Sulpicius Severus leveleiből
A szegény és alázatos Márton
Márton jó előre tudta halálának idejét, és meg is
mondta a testvéreknek, hogy közeleg már életének vége. Közben a candes-i
egyházmegyét mégis meg kellett látogatnia. Egyenetlenkedő papjai között ugyanis
helyre akarta állítani a békességet. Bár tudta, hogy földi életének napjai meg
vannak számlálva, mégsem vonakodott e nemes cél érdekében útnak indulni. Úgy
gondolta, hogy méltó megkoronázása lesz erényeinek, ha sikerül helyreállítani a
békét az egyházmegyében. Egy ideig ott tartózkodott tehát az egyik faluban,
illetve egyházban, ahová ment. Miután pedig helyreállította a békét, és amikor
már visszatérni készült a monostorba, hirtelen elhagyta testi ereje. Erre
összehívta a testvéreket, és jelezte nekik, hogy nemsokára meghal. A szomorúsággal
és gyásszal eltelt testvérek ekkor így siránkoztak: „Miért hagysz itt minket,
atyánk? Elhagyatottságunkban kinek a gondjára bízol minket? Ragadozó farkasok
támadják meg nyájadat. Ha nem leszel pásztorunk, ki véd meg bennünket, hogy
prédájukká ne legyünk? Tudjuk ugyan, hogy Krisztus után vágyakozol, de jutalmad
megmarad, és nem lesz kisebb akkor sem, ha később nyered el. Szánj meg hát
inkább minket, akiket elhagyni készülsz!” Ekkor siránkozásuktól megrendülve
Márton maga is könnyekre fakadt, mert Istennel teljesen egyesült lelke
készséges volt a segítségükre. Mintegy a siránkozóknak válaszolva így
imádkozott az Úrhoz: „Uram, ha népednek még szüksége van rám, nem vonakodom a
munkától. Legyen meg a te akaratod!” Ki tudná elmondani e szent férfi nagyságát,
akit nem tört le sem a lelkekért végzett munka, sem a halál nem tudott rajta
győzelmet aratni. Azért nem akart maga választani, mert sem a haláltól nem
félt, sem a munkás élettől nem vonakodott. De szemét és kezét állandóan az ég
felé emelve, nem szűnt meg rendíthetetlen lélekkel imádkozni. Amikor pedig a
köréje gyűlt papok arra kérték, hogy forduljon a másik oldalára, és így
könnyítsen törékeny testén, azt mondta: „Hagyjatok, testvéreim, hagyjatok, hadd
nézzem inkább az eget, mint a földet! Az Úr felé törekvő lelkem hadd induljon
útjára!” Ekkor a gonosz lelket pillantotta meg maga mellett, rászólt: „Mit
ácsorogsz itt, vérengző bestia? Rajtam nincs keresni valód, te gyilkos! Ábrahám
kebelére jutok!” Ezekkel a szavakkal adta vissza lelkét Istennek. Mártont
örvendezve fogadták Ábrahám kebelére, a szegény és alázatos Márton gazdagon
ment be a mennybe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése