Abból a levélből, amelyet Marburgi Konrád, Szent
Erzsébet lelki vezetője írt Erzsébet Krisztust ismerte fel és szerette a szegényekben
Erzsébet egész életében a szegények vigasztalója volt, de amikor már különösen
kezdett kitűnni az erényekben, teljesen az éhezők gyámolítója lett. Vára
mellett kórházat építtetett, oda igen sok beteget és nyomorékot gyűjtött össze.
Mindazoknak, akik alamizsnát kértek tőle akár itt, akár pedig a férje uralma
alá tartozó egész területen, bőségesen osztogatta szeretetének jótéteményeit. A
férje négy fejedelemségéből eredő összes saját jövedelmét úgy kimerítette, hogy
végül szinte minden értékes holmiját és drága ruháit is eladta, hogy árukat a
szegények javára fordítsa.Az volt a szokása, hogy naponta kétszer, reggel és
este, minden betegét személyesen meglátogatta, és a legutálatosabb betegségben
szenvedőket saját maga ápolta: az egyiket megetette, a másikat lefektette.
Voltak olyanok, akiket saját vállán hordozott, és az emberséges szeretet
sokféle jótettével látta el őket. Mindezekben boldog emlékű férje tetszését is
megnyerte. Végül pedig férje halála után a tökéletesség legmagasabb fokára
törekedve, sok könnyhullatás közt azt kérte tőlem, engedjem meg neki, hogy
ajtóról ajtóra járva alamizsnát kolduljon. Az egyik Nagypénteken, amikor az
oltárok ékességüktől megfosztva vannak, városában, ahová a Kisebb Testvéreket
letelepítette, néhány bizalmasa jelenlétében a kápolna oltárára helyezett
kézzel lemondott saját akaratáról, a világ minden pompájáról, és mindarról,
amiről Üdvözítőnk az evangéliumban azt tanácsolja, hogy hagyjuk el. Amikor ez
megtörtént, attól félve, hogy a világ zaja és az emberi dicsőség újra hatalmába
kerítheti, ha továbbra is ott marad, ahol annak idején férjével nagy jómódban
élt, utánam jött Marburgba, bár én ezt nem néztem jó szemmel. Majd abban a
városban is kórházat alapított, és oda sok beteget és nyomorékot gyűjtött
össze. Közülük a legnyomorultabbakat és a mindenkitől elhagyottakat maga
szolgálta ki saját asztalánál. Isten előtt állítom, hogy alig láttam még olyan
asszonyt, aki az irgalmasság cselekedeteinek gyakorlása mellett annyira kitűnt
volna a szemlélődő imában, mint Erzsébet. Több szerzetes és szerzetesnő gyakran
látta, hogy amikor magányos imádsága helyéről kijött, arca csodálatos fényben
tündökölt, és a szemében mint egy napsugaras ragyogás fénylett. Halála előtt,
amikor meggyóntattam, megkérdeztem tőle, hogy mi történjék majd megmaradt
holmijával és ágyával. Azt felelte, hogy mindaz, amit még birtokolni látszott,
már úgyis régen a szegények tulajdona volt. Arra kért, hogy osszam szét
közöttük mindenét, kivéve azt az egyetlen inget, amely rajta volt. Azt akarta
ugyanis, hogy abban temessék el. Ezután magához vette az Úr testét, majd estig
gyakran emlegette a prédikációkban hallott jó tanításokat. Végül nagy
buzgósággal Istennek ajánlotta mindazokat, akik körülvették, majd, mint aki
édesen elalszik, kilehelte a lelkét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése