2014. december 22., hétfő

Advent 4. hete hétfő



Advent 4. hete hétfő December 22. 
 
1Sám 1, 24-28; Lk 1, 46-56 

„Ezért a gyermekért imádkoztam, és az Úr teljesítette kérésemet, amelyet hozzá intéztem” 

Ramátaim Szófimban lakott egy Elkána nevű férfi. Két felesége volt: Anna és Fenenna. A szeretett asszony magtalan volt, nem született gyermeke. Fennenna viszont több gyermeket is szült férjének. Ezért fennhéjázó módon bosszantotta vetélytársnőjét. Különösen akkor volt kegyetlen Annához, amikor évente a szent sátorhoz zarándokoltak bemutatni a család áldozatát. A feláldozott állat húsából a családfő visszakapott bizonyos részt maga és családtagjai részére. Fenenna vette át maga és gyermekei részét. Büszkén mutogatta Anna felé a bőséges falatokat. Anna egyetlen részt kapott férjétől. Azt sem tudta elfogyasztani a szégyentől és megaláztatástól. Ezért sírva a sátor bejárata elé térdelt és hangtalanul imádkozott. Héli főpap a közelben ült. Feltűnt neki az asszony viselkedése. Úgy vélte, részeg lehet. Korholta is őt. Anna azonban kiöntötte előtte szívét, mire a főpap áldását adta rá:”Menj békével, és Izrael Istene teljesítse kérésedet, amelyet hozzá intéztél”. (17) Négy év múlva újra jött Elkána és családja. Anna büszkén és boldogan vezette három éves kisfiát, akit az Úr ajándékának tekintett, és Sámuelnek (meghallgatott az Isten) nevezett el. Odakísérte Hélihez, bemutatta neki az aprócska fiút, és emlékeztette az idős főpapot: „Életedre mondom, Uram, hogy én vagyok az az asszony, aki előtted álltam, amikor itt imádkoztam. Ezért a gyermekért imádkoztam, és az Úr teljesítette kérésemet, amelyet hozzá intéztem. Ezért én is kölcsönbe adom őt az Úrnak arra az egész időre, amely alatt kölcsönben kell lennie az Úrnál”. (26-28) Nekünk kicsit furcsán hangzik: kölcsönbe adom gyermekemet. A magyar szülő odaajándékozza gyermekét Istennek. A zsidó édesanya pontosítja tettét: ez kölcsönzés, mert a gyermek édesanyjáé marad, Isten csak felhasználja személyét és cselekedeteit. Azzal pici fiát, akiért annyit nyelt és tűrt, átadta Isten szolgálatára. Istennek, pedig nagyon kellett kisgyermekként, majd férfiként, sőt késő vénségében is. Mindhalálig hűségesen szolgálta Urát, Istenét Héli vezetésével, majd, mint az Út tekintélyes prófétája. Élete vége felé kapta a parancsot, hogy előbb Sault, majd amikor ő kegyvesztett lett, Dávidot kenje Isten népének királyává. Édesanyját, pedig a nagylelkű kölcsönért megáldotta az Úr három fiúval és két leánnyal. (2, 21) Mai édesanyák! Isten mindegyiktekre gyönyörű feladatot akar bízni. Neki és népének szülitek gyermekeiteket. Isten eredeti szándéka szerint, hogy ők is édesapák és édesanyák legyenek, az igazság és szeretet újabb hűséges szolgái. A keresztény korban, pedig vezeklő állapotban Isten közvetlen papi és szerzetesi szolgálatát vállalhatják embertestvéreik javára. Minden esetben a ti szívetek lehet az igazság és szeretet ősforrása. Ne feledjétek, Isten egyszülött Fia emberként a Szűzanyától tanulta meg, milyen az isteni szeretet emberi változata. Milyen jó lenne, ha csupa tiszta igazság és szeretet fakadna szívetek alatt!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése