Advent 2. hete péntek

Advent 2. hete péntek

      
Iz 48,17-19;Mt 11,16-19

„Én vagyok az Úr, a te Istened, aki tanítalak téged, aki vezetlek az úton, amelyen járnod kell”Amikor Isten elkezdte a Megváltó eljövetelének közvetlenebb előkészítését, így szólt a kiválasztott ősapához: „Menj ki földedről, a rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet mutatok majd neked! Nagy nemzetté teszlek és megáldalak, s naggyá teszem neved, és áldott leszel”. (Ter 12,1-2) Kegyelmet is adott az addig bálványimádó családfőnek, hogy értse meg, az élő Isten vissza akarja ölelni a szívére az elveszett emberiséget, és ezt örök tervei szerint viszi végbe. Annak kell alkalmazkodni hozzá, akit kiválasztott. Unokája útját visszafordította az ősi hazába, hogy ott nősüljön. szülessenek meg a jövendő nép törzsalapítói. A szeretet Istenének családja gyűlölködik, bajt kever, végül azonban Egyiptomba kerül és ott fejlődik néppé. Amikor elérkezik a szabadulás órája, az Úr kivezeti népét egy kiiskolázott férfi mögött. Mózes  mindenben követi Isten útmutatását. Egy-két nap alatt a végső haza határához érnének, ha északkeletre indulnak. A parancs déli irányt jelöl ki. Ott kell egy ősi szent helyen szövetséget kötni. Út közben népéé kell válnia a rabszolgákból álló tömegnek. Aztán lázadoznak. A megváltás nagy művéről van szó, Isten bünteti népét negyven éves pusztai kóborlással. A büntetés lejártával elfoglalhatják az Ábrahámnak nyolc évszázaddal korábban felajánlott új hazát. Helyben vannak a választottak. Ez a fizikai világban megtett út csak egyik síkja az előkészületnek: a Megváltó születésére lélekben kell felkészülni igazán. Ahogy a világtörténelemnek legfontosabb ténye közeledik, egyre hűtlenebb lesz a választott nép. Az egyetlen Isten helyett bálványokat imád. Próféták hoznak újabb parancsokat. Aztán kevély pogányok hetven évre rabságba viszik a szentségét megcsúfoló népet. Olvasgatják Izajás próféta akkor már kétszáz éves figyelmeztetését: „Én vagyok az Úr, a te Istened, aki tanítalak téged, hogy hasznodra váljék. aki vezetlek az úton, amelyen járnod kell. Ha figyeltél volna parancsaimra, olyan volna békességed, mint a folyam, és igazságod mint a tenger hullámai. Ivadékod annyi volna, mint a föveny, és méhed sarja annyi, mint homok szemei; nem veszne ki, és nem tűnne el neve színem elől” (Iz 48,17-19) Mire elérkezett a Megváltó, nemzete nem fogadta be egységesen. A kereszténységet más népek örökölték. Európa lett Isten új népe. Magyar őseinket csodálatos történelemmel áldott meg az egyetlen Úr, akit imádtak. A Megváltó Édesanyja vállalta irányításunkat, amikor keresztények, Fia népe lettünk. Nem lennénk népességi gondok szorításában, nem lennénk szellemileg és anyagilag megtépázott nép, ha nem tértünk volna le Isten útjairól.