2014. december 21., vasárnap

Zsolozsma XXII.



Izajás próféta könyvéből 
Iz 48, 12-21; 49, 9b-13
Újra az Úr lesz vezéred, mint a Kivonulás idején


Ezt mondja az Úr: „Hallgass rám, Jákob, s meghívottam, Izrael! Én vagyok az első, és én vagyok az utolsó. Az én kezem rakta le a föld alapjait, és az én jobbom feszítette ki az eget. Ha szólítom őket, egyszerre jelentkeznek. Gyűljetek egybe mindnyájan és halljátok: Ki jelentette ezt ki előre közülük? »Az én kedveltem végbeviszi, amit akarok, Babilonon és káldeusok nemzetségén.«Én, saját magam mondtam ezt, és én hívtam el; ide rendeltem, és szerencsésen végbevittem a terveit. Gyertek ide és halljátok: »Kezdettől fogva sose mondtam nektek semmit titokban, és amíg ezek teljesedésbe nem mennek: ott vagyok.« – »Most meg maga Isten, az Úr küld a lelke által.«” Ezt mondja az Úr, a te Megváltód, Izrael Szentje: „Én az Úr, a te Istened tanítalak arra, ami jámborrá tesz, ami arra az útra vezet, amelyen járnod kell. Bárcsak ügyeltél volna törvényemre, akkor boldogságod hasonlítana a folyóhoz, és igazságosságod a tenger hullámához. Nemzetséged annyi volna, mint a föveny, és ivadékod, mint a homokszem. Neved sohasem tűnne el, és nem halványodnék el szemem előtt. Vonuljatok ki Babilonból! Meneküljetek a káldeusok közül! Hirdessétek ezt ujjongó szóval, adjátok tudtul: terjesszétek el a föld határáig! Így beszéljetek:» Az Úr megváltotta szolgáját, Jákobot.«Valóban nem szenvedtek szomjúságtól, amikor a pusztában vezette őket. A kősziklából fakasztott nekik vizet, megrepesztette a sziklát, és víz fakadt belőle. Minden út mentén legelhetnek majd, és minden halmon legelőt találnak. Nem éheznek, és nem szomjaznak, forró szél nem éri, s nap sem égeti őket. Mert aki megkönyörült rajtuk, az vezeti, s a vizek forrásaihoz tereli őket. Minden hegyet úttá teszek nekik, és feltöltöm az ösvényeket. Nézzétek, ezek messze távolból jönnek, azok északról és nyugatról, amazok meg Színim földjéről. Zengjetek dicséretet, egek, és ujjongj, te föld! Hegyek, daloljatok örömötökben! Mert az Úr megvigasztalja népét, és megkönyörül szegényein.”


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése