2014. november 16., vasárnap

Ferenc pápa beszéde az olasz katolikus orvosokhoz



Ferenc pápa beszéde az olasz katolikus orvosokhoz


Ferenc pápa november 15-én a VI. Pál teremben kihallgatáson fogadta az Olasz Katolikus Orvosok Társulatának mintegy ötezer tagját, akik alapításuk hetvenedik évfordulóját ünneplik.


„Kétségtelen, hogy napjainkban a tudományos-technikai haladás révén jelentősen megnőtt a fizikai gyógyítás lehetősége – kezdte beszédét a pápa, – mindazonáltal néhány szempontból csökkenni látszik az a képesség, hogy az egész személyt gyógyítsuk, főként akkor, amikor szenved, törékeny és védtelen. A tudomány és az orvoslás vívmányai akkor járulhatnak hozzá az emberi élet megjavításához, amikor nem távolodnak el azok erkölcsi gyökereitől. Éppen ezért kötelezzétek el magatokat, hogy szakmátokat emberi és spirituális küldetésként éljétek meg, mint igazi világi apostolkodást” – bíztatta a pápa a katolikus orvosokat.

„Az odafigyelés az emberi életre, különösen a nehézségben lévő életre, mint a betegeké, a gyerekeké és az időseké, alapvetően az egyház missziójához tartozik. Az egyház az evangélium jegyében részt vesz abban a vitában, melynek tárgya az emberi élet. Sokan elsődleges értelemben kapcsolják az élet minőségét a gazdasági lehetőségekhez, a jóléthez, a szépséghez, a fizikai élet élvezéséhez, miközben elfeledkeznek a mélyebb szempontokról, mint az élet kapcsolati, spirituális és vallásos dimenziója. Valójában az emberi élet a hit és a tiszta ész fényében mindig szent és mindig minőségi” – hangsúlyozta a pápa.

„Ez az, amire ti, katolikus orvosok törekedjetek, mindenekelőtt szakmaiságotok jellegével. Szóval és példával akartok tanúságot tenni arról, hogy az emberi élet szent és sérthetetlen: szeretetre, védelemre és gyógyításra szorul. A hit lelkületével eltelt szakmaiságotok jegyében mind jobban dolgozzatok együtt azokkal, akik elismerik az emberi személy méltóságát. Ha már a hippokratészi eskü arra kötelez benneteket, hogy mindig az életet szolgáljátok, az evangélium még tovább vezet: szeressétek mindig és minden esetben az életet, mindenekelőtt a különös figyelem és gyógyítás szüksége esetén, ahogy ezt a társulatotok tette az elmúlt hetven esztendő során” – mondta a Szentatya.

„A mai uralkodó gondolkodás sokszor azt a »torz együttérzést« javallja – folytatta a pápa, – mely segítségnek tartja az asszony számára az abortusz pártolását, az eutanáziát méltó aktusnak tekinti, tudományos vívmánynak nézi „gyermek előállítását” – jog és nem adomány értelmében –, továbbá úgy használja az életet, mint kísérleti nyulakat a laboratóriumban. Az evangéliumi együttérzés ellenben elkíséri az embert a szükségben, miként a jó szamaritánus, aki látja és ténylegesen megsegíti a rászorulót.” A pápa arra buzdította az olasz katolikus orvosokat – akik hivatásuk révén naponta kapcsolatba kerülnek a szenvedés sokféle formájával –, hogy jó szamaritánusként törődjenek főként az idősekkel, a betegekkel és a fogyatékosokkal. „Az élet evangéliumához való hűség és az élet tisztelete, mint Isten adománya, sokszor bátor és árral szembeni döntéseket kér tőletek” – zárta beszédét Ferenc pápa, miközben a Szűzanya, a betegek Oltalmazója segítségét kérte munkájukra, idézve Lellisi Szent Kamill mondását: „Több szívet tegyetek a betegek kezeibe!”



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése