel tisztítasz, a jótettekkel pedig alakítasz minket, kérve kérjük irgalmasságodat, segíts, hogy hűségesen teljesítsük parancsaidat és szívünk a húsvéti ünnepekre tiszta legyen. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Nagyböjt 4 hete csütörtök

Kiv 32,7-14; Jn 5,31-47

„Nekem nincs szükségem emberek tanúságtételére"

Jézus a harmincnyolc éve beteg ember meggyógyításával és a szombati pihenés isteni törtvényének helyes értelmezésével alaposan magára haragította az ószövetségi vezetők egy részét. Célja a betegek meggyógyításával mindig ugyanaz volt: segíteni a bajbajutottakon és Messiásként bemutatkozni kortársai előtt, majd a történelem folyamán a benne hinni szándékozók hitétmegerősíteni. A vita folytatódik a mai beszélgetés során is. Jézus már csak az Atyával való kapcsolatát magyarázza, és bizonyítja érvelésével a küldetése igazságát. A zsidó törvények szerint önmagáról senki sem tanúskodhat érvényesen. Ezért Jézus is külső tanúkra hivatkozik, így utal Keresztelő Jánosra, hiszen őt a zsidó vezetők is elfogadták, követeikkel igazoltatták. Benne jobban megbíztak, hiszen az Ószövetséghez tartozott, imádkozott és böjtölt, tehát nem tért el feltűnően a zsidó szokásoktól De vele kapcsolatban is hivatkozik Jézus arra, hogy tanúságát szívesen mellőzik már: „Ti Jánost kérdeztétek, és ő tanúságot tett az igazságról. Ő égő és világító lámpás volt, ti pedig csak ideig-óráig akartatok örvendezni az ő fényében. Nekem nagyobb bizonyítékom van Jánosnál. A tettek, amelyeket az Atya bízott rám, hogy elvégezzek; aszok a művek, amelyeket én viszek végbe, tanúskodnak felőlem hogy az Atya küldött” (36) Jézus tudja, hogy ez újabb berzenkedést szül ellenfeleiben, hiszen mondhatják: mi nem ismerjük Atyádat. Ha Jézus nem Istent mondta volna atyjának, akkor nem is erőltették volna szavai igazságát, de ők pontosan az ellen tiltakoztak, vitatkoztak, háborogtak, hogy Jézus az Istent mondta Atyjának (Jn 5,18) Ezért folytatja közléseit az Úr még a földi és közismert tényéknél is nagyobb bizonysággal: „Rólam az Atya tett tanúságot, aki küldött. Ti soha az ő hangját nem hallottátok, sem arcát nem láttátok, és az ő igéje nem marad meg bennetek, mert nem hisztek annak, akit ő küldött" (Jn 5,37-38) Jézus utalhat arra a tényre, hogy Keresztelő János mellett hallhatták volna az Atya hangját, hiszen az égből kijelentette a Jordán partján álló Jézus felett a keresztelkedése után: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik" (Mt 3,17) Viszont van a kezükben olyan bizonyíték, amely Jézust igazolja, az ószövetségi Szentírás: „Vizsgáljátok az írásokat, hiszen azt gondoljátok, hogy azokban van örök élet számotokra. Éppen azok tesznek tanúságot rólam, ti azonban nem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen". (39-40) Ezzel Jézus kifejti nekik, hogy az Ószövetségben kifejezetten benne van, hogy a Messiás szerzi vissza az elvesztett megigazulást, a bűnöktől való megszabadulást, és csak a Jézusba vetet, hiten keresztül lehet üdvözülni, vagyis a mennyországba jutni:„Menjetek el az egész világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz, és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik"(Mk 16,15-16)Jézus mindent megtett és megtetet velünk is, hogy bizonyítsuk mindenkinek, hogy csak benne van üdvösség. Imádkozzunk, hogy kapja meg minden ember a hit kegyelmét!


2014.04.03. csütörtök



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.04.03. csütörtök

A szüzesség gyümölcsei

A szüzesség igen nagy érték, ha az nem egyszerűen a természet születési állapota. Jézus magyarázta apostolainak: „Vannak ugyanis eunuchok, akik anyjuk méhéből így születtek; azután vannak eunuchok, akiket az emberek tettek ilyenné, és vannak olyan eunuchok is, akik önmagukat férfiatlanították a mennyek országáért”. (Mt 19, 12) Ezzel Jézus nyíltan kimondja, hogy a mennyek országáért kell vállalni azt a szüzességet, amelyik Isten szemében különösen értéket jelent. A mai szingli életmód egyáltalán nem érdemszerző állapot, mert kimondottan önző céllal vállalják. Az önzés Isten előtt bűn, nem érték. Jézus példabeszédében, amelyet a tíz szűzről mondott, megállapítja, hogy a nem okos szüzek nem készülnek fel időben a mécsesükhöz szükséges pótolajjal. Így a vőlegény érkezésekor kell boltba sietniük, vásárolni, viszont a vőlegény nem vár rájuk. Bevonul a menyegzős házba azokkal, akik felkészülten várták érkezését.(Mt 25) Ez minden embernek nagy figyelmeztetés: egész életünk szorgoskodása kell ahhoz, hogy az örökkévalóságban bőséges jutalmat kapjunk. Ha az ősbűn miatt elburjánzott a bűn a földön, Isten elfogad vezeklő állapotot, de az eredeti alapeszmét nem változtatja meg. Az emberi élet boldogságának alapja a mások iránt vállalt és teljesített boldogító szeretet. Ezért fontos a szüzek életében is figyelni erre. Önként vállalt szüzességük mellé állandóan tenniük kell a minden ember számára kötelező állandó szeretetgyakorlatokat.


2014. április 2., szerda

Jahveh Szolgájáról 1.



Jahveh Szolgájáról

Elmélkedés első rész

Jahveh Szolgájáról Izajás próféta négy éneket is zeng. Megénekli ezekben a világ Megváltójának csodálatos küldetését, megrajzolja alakját, jellemét. Részletesen ismertetjük Izajás gondolatait, mert ezekben az énekekben sok szó esik Jézus kínszenvedéseiről is, Őt várták a régmúlt évezredek esengve. Várjuk mi, keresztény katolikusok és várják majd a jövőben is a maga által megígért világvégi eljövetelére számítva. Mindegyik szempontra érvényes Izajás próféta gondolatvilágának átelmélkedése. Miért? Mert az egész üdvtörténet másként alakult volna, ha az első emberpár józanul gondolkodik önmagáról és Istenhez való viszonyáról. De egy villanással még előbbre kell néznünk! Az angyaltábor próbatétele éppen ezen a kérdésen bukott el. Az Atya kijelentette, hogy az Istent imádni kell, úgy, ahogy sokkal később a tízparancsolat is ezzel kezdődött: Én, az Úr vagyok a te Istened. Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj! A szép, okos, fényes angyalsereg ezt egészen természetesnek vette és el is fogadta, hiszen Isten végtelenül nagyobb náluk. Amikor azonban a parancsot kiegészítette az Úr azzal, hogy a Fiúisten megtestesül, emberré lesz, és Őt abban az alakjában is imádni kell, akkor már csak az angyaltábor egy része fogadta megértéssel és tetszéssel, a másik válasza ez volt: Az emberré lett Istennek nem szolgálunk, nem imádjuk, mert mi nagyobbak leszünk. Súlyosan vétkeztek, mert ellenszegültek Isten parancsolatának, pedig jól megértették, hogy a Fiúisten Isten marad. Az ember teremtése után örömmel imádta Istent, akinek önmagukat és környező pompás világukat, kiváltságos létüket köszönhették. Mivel nagyon okosak voltak, könnyen megértették, hogy Isten a világ Ura, az övék is, Őt imádni és szolgálni kell. Jött azonban a bukott angyal, a sátán, és hazudott: nem kell félnetek Istentől! Sőt érdemes lesz megszegni tilalmát, mert ha esztek a tiltott fa gyümölcséből, nem kell tovább szolgálnotok Istennek, ti is istenek lesztek! Urak. Aztán elkövették az első emberi bűnt. Szánalmas ostobaság, mert nyomorult bűnös lett belőlük, ördög szolgája és nem Isten. Ezt azonnal belátták, elbújtak Isten elől, akivel naponta érzékelhetően beszélgettek azelőtt. A jó Atya, az atyai jó barát félelmetes Bíró lett a szemükben. Gyámoltalanul bújtak össze. Isten szánta meg őket: nem pusztította el, sőt megígérte, hogy Megváltót küld, aki széttiporja a kísértő fejét, hatalmát, és Ő visszaszerzi Isten barátságát. Az a bűnös asszony büntetései mellé nagy reményt is kapott: egy másik Asszony, az ő kései unokája szüli majd meg a Megváltót erre a teljes győzelemre. Több részletet ugyan nem ismert meg, de talán megsejtett annyit, hogy a sátántipró Megváltó az ördögöt egyszer már legyőző Fiúisten lehet csak, az édesanyja pedig nem Istennő, de Istenanya lesz, aki majd Isten alázatos szolgálóleányának vallja magát. Éva elsőszülött fiát azért nevezte el Káinnak, mert így magyarázta: „Megnyertem az embert (a megígértet) Istentől” (Ter 4,1) Káin egyet nem tudott: Istennek engedelmeskedni. Amikor ugyanis féltékeny lett öccsére, az Úr parancsolt neki: „Az ajtóban leselkedik a bűn. Kíván téged, de te uralkodj rajta!” (Ter 4,7) Nem megváltó lett, hanem az első gyilkos. Izajás első sora, amit Jahveh Szolgájáról leírt: „íme, az én szolgám, akit támogatok, választottam, akiben kedvemet találom. Ráadtam lelkemet, igazságot visz majd a nemzeteknek. Hűségesen visz igazságot” (Iz 42,1.3) Isten országa az igazság és a szeretet szellemisége. Aki ezt igazságban szolgálja, az Jahveh küldöttje, az az eljövendő, akire várunk.


Zsolozsma 88.





Szent Hitvalló Maximus apát levelezéséből

Az Úr irgalma a bűnbánók iránt

Az igazság hírnökei, és mindazok, akik az isteni kegyelem tanítóiként tündököltek, kezdettől fogva napjainkig – mindegyikük a maga korában –meghirdették Isten irántunk való üdvözítő akaratát, és kifejtették: Isten előtt mi sem kedvesebb és szeretetreméltóbb, mint ha az emberek igazi bűnbánattal megtérnek. S hogy ezt minden másnál jobban és isteni módon mutassa be, ezért az Istennek és az Atyának isteni Igéje (sőt végtelen jóságának első és egyedüli képmása) semmiféle emberi szóval ki nem fejthető módon leereszkedett hozzánk, felénk fordult, és testben köztünk élt. Mindent megtett és elszenvedett értünk, illetve elmondott, hogy minket, akik még ellenségnek és idegennek számítottunk, kiengeszteljen Istennel, az Atyával, és visszahívjon minket, akik a boldog élettől eltávolodtunk. Csodáival ugyanis nem csupán betegségeinket gyógyította, hanem magára vette szenvedéseink fájdalmait, és a halált is elszenvedte, mintha vétkes lett volna ő, aki minden bűntől mentes volt. Adósságainkat visszafizetve ő szabadított meg sok és rettenetes bűnünktől, sőt sokrétű tanítással eligazítást is adott, hogy hozzá hasonlók legyünk jóságos magatartásban és a mások iránti tökéletes szeretetben.Ezért hirdette: Nem az igazakat jöttem hívni, ha nem a bűnösöket, hogy tartsanak bűnbánatot (Lk 5, 32). Illetve: nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek (Mt 9, 12). Továbbá: azért jött, hogy megkeresse az elveszett bárányt. Azonkívül: Izrael házának elveszett juhaihoz kapott küldetést. Úgyszintén a drachmáról szóló példabeszédben – bár kissé burkoltabban – jelezte: azért jött, hogy visszaszerezze annak az arcnak a tündöklő fényességet, amely eltorzult a bűnök szennyétől. Majd így szól: Bizony mondom nektek: nagy lesz az öröm a mennyben egy megtérő bűnös felett is (vö. Lk 15, 7). Továbbá azt, aki a rablók keze közé került, és minden ruhájától megfosztva, sebekkel boritottan, félholtan otthagyták, ő üdítette fel borral és olajjal, s látta el kötszerekkel; teherhordó állatára téve gondozás céljából ő vitte a szállásra; gondozásának költségeit kifizetve ő ígérte meg, hogy ha ezen felül még költenének rá, azt visszatérésekor majd megadja. Ezért állítja elénk a hazatérő tékozló fiúhoz lehajló jóságos atyát, aki átöleli a bűnbánó lélekkel visszaérkező fiát, s újból az atyai ház díszeivel ékesíti fel, és semmit sem vetett szemére azokból, amit korábban elkövetett. Éppen ezért, amikor az Isten a nyájtól elkóborló s hegyekben-völgyekben eltévelyedett bárányt megtalálta, nem kergetéssel, fenyegetéssel vagy ütlegeléssel terelte vissza az akolba, hanem irgalmas szívvel saját vállára emelve, sértetlenül vitte vissza a nyájhoz. Ezért kiáltotta: Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok, én megkönnyítlek titeket (Mt 11, 28). Majd pedig így szólt: Vegyétek magatokra igámat! (Mt 11, 29). Igának nevezi a parancsokat, illetve az evangéliumi tanácsok szerint alakított életet. Tehernek mondja azt, ami talán a bűnbánó előtt súlyosnak látszik, de csak kicsit nehéz: Az én igám, úgymond, édes, az én terhem könnyű (Mt 11, 30). Majd újból az isteni igazságosságot és jóságot tanítva megparancsolja: Legyetek szentek, legyetek tökéletesek, legyetek irgalmasok, mint a ti mennyei Atyátok (vö. Lk 6, 36). Továbbá: Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak (Lk 6,37)És amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük (Mt 7, 12). 


Nagyböjt 4. hete szerda



Istenünk, te megjutalmazod a jótetteket és a bűnbánat láttán megbocsátod a bűnöket, kérünk, könyörülj a te szolgáidon, hogy amikor megvalljuk bűnös voltunkat, elnyerhessük Tőled a megbocsátást. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Nagyböjt 4. hete szerda

Iz 49, 8-15; Jn 5,17-30

„a zsidók még inkább az életére törtek, mivel nemcsak megszegte a szombatot, hanem az Istent is Atyjának mondta”

Jézus nyilván tudva és akarva cselekedte a jót a harmincnyolc éve beteg ember meggyógyításával. Készakarva találkozott vele a templomban is: egyrészt figyelmeztetnie kellett őt, hogy bűnei büntetése miatt volt rajta a csaknem négy évtizedes kilátástalannak tűnő várakozás a Beteszdában másrészt ezt a kegyelmet meg kell becsülnie, mert különben még súlyosabb baja is eshet, ha újra vétkezik. Jézus tudatosan szombaton gyógyított. Nagyon jól ismerte a zsidók berzenkedéseit önmagával szemben, mivel egymás után végezte gyógyításait szombati napokon. Ezzel egy korabeli felfogást ítélt el, amely a farizeusok véleményét emelte az isteni törvény szintjére. Embernek ehhez nincs joga. A szombati pihenést Isten rendelte el, hogy mindenkinek legyen ünnepnapja hetente egyszer. Ezen a napon pihenjen, tartózkodjék a kemény és folyamatos fizikai munkáktól. Ugyanezt engedélyezze családja tagjainak, cselédjeinek, más munkásainak, még a rabszolgáknak is. A teremtésnél így látta jónak az Úr. Pihenjen a fáradt test. A lélek viszont kapjon lehetőséget arra, hogy felemelkedjék menyei Atyjához, többet imádkozzék, menjen a zsinagógába közösséget építeni a többi emberrel, érezze magát egyenlőnek a többiekkel. Jézusnak bizonyítania kellett, hogy Ő Istennek egyszülött Fia, aki Atyjától születése óta, tehát öröktől fogva megkapta az isteni természetet. Ennél fogva mindent együtt művel az Atyával. Együtt gondolkodik Vele a végtelen isteni értelemmel, együtt akar –tesz- az isteni akarattal, mert az övé is: „Az én Atyám mindmáig munkálkodik, és én is munkálkodom” (17) „Amiket ő tesz, azokat cselekszi ugyanúgy a Fiú is” (19) Idetartozik a teremtés, a világ fenntartása, a gondviselés minden apró és csillagmozgató tevékenysége, de még a halottak feltámasztása is. (21). Az Atya sok féle jogot adott a zsidó vezetőknek. Talán ezt is féltették, hogy jön ez a Názáreti, beleavatkozik a szokott vezető réteg kiváltságaiba, megcsonkítja az ő jogaikat. Ilyen nagy feladat volt az ítélethozatal vitás kérdésekben a törvények alapos ismerete alapján. Jézus nem járt az ó iskoláikba, nem tanult tőlük, nem tartozik a kiváltságos körökhöz. Erre Jézus kijelenti: „Az atya nem ítél meg senkit, az ítéletet egészen a Fiúnak adta, hogy mindenki tisztelje a Fiút, mint ahogy tisztelik az Atyát. Aki nem tiszteli a Fiút, az Atyát nem tiszteli, aki őt küldte” (22-23) Jézus szokatlan igéket tanít. Tulajdonképpen a Szentháromság titkár kezdi ismertetni a zsidókkal az első két személyről adott tanításában. A harmadik Személyről majd később lesz szó, amikor már Isten belső, végtelen életének ezzel a titkával módjuk volt megbarátkozni. Az Ószövetség választott népe, annyi titok ismerője ma sem ismeri el Istene legfőbb titkát. Pedig e nélkül senki az üdvösségre nem juthat. Imádkozzunk minden emberért, hogy az üdvösség hitbeli feltételeit tanulással és mély hittel tudják elfogadni.
 
 

2014.04.02. szerda



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.04.02. szerda

A mai olvasmány nem arról szól, hogy a Gondviselés rendjében a szenvedések előbb-utóbb megtermik Isten népének az öröm gyümölcsét.

Ez az izajási rész és a következő hat fejezet, áttér a babiloni fogságból való felszabadulás boldog átéléséről egy más fajta öröm hirdetésére. A fogság hetven éves szenvedéseit Isten változtatja át a hazatérők ujjongására. Van azonban ennek némi sötét foltja: a zsidó nép lényegében a perzsa-méd birodalom adófizető alattvalója marad. Fölépítheti fővárosa, Jeruzsálem várát, palotáit, de önállóságát nem nyeri vissza. Egyedül vallásgyakorlásának a szent helye jelent igazi szabadságot: Jahveh-t szabadon ünnepelheti egy új templomban. „Ezt mondja az Úr, Izrael Megváltója és Szentje, annak, akinek életét megvetették, akit a nemzetek megutáltak, a kényurak szolgájának: Királyok állnak majd fel, ha meglátnak, és fejedelmek borulnak le, az Úr miatt, aki hűséges, Izrael Szentje miatt, aki kiválasztott”. (Iz 49,7) a perzsa királyok oklevelein nem egyszer szerepelnek ilyen kérések: ha felépül a templomotok és az oltár, imádkozzatok az ég igaz Istenéhez értem és a családomért is. (Ezdr 5,1-6,10) „Ezt mondja az Úr: A kegyelem idején meghallgatlak és az üdvösség napján megsegítelek. Én teremtettelek és én, teszlek meg a nép szövetségesévé. Helyreállítom az országot, és kiosztom a pusztává lett örökséget” (8) a kegyelem teológiai fogalom. Jelentése: Isten természetfeletti ajándéka. A lényege az, hogy ajándék, amelyet megvenni, megszerezni, kiérdemelni semmivel sem lehet. Ábrahám sem érdemelte ki az isteni áldást, ami Isten előtt kedvessé tette őt és a leszármazottait. Akkor hogy lehet megszerezni? Kéréssel, mégpedig alázatos kéréssel, vagyis imádsággal. Ábrahámról nem olvassuk, hogy alázatos és állhatatos imával szerezte meg Isten kegyelmét. Utódai sem azért kapták a Sínai hegyen a nagy kegyelmet, az „Ószövetséget” mert ájtatosan és sokat imádkoztak érte. Miután megkapták, Isten nem egyedül őket vette fel az Ószövetségbe. Néhány nap múlva Mózes bátyját Áront, a hamarosan főpappá szentelendő közvetítőt Isten és a zsidó nép között, arra késztették, hogy csináljon nekik egy bálványt, mert Mózes is és a szövetség Istene is eltűnt a hegy tetején. Amikor hazajöhettek, vezekléssel és raboskodással érdemelték ki, hogy Isten meghallgatta őket? Dániel próféta egyedül kereste meg a jeremiási jövendölést, ami szerint a fogságnak hetven évig kell tartani. Megértette, ha ez az idő letelik, akkor lehet buzgón imádkozva szabadulni is. Szent János megnyugtató választ ad: Az Ige, aki az Atya keblén volt öröktől fogva és ott is maradt, Ő ad eligazítást ennek az izajási rejtelmes „kegyelem”-nek, amikor megtestesül és Istenember marad már örökké: „Mindannyian az ő teljességéből részesültünk, kegyelmet kegyelemre halmozva. Mert a törvényt Mózes közvetítette, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által lett osztályrészünk. Istent nem látta soha senki, az Egyszülött Isten nyilatkoztatta ki, aki az Atya ölén van” (Jn 1,16-18) Izajás próféta jó helyen keresi a kegyelem világának igazi tanítását. Az is „nagy ajándék” volt számunkra, hogy Istent öröktől fogva az atyai szeretete késztette, hogy megteremtse a látható világot, és ennek ősmintája a megtestesülés titka lesz. Az Istenember embersége adja mind a szellemi, mind pedig az anyagvilág teremtéséhez a mintát: „Ő a láthatatlan Isten képmása, minden teremtmény elsőszülötte. Mert benne teremtett mindent, a mennyben és a földön, a láthatókat és a láthatatlanokat”. (Kol 1,15-16a) Izajás próféta megértette az emberteremtő Istent: „Képmására teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket. Isten megáldotta őket, Isten szólt hozzájuk: Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet!”(Ter 1,27-28) Megértette, hogy a megváltás kegyelme, az örök örömforrás azzal kezdődik, hogy az Isten atya gyermekévé akar fogadni minden újszülöttet a keresztségben. Az öröm csúcsa: boldog, természetes szülők. Az Istenatya is az. 


2014. április 1., kedd

Hívom a családokat 2014 áprilisában



Hívom a családokat 2014 áprilisában – Bíró László püspök levele


Hívom a családokat, házaspárokat, jegyeseket és szerelmeseket, a családokat szerető szerzetes- és paptestvéreket, és mindenkit, aki a család és az élet mellett áll!


Egy szép napon a férj – megbecsült kutatóintézeti vezető – közölte feleségével, hogy változtatniuk kell életmódjukon. Eddig elviseltem – mondta –, hogy te azért, hogy az egyetemi karriered töretlenül íveljen felfelé, a háztartás és gyerekeink gondozása mellett tudományos fokozatot szereztél annak árán, hogy én erősen besegítettem itthon. Így természetesen nem haladhattam úgy a kutatómunkámban, ahogy kellett volna. De ez így nem mehet tovább. Nem azért kötöttem házasságot, hogy a konyhában tölthessem a szabad időmet, sőt, a munkám rovására mosogassak és takarítsak. Neked se megoldás az, hogy fél kézzel a bölcsőt ringatod, fél kézzel meg a disszertációdat írod. Felesége értetlenül nézett rá. Mit gondolsz – kérdezte –, mit tegyünk? Van valamilyen elgondolásod? Döntenünk kell – válaszolta a férj –, melyikünkből lesz tudós, melyikünk lesz a család gondozója!
Sok házaspár szembesül korunkban ilyen, vagy hasonló gondokkal. Régebben ez a probléma nem volt általános. Az emberek nagy többsége a hagyományokat követve akarta berendezni családi életét, ezt érezte természetesnek. A társadalmi elvárások is összhangban voltak a kialakult hagyományos férfi és női szereppel, az apai és anyai hivatás hagyományos értelmezésével, a házasság és a család intézményéről vallott hagyományos felfogással. Ezek a hagyományok a Bibliában gyökeredznek (Ter, 2,24;). A II. Vatikáni Zsinat így tanít erről: „Maga Isten a szerzője a házasságnak, mely különböző javakkal és célokkal rendelkezik, s ezek igen nagy jelentőségűek az emberi nem fönnmaradása, az egyes családtagok személyes fejlődése és örök sorsa, s magának a családnak és az egész társadalomnak méltósága, biztonsága, békéje és jóléte szempontjából. … Így tehát a férfi és a nő, akik a házassági szövetség révén »már nem két test, hanem csak egy« (Mt 19,6), személyük és tevékenységük bensőséges kapcsolatában egymás kölcsönös segítségére és szolgálatára vannak, egységüket átélik és egyre szilárdabban magukénak érzik. Ez a bensőséges egység, mint két személy kölcsönös ajándékozása és a gyermekek java megkívánja a házastársak teljes hűségét, és sürgeti fölbonthatatlan egységüket.” (GS 48)
Mondjatok példát baráti, rokoni, ismerősi körből olyan házaspárokra, akik mindketten szép és példás családi élet mellett tiszteletre méltó karriert futottak be!
A Teremtő elgondolásai alapján kialakult hagyományok és a társadalmi elvárások közötti összhang napjainkra megbomlott, és egyre távolabb kerül egymáshoz. Ferenc pápa Evangelii Gaudium (Az evangélum öröme) c. apostoli buzdításában felhívja a figyelmet arra, hogy noha hatalmas a haladás a tudományban és technikában, az egészségügyben és a kommunikáció területén, az emberek mindennapos bizonytalanságban élnek, terjednek bizonyos betegségek, sokak szívében elhatalmasodik a félelem és a reménytelenség, még az úgynevezett gazdag országokban is; kialszik az életöröm, növekszik a tisztelet hiánya, az egyenlőtlenség és az erőszak. Mindezzel együtt jár, hogy az emberi kapcsolatok, így a családi kapcsolatok is törékennyé, bizonytalanná váltak. Minthogy pedig a család a társadalom alapsejtje, az a hely, ahol meg lehet tanulni a különbözőségben való együttélést, az egymáshoz tartozást, és ahol a szülők a maguk kultúráját adják gyermekeiknek tovább, mindez nemcsak a családok, hanem a társadalom széteséséhez is vezet. (vö. EG 52, 66)
Soroljatok fel olyan tudományos „eredményeket”, társadalmi, kulturális tényezőket, amelyek a család kárára vannak, és ezen keresztül rombolják a társadalmat! Milyen hatással vannak az emberi kapcsolatok a társadalmi kohézióra?
A házassági szövetség, amelyet a Teremtő alapított, és amely a házastársi szeretet és élet bensőséges közössége, a férfi és a nő visszavonhatatlan személyes beleegyezése által jön létre. Szabadon, önként, feltétel nélkül és visszavonhatatlanul kölcsönösen egymásnak ajándékozzák magukat, és kölcsönösen elfogadják egymást. Ebben az elajándékozottságban teljesednek ki. A minden transzcendenciát elutasító individualizmus és erkölcsi relativizmus ezzel szemben azt sugallja, hogy az egyén java előbbre való, mint a közjó, hogy az emberi méltóság tiszteletben tartása mindenkinek a saját megítélésére van bízva. Ennek a szemléletnek köszönhető, hogy mai társadalmunk élhetetlenné és életképtelenné kezd válni. Mennyire igaznak bizonyul Jézus szava: „Aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt; aki pedig elveszíti, megmenti azt.” (Lk 17, 33)
Ferenc pápa mondta idén Szent Valentin püspök ünnepén, február 14-én, amikor Szent Péter téren jegyespárokkal találkozott: „A házasságon bizony mindennap dolgozni kell, mondhatni kézműves munkáról van szó, aranyművességről, hiszen a férjnek az a feladata, hogy feleségét egyre érettebb nővé tegye, a feleségnek pedig az a feladata, hogy férjét egyre érettebb férfivá tegye. Növekedni emberségben is, mint férfi és mint nő. És ez köztetek megy végbe. Ezt hívják közös növekedésnek. Nem az égből pottyan az öletekbe! Az Úr megáldja, de a ti kezetek munkája, abból származik, hogy miként viselkedtek, milyen életmódot folytattok, hogyan szeretitek egymást. Úgy élni, hogy együtt növekedjünk! Mindig úgy cselekedj, hogy a másik növekedjen. Dolgozzatok ezen! És így – nem tudom – lehet, hogy egy nap sétáltok majd falutok utcáján, az emberek pedig összesúgnak mögöttetek: »Nézd, milyen szép asszony, milyen erős!« »Amilyen férje van, érthető!« Rólad pedig: »Nézd, micsoda férfi!« »Amilyen felesége van, nem csoda!« Erről van szó! Együtt kell növekednetek, mindkettőtöknek a másik növekedését kell segítenie. Gyermekeiteknek pedig ez lesz az öröksége: olyan apukájuk és anyukájuk volt, akik együtt növekedtek, az egyik a másikat érettebb férfivá és érettebb nővé tette!”
Szüleitek, nagyszüleitek hogyan egyeztették össze családi és munkahelyi kötelezettségeiket, ambícióikat? Milyen segítség várható ebben a munkahelyektől, munkaadóktól?
Igazad van – mondta a bevezetésben említett házaspárból a feleség –, ez így nem mehet tovább. Sodródunk, a különféle kötelezettségek között őrlődünk, és nem látjuk, hogy így mire fogunk jutni. Azt azonban látjuk, hogy válságba jutottunk, és ha ez így megy tovább, válságba kerül a házasságunk is. Arra pedig nem számíthatunk, hogy rövidesen olyan új munkaügyi szabályok és szociális intézkedések lépnek életbe, amelyek egy csapásra megoldják a problémát. Azt gondolom, hogy a mi problémánkat nekünk kell megoldanunk. Először is keressük meg együtt, hogy Isten milyen utat jelölt ki számunkra, mit vár tőlünk, hogyan tudjuk megvalósítani azt az elképzelést, amit teremtésünkkor megálmodott, és hogyan tudunk egymásnak segíteni abban, hogy valóra váltsuk Isten álmát. Arról meg vagyok győződve, hogy Isten egymásnak szánt bennünket, és azt akarja, hogy egymást boldoggá tegyük. Ezen az úton kegyelméből megindultunk. Most arra kérjük: adja tudtunkra, hogy Ő mit vár tőlünk. Ne a saját elképzelésünket akarjuk mindenáron megvalósítani, hanem Isten akaratát. Ő nem fog cserbenhagyni minket. Figyeljünk Rá, és meg fogja adni a szükséges kegyelmeket. Nélküle úgysem juthatunk semmire. A pár perccel ezelőtt még oly indulatos férj átölelte feleségét, és halkan csak annyit mondott: Bocsáss meg, rossz napom volt, fáradt és ingerült voltam. Eddig is naponta tapasztalhattuk, hogy Isten velünk van, hát hogyne találnánk meg egységben Vele minden problémánkra a megoldást?
Bíró László
az MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke



MEGVÁLTÁS 4.



„Amire ugyanis a törvény nem volt képes, mert a test miatt erőtlenné vált, azt Isten véghezvitte”

Ezekiel próféta látomásai alapján nemcsak annak volt tanúja, hogy a zsidók Isten törvényével a kezükben nem tudtak ellenállni a sátán kísértéseinek, és e miatt fokozatosan elszakadtak az igaz Istentől, hanem az Úr segítségét is megmutatta.Istennek az a szomorú ítélete, hogy a népét engedi elhurcolni a pogányok közé, azért történt, mert a szívük elfordult Istenüktől.Ezt a pogányok észlelték, szóvá tették. Ezt a zsidó kőszívet ki kellene cserélni.„Szentté teszem nagy nevemet, amelyet gyalázat ért a népek között. Akkor majd megtudják a népek, hogy én vagyok az Úr, mondja az Úr, az Isten, amikor szemük láttára megmutatom rajtatok, hogy szent vagyok. Kivezérellek benneteket a népek közül, összegyűjtelek minden országból, és visszaviszlek saját földetekre.Akkor majd tiszta vizet hintek rátok, hogy megtisztuljatok minden tisztátalanságtól, s minden bálványtól megtisztítalak benneteket. Új szívet adok nektek és új lelket oltok belétek, kiveszem testetekből a kőszívet és hússzívet adok nektek. Az én lelkemet oltom belétek és gondoskodom róla, hogy parancsaim szerint éljetek, és szemetek előtt tartsátok törvényeimet és hozzájuk igazodjatok.”(Ez 36,23-27) Isten Ezekiel prófétával azért íratja meg a Góg és Magóg próbálkozásait, a következő oldalakon pedig a szikladarab és a szív cseréjét, hogy Isten szentnek bizonyuljon az egész világ előtt. A „SZENT” jelző itt azt jelenti, hogy Isten más, mint a teremtményei, főként a dölyfös emberek, akik az ellenfeleiket és ellenségeiket elpusztítják. Isten az ellenségeitől tönkretetteket is úgy gyógyítja, hogy a saját Fiát áldozza fel a bűnösökért és a bűnös embert a testébe belefészkelt sátántól is saját Fiának Szívén keresztül szabadítja meg. A sátán a kereszt alatt ellopja tőle tanítványait: mindegyik elveszti a hitét, sőt még a jámbor asszonyok is csak kedves emlékű mestert látnak benne ezután. Akik eddig bíztak benne, csak távolról szemlélik haláltusáját. (Mk 15,40) Az Atya is mintha elhagyta volna (Mt 27,46í) Pedig az Atya intézi úgy, Fia minden apró mozzanattal is jelezze, hogy mindent átél, mindent vállal, amit megírtak róla. Még ezekben a szörnyű percekben sem feledi ezer éves ígéretét: „Te nem kívánsz véres vagy ételáldozatot, de megnyitottad fülem a hallásra. Nem követelsz égő- és engesztelő áldozatot. Így szólok hát hozzád: Lásd, itt vagyok! A könyvtekercsben rólam írták, hogy teljesítsem akaratod. Parancsod, Istenem, örömmel tölti el szívemet”. (Zsolt 40,7-9) a befejező rövid nyilatkozat is tökéletes szeretetének tanúja: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet”. (Lk 23,46) Akkor Jézus két nagy, de titkos tisztelője a végtisztességet igyekezett az Úrnak biztosítani. Arimateai József Pilátustól kérte meg a temetési engedélyt. Aztán a keresztek másik oldalán kezdődő lejtő az ő tulajdona lévén, a magának és családjának készített sziklasírt gondolatban Jézus örök nyugvóhelyének adva, azt készítette elő a gyors péntek esti temetésre.Nikodémus pedig a holttest szertartásos bebalzsamozásához szükséges illatszereket vásárolta meg. A szolgák a két rabló lábszárait megtörve ledobták a testeket a földre. Jézus testét ettől megkímélték, mert látták, hogy meghalt. „Az egyik katona oldalába döfte a lándzsáját. Nyomban vér és víz folyt ki belőle. Aki látta, az tett róla tanúságot, és igaz a tanúsága. Tudja, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek. Mert ez azért történt, hogy beteljesedjék az Írás: Csontját ne törjétek! Vagy egy másik helyen: Föltekintenek arra, akit keresztülszúrtak”(Jn 19,34-37) Jézus pedig kimondhatja: Utolsó csöpp véremet is értetek adtam! Eukarisztikus Vérem azonban minden szentmisében újra nektek adom a világ végéig.


Zsolozsma 87.



Nagy Szent Leó pápa beszédeiből

A szeretet dicsérete

János evangéliumában az Úr így szól: Arról tudják majd meg rólatok, hogy tanítványaim vagytok, ha szeretettel vagytok egymás iránt (Jn 13, 35). Ugyanez az apostol a levelében pedig így ír: Szeretteim, szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van, és mindenki, aki szeret, Istentől való, és ismeri Istent. Aki nem szeret, az nem ismeri az Istent, mert az Isten a szeretet (1 Jn 4, 7-8). Tekintsenek tehát a hívők a lelkükbe, és őszintén vizsgálják meg szívük legrejtettebb érzelmeit. Ha azt látják, hogy bensejükben ott van már valami a szeretet gyümölcseiből, akkor ne kételkedjenek, hogy bennük van az Isten; s hogy az ilyen fönséges vendég befogadására egyre alkalmasabbakká legyenek, gyakorolják az irgalmasság cselekedeteit mindig bőségesebben. Mivel Isten a szeretet, semmiféle határa nem lehet a szeretetnek, mert nem lehet határok közé szorítani az Istenséget. Szeretteim, ennek az irgalmas szeretetnek a gyakorlását a jelen napok kiváltképpen is sürgetik. Nem mintha nem lenne minden idő alkalmas ennek gyakorlására, de most azok, akik a testük és a lelkük megszentelésével készülnek megünnepelni az Úr húsvétját, leginkább erre a kegyelemre igyekezzenek szert tenni, amely minden erény teljessége, és befedi a bűnök sokaságát. És ezért, amikor ezt a mindennél fönségesebb szent titkot készülünk megünnepelni, amellyel Jézus Krisztus vére megsemmisítette gonoszságainkat, legelőször is az irgalmasság cselekedeteivel hozzunk áldozatot: hogy amit Isten jóságából elnyertünk, abban mi is részesítsük az ellenünk vétkezőket. Legyünk most jó szívűbbek és bőkezűbbek a szegényekhez és azokhoz, akik gyengék és tehetetlenek, hogy sokak ajka hálálkodjék Istennek, és böjtölésünk érdemét a szegények megvendégelése támogassa. Ugyanis nincs más istenes cselekedet, amellyel a hívek annyi örömet szerezhetnének az Úrnak, mint az ő szegényeihez lehajló szolgálat. Ahol Isten az irgalmasság cselekedeteire talál, ott a saját jóságának a képmását ismeri fel. Senki se féljen, hogy megfogyatkoznak a javai, ha másokra költi azt, hiszen már maga a jótékonykodás is igen nagy kincs, de az anyagiak sem fognak hiányozni a jótékonysághoz ott, ahol Krisztus az, aki bennünket táplál, és Krisztus az, akit táplálunk. Minden jótékonykodásban ott van annak a keze, aki, ha megtöri a kenyeret, megszaporítja azt, és megosztva megsokasítja azt. Aggodalom nélküli és jókedvű legyen az, aki alamizsnálkodik: hiszen akkor jut a legnagyobb nyereséghez, amikor a legkevesebbet tartja vissza önmagának, amint Szent Pál apostol is mondja: Aki pedig magot ad a magvetőnek, és kenyeret táplálékul, megsokasítja vetéseket, és megszaporítja jótékonyságtok gyümölcsét (2 Kor 9, 10), a mi Urunk, Jézus Krisztusban, aki él és uralkodik az Atyával és a Szentlélekkel mindörökkön- örökké. Ámen. 


Nagyböjt 4 hete kedd



Irgalmas Istenünk, kérünk, enged, hogy a nagyböjti szent vezeklés készítse elő híveid szívét, hogy méltóképpen részesüljenek szentségeidben és örömmel hirdessék szabadító irgalmasságodat. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Nagyböjt 4 hete kedd

Ez 47, 1-9. 12; Jn 5, 1-16

„akarsz-e meggyógyulni?”

Urunk, Jézus Krisztus azért jött a földre emberi alakban, hogy megkóstolja az emberi élet nehézségeit, ismerje meg személyesen a felsőbb rendű, isteni segítségre való rászorultságát, és segítsen kilábalni az elviselhetetlen szenvedésekből. Jézus nyilvános működése elején fölment Jeruzsálembe ünnepelni. Elment a Juh-kapu melletti fürdőhöz. amelyben, öt oszlopcsarnokban betegek sokasága feküdt. Vártak. Várták azt az izgalmas pillanatot, amikor az Úr angyala leszállt a mennyből, felkavarta a vizet, és az ilyenkor gyógyító erőt kapott: az a beteg, aki először ért a vízbe, meggyógyult, akármilyen betegségben szenvedett. Jézus nyilván tudta, mit akar cselekedni. Odalépett az egyik beteghez, aki harmincnyolc éve kezdett betegeskedni, azóta ott várta a maga boldog sikerét, a gyors gyógyulást. Ezt a beteget megkérdezte Jézus: „akarsz-e meggyógyulni? A beteg azt felelte: Uram, nincs emberem, aki, amikor felkavarodik a víz, bevigyen engem a tóba. Mire, pedig én odaérek, más megy be előttem. Jézus azt mondta neki: Kelj föl, vedd ágyadat és járj! Az ember azonnal meggyógyult, fogta az ágyát és járni kezdett”. (Jn 5, 6-9) Jézus 1938-ban, hetvenkét éve Magyarországon járt különleges kegyelmeket hozva népünknek. XI. Pius pápát utasította arra, hogy erre a nagy alkalomra hívja hazánkba a világ katolikus híveit. Rendezze Magyarországon XXXIV. Eucharisztikus Világkongresszust. Hazánkat tizennyolc évvel korábban iszonyú balsors érte. Az elkészült szerződés szövege majdnem halálos ítélet volt népünk ellen. Területünk kétharmadát elvették. A területi veszteségen kívül ötmillió magyar testvérünk került idegen országba, sok szenvedést vállalva. Jézus ezt a súlyosan sebesített népet akarta megóvni további szenvedésektől 1938-ban. Két éve, hogy felszentelt papként szolgáltam Urunkat, amikor gyónását befejezve egy hölgy a következő történetet mesélte el: Az Eucharisztikus Világkongresszus végén a jáki kápolnába vitték vissza az eucharisztikus Jézust. A hölgy ott térdelt. Az oltárszekrény bezárult, de Jézus kilépett a szentségi szín alól. Nagyon szomorú volt. Döbbenten kérdezte a hölgy: Uram, ilye gyönyörű ünnepségeket rendeztünk Neked, s nem örülsz? Az ünnep nagyon szép volt, de magyar népem nem tért hozzám tiszta szívből. Pedig a feltételem ez volt, hogy megmentsem azoktól a szörnyű szenvedésektől, amelyek így hamarosan elkezdődnek” Most, reméljük, Jézusunk nekünk teszi föl a kérdést: Magyar nép, akarsz meggyógyulni? Térj vissza hozzám egész szívvel, fogj össze testvérként minden honfiadat, és meghallod isteni hangomat: Kelj föl és járj.