2014. november 27., csütörtök

Ferenc pápa: Ne essünk kétségbe a rossz láttán, hanem éljünk reménységgel!



Ferenc pápa: Ne essünk kétségbe a rossz láttán, hanem éljünk reménységgel!


„A keresztények a nehézségek közepette sem válnak depresszióssá” – hangsúlyozta Ferenc pápa november 27-én reggel, a Szent Márta-házban bemutatott szentmisén. A pápa csütörtöki homíliájában figyelmeztetett arra, hogy a korrupció és a figyelmetlenség eltávolítanak az Úrral való találkozástól.


Babilon és Jeruzsálem. Ferenc pápa csütörtöki homíliájában a napi liturgiából vett szakaszokhoz fűzte gondolatait. A Jelenések könyvéből (Jel 18,1–2.21–23; 19.1–3.9a) felolvasott rész Babilonról, míg Szent Lukács evangéliumi szakasza (21,20–28) Jeruzsálemről szól. Mindkét olvasmány figyelmünket a földi világ vége felé irányítja. Két olyan város összeomlását beszélik el, amelyek nem fogadták be az Urat, és eltávolodtak tőle.
A két város összeomlása különböző okok miatt következik be. Babilon a gonosz, a bűn jelképe, a korrupció miatt esik el. Úgy érezte, hogy a világ és saját maga ura. Felhalmozódott benne a bűn, elveszítette azt a képességet, hogy reagáljon, és rothadásnak indult. Ez történik egyébként a korrupt emberekkel is, akiknek nincs erejük, hogy reagáljanak helyzetükre – mondta homíliájában a Szentatya, majd így folytatta: „A korrupció némi boldogságot, hatalmat ad, megelégszel önmagaddal: nem hagy helyet az Úr, a megtérés számára.”
A „korrupció” szónak ma annyiféle jelentése van: nemcsak a gazdasági korrupció, hanem olyan sok más bűn; a pogány szemlélet, a világias gondolkozás korrupciója. „A legcsúnyább korrupció a világias lelkület, gondolkodás” – hangsúlyozta Ferenc pápa. Hozzátette: „Ez a korrupt kultúra elhiteti veled, hogy a Paradicsomban vagy, bőségben élsz. De belül ez a korrupt kultúra megrohadt. Babilon jelképében benne van minden társadalom, minden kultúra, minden személy, aki eltávolodott Istentől, eltávolodott a felebarát szeretetétől, és végül rothadni kezd.”
Jeruzsálem más okok miatt omlott össze. Jeruzsálem az Úr jegyese, de nem veszi észre a Jegyes látogatásait, és megríkatja az Urat.
Babilon korrupció miatt esik el; Jeruzsálem pedig figyelmetlenségből, mert nem fogadja be az Urat, aki eljön, hogy üdvözítse. Nem érezte szükségét az üdvösségnek. Megelégedett a próféták, Mózes írásaival. Ezek azonban lezárt írások voltak! Nem hagytak helyet az üdvösség számára: kapui be voltak zárva az Úr előtt! Az Úr kopogtatott az ajtón, de nem talált fogadtatásra, nem hallgatták meg, nem hagyták, hogy üdvözítse őket. Így Jeruzsálem is elesett…
„Ez a két példa arra késztet bennünket, hogy saját életünkre gondoljunk: a korrupt és önelégült Babilonhoz, vagy a nemtörődöm Jeruzsálemhez hasonlítunk?” – tette fel a kérdést a pápa. Hangsúlyozta: „Az egyház üzenete ezekben a napokban nem a pusztulással végződik. Mindkét szövegben jelen van a remény ígérete. Jézus arra buzdít bennünket, hogy emeljük fel fejünket, ne hagyjuk, hogy a pogányok megrémítsenek bennünket. Ezeknek megvan az idejük, és türelemmel el kell viselnünk őket, mint ahogy az Úr viselte kínszenvedését.”
Amikor a végre gondolunk, összes bűnünkkel, egész történetünkkel, gondoljunk arra a lakomára, amelyet ingyen kínálnak fel nekünk, és emeljük fel fejünket. „Csak semmi depresszió: reménység!” – buzdított a Szentatya. „De a valóság csúnya: olyan rengeteg sok nép, város és ember szenved; olyan sok a háború, a gyűlölet, az irigység, a világias lelkület, a korrupció. Igen, ez igaz! Mindez elbukik! De kérjük az Úrtól a kegyelmet, hogy mindig emelt fővel készülhessünk fel a lakomára, ami vár bennünket” – zárta csütörtök reggeli homíliáját Ferenc pápa.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése