2014. december 11., csütörtök

Advent 2. hete csütörtök



Advent 2. hete csütörtök
 
Iz 41,13-20; Mt 11,11-15

„asszonyok szülöttei között nem támadt nagyobb Keresztelő Jánosnál”

Keresztelő János küldetésének első fejezete azzal ért véget, hogy Galilea római tartomány királyi rangú helytartója, Heródes Antipas, elfogatta katonáival és börtönbe záratta. Mindez azért történt, mert a király feleségül vette bátyjának elbocsátott, mai szóval elvált feleségét. Ezt kifogásolta a próféta, mert Mózes törvénye szerint elbocsátott asszonyt bárki feleségül vehetett, kivéve a volt férj testvérét. Heródiás, akinek a férj-csere nagyon ínyére volt, hiszen királyné lett belőle, próbálta rávenni új férjét, hogy Jánost végeztesse ki merészsége miatt. Heródes ezt egyelőre nem tette meg, mert tisztelte a neves prófétát. János tanítványait ingerli a féltékenység Jézus sikerei miatt. János nyugtatta őket, hogy ez a dolgok rendje, hiszen Jézus a Messiás, ő meg csupán előfutára. Aztán elküldte a tanítványokat, hogy kérdezzék meg magát Jézust. Jézus nem magyarázkodott, hanem rámutatott aznapi csodáira, amiket megfigyelhettek János tanítványai is: „a vakok látnak, a sánták járnak, a leprások megtisztulnak, a süketek hallanak, a halottak feltámadnak, a szegényeknek pedig hirdetik az evangéliumot”. (Mt 11,5) Mindezt egy korábbi próféta, Izajás mondta nyolcszáz ével előbb, mint a Messiást igazoló jeleket. A követek visszamentek Jánoshoz. Jézus pedig nem kifogásolta a követjárást, hanem nagyon megdicsérte Keresztelő Jánost: „Bizony, mondom nektek: asszonyok szülöttei között nem támadt nagyobb Keresztelő Jánosnál. De aki a legkisebb a mennyek országában, az nagyobb nála. A mennyek országa Keresztelő János napjaitól mostanáig erőszakot szenved, és az erőszakosak ragadják el azt” (11,11-12) Ez igen nagy dicséret Jézus tanítványai előtt. Az Ószövetség idején általános tekintélynek  bizonyultak a pátriárkák: Ábrahám, Izsák, Jákob, aztán Mózes, Dávid. Jézus szava azonban végleges döntést jelent a rangsorban. Most azonban lezárul a megváltás előkészületeinek ideje. Jézust igazolta Keresztelő János, a Szentháromság megjelenése a Jordán partján. Igazolják a folyamatosan végzett csodái. Az természetes már János tanítványai szemében is, hogy Jézus nagyobb az ő mesterüknél. De hogy Jánosnál az akkor kezdődött újszövetségi korszak legkisebb híve is nagyobb, ez akkor is megdöbbentő tény volt, de még most is az maradt a pápák. püspökök, szentek mögött elképzelt legjelentéktelenebb keresztényre gondolva. Mi az, ami miatt Jézus ezt a megkülönböztetést kimondta és le is íratta az evangéliumban? Az új és örök szövetségnek jézusi rangja minket is felértékel. És ne feledjük: a legkisebb keresztény is Jézus Krisztus testvére. Köszönjük, Urunk! Igyekszünk rangunkhoz méltóan élni igazságban és szeretetben.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése