2014. november 13., csütörtök

Ferenc pápa: Isten országa csendben növekszik, nem törekszik látványosságra



Ferenc pápa: Isten országa csendben növekszik, nem törekszik látványosságra


„Isten országa napról napra növekszik, annak révén, aki tanúságot tesz róla, de anélkül, hogy »zajt« csapna körülötte, miközben imádkozik és hittel elvégzi feladatait a családja körében, a munkában és saját közösségében” – hangsúlyozta Ferenc pápa november 13-án reggel a Szent Márta-házban.


A Szentatya csütörtök reggeli homíliájában elmondta: „A csöndben, még egy lakás csendjében is, ahol a hónap végére csak fél euró marad a pénztárcában, de mégsem szűnik meg az imádság, sem a gyerekek és a nagyszülők gondozása: ott jelen van az Isten országa. Távol minden zajtól, mert az Isten országa nem hívja fel magára a figyelmet, pontosan úgy, ahogy a föld alatt növekvő mag sem igényel figyelmet.” Lukács evangéliuma Isten országa eljöveteléről szóló napi szakaszát (Lk 17,20–25) magyarázva hozzáfűzte: „Isten országa nem látványosság. A látványosság ugyanis sokszor Isten országának karikatúrája.”
„Az Úr sosem mondta, hogy Isten országa látványosság. Az Isten országa ünnep, de másfajta! Ünnep biztosan, szép és nagy ünnep! A mennyország nagy ünnep lesz, de nem látványosság. A mi gyenge emberi természetünk ugyanis kedveli a látványosságot” – folytatta szentbeszédét a pápa.

„A szertartás sokszor látványosság, mint például az esküvők, amire az emberek sokszor divatból, magamutogatásból és hiúságból mennek, ahelyett hogy magát a szentséget fogadnák be. Isten országa ezzel szemben csendes, belülről növekszik. A Szentlélek gyarapítja azt a mi készségünkkel együtt itt a földön, amit nekünk kell előkészíteni” – hangsúlyozta Ferenc pápa.
Az idők végén eljövendő országról szólva a Szentatya megállapította: „Az a nap nagy feltűnéssel érkezik el, mint felcikázó villám az ég egyik végétől a másikig. Amikor sok keresztény állhatatosságára gondolunk, akik törődnek a családjukkal, gondozzák a gyermekeiket és a nagyszülőket, a hónap végén pedig sokszor csak fél eurójuk marad, de azért imádkoznak, nos, ott van Isten országa, rejtve, a hétköznapi életszentségben, a mindennapok szentségében. Isten országa ugyanis nincs távol tőlünk, hanem közel van. Az egyik legfontosabb jellemzője, hogy közel van a hétköznapokhoz.”

„Amikor Jézus leírta a hatalommal és dicsőséggel teli visszatérését, azonnal hozzáfűzte, előbb szenvednie kell és megvetésben részesülnie e nemzedéktől – magyarázta a pápa. – Ez azt jelenti, hogy a szenvedés, a kereszt, az élet mindennapjainak a keresztje, a munka, a család, az előrehaladás keresztje, ezek a mindennapi kicsi keresztek – mind Isten országának részét alkotják.” „Kérjük az Úrtól a kegyelmet, hogy gondozzuk Isten országát, ami bennünk van, csendesen, az imádság, az imádás, a szeretetszolgálat révén” – buzdított a Szentatya.

„Isten országa alázatos, mint a mag, de naggyá lesz a Szentlélek erejében. A mi feladatunk, hogy hagyjuk magunkban nagyra nőni, dicsekvés nélkül, engedjük, hogy a Lélek jöjjön el, alakítsa át életünket, vigyen bennünket a csendbe, a nyugalomba, Isten és társaink közelségébe, Isten imádásába, látványosság nélkül” – zárta Ferenc pápa csütörtöki homíliáját a Szent Márta- ház kápolnájában tartott reggeli szentmisén.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése