Szánom ezt a népet
Jézus dombos vidéken, egy hatalmas
szikla tetején állva, nagy néptömeghez beszél, amely szétszórtan áll a
domboldalon. Már alkonyodik. Jézust körülveszik a tanítványok. Bizonyára
csodákat művelt előzőleg, mert azt mondja:
– Ne nekem, hanem annak legyetek
hálásak, és azt dicsőítsétek, aki engem küldött. Az igazi dicsőítés nem
szélként jön a szájból, hanem a szívből száll fel, a szív igazi érzelméből
fakad. Ez kedves Istennek. A meggyógyultak hűséges szeretettel szeressék az
Urat! És szeressék Őt a meggyógyultak hozzátartozói is! A visszanyert egészség
ajándékát ne használjátok rosszra! A test betegségeinél is jobban féljetek a
szív betegségeitől! És ne akarjatok bűnt elkövetni! Mert minden bűn egy-egy
betegség. És vannak olyanok, amelyek halált okozhatnak. Most tehát, ti
mindnyájan, akik ujjongtok, ne romboljátok le Isten áldását a bűnnel!
Ujjongástok is megszűnne, mert a gonosz cselekedetek elveszik a békét, ahol
pedig nincs béke, ott ujjongás sincs. Hanem legyetek szentek! Legyetek
tökéletesek, miként Atyátok akarja. Azért akarja, mert szeret titeket, és
akiket szeret, azoknak akarja adni Országát. De szent Országába csak azok
jutnak be, akiket tökéletessé tesz a Törvényhez való hűség. Isten békéje legyen
veletek!
Jézus elhallgat. Két karját keresztbe
teszi a mellén, és így összefont karral figyeli a körülötte levő tömeget. Majd
körülnéz. Fölemeli szemét a derült égre, amely egyre sötétebb színt ölt a
csökkenő világosság miatt. Gondolkozik. Lejön a sziklatömbről. A tanítványoknak
mondja:
– Szánom ezt a népet. Három napja
követ engem. Már nincs élelmük. Minden településtől távol vagyunk. Félek, hogy
a gyengébbek kidőlnek az úton, ha étlen küldöm el őket.
– De hogyan akarod tenni, Mester? Te mondod,
messze vagyunk minden településtől. Ezen a kihalt helyen hol találunk kenyeret?
Meg ki adna nekünk annyi pénzt, hogy mindenkinek vehessünk?
– Nincs semmitek?
– Van néhány halunk és
pár darab kenyerünk. Ennivalónk maradéka. De ez senkinek sem elég. Ha odaadod a
közeledben levőknek, a többiek felzúdulnak. Minket megfosztasz, és senkinek sem
teszel jót – mondja Péter.
– Hozzátok elém, amitek
van!
Odahoznak egy kis
kosarat. Benne hét kenyérdarab. Nem egész kenyerek ezek. Úgy néznek ki, mint
nagy kenyerekből levágott szeletek. Az apró halak pedig maréknyi, lángon
megpörkölt szegény halacskák.
– Telepítsétek le a
tömeget ötvenesével, körökben, ne járkáljon, és maradjon csendben, ha enni
akar.
A tanítványok
nekilátnak, hogy létrehozzák a Jézustól kívánt rendet. Egy részük föláll a
sziklákra, más részük az emberek közé megy. Nagy nehezen sikerül is. Néhány
gyermek pityereg, mivel éhes és álmos, néhány másik azért sírdogál, mert – hogy
engedelmességre bírja – mamájuk vagy más hozzátartozójuk lekent neki egy
pofont.
Jézus fogja a kenyereket
– természetesen nem mindet – kettőt, mindkét kezébe egyet-egyet, fölajánlja,
majd leteszi, és megáldja. Fogja az apró halakat, de ebből oly kevés van, hogy
majdnem mind belefér markába. Ezeket is fölajánlja, majd leteszi, és megáldja.
– Most pedig fogjátok,
járjatok körül a tömegben, és adjatok mindenkinek, bőségesen!
A tanítványok
engedelmeskednek.
Jézus állva figyeli, és
mosolyog. Hófehér alakja kimagaslik ebből a néptömegből, amely hatalmas
körökben ül, és teljesen beborítja az egész domboldalt.
A tanítványok mennek, csak mennek,
egyre messzebbre. Adnak és adnak. A kosár pedig mindig tele van ennivalóval. Az
emberek esznek, s közben leszáll az este. Nagy csend és nagy béke honol itt.
(5-312)