2014. december 8., hétfő

A Megszentelt Élet Éve 8.




A Megszentelt Élet Éve

VITA CONSECRATA 

 Szent Ferenc a ferences életforma alapértékei között másodiknak ezt írja: „A Kisebb Testvérek éljenek tulajdon nélkül”. Az emberek szeretnek biztonságban élni. A biztonságot abban érzik, hogy van egy kis vagy nagyobb és egyre nagyobb anyagi tartalékuk arra az esetre, ha netán valami baj érné őket. Ez emberileg érthető, hiszen gyakran előfordul, hogy váratlan nehézség adódik és akinek nincs tartaléka, az komoly bajba kerül. Ez a normális zsidó gondolkodás Jézus példabeszédében is szerepel, mint a család fenntartásának egyik módja. Amikor rámutat arra, hogy a családfők reggel 6-kor, 9-kor, 12-kor, 15-kor sőt 17-kor keresnek még munkát, ezt természetesnek nevezi. A szőlősgazda jóindulatúan megegyezik a napszámban az első csoporttal, a későbbieket is felfogadja, de nem ígér fix összeget, csak jóindulatát mutatja. Amikor este 6-kor fizetésre kerül sor, a vincellérjének ezt parancsolja: a délután 5-kor munkába álltakkal kezdje a fizetést, és bármikor kezdték a munkát, mindegyik családfenntartó kapja meg az egy dénárt, amit kora reggel az elsőknek ígért.  Örültek a későn jöttek, bizakodtak a korán belépők, hogy ők meg többet kapnak. Jézus megmagyarázza  a munkaadó gondolkodását: az első csoport megkapta a kialkudott bért, mert ez az igazságos eljárás. A többit pedig irgalomból juttatja hozzá az egy dénárhoz, mert ott is az egész család éhes, és a gazda ezt veszi alapul. Jézus itt nem emberi, hanem istenatyai  jóságról beszél. (Mt 20,1-15) Egy másik valódi eseményt is rögzíttet az Úr: „Amikor útnak indult,  odasietett hozzá valaki, térdre  borult előtte, és úgy kérdezte:Jó Mester!  Mit tegyek,  hogy elnyerjem az örök életet? Miért mondasz engem jónak? kérdezte Jézus. Senki sem jó, csak egy: az Isten. Ismered a parancsokat: Ne ölj! Ne törj házasságot! Ne lopj! Ne tanúskodjál hamisan! Ne csalj! Tiszteld apádat és anyádat!  Mester,válaszolta,ezeket mind megtartottam kora ifjúságomtól fogva. Jézus ránézett és megkedvelte. Valami  hiányzik még belőled mondta neki. Menj el, add el, amid van, oszd szét a  szegények közt, és így kincsed lesz az égben, aztán gyere és kövess engem!’  Ennek hallatára  az elszomorodott, és leverten távozott, mert nagy vagyona volt.(Mk 10,17-22) Jézus ezt a lehetőséget nemcsak annak az ifjúnak ajánlotta fel, hogy szeretet-gyakorlással váltsa át a földi vagyont mennyeire, hanem ez az általános isteni  törvény:  amit itt a földön szeretetből teszek, azt a mennyben az Úr mind összegyűjti, és ezek összege jelenti majd a mennyei dicsőségem nagyságát. Erről  szól a ferences regulában a Rendalapító:Ez az engedelmesség után, a második alapja az Istennek szentelt életnek. Ezt a XIII. század pénzszerző mohóságában Francesco vidám szívvel  vette tudomásul, merte III. Ince elé terjeszteni, és a nagy pápa egyik legnagyobb érdeme, hogy ezt  felismerte, és a tanácsosai  előtt ki is jelentette: ez a gazdag ifjú lemondott pompás örökségéről, apja  elvárásai ellenére  mert Jézusnak engedelmeskedni. A mi korunk pápái sorban próbálkoztak más világvallások vezetőivel is megértetni,hogy a világ romlottságának egyik igen veszedelmes  oka ez a gondolkodás: akinek sok pénze van,  az a világ ura. Valószínűleg ezért hívta   meg egy koldulórend alapítójának a sírjához  a vallások fő képviselőit, hogy ott, a koporsója előtt  kérjék közösen ezt az isteni bölcsességet. Sok-sok dúsgazdag  közösség és milliárdos egyén dicsekszik azzal nyíltan, hogy a pénz az övék, vele a hatalom is, és a pénzükkel még az Istent is legyőzik. Készpénznek veszik, hogy a világ már a markukban van. A megszentelt élet  a mi számunkra csak jézusi és szent ferenci  alapokon állhat.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése